Hola*^* Itt lennék egy Infinite-vel:3
Azon belül is egy MyungJong párossal, csakhogy boldogítsalak titeket*3*
Ezt kérésre írtam egy nagyon aranyos, értelmes és humoros *hh, nem nyalizik* ismerősömnek, akinek remélem, megfelel, mert rohadt sokat szenvedtem vele xd.
Azon belül is egy MyungJong párossal, csakhogy boldogítsalak titeket*3*
Ezt kérésre írtam egy nagyon aranyos, értelmes és humoros *hh, nem nyalizik* ismerősömnek, akinek remélem, megfelel, mert rohadt sokat szenvedtem vele xd.
Mint tudjátok, nem vagyok hozzászokva az ilyen
könnyed fanfiction-ökhöz (lásd: KeO, JackBam, DaeJae, BangHim, a nem rég
publikálásra került VGa vagy a legjobb példa A Pokol Angyala), számomra ez
nagyobb kihívást jelentett, mint bármi más xd És hát, ami tőlem duplán
szokatlan, hogy ismét elmarad a +18, amit a múltkor már említettetek is a
BaekYeol-nál xd.
De mindenesetre egy aranyos kis „szösszenet” lett
ebből, úgyhogy nem panaszkodom:D Remélem, elnyeri a tetszéseteket:3
Banda:
Infinite
Főszereplők: L / Myungsoo, Sungjong
Páros: [MyungJong]
Műfaj: oneshot,
Figyelmeztetés: -
Főszereplők: L / Myungsoo, Sungjong
Páros: [MyungJong]
Műfaj: oneshot,
Figyelmeztetés: -
Sungjong [POV]
Nézem,
látom Őt... minden rezdülését. A mosolyát, a boldog szemeit, ahogy most is engem
néz, hallom a halk, visszafogott nevetését; mind arra késztet, hogy a számat
rágcsálva csússzak az asztal alá.
Szeretem
Őt. Szerelemmel. Lobogok, más színben látom a világot, elmondhatatlanul
pörgök, epekedek utána, tombol a szívem, a lelkem. Szeretem, mélyen, tiszta
szívvel.
Nem
tudom, mit tehetnék az érzés ellen, nem mintha az esetek többségében akarnék
ezen változtatni. Mert nem. Csak néha... néha, mikor meglátom mással. Csak egy
pillanatra, de akkor is elfog a féltékenység, hogy kivételesen nem velem
foglalkozik, ilyenkor szívem szerint hozzávágnék valamit, hogy figyeljen rám.
Oké,
ez talán beteges, de mit tehetnék, ha az érzés egyszerűen eluralkodik rajtam?
Kibírhatatlan.
-
Oké, L... – amint Ryeowook megszólal, nem csak engem rángat ki gondolataimból,
hanem Myungsoo is elkapja rólam a tekintetét várva a folytatást. Egyből kihúzza
magát, és széles mosolya féloldalasra húzódik csupán, én pedig csak nézem...
Nézem, ahogy visszavesz abból a vakító ragyogásából. Igaz, imádunk itt lenni, az
egész banda a Kiss The Radio-nál, imádjuk mind Ryeowookot is, de... Most
szívesebben lennék otthon a Sungyeol-lal, Dongwoo-val és Myungsoo-val közös
dormunkban, csakhogy mindenféle zavaró tényező nélkül merülhessek a
gondolataimba. Tudom, hogy nem zavarna senki, ugyanis ilyenkor mindhárman nagy
erőszeretettel mennek át Sunggyu-ékhoz a társaság miatt. Én pedig maradok az
ágyamban arra panaszkodva, hogy „fáradt” vagyok, és csak a plafont bámulva
gondolok arra; mi lenne? Mi lenne, ha egyszer, csak egyetlen egyszer
megmutathatnám neki, mennyire is szeretem? – Mint tudjuk, és a múltkor már
beszéltük is, hogy a te valódi neved Kim Myungsoo, viszont arra nem kaptunk
magyarázatot, miért pont az a művészneved, ami. Úgyhogy, ha nem hétpecsétes
titok, elolthatnád bennem egy magyarázattal azt a nagy tudásvágyat.
-
Hh... – Myungsoo mosolya alól kivillannak hófehér fogai, ahogy egy pillanatra
kezeire vándorol tekintete, majd visszaemelve azt a műsorvezetőre megnyalja a
száját. Istenem, folyton ezt csinálja – Ezt a becenevet még a barátaim adták,
ugyanis elmondásuk szerint a viselkedésem nagyon hasonlít a Death Note
főhősére, L-re. Nem is tudom, a legelején nem szántam ennek akkora jelentőséget,
viszont idővel megszerettem – arcán az a szívdöglesztő görbület egyre szélesebb
lesz, miközben mutogat is mondandója közben, én meg csak nézem az asztalon
könyökölve, és attól tartva, hogy mindjárt a nyálam is kifolyik.
-
Oh... hát akkor ezt is tudjuk – Ryeowook kínosan felnevetve a tarkójára simít,
majd a torkát megköszörülve, mintha új erőre kapna a hangja – Szóval,
értesültem róla feketén, fű alatt, nem mintha titok lenne... Hogy a te
szenvedélyed a főzés és a fényképezés, amit nem igazán nézne ki belőled az
ember – amíg Ryeowook arcán egy pimasz, huncut vigyor játszik, addig Myungsoo
csak az ölébe meredve kihúzza magát, és a ruháit igazgatja. Enyhe jelzés, hogy
unja már a témát ennyi év után – Mik a kedvenc ételeid? És... mi mindent tudsz
fotózni nap, mint nap, hogy nem unsz rá?
-
Sungjong-ot imádom fotózni – az első kérdésre oda sem figyelve kibök egy olyat,
ami még csak a másodikra sem teljes mértékben magyarázat, de nem igazán
zavarja, és ahogy elnézem, a többieket sem, akik bőszen bólogatnak a
műsorvezetőre nézve végig.
-
Wow, Sungjong? Miért? – láthatóan a műsorvezető igencsak megakad ezen a kijelentésen,
miközben rám néz egy pillanatra. Pár másodperc kell neki ahhoz, hogy magára
aggassa a hatalmas vigyorát újból, hogy a jelenleg minket hallgatók tudják,
hallják a hangjában; jó a hangulat.
-
Szerintem Sungjong a legvonzóbb a fiúk közül, és amúgy is fotogén alkat, imádja
a kamerát. Nehezen találni ilyen embert, mint Ő, aki ennyire vonzza a
tekinteteket, bárhova megyünk, mindig megnézik Őt – a vége felé szinte teljesen
eltér a tárgytól, miközben nagy beleéléssel beszél. Mindeddig én... én pedig
megkukulva, és kissé megszeppenve nézek hol rá, hol Ryeowook-ra – Tulajdonképpen
vannak olyan női Idol-ok, akiknél szebb az arca, ezzel pedig én, a fiúk és a
fandom is egyetértünk. Meg az is ráadás, hogy a mozgása is nőiesebb tánc közben,
így meg végképp, tényleg leköröz sok nőt maga körül.
-
Hú, hát nem mondom, hogy nem lep meg, ezek szerint Sungjong is a szenvedélyeid
közé tartozik, hm? – amíg mindenki más hangosan felnevet Ryeowook reakcióján,
addig én kicsit lejjebb csúszom a székben, hisz úgy beszélnek rólam, mintha itt
sem lennék. Bár talán jobb is, ugyanis kissé... zavarban vagyok? Hh, lehet.
Talán.
-
Határozottan igen – Myungsoo még halkan fel is nevet elviccelve a dolgot,
aminek hála egy pillanatra bennem akad a levegő, és érzem, ahogy az arcom
lángolni kezd. „Határozottan igen”.
Csak
viccelt, tudom, hogy így van, az én szívem mégis mindjárt kiugrik a helyéről.
-
Ha lány lenne, talán még járnál is vele, hm? – Ryeowook még rá is tesz egy
lapáttal a zavaromra, bár tudom, hogy csak cseszteti Myungsoo-t, én valahogy
akkor sem... nem tudom elengedni a szavait a fülem mellett, és együtt nevetni a
többiekkel. Úgy érzem magam, mint egy visszahúzódó szűzkislány, mindenki
tekintetét kerülöm, meg sem próbálok közbeszólni.
-
Igen, megfontolnám. Azt hiszem, passzolnánk – és tessék, a fogai máris kint
vannak a hatalmas vigyora alól, miután ismét végig nyal ajkain, és kacsint
egyet, aminek hála én csak a hajamat tépve akarok üvöltözni, hogy; MIÉRT? MIH...
MIÉRT?! MIÉRT VAGY ILYEN PISZOK SZÍVDÖGLESZTŐ, ROHADJÁL MEG?!
De
hát nem tehetem, így inkább csendben maradok, bár ez nem is esik olyan
nehezemre azok után, amiket mond.
Ha
lány lennék, járna velem.
Miért...
miért csak akkor?
Végül
mindenki hangos nevetésben tör ki, először azt hiszem, lemaradtam valamiről, de
nem. Nem, dehogy, csak leesett mindenkinek, hogy valószínűleg poénkodott az
előbb.
Hát
persze... miért is mondana ilyet vérkomolyan élő adásban?
Nem
tudom, mi olyan vicces ezen.
-
Nah, de hát a fontos második felet meg sem kérdeztük! – és ezzel a lendülettel Ryeowook felém is fordul, emellett pedig mindenki más tekintetét is megérzem
magamon. Hogy némi önbizalmat erőltessek magamra, kihúzom magam, és nagyokat
nyelve színlelem azt, hogy felkészültem, felőlem sorozhat engem. Pedig nem. Ah,
nagyon, nagyon nem – Biztos neked is van egy-két szavad – és tessék, ennyi.
Szóra nyitom a számat, de hiába próbálok kinyögni valamit, bármit, nem jön ki
hang a torkomon.
Mégis
mit mondjak? Hogy „Igen, persze, akár most azonnal el is vehetne!”?
-
Myungsoo hyung is nagyon... helyes... – alig nyögöm ki a görcsös,
meggondolatlan szavakat, azonnal meg is bánom. Mondhattam volna, eh, nem...
mondanom kellett volna, hogy azért
túlzásokba ne essünk, erre meg ez hagyja el a szám. Csodálatos.
Erre
a válaszra mindenki felkacag, bár nem értem, miért. Mindenesetre lassan
elmosolyodom, és próbálok valakivel szemkontaktust teremteni, hogy ne lógjak ki
annyira, szerencsémre ez össze is jön.
Össze,
ráadásul Myungsoo-val.
Csak
magabiztos, édes félvigyor az, ami az arcán tanyázik, velem mégis forogni kezd
a világ, legszívesebben elmondanám neki, hogy mennyire megőrjít ezzel. Istenem.
-
Mielőtt elmenne az adás a MyungJong párosunk kivesézésével, rátérnénk a mi
leader-ünkre. Mondd csak, Sunggyu...
***
MyungJong?
Így hívott volna? ...Minket? Ryeowook furább, mint gondoltam, de hát mit is
mondhatnék. Ebben az esetben nem zavart.
Talán
hülyeség, ha azt mondom; még a fiamat is szívesen nevezném el így.
OKÉ,
azért ez kicsit erős volt, nem mondom, hogy nem. De hát ismét a szobámban
vagyok az ágyamon fekve, a plafont bámulva, ilyenkor nem bűn, ha ilyen
gondolatok rohamoznak meg.
Már
vagy két órája fekszem így a második doboz kanchyo-mat rágcsálva, teljesen
belefeledkezve abba, mi lenne, ha.
Mi lenne, ha?
Olyan
sokféleképpen tudnám folytatni a mondatot, de félek, hogyha még választ is
kapok, az nem fog kedvezni nekem.
Mi
lenne, ha egyszer lenne bennem annyi bátorság, hogy a szemébe mondom, mit
érzek? Mi lenne, ha szavakra sem lenne szükség? És... Mi lenne, ha megtudná?
Na,
ez az, amitől félek. Kinevet, ellök, elfordul tőlem. Vagy esetleg... csak
megfogja a vállam, összeborzolja a hajam, és annyit mond; „Ez milyen kis édes”.
És ennyi. Ennyibe is hagyná.
Bár
nekem ez lenne a legkíméletesebb, mégis nehéz lenne úgy a szemeibe néznem, hogy
tudom; Ő tud az érzéseimről, de erről Ő magasról tesz.
Nos,
inkább a halál.
Hirtelen
felkapom a fejem, ahogy gondolataimból és a kanchyo-m majszolásából kirángat a
kintről beszűrődő csörömpölés.
Hah,
valószínűleg a fiúk hazaértek, és miben fogadunk, hogy Dongwoo tört össze
valamit? Megint?
Megemberelve
magam lassacskán feltápászkodom, hisz köszönnöm mégis csak illik a hyungjaimnak
maknae létemre. Belebújok a mamuszomba, majd a tarkómat vakargatva indulok ki.
Amint csak a korom sötét fogad, már a homlokom ráncolom, szinte biztos vagyok
benne, hogy hallucináltam. Viszont ekkor... akkor ismét valami reccsen, kattan,
csörömpöl.
Ha
hihetek a fülemnek, akkor minden hang a konyha irányából jött, ezért a
következő úti célom az. És hát igen, valahogy jól sejtettem, az egyetlen
helyiség, ahol ég a villany, az a konyha. Egy pillanatra megtorpanok, hisz
elgondolkodtat a dolog, hogy nekem miért nem jött köszönni senki, majd csak a
számat rágcsálva végül be is megyek a... eh, most igencsak romokban lévő
helyiségbe.
-
A... a fene... – és tessék, meg is hallom az ismerős hangot, aminek hála kezem
leejtem magam mellé, és már teljes izgatottságban várom azt, hogy a tulajdonosa
felbukkanjon – M... megvagy! – a következő pillanatban már meg is látom, ahogy
feláll a pult takarásából nekem háttal, és lehorgasztott fejjel áll, talán néz
valamit.
-
Myungsoo! – a végén még a torkomat is megköszörülöm, amire kissé kibillentve a
koncentrálásából felém fordul, majd a háta mögé dugja a kezeit, hogy ne lássam,
épp mit szorongat jelenleg – A többiek hol vannak? És... mondd csak, mi van a
kezedben? – egy huncut vigyorral lépek közelebb hozzá, majd még egyet és még
egyet... viszont ekkor a pulttól már nincs tovább, ugyanis az a vacak elállja az utam.
-
Ő... Őkh marad... tak – egy eléggé szétesett vigyort is kapok nehezen
összerakott szavai mellé, amire egy pillanatra csak a szemöldökömet vonom fel.
Talán a kanchyo volt túl sok, és túl sok cukor kering a véremben, ezért nem
értem meg, pontosan mi annyira más rajta – Én hozzád meg haza... hazajöttem.
-
Myungsoo, te teljesen el vagy ázva – a homlokomat ráncolom, de a mosolyom is
megmutatja magát, amint leesik a dolog abból, hogy egy értelmes mondatot alig
képes összerakni – Mégis mennyit ittál? És ismétlem; mi van a kezedben? És
amúgy mit csináltál itt kint? Tiszta cukor meg liszt a föld – vigyorogva
lepillantok a földre, majd kezeire, legalábbis oda, ahol sejtem, hogy van a háta
mögött, amire Ő csak hátrébb lépve morran egyet.
-
Én nem ittam sokat, csak... csak erőset. A többieket... Őket kéne látnod –
egyik kezét végül elveszi háta mögül, és felmutatja egyik ujját. A következő
pillanatban pedig mintha félbevágnák a komolyságát, halkan felkuncog csukott
szemmel. Mintha nem is Ő lenne.
-
Na! De attól még meg kell mutatnod, mit hoztál! Csokit? Úristen vagy... vagy
sojut?! – szinte érzem, ahogy szemeim felcsillannak a hirtelen jött
izgatottságomból adódóan, majd meg sem várva a válaszát megkerülöm a pultot.
Viszont Ő gyorsabb... Egyből fordul velem együtt, nem hagyja, hogy a háta mögé
lássak – Yah, Kim Myungsoo! Ne mááár... – ahogy lebiggyesztem alsó ajkamat,
szinte már világfájdalmas tekintettel szuggerálom a háta mögé dugott kezét,
érzem, ahogy már csaknem léket vág a koponyámba a tekintetével.
-
Aish, Jongie, ne csinálj még... már ennyi aegyo-t, az Isten szelemére – végül
amint sikerül betörnöm a könyörgő arckifejezésemmel, egy lemondó sóhaj
kíséretében oldalra fordítja a fejét – Tessék – teljesen elkedvtelenedve dugja
végül az orrom alá a kezét, amiben... amiben egy virág van?
-
Honnan szereztél pitypangot ilyenkor? – a szemöldökeimet összevonva veszem el
tőle a már teljesen halott virágot, a fele hiányzik is – És ezt... miért is?
-
Neked hoztam, de... de te lelőtted a poént. Vázát akartam keresni neki, és
letérdelve odaadni, mert a többiek szerint ezt érdemled tőlem – a végét
teljesen elmormogja, amire akaratlanul is felhorkantok, majd a szám elé kapom a
kezem, hogy visszatartsam a nevetésem.
-
Ez... azt hiszem, talán... kedves? Köszönöm. De nem értem, miért kapom ezt. És
miért pont a lisztnél kerestél vázát egy... aish, fél pitypangnak? – mondandóm
közben leveszek egy feles poharat a szekrényből, majd megtöltve és letéve azt a
pultra beleteszem a teljesen leamortizált virágot. A szerencsétlen.
Bármennyire
is leplezni akarom, nem megy... ez nagyon jólesik. Virágot hozott.
Oké,
mondjuk egy-két fokkal szívmelengetőbb lett volna, ha nem részegen teszi, de
hát a szándék a lényeg.
-
Hé! Én roma... rom... szóval romantikus srác vagyok, rózsa helyett gazt hozok.
Újító vagyok, oké? – ahogy védekezőn felemeli a kezét, és mutogatni kezd, csak
a fejemet csóválva állok egy helyen egyre szélesebbre engedve a vigyoromat.
-
Tudod, mit? Azt hiszem, én most elkísérlek aludni, és feltakarítok utánad –
egyből csak a szemeit forgatja, de hagyja, hogy az egyik karját a vállamra véve
elinduljak vele a szobája felé. Bár tudom, hogy ez neki menne egyedül is, most
inkább mégis kihasználom az alkalmat, hogy közel lehetek hozzá.
-
De... a virág. Nem tet... tetszik? Ezért keresgéltem az út mellett fél órán át?
Tudod, m-milyen hideg van odakint, Jongie?! – lemondóan sóhajtva hallgatom,
ahogy nyelve meg-megakad, majd csak vigyorogva lököm meg lábammal a szobája
ajtaját, és megpróbálok nem fejre esni vele együtt a korom sötétben – Nem
beszélgetsz velem?
-
Én beszélek, csak te nem figyelsz rám – nagy meglepetésemre egyből beveszi a
dolgot, és csak o-zni tud. Néha nem tudom megérteni Őt.
Amint
sikeresen eltalálok vele az ágyáig, belefektetem, és elkezdem leszenvedni róla
a ruháit. Hh, csak semmi perverzség, Lee Sungjong nem olyan. Én csak... csak
gondolom, egészen biztosan kényelmetlen a farmere. Tuti.
-
Megint mondtál valamit? Azt hiszem, cseng a fülem – a párnájába borulva mormog
szinte teljesen érthetetlenül, amíg én feltérdelve mellé elkezdem lerángatni a
gatyáját.
-
Nem, hyung.
-
Hé... hé! – amint már combja közepénél tart a nadrág, valószínűleg eljut az
agyáig, mit csinálok, így felkapja a fejét, én meg megtorpanok – Majd én
levetkőzöm – nagy nehezen átfordul a hátára, majd felülve megpróbálkozik
lejjebb tolni magán, bár, hogy őszinte legyek, nem igazán akar összejönni neki.
Szerencsétlen – Áh, ennyi – feladva a harcot végül hátraveti magát, és széttárt
karokkal, várakozó tekintettel mered rám – Csináld te, vetkőztess. Bár nem
tudom, Jongie, nincs kedvem a szexhez ma. Majd inkább reggel...
-
Hh! – hitetlenül kapva levegő után ráülök a sarkamra, inkább meg sem
próbálkozom még egyszer a nadrágja megszabadításával. Mi... mi az, hogy...?! –
Hülye! Én nem... nem... én... – elnyomva szavaimat egy pillanatra még ajkaimat
is összepréselem, nem hiszem el, hogy egy értelmes mondat nem hagyja el a
torkom – Én nem sz... ah, nem szexelni akarok veled, Myungsoo. Én csak...
gondoltam, leveszem ezt rólad, mivel nem... nem valami kényelmes, meg minden.
Ne mondj már ilyen gyökérséget, kérlek.
-
Ah, Sungjong... – vérig sértett fejet vágva mered fel rám, csak az ablakon
beszűrődő közvilágítás fényének hála látom, mennyire sötét és ködös a tekintete
az alkoholtól – Most visszautasítasz?
-
Mi? Nem! Va... vagyis de! – a végén frusztráltan a homlokomra csapok, majd egyet
nyögök tehetetlenségemben. A részeg Myungsoo nehéz eset.
-
Mi? Te már nyögsz? Elkezdted nélkülem? – teljes sértettséggel a hangjába
feltornázza magát ülő helyzetbe, majd elveszi a kezemet a homlokomról. Szinte
egyből lángra lobban a bőröm, egyszerűen éget, ahogy hozzám ér.
-
Te teljesen megőrülsz részegen – mormogom halkan, csendesen, miközben vállánál
fogva döntöm hátra lassan, majd lemászva róla legalább a derekáig húzom a
takarót. Nem érdekel, hogy rajta van a nadrágja még – Rád sem ismerek, Kim.
Aludj.
-
Te csak ne hívj a vezetéknevemen, Lee – már fordulnék sarkon, hogy magára
hagyjam, ugyanis egyre hangosabb szuszogásából azt hiszem, felmondta a
szolgálatot, és bealudt, amikor megragadja a karomat teljesen váratlanul, így
kénytelen vagyok megtorpanni – Hol a jó éjt puszim?
-
Myungsoo hyung! Fura vagy részegen. Aludj – amint felmorranok, már csak
várakozó tekintettel mered fel rám, miközben pillái egyre inkább csak le
akarnak ragadni – Hulla fáradt vagy. Miért nem alszol még? – kissé felvonom
egyik szemöldökömet, ahogy végig nézem; annak ellenére, hogy a szemei szinte
már teljesen lecsukódtak, egyre erősebben szorítja a csuklóm, szinte már fáj.
-
Ma azt mondtam, hogy szép vagy, úgyhogy jár az a puszi – már várom, hogy
hozzátegyen legalább egy „legyél szíves”-t, viszont mikor egy baszd meg sem
hagyja el a száját, csak frusztráltan nyögve hajolok le hozzá, és az arcára
csókolok.
Mikor
már húzódnék el, hogy magára hagyjam a részeg álmaival, a tarkómnál fogva húz
vissza, és ezzel a lendülettel, a fejét megemelve... a számon talál célba. A
szemeim hatalmasra kerekednek, félek attól, hogy mindjárt hangosan fújjolva
elkapja a fejét, és öklendezést is imitál, mikor lassan, igaz, de megmozdítja
ajkait. Mintha nem is én irányítanám magam, szemeim egyből lecsukódnak, és már
magamon kívül viszonzom a számomra annyira édes csókot.
Egy
hangosat morranva szorít rá tarkómra, és húz még közelebb, minden mozdulata
határozott, mégis gyengéd. Elveszi az eszemet, megőrjít, egy pillanat alatt
szabadjára engedi a pillangótartományomat a gyomromban, ahogy lassan, érzékien
masszírozni is kezdi az érzékeny bőrömet hüvelykujjával.
Végül
hatalmas kínomra alsó ajkamat beharapva vágja félbe a csókot, és még utoljára
végig nyalva rajta visszazuhan a párnájára, de a keze még mindig rajtam pihen.
Nem tudom elszakítani róla a tekintetemet, csak nagyokat pislogva várom, hogy
történjen valami. Mindegy mi, csak szóljon hozzám, nézzen rám, érintsen meg.
Megint.
-
J... jó éjt, hyung – egy hatalmasat nyelve veszem el magamról a kezét, viszont
nem tudok kimenni, valamiért... valamiért meg sem mozdulok, csak félig
lehajolva nézem az arcát, a csóktól duzzadt ajkait, amik nem olyan rég még
rajtam csüngtek. Na jó, nekem ez nem megy. Én... nem tudom itt hagyni. Ezután
már akkor sem menne, ha fegyvert tartanának a fejemhez. Tudnom kell, miért
csinálta ezt. Miért... miért lépett ekkorát? Miért nem gondolt arra, mi lesz,
ha...?
Végül
csak egy ideges morranás hagyja el a szám, ahogy arrébb tolva Őt az ágyon mellé
fekszem, és bebújok a vastag, Myungsoo illatú takaró alá. Valamiért a szívem
teljesen nyugodt, nem félek attól, mi lesz, ha meglát maga mellett reggel. Én
csak... egyszerűen befészkelem magam a karjai közé, és a nyakába bújva várom,
hogy elaludjak végre.
***
Reggel
nagyon nehezen nyílnak ki a szemeim, nem is emlékszem, mikor aludtam el...
Viszont hirtelen ez nem is kezd foglalkoztatni, amint eszembe villan, hol is
vagyok, és az... az, hogy Myungsoo nyaka nem melegíti már az arcomat. Ijedten
kapom fel a fejem, hogy körbe nézzek, viszont a mozdulat az elején el is akad,
ugyanis amint kitisztul a látásom, és meglátom magam előtt Myungsoo kíváncsi
tekintetét, leblokkolok.
Mi
is volt az egyik utolsó gondolatom tegnap este? Hogy úgy érzem, nem fog
kiakadni, ha így kel fel reggel, mellettem?
Hát
gratulálok, Lee Sungjong, ezt elbasztad.
-
M... Myungsoo... hyung... – egy pillanat alatt uralkodik el rajtam a pánik
arcát látva, és akkor meg főképp, mikor eljut az agyamig, hogy már a keze sem
pihen úgy rajtam.
-
Lefeküdtünk? – amint meghallom rekedt hangját, a homlokomat ráncolva félig
felülök, és úgy nézek rá, mintha megőrült volna.
-
De hát fel vagyunk öltözve, hyung – makogom lenézve rá, ekkor viszont olyan
helyen akad meg a tekintetem, ahonnan úgy érzem, soha az életbe többet el nem
nézek. A takaró teljesen lecsúszott róla, és a pólója is szinte a mellkasáig
csúszott, bár nem igazán pazarol arra energiát, hogy megigazítsa magán.
-
Nem emlékszem sok mindenre – egy kisebbet fintorogva simít a homlokára, ahogy
eltereli a témát, valószínűleg nagyon fáj a feje.
-
Ez van, ha iszol, Myungsoo.
-
Ah... de legalább emlékeznék arra, hogy kerültél mellém. Biztos, nem történt
semmi? – miután megdörzsöli az arcát, kérdőn néz fel a szemeimbe, amíg az én
agyam egyből pörögni kezd, és eszembe jut a csók. Ahogy egyből utánam kapott,
ahogy szinte már követelőző módon mozdította újra és újra ajkait, érzem is,
hogy az arcom lángra kap, a gyomrom bucskázik egyet, és hirtelen őrjöngve
sikoltozni van kedvem. Hisz Kim Myungsoo megcsókolt – Jongie. Figyelsz rám?
-
Hm?
-
Azt kérdeztem, hogy történt-e köztünk valami. Bármi – kimért mozdulatokkal
felkönyököl, amíg én törökülésbe helyezkedve az ölembe húzom a takaró felém eső
részét, amit elég nagy beleéléssel gyűrögetni is kezdek – Szóval igen?
-
Hát... n-nem... csak... – most miért hazudjak neki? Ráadásul én is kíváncsi
vagyok arra, mit reagál, ha megtudja; megcsókolt. Engem – Csak egy csók volt –
végül egy hatalmasat nyelve lenézek a kezemre, ugyanis bármennyire érdekel az
arca, mégis mennyire sokkoltam le ezzel, mégis... félek. Hirtelen nem akarom
tudni, mire gondol, és ezt is akkor, mikor már rohadt mindegy, mert már
kimondtam.
-
Csak egy csók? – csak fél szemmel lesek rá; már az ágyon térdel előttem, és a
szemöldökét felvonva méregeti az arcomat, mintha választ várna. De, aish! Én
most beszédképtelen vagyok. Miért kérdezte ezt ilyen furcsán? – És... te?
-
Nem! Te engem... szerinted lenne annyi bátorságom, hogy bevalljak egy ilyet, ha
én kezdeményezek? Ugyan – a végén alsó ajkamat beharapva lehorgasztom a fejem,
csak reménykedem benne, hogy nem néz rám furcsán ezzel a megszólalásommal.
-
Jongie, miért nem nézel rám? – ahogy ismét meghallom a hangját, a számat húzva
emelem fel a fejem, és mielőtt még könyörögni kezdene, a szemeibe nézek. Ismét,
megint annyira behatárolhatatlanul néz rám, hogy köpni-nyelni nem tudok,
viszont azt érzem, hallom, ahogy a belső hangom tombol, üvölt, sikítozik. Azt
akarja, hogy ennek a félistennek a nyakába vessem magam. Most, azonnal – Ugye
nem voltam durva veled?
-
N... nem... A részeg Myungsoo akaratos, de nem durva – annak hála, hogy ez a
kérdés eléggé meglep, alig mondható motyogásnak ez a pár szavam. Látom, ahogy
megkönnyebbül, és még fel is sóhajt, majd az arcomra simítva egyik kezét felém
hajol. Már azt hiszem... azt hiszem, megint megtörténik, mikor ajkai végül csak
arcomat érintik, mégis bennem reked a levegő tőle.
-
Hh... – végül egy önelégült mosollyal húzódik hátrébb egy egészen kicsit, amíg
én várom, hogy mi fog történni, kíváncsian méregetem az arcát, hátha talán még
magyarázatot is kapok. Néha úgy érzem, túl naiv vagyok – És a részeg Myungsoo
elmondta, miért kaptad azt a csókot? – válaszul csak a fejemet csóválom, és
egyre csillogóbb kiskutyaszemekkel nézek rá, úgy tűnik, ez a véremben van. Még
ha nem akarok, akkor is úgy nézek ki, mint egy világfájdalmas kisgyerek – Akkor
a józan hyung-od választ ad, Jongie – teljesen kiegyenesedik, viszont az
arcomról nem veszi le a kezét, kénytelen vagyok szó szerint felnézni rá – A józan
hyung-od akadályokkal küszködik, ha rólad van szó. Viszont úgy tűnik, a részeg
énjéről példát vehetne...
-
Miért beszélsz egyes szám harmadik személyben magadról?
-
Css, Sungjong, mert elrontod a pillanatot – egy mély levegőt véve kúszik a
lehető legközelebb hozzám tovább térdelve, el sem veszi rólam a tekintetét – Szóval…
ah, nem. Nem jó... Ezt már elrontottad. Mindegy, a lényeg, hogy szeretlek –
olyan könnyedén mondja ki, hogy már azon gondolkodom, miért nem rántja meg a
vállát is mellé.
Viszont
amint leesik, pontosan mi hagyja el a száját, még nagyot is koppan a dolog épp
úgy, mint az állam az ölemben. Rohadjak meg, ha azt mondta, szeret!
-
Myungsoo...
-
Jó, talán már tudtad, mert... hát te sem vagy vak. Én is láttam rajtad már egy
ideje, hogy viszonzod, ne félj – egy vigyorral az arcán hajolna le hozzám, hogy
most arcom helyett valóban a számon csattanjon a csók, mire én a hülye fejemmel
elfordulok, majd hátrébb tolva magamtól teljesen vérig sértett arccal meredek
rá.
-
És ha láttad rajtam, ezt eddig miért nem mondtad, te hülye?! – először csak a
homlokát ráncolja, majd amint leesik neki, min is vagyok ennyire felháborodva,
egy nagy O betűt formál ajkaival.
-
Te nem tudtad, hogy én...? – a végén még horkant is egyet, ahogy arcomnál fogva
húz közelebb magához. Most le tudnám csapni ezért. Ha szeret, és tudta, hogy ez
kölcsönös, akkor... mi a rákverte anyám kínjáért nem kezdeményezett?! – Hh, a
lényeg, hogy már ezt is tudod – szabad kezével átfonja a derekamat, és egy
ijesztően egyszerű mozdulattal úgy magához ránt, hogy meg kell kapaszkodnom a
vállában, nem mintha lenne hova esnem – És most... ha nem haragszol, kisajátítanálak
ismét, mert az első alkalom nem dereng – és ezzel, meg egy nemes mozdulattal máris belém fojtja a szavakat, ahogy ajkaimra nyomja sajátjait, szinte érzem
magamon, ahogy dübörög a vér az ereiben. Egy nagyot szusszanva vájom ujjaimat
vállába, amint ismét olyan gyengéden hív csókba, mint tegnap este, akaratlanul
is leragadnak a szemeim, és talán már magamon kívül is viszonzom az édes, szívdöglesztő
játékát ajkainak.
(((És...
*dobpergés*... Bejelenteném, hogy hamarosan várható lesz tőlem egy KyungJeong (History)
oneshot is, ugyanis a drágák elvették az eszemet...*^*)))