Megbotlott...és egymásba estünk 5. (+18)

5. rész (+18)

Eszeveszett tempóban forog velem a világ, miközben szemeim semmi áron nem akarnak kinyílni. Csak a puszta sötétség vesz körül, és csak egy hangot hallok magam mellől;
- Hyung, én...aish...nem tudom, mikor kelsz fel, de akarom, hogy tudd; én melletted vagyok. És lassan Anyuék is, mivel fél óra múlva érnek haza, és már nagyon kíváncsiak rád...- hallom a hangján, ahogy elmosolyodik, közvetlenül mellettem ül, és érzem a mézédes illatát, ahogy belekúszik az orromba...-...és aggódnak is érted, hogy őszinte legyek... Tudják, hogy mennyire...- lassan halkulni, tompulni kezd a hangja, és őrült mód szédülni kezdek, pár pillanat múlva ismét csak a sötétség ölel körül.
Arra eszmélek, hogy már három hang búg körülöttem, de még mindig az én Hercegnőmé van a legközelebb hozzám. Közvetlenül mellettem.
- Aish Kicsim, kérlek nyugodj meg, rendben?- egy kedves női hang, valószínűleg az Édesanyja. Hallom a végtelen törődést, és szeretet a szavaiban, amit Jun felé intéz.
-Nem kéne átvinni egy másik szobába?- meglepően magas, de még férfias hang is megüti a fülem, ami kb olyan messze cseng fel, mint a női.
- Nem Apa, velem alszik!- Jun hangja olyan hangosan szólal fel mellőlem, hogy szinte fülsüketítő- Itt akarok lenni, amikor felébred...- elhalkul a mondat végére, és érzem, ahogy megfogja a kezem. Hirtelen elém kúszik gyönyörű arca, ahogy elmosolyodik, szemei felcsillannak, és azzal a lehengerlő pillantással néz felém. Szemeibe itt-ott belelóg sötét barna haja, amit egy édes mozdulattal söpöri ki belőle. Bármennyire is mozdulni akarok felé, kinyitni a szemem, és magamhoz ölelni őt, nem megy. Ki akarok törni, szinte már őrjöngök tehetetlenségemben.
- Rendben, Kicsikém, de...- a hangok ismét összemosódnak, és az előttem lebegő édes arca is, eltűnik lelkiszemeim elől.
Hallom az édes szuszogását, és érzem, ahogy nyakamat csókolgatja. Végig fut rajtam az a kellemes borzongás, mint mindig, amikor hozzám ér...
- Ezt nem merném soha a szemedbe mondani, hyung, így most kihasználnám a helyzetet...- végig húzza egyik ujját alsó ajkamon, de én hiába tombolok legbelül, nem mozdulok. Viszont amikor eljut a most kicsit lelassult agyamig, hogy épp bevallani készül valamit, csak azt kívánom, hogy csak had hallgassam végig. Egyik keze nyakamra siklik, miközben ajkaimra egy hosszú csókot nyom-...én már rég sejtettem, hogy elindult bennem valami...valami erős irántad...- kissé forogni kezd velem a világ, ahogy felül, és besüpped mellettem a matrac. Ne, csak most halljam, amit mond!-...Yoongmin ment hazafelé innen, és egyből hívott, amikor meglátott téged a sikátorban...- hangja kissé megcsuklik, majd halkan fel is szipog-...amikor viszont megtaláltalak ott, a földön...- végig simít arcomon, majd ismét megfogja a kezemet ezzel kicsit közelebb hozva a valóságba-...akkor már nem csak sejtettem...tudtam, hogy szeretlek...- neonzöld színben villog előttem hatalmas betűkkel az a szó, amit most mondtak nekem először; SZERETLEK. Imáim meghallgatásra találtak, erőtlenül, de megszorítom kézfejét, amitől elhallgat. Lassan nyitom ki szemeimet, először vakító fehérséggel jut szemembe a fény, majd hamarosan kirajzolódnak előttem a formák, és a színek is betöltik a szobát. Óvatosan felé fordítom fejemet, és hatalmas bociszemeibe nézek, amik most egyszerre csillognak a boldogság, és a meglepettség könnyeitől.
- Én is szeretlek, Hercegnőm- halványan el is mosolyodom, de ő még mindig dermedten ül, és kitartóan állja a tekintetem- Még egy csókot sem kapok? Tudod ha magamnál vagyok, te is jobban élveznéd...- mondandómtól teljesen elvörösödik, majd lassacskán lehajol ajkaimra, és gyengéden csókolni kezd. Remegő kézfejem utat talál tincsei közé, miközben viszonzom a csókot, majd nyelvemmel ajkai közé furakodok, amitől egy hajk sóhajt hallat.

Tulajdonképp a szülei édes teremtések, hiába vannak távol folyton. Az Anyja az Apja menedzsere, így mindkettejüknek elég sok dolga van a cégüknél... Villákat, és egyéb fényűző épüketeket építenek, sőt jótékonykodnak is a plussz pénzből. Én úgy vettem észre, hogy megkedveltek, és elfogadtak, de Junnak szent meggyőződése van arról, hogy oda és vissza vannak értem. De ami a legfontosabb, teljes mértékben támogatják a kapcsolatunkat, sőt még a szokásos családi nyaralásra is meghívtak azzal a címszóval, hogy Jun végre nincs egyedül...
- Hyung, ülj le! MOST!- Jun ellent mondást nem tűrő hangon veszi ki a kezemből a súlyzókat, és ejti le a földre- Elment az eszed?! Még nem vagy olyan állapotban, hogy ilyen szarokat emelgess! Nyomás vissza az ágyba Kim!- magamhoz rántom az utolsó szónál, és felvonom egyik szemöldökömet.
- Te csak ne hívj a vezetéknevemen, Park. És amúgyis, már négy napja volt, jól vagyok- ajkaira csókolok, majd ahogy a szemébe nézek, valami furcsa csillogást fedezek fel, amit eddig még soha nem láttam benne...
- Pihenned kell, hyung- hangja kissé rekedté válik, és lesüti tekintetét.
- Ha velem tartasz...- búgom a fülébe, amitől felemeli fejét, és egyből lecsap ajkaimra. Rásimítok fenekére, amitől felbátorodva az ágya felé kezd hátrálni, szorosan öleli magához meztelen felsőtestemet. Egy pillanat alatt az ágyon találom magam, és lebénultan nézem végig, ahogy vetkőzni kezd. Először pólójától, majd lassan farmerétől szabadul meg, és a csípőmre ül. Édes csókjaival kezdi behinteni nyakamat egyre lejebb haladva, miközben ujjbegyeivel oldalamat cirógatja. Néha nyelvével, és fogaival is érinti felhevült bőrömet, amivel halk sóhajokat csal ki belőlem. Lehunyom szemeimet, és ujjaimmal többször is végig szántok tincsei közt.
- Hyungh...- ahogy meghallom felzengeni rekedt hangját, érzékeim csak még élesebbek lesznek
- Hmm?- lassan kinyitom szemeimet, amikor nem jön válasz, majd vissza is csukom, amikor végig simít felsőtestemet.
- Kívánlak- először csak dermedten fekszem egy helyen, majd lassú, önelégült mosolyra húzom ajkaimat. Ahogy felülök, egyből lemászik rólam, viszont nem hagyom 'menekülni', hanyatt döntöm, és egyből ajkainak esem. Hevesen viszonozza ajkaim, és nyelvem játékát, miközben ujjaim felfedezőútra indulnak felsőtestén.
- Hmmmhh, hyungh...- beletúr hajamba, amikor mellbimbóját veszem kezelésbe, és feljebb billenti csipőjét. Türelmetlenségemből adódóan lejebb is indulok eszméletlen felsőtestén, amit halk sóhajokkal hálál meg. Édes hangja egyre inkább csak elveszi az eszemet, és már jóval többet akarok... Lehúzom róla boxerét, és csillogó szemekkel mérem végig már kőkemény férfiasságát. Ajkaim közé veszem két ujjamat, hogy benedvesítsem, majd egyszerre a kettővel hatolok bele fenekébe. Fájdalmasan felszisszen, amikor mozgatni is kezdem, és belemarkol maga mellett a lepedőbe, ahogy lábait is felhúzza. Kérdőn néz fel rám, amikor fél perc múlva abbahagyom tágítását, látszólag egy jó indokra vár.
- Mutasd meg, te hogy csinálod- szemei tányérnagyságúra kerekednek, és teljesen elvörösödik.
- T...tessék?- beleharapok alsó ajkamba, és végig simítok tagján.
- Jól hallottad. Látni akarom...mutasd meg, milyen izgató vagy igazából- pár pillanatig csak hezitál, majd amikor felfedezi rajtam az ellent mondást nem tűrő komolyságot, lehunyja szemeit, és kezével végig simít egész testén. Belenyúlok már túl szűk boxerembe, és már merev tagomra fonom ujjaimat, amikor ánusza körül kezd körözni középsőujjával, majd lassan bele is hatol saját fenekébe. Halk nyögés csapja meg a fülem, amikor mozgatni is kezdi magában először középső, később mutatóujját is. Csupán a látványtól képes lennék elmenni. Kikészít.
- Mmmh, Jaejoonghh- ahogy nevemet nyögi közben, akaratlanul is felsóhajtok, piszkosul izgató látványt nyújt- Aahhhmm, hyuuuunghh- csípőjét kezdi emelgetni, de én már nem bírom tovább, amikor kéjes nyöszörgésbe kezd az élvezettől. Leszenvedem magamról feleslegessé vált boxerem, majd kezét elhesegetve egyből tagommal helyettesítem ujjait- Aahm hyunghh!- hátra veti fejét, és ajkai szétnyílnak, ahogy hangos zihálásba kezd. Feje mellett támaszkodom meg alkarjaimon, ahogy mozogni kezdek benne, és végig csókolom nyaka ívét. Hangos nyögéseink keverednek a szoba csendjében, ahogy a végsőkig gyorsítok.
- Junhh...mhhmmhh...- beleharapok fülcimpájába, ami hatására durván a hajamba túr már remegő kézfejével. Teste egyre többször, és hosszabb időre rándul össze jelezve, hogy nincs sok hátra neki sem.
- Hyunghh énh...annyirah...-  heves csókommal hallgattatom el, amit egyből viszonoz is. A lepedőbe markolok, ahogy már így is szűk feneke egyre jobban rám feszül- N..neh hagydh abbahh! Kérlekhh!- szinte sikítja az utolsó pár szót, amikor háta ívbe feszül, és hátamba marva élvez kettőnk közé. Pár döfés után viszont már én sem bírom tovább, követem a példáját. Zihálva omlok rá, de ahelyett, hogy legurítana magáról, egyre szorosabban ölel magához. Egy édes csókra hajol fel ajkaimra, amit ugyanolyan gyengédséggel viszonzok is... Megtaláltam azt a személyt, akiről a sok nyálas, romantikus, tinilányoknak írt könyv papol. Akit soha, semmi áron nem akarok elveszíteni. Aki örökké szeret, és velem marad majd.

Jun 
+
Jaejoong

Megbotlott...és egymásba estünk 4.

4. rész

Reggel úgy ébredek, ahogy másfél hónapja találtam rá legjobb barátaimra; úgy fonódok rá, mint egy inda, de semmi pénzért nem ereszteném el. Mit is mondott tegnap? Szüksége van rám?
- Mmmhh...- nyög is egyet, ahogy még jobban belém kapaszkodik, majd lassan nyitogatni kezdi szemeit.
- Jó reggelt, Hercegnőm- vigyorogva csókolok ajkaira, és szorosabban ölelem magamhoz.
- Hercegnő?- felvonja egyik szemöldökét, és hátrébb húzódik.
- A hangsúly a birtokos jelzőn volt- csücsörítek felé, lehunyt szemekkel, de nem kapok puszit.
- Mindjárt mondom, mit csókolhatsz meg- morran le kicsit behisztizve, majd kikel mellőlem, és magamra hagy. Szemeimet forgatva kelek ki ágyából, de a levakarhatatlan mosolyom még mindig az arcomon játszik.
- Ugyan már, csak egy csókot...- meglepetten nézek körbe a nappaliba, hiszen nagyobb rend van,mint buli előtt. Ezek szerint nem csak egy bejárónőjük, hanem egy kész hadseregük van ilyen helyzetekre- Naaaa, kérlek- ajkamat biggyesztem, ahogy megállok mögötte. A konyha is épp olyan fényűző, mint a ház többi része.
- Nem tudom, megérdemled-e- puffogja a gyümölcstálra meredve maga előtt. Átölelem derekát, és füléhez hajolok, amibe bele is csókolok.
- Tudom, hogy te is akarod...Hercegnőm...- hatalmas, lemondó sóhajt hallat, majd felém fordul, és arcomra simítva csókol meg. Halk sóhajai, és egy-két kisebb nyögése arra a következtetésre juttatott, hogy élvezi... Még nem mondta ki egyikünk sem hangosan, hogy együtt vagyunk... És most per pillanat nem is tudom, mi van köztünk pontosan. De az Isten szerelmére, leszarom, amíg így csókol!
- Vakard le azt az önelégült vigyorodat, Jaejoong- mormogja, ahogy elválik tőlem, de nem tud túl messzire húzódni, mivel szorosan a pultnak préselem.
- Miért tenném, ha egyszerűen boldoggá teszel, hmm?- kérdésemen szemmel láthatóan eléggé meghökken, sőt még szemei is kikerekednek kissé, amitől muszáj folytatnom- Tudod, Junghyun nem ismer téged, ezért nem tudhatja, milyen...különleges vagy, Jun- mosolygom arcára simítva, míg szabad kezemmel derekát ölelem magamhoz. Soha nem volt dolgom még olyannal, aki fél évnél fiatalabb lett volna nálam, de ez a 3 év köztünk egyből feledésbe merül, amikor a szemeimbe néz...elvarázsol. Teljesen.
- Olyan vagyok, mint mindenki más- ahogy engem idéz még a tetős ebédünkről a suli tetején, beharapom alsó ajkamat- Miattad azon a napon, fent a tetőn, még el is hittem egy pillanatra, hogy felérek a többiekhez...- édesen elmosolyodik, majd karjait nyakam köré csúsztatja.
- Te több vagy, mint a többiek- rásimítok fenekére, amitől egy halk sóhaj-nyögés kombináció csúszik ki gyönyörű ajkain. Itt az idő. Hogy megtegyem...- Mondd csak, Jun...- letérdelek előtte, és jobb kézfejét szorongatva nézek fel igencsak meglepett arcába-...lennél a barátnőm, Hercegnőm?- halkan felnevet a kérdésen, majd felhúz maga mellé.
- Esküszöm, nőnek érzem magam, és ilyet ne csinálj többet, mert bizarr- nevetése egyre hangosabb lesz, majd erőt vesz magán, és elhallgat- Leszek a barátnőd, ha leszel a Hercegem- vigyorogja magabiztosan, és felszegi az állát, ahogy ismét átkarolja nyakamat.
- Én mindig is a Herceged voltam- mosolyogva fújtat egyet, majd a hajamba túr.

Két hete nem kapok mást Junghyuntól csak szúrós pillantásokat, és megvető felhorkantásokat, amikor elmegyek mellette. A legjobb barátom volt. Tényleg, mindent elmondtunk egymásnak, megbíztunk a másikban...és ahelyett, hogy megismerte volna Junt, ellökött magától.
- Ma délután otthon leszel velem, hyung? Anyuék ma jönnek haza két napra, és meg akarnak ismerni- Jun édesen mosolyog rám, majd a szájába dob egy sültkrumplit. Megismertünk néhány tényleg kivételesen jófej, őszinte és okos srácot a suliban, így velük osztjuk meg az ebédlőasztalunkat. A fiúk igazi nőcsábászok, de szívük és az eszük a helyén, a lányok pedig manikűrös helyett inkább a gördeszkán töltik az időt. Jó végre olyan társaságban lenni, ahol nem kell játszanom az alfát. Nem kell a bandavezér, se semmi más szerepet betöltenem, itt mindenki egyenlő.
- Nálunk hagytad- Junghyun indulatosan csapja le mellém az asztalra ezüst nyakláncomat. Miután eljöttem múltkor Juntól, egyből összepakoltam, és odacuccoltam hozzájuk. Kicsit gáz a helyzet, mert a szülei nem tudják, de mivel havonta kétszer járnak haza így még csak nem is találkoztam velük. Volt legjobb barátom a fülemhez hajol, és direkt suttog, hogy senki se hallja, amit mond- Ha azt akarod, hogy az édes kicsi Jun megússza, akkor eljössz délután a suli melletti sikátorba, vili? Neked és a többieknek vannak még le nem rótt köreitek-, s ezzel kiegyenesedik, és elmegy. Megfenyegetett? Szóval, ha én nem megyek el, akkor Junt bántja. Nem. Ezt nem hagyhatom.
- Mit mondott, hyung?!- Jun aggódva fordul felém, de nem kap választ egy ideig.
- Semmi, Hercegnőm...valószínűleg délután öt körül tudok csak hazaérni...dolgom lesz- mondom végül kitérve a válaszadás alól.
- Jaejoong, ugye minden rendben?- lassan felé fordítom a fejem, és ajkaira csókolok.
- Persze, minden...a legnagyobb rendben- halványan el is mosolyodom, de látom rajta, hogy nem győztem meg. Csak éljem túl a mai napot. Hány embert hívhat? Ha már négyen jönnek, nem fogok bírni velük...de most már azt is kinézem belőle, hogy húsz embert is összetoboroz. Soha nem gengszterbanda voltunk. Csak megvolt a társaságunk, amit sokan elitéltek. Már nem is tudom, hogy történt, de egyszercsak én lettem a frontember a társaságban, és ezt olykor-olykor ki is használtam. De most, hogy mindenki ellenem van... Tiszta sor, hogy ki akarják belőlem verni a szart is, de ezzel végleg kikerülök onnan. Nem leszek többé a tagja. De ha ez kell ahhoz, hogy Junhoz egy ujjal se érjenek, akkor felőlem ki is nyírhatnak.
A nap további része csigalassúsággal telik, és már Jun szemeibe nézni is nehéz. Hisz tisztában vagyok vele, hogy délután ötkor még nem leszek otthon, ráadásul eszembe se jutna félig agyonverve bemutatkozni a szüleinek. Abban sem vagyok biztos, hogy látom többet... De nem tehetek mást, ez az ára, ha Junt biztonságban akarom tudni. Fél kettőkor végzek, és egy megszokottnál hosszabb ideig tartó ölelés után engedem csak el Junt haza.
- Hyung, biztos minden rendben? El se akarsz engedni- hallom hangján, hogy kissé elmosolyodik, de az aggodalom is élesen cseng benne, miközben egyre szorosabban préselem magamhoz édes testét.
- Ha haza érsz, írj egy SMSt, oké?- válok el tőle végül, és végig simítok arcán, bólint egyet, makd egy gyors csókot nyom ajkaimra, és elindul Yoonminékkel. Adok magamnak még két percet miután végleg eltűnnek szemelől, majd a sikátor felé veszem az irányt. Jól tudom, mit műveltek itt régen más bandák, és a gondolat, hogy most én vagyok a soros, kikészít. Ennek ellenére nem mutatok ki semmiféle érzelmet, semleges arccal sétálok a két ismerős alak felé. Ketten vannak. Nekem ez túl...gyanús.
- Már azt hittük, nem jössz. Tényleg kár lett volna Junért, nem?- nem mondok semmit Junghyun szavaira, de velem ellentétben a mellette ácsorgó Jongmin kissé elmosolyodik.
- Csak essünk túl rajta, oké?- sóhajtom el a végét, amire felemeli egyik kezét, és int egyet.
- Rendben, te akartad...akkor gyorsak leszünk- megvonja vállait, és máris még három srác jelenik meg mellette, akiket még életemben nem láttam. Kezdek képzelődni, mintha Yoonmint láttam volna egy pillanatig a sikátor végében, de azt is csak a szemem sarkából. Mindegy, ki járkál ott, csak Jun legyen otthon. Eltelik még pár perc síri csendben, de a telefonom csak nem rezeg jelezve, hogy SMSem jött volna az én Hercegnőmtől, de ez egyből kimegy a fejemből, ahogy ez egyik nagyobb darab mögém áll, és hátam mögött fogja össze karjaimat. Semmi erőszakosabb mozdulata nincs ami azt jelenti, hogy új, ezért nem láttam még soha. Szinte ezer százalék, hogy Junghyun vette át a helyem, és miatta már most eldurvult minden... Megveret. Egy kedves, jófej srácból egy elborult álat lett...mind miattam. Feleszmélni sincs időm, az első ütést tőle kapom egyenesen gyomorszájamba, amitől előre csuklik felsőtestem egy fájdalmas nyögés kiséretében. A nagy darab ránt rajtam egyet, így ismét kiegyenesedve állok előtte. Nem kapok levegőt, meg fogok fulladni, ha még egyszer oda üt- A legjobb barátom voltál! És egy olyanért elattad a lelkedet is, te szerencsétlen- teljesen kikel magából, ahogy sorozatban kétszer még a gyomromba üt, és ordítozásban köt ki- Más lettél, Jae. Egy nyomorult, akiken régen mindig csak röhögtünk!- úgy tűnik, az kiment a fejéből, mi miatt kötöttem ki Jun karjaiban... De talán ez a legjobb dolog, ami velem valaha is történhetett. Hogy Byul és Junghyun egymásra találtak. Ököllel az arcomba üt, amitől fejem hátta bicsaklik. Csak azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Hogy Junt ölelhessem egész éjjel, és egy örökkévalóságig csókolni. Köhögni kezdek, ahogy ismét egy hatalmasat rántva egyenesít ki az engem fogságban tartó Godzilla. Hagyják, had érezzem, hogy fáj, hogy szenvedjek...csak ezután kapom a következőt. Immár nem Junghyun mér rám hatalmas ütéseket, hanem a többi három tag. Térdek, könyökök és öklök vágódnak a gyomromba, és a hányinger egyre feljebb kúszik a torkomban, miközben saját véremet érzem kicsorigni ajkaim közül. Apró, fekete foltok játszadoznak a szemem előtt, ahogy a földre kerülök, majd összeszorított szemekkel várom a következő ütést. Viszont amikor nem jön semmi, fél szemmel felpillantok Junghyunra. Egy önelégült mosollyal nézi a sikátor bejáratát, aztán én is meghallom...
- Hyung!- Jun reszkető hangjára szinte egyből magamhoz térek, főleg miután meglátom felénk futni. Nincs egyedül. Rajta kívül még hárman sietnek felém a körülöttem tornyosulókra ügyet sem vetve. Mondanám, hogy menjen haza, tűnjön innen, de egy hang se jön ki a torkomon.
- Úgy tűnik az édes kicsi ukegyerek is be akar szállni- hallom a gúnyos szavakat magam mögül, és épp próbálnék felállni, amikor valaki az oldalamba taposva taszít vissza a földre.
- Ne bántsd! Ne érj hozzá, kérlek...!- sipákolja ha jól hallom, inkább ingerülten, mint félénken, amikor egy másik ismeretlen egyed fogja le hátulról, mint engem az előbb Hercegnőmet- Eressz el, te állat!- felpillantok rá, de ő csak dühödten mered Junghyun felé. A hangok tompulni kezdenek, de még ígyis jól hallom a rendőrautók közeledő szirénázását. Csak hangos ordibálást, és szitokszókat hallok már, bár semmi konkrétumot nem tudok kivenni belőle.
- Ne haragudj!- hirtelen Jun mellettem terem, és arcomra simítja két tenyerét. Szemei mint mindig, úgy mist is csillognak, de most a könnyeitől, amik arcát is eláztatják- Az én hibám az egész, hyung...- hangja megremeg a visszafolytott hangos sírástól, és egyre lejebb hajol hozzám- Ha én nem vagyok...- meg sem várom, hogy befejezze, egy gyenge mozdulattal rántom le magamhoz, és erőtlenül csókolni kezdem, amit egyből viszonoz. Kint vagyok ebből a fertőből. Már nem kell attól rettegnem, hogy bántják őt... Kék-piros fények villognak mindenhol, de én egyre csak távolibbnak látok mindent magam körül.

Jun
+
Jaejoong

Megbotlott...és egymásba estünk 3.

3. rész

Szóval csak le kell ráznom Junt, és minden olyan lesz, mint régen? Csak ennyit kell tennem, igaz? Visszajönnek a közös programok, bulik, a szokásos esti fogadások az éppen aktuális hoki meccsek végeredményét illetően. Ezt akarom, igaz? Hogy minden a régi legyen? Az elmúlt egy hónap, mintha elrepült volna. Beszéltem vele, mint általában, és sajnos egyre inkább csak kötődök hozzá...
- Ne feledd, csak két szó. Felejts el- kapok még egy bíztató hátba veregetést Junghyuntól, majd máris indul Byullal a buliba. Nélkülem mennek, nekem még össze kell szednem magam... Megteszem. Lepattintom. Csak felfogja, ha azt mondom, hogy nincs szükségem rá. Igen, ez lesz... Túl élém nélküle. Hisz ahogy Junghyun mondta; ilyen srácot bárhol találok... Magamra kapom fekete farmeremet, egy sima sötét szürke pólót, beállítom a hajamat, és indulás. Megteszem. Meg tudom tenni. Már egy sarokkal tőlük hallom a hangos zenét, és a gyomrom egyre kissebbre zsugorodik, torkomban meg ott van az a bizonyos gombóc, ami nem hagy levegőhöz jutni. Miért izgulok ennyire? Hisz csak egy fiú... A verandán vagy húszan beszélgetnek zöld műanyag poharakkal a kezükben, és ahogy elnézem, nagyon jó a hangulat. Ahogy beteszem a lábamat a házba, egyre csak nő a tömeg, mint bennem a feszültség. Megtehetem ezt egyáltalán? Amit értem tett... Igen, igen megtehetem! És meg is fogom tenni... Azt sem tudom, merre induljak, amikor Junghuyn vereget hátba, és a fülemhez hajol.
- A szobájából nyíló teraszon van néhány sráccal. Ne feledd, csak két szó- erőt veszek magamon, és egy szó nélkül ott hagyom állítólagos legjobb barátomat. Felindulok a harmadikra, de lábaim egyre inkább csak haza akarnak vinni. Fent kissé tompábbak a hangok, így legalább nem kell ordibálnom vele... Szobája még mindig ugyanolyan tiszta, és rendzett. A különféle poszterek még mindig a falon vannak, viszont az erkély ajtó tárva nyitva. Innen látom, ahogy feje hátra csuklik a hangos nevetéstől, és az a hang... Az ő hangja.
- Jaejoong! Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- mosolyogva néz rám, ahogy megállok az ajtóban, de én csak komor arccal meredek vissza rá.
- Magunkra hagynátok?- a többiekre rá sem nézek, de ők így is megteszik, amire kértem őket.
- Baj van, hyung?- egyből aggódóvá válik az arca, ami teljes erőböl szíven talál... Hogy hihettem azt, hogy kibírom nélküle? Vagy azt, hogy nincs szükségem rá? Csak az időt vesztegettem ahelyett, hogy egész végig vele lettem volna...
- Ez nem fog menni- beletúrok a hajamba, inkább magamhoz beszélek, mint hozzá.
- Mégis mi?- közelebb lép hozzám, de én ösztönösen hátrálok tőle. Tekintete egyre zavartabb lesz, és alsó ajka is megremeg- Hyung, a frászt hozod rám!
- Ezt nem tehetem veled, Jun. Te...
- Szóval őt választod?- Junghyung felé fordulok, aki az ajtóban összefont karokkal néz el rólam, és megvetően méregeti Junt.
- Nem hiszem, hogy választanom kéne közületek- Jun szorsan mellém áll, majd belém karol, ahogy Junghyun közelebb lép hozzánk.
- Miről van szó, hyung?- ismét azokat a hatalmas bociszemeit villantja felém, amitől mindig kihagy egy ütemet a szívem.
- Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz. Ez kell neked a mi barátságunk helyett? Ez a...valami? Mondtam már Jae, öt méterenkét belebotlasz egy...ilyenbe. Ő semmit nem ér hozzánk képest- Jun egész testében megfeszül, de egy szót sem szól. Ismerem annyira, hogy tudjam, most egyszerre fél, és hogy...összetört- Mondj már valamit, Jae. Tényleg ő kell, és a nyomorult élete, vagy én, és Byul?- állok egy darabig még egy helyen, majd kikapom a kezemet Jun szorításából, amikor halkan felszipog, és lassan Junghyun felé sétálok. Egy önelégült mosollyal nyújtja felém a kezét, és felszegi az állát abban a hitben, hogy ő nyert. Kikerülöm a kezét, és ököllel az arcába ütök, amitől hangosnoan nyögve terül el a földön, és orrára tapasztja a kezét. Valamiért elpattan bennem valami, és a vörös köd elém száll. Pólójánál fogva rántom fel a földröl, és visszaadom neki mindazt, amit az elmúlt időben művelt velem annak ellenére, hogy tudta, mennyire szükségem lett volna arra, hogy törődjenek velem. Na igen, és amit Junról mondott... Ő csak takarja az arcát, ezért inkább gyomorszájába vágok sorozatban háromszor.
- Ne...ne hyung, ne csináld!- Jun sokkolt hangjára ida se figyelek, csak akkor engedem el Junghyungot, amikor bicepszemre teszi meleg tenyereit- Ne bántsd őt, kérlek- kicsit hátrébb vonszol attól a személytől, akit most mindenkinél jobban megvetek, de a szememet le se veszem róla. Összegömbölyödve fekszik a földön, és fájdalmasan nyüszít, mint egy kutya.
- Takarodj innen- mérhetetlen gyűlölettel szóloi rá, de amikor nem mozdul, ismét mozdulok felé..
- Ne hyung, ne csináld!- Jun elém vág, és arcomra simítja két tenyerét. Könnyes szemeitől szinte egyből visszatérek a való világba, még halk hisztire se figyelek oda- Nyugi, oké?- ahogy látja, hogy nagyjából lehiggadtam, kezem után nyúl, és elszörnyedve méri végig- Be kelk kötözni, felszakadt a bőröd...- a sebesült terület körül végig húzza mutatóujját, majd ép kezemet megragadva kezd befelé hurcolni. Összekulcsolom ujjainkat, amitől ismét kicsit megfeszül, és felszipog. Mi baja? A szobájából nyíló fürdőszobába vonszol, majd leültet a kádjának a szélére. Egy-két durva mozdulattal törli le arcáról az épp lecsorgó könnycseppeket, miközben az egyik falon lógó szekrényben kotorászik. Előszed egy elsősegélydobozt, majd elém térdel, amitől szemeim akaratlanul is kikerekednek. Jesszusom Jaejoong, ne most legyél perverz! Sebesült kezemet a térdemre helyezi, és jódozott vattapamaccsal kezdi fertőtleníteni a sebet. Meg se mukkanok, hiába fáj piszkosul. Csendben kezdi fehér gézzel, majd fáslival bekötözni a kézfejemet, és ahogy végez, feláll, és elindul kifelé. Egyből utána indulok, majd derekánál megragadva óvatosan a falnak tolom. Szorosan elé állok, és mélyen a hatalmas bociszemeibe nézek, amitől még jobban megindulnak könnyei.
- Mi a baj, hmm?- törölgetni kezdem nedves arcát, amit egyből el is fordít, csakhogy ne kelkjen a szemeimbe néznie.
- Annyira sajnálom Jaejoong...elvesztetted miattam mindenedet- gyönyörű arcát magam felé fordítom, és egy hosszú, forró csókot nyomok ajkaira.
- Te vagy a mindenem, Jun- arcomat nyakába hajtom, és átölelem derekát- Csak rád van szükségem- szavaimra a halk sírása hangos zokogásba torkollik, de szorosan átöleli nyakamat egy hozzá illő, kecses mozdulattal.
- Azt hittem, megutáltál...mostanában olyan zárkózott voltál. Kerültél- percekig csak állunk még egy darabig, majd amikor zokogása is alább hagy, elhúzódom tőle.
- Mondd csak...- ismét olyan közel hajolok hozzá, amivel ugyanazt a reakciót váltom ki belőle-...aludhatnék ma itt? Tudod, nincs hová mennem, és...- puha, telt ajkaival hallgattat el, egyszerűen csak egy kis puszit kapok tőle.
- Vissza kéne menni megnézni, hogy minden rendben van-e...- oké, választ nem kaptam, de szerintem ez egy igen lehetett. Végülis elég hálószobájuk van...vagy mi.
- Miért érdekel Junghyun ennyire?- összeráncolom homlokomat, majd teljesen elfehéredve lépek hátra- Tetszik neked?- szemei kissé kikerekednek, és kezeit védekezőn feltartva rugackodik el a faltol.
- Nem, nem, dehogy! Nekem t...- hirtelen alsó ajkába harapva hallgattatja el magát továbbra is engem nézve- Na jó, tényleg menni kéne...őőőm...szóval...
- Neked ki, Jun?- mosolyogva vonom fel egyik szemöldökömet, amire hangosan puffog és legyint egyet, majd kimegy. Ahogy elveszítem szemelől, lemegyek felmérni a buliban összehozott rendetlenséget. Eléggé későre jár már, és az emberek létszáma is rohamosan csökken. Mikor már csak magam vagyok a nappaliban, lemondóan nézek körbe. Nagyobb a kupi, mint ahogy én azt szerettem volna. Lassan nekiállok összeszedni a szanaszét dobált műanyag poharakat egy nagyobb szemeteszsákba.
- Hyung, nem kell- Jun halk hangjából lerí, hogy hulla fáradt- Holnap jönnek takarítani.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülni fognak ennek- motyogom tovább folytatva, amire mosolyogva sétál elém, és kiveszi a kezemből a kukászsákot.
- Három nap múlva jönnek haza, és hidd el, ha lilára festetném az egész házat, az se tűnne fel nekik. Alig vannak itthon, szinte...egyedül élek- sóhajtja el a végét, majd lemondóan legyint egyet- A lényeg, hogy most aludnod kéne, oké? Gyere...- megfogja a csuklómat, és csigatempóban kezd felfelé hurcolni. Hatalmas meglepetésemre a saját szobájába visz, majd kulccsal zárja be az ajtót, bár nem értem, miért, mert tudtommal csak ketten vagyunk itthon. Lassan leveszi a nadrágját, majd pólóját is, így egy szál boxerben sétál fel-alá a szobában valami után kutatva. Túlságosan vonzza a tekintetemet, egyszerűen fenomenális teste van. Végül magára kap egy halvány kék, kissé kinyúlt pólót, és kezd megágyazni a hatalmas franciaágyán. Az én ágyam egy roskatag, beszürkült matrac volt az egyik sarokban egy kispárnávall, és vékony pléddel.
- Jun...te most...- egy fél pillantást enged meg magának felém, majd ott folytatja, ahol abbahagyta.
- Azt mondtad, szükséged van rám, nem igaz? Ami azt illeti, fordítva is ez a helyzet. Ma este szükségem van rád, és azt szeretném, ha velem aludnál- leveszem felsőmet, miközben felé sétálok, makd nadrágomtíl is megszabadulok.
- Csak ma este?- ahogy felém fordul, szinte az ágyra zuhan, mivel túl közel álltam meg hozzá.
- Nem...- hatalmasat nyelve mér végig tetőtől talpig, majd nagy nehezen a szemeimbe néz.
- Szerencséd van, Park Junyoung, hogy ezt mondtad- vigyorogva hajolok le hozzá, és ajkaira csókolok.
- Jajj, ugyan. Leplezni sem tudom, hogy csak ágyba akarlak vinni- vigyorog vissza rám, viszont most ő hajol fel ajkaimra. Alig válik el tőlem, máris mozdulok felé, és megcsókolom.
- Hyung, ezt nemh kéne- tol el magától hirtelen, amikor nyelvemmel ajkai közé furakodok.
- Azt hittem, akarod- mormogom nyakába hajolva, és csókolgatva őt.
- Jobb lenne most aludni...- hümmögök egyet, miközben egy percre sem válok el tőle, sőt kezeimet lassan pólója alá csúsztatom- Jó hyungh...azt hiszemh, most...hallodh, hyungh? N-nehh csináld...- kérésére elválok tőle, majd bebújok az ágyba. Ha nincs sex, akkor aludni fogok...ő is így akarja, nem? Meglepetten nézi minden rezdülésem, majd túljutva a kezdeti sokkon nagy nehezen mellém fekszik.

Jun 
+
Jaejoong

Megbotlott...és egymásba estünk 2.

2. rész

A "Majd találkozunk"-ból semmi nem lett, három napja se híre se hamva. Őszintén kezdek aggódni miatta, féltem. Nem tudom, miért, vagy egyáltalán mitől, hisz számtalan oka lehet annak, hogy nem jött suliba. Semmi kedvem bent lenni, sokkal inkább mennék, és megkeresném. Csak az jár a fejemben, hogy milyen jól éreztem magam vele. Még Junghuyn, és Byul sem volt ilyen hatással rám soha. Jun...különleges fiú, és hülye lennék futni hagyni őt. De mégis hol lehet?! És ekkor...
- Üdv, Mr. Lee- mosolyogva lép be a terembe és hajol meg a fizika tanár előtt. Egyből felülök a széken, és kiegyenesedem, hogy jobban lássam. Édes arcát mint mindig, úgy most is sötét barna haja keretezi, szemei csillognak, egyszerűen ragyog. Kíváncsian fűrkészi az arcokat, majd ahogy meglát, mosolya kétszer olyan nagy lesz, és int nekem egyet. Viszonzom a köszönést, de alsó ajkamba harapva se tudom elrejteni önelégült vigyoromat. A tanár ráérősen sétál oda hozzá, majd suttogva kezdenek el beszélni egymáshoz.
-Kit?- Mr. Lee meghökken azon, amit Jun valószínűleg mondott, és felvonja egyik szemöldökét- Oké, hát...rendben- biccent egyet, majd az osztályra néz, kissé sietve néz végig mindenkin, aztán megakad rajtam a tekintete- Jaejoong, elmehet- szemeim kikerekednek, ahogy int is felém, majd Junra nézek, aki izgalmában egyik lábáról a másikra áll, és egy magabiztos mosollyal néz rám. Belesöpröm táskámba a cuccaimat, és Junhoz sétálok, aki megragadja a csuklómat, és kivonszol a teremből egy gyors köszönés után. Mikor kiérünk egyenesen a nyakamba veti magát, és szorosan átölel, amitől szemeim egy kissé kikerekednek, hisz eddig elég rendesen tartotta a távolságot. Viszonzom a szép gesztust, hihetetlenül jól esik, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz.
- Mi ez a kitörő öröm, hmm?- homlokráncolva válok el tőle, de az a kitartó mosoly még mindig ött ül ajkai szélén.
- A madarak csicseregték, hogy nagy álmod, hogy építész legyél, és elintéztem az ösztöndíjadat. Csak gratulálni akartam hozzá- szám is tátva marad, úgy mondja, mintha azt mesélné, hogy mi történt a piacon.
-Hogy mit csináltál?- térek magamhoz pár pillanat múlva, bár még nem teljesen- És mégis hogy csináltad? És miért csináltad?!- beharapja alsó ajkát, majd ugrik egyet izgalmában, mielőtt belekezdene.
- Ezt ne itt beszéljük meg!- megragadja a csuklómat ismét, majd vonszolni kezd maga után. Komolyan, mégis honnan tudta? Oké, tény, hogy álmodoztam róla...sőt akartam, és a tanulmányi eredményem is megfelel hozzá, viszont a családi okok miatt nem pályázhattam meg az ösztöndíjat, és saját kasszából meg soha az életbe nem telne rá. De ez... Alig ismer, és...egyszerűen nem hiszem el, hogy igaz. Ahogy kiérünk az épületből, kirántom magamat szorításából, amire lassít a léptein, és maga mellé ejti karját. Mellé lépek, és lassan megfogom a kezét, ami eléggé meglepetten éri, mivel kissé megfeszül, de szorít fogásán. Kb hat perc alatt érünk oda a villanegyedbe, ahol a hálószobák száma fogadjunk, hogy minimum 7. Megállunk egy krém színű, három emeletes villa előtt, majd kis ricsaj után nyílik is előttünk a hatamas vaskapu. Minden léptét követem befelé, amíg meg nem torpan a nappaliban.
-Várj meg itt, oké?- meg se várja a válaszom, egyből eltűnik az egyik boltíves ajtó mögött. Nem tudok betelni a látvánnyal. Minden modern, elegáns, de mégis egyszerű. Csak a legszükségesebb dolgokkal van berendezve, talán egy-két plussz darab, ami otthonosabbá teszi az összhatást. Két perc múlva tér vissza hozzám egy 2 literes fantával, és egy csomag csokival- Gyere- meg se áll, máris felindul a lépcsőn, én meg persze egyből utána megyek. A harmadikra érve szinte kiköpöm a tüdőmet, amit egyből kiszúr. Megáll az egyik ajtó előtt, majd felém fordul, és leteszi a földre a csokit, és az üdítőt- Azt hittem, jó kondiban vagy- mosolyogva megütögeti a mellkasomat, majd rajtam hagyja meleg tenyerét, ami alatt szívem nagyon nem akar visszaállni a megszokott tempójára. Lassan mér végig tetőtől talpig, ahogy én legelőször, két hete- Legalábbis nagyon úgy tűnik- jó ha ezt tovább folytatja, rávetem magam. Esküszöm, neki esek. A gondolatmenet végére sem érek, egyből benyit valószínűleg a szobájába, és az ágyára hajítja a cuccokat. Becsukja az ajtót mögöttem, miután belépek, és leül az ágyára. Én a kávé színű foteljébe huppanok, amire mintha kissé csalódott arcot vágna. Élvezem, hogy egy kicsit 'kínzom' akár így van, akár nem.
- Hallgatlak- előre dőlök egyre csak mélyítve a szemkontaktust, amire lesüti tekintetét, mintha még mindig képes lenne zavarba jönni miattam.
-Szóval... Hallottam, amikor az osztályfőnököd, és az igazgató rólad beszélnek és arról, hogy nem tudsz építész lenni a pénz miatt. Aztán becsatlakoztam a beszélgetésbe, mindenbe beleavattak a témával kapcsolatba. Láttam a rajz órán készített vázlataidat, és akkor hívtam a szüleimet...- kissé kikerekedett szemekkel hallgatom a szónoklatát, esküszöm, hogy lecsúszok a fotelből. Hívta a szüleit. Hogy nekem...- Tudod, sokat beszéltem rólad nekik, és amikor elmondtam nagyjából, hogy miről van szó, egyből belementek...- elmosolyodik egy egészen kicsit, ahogy rám néz, és félre biccenti a fejét- Megszereztem a papírjaidat a versenyeken elért helyezéseidről, a tanulmányaidról, és elutaztam erre a pár napra, hogy az egyetemre vigyem. Két napig rágtam a fülüket, amire végre hajlandóak voltak megnézni a papírokat. Viszont, amikor a rajzaidat vettem elő, tudtam, hogy megnyertem őket- egyre gyorsabban beszél, ahogy felállok, és felésétálok- Mondták, hogy ígéretes vagy, és hogy talán, ha a szüleim kifizetnének egy összeget, akkor...magyarul megkaptad az ösztöndíjat, és...- nem folytatja, mivel ahogy mellé térdelek, és a mutatóujjamat ajkaira teszem, egyből elhallgat. Pillanatokig csak szemezek vele, majd leülök, és lábaim közé húzom.
- Köszönöm - kisimítom gyönyörű szemeiből a belelógó tincseket- Nem tudom, hogy hálálhatnám meg ezt neked és a családodnak, Jun- arcomra simítja kezeit, és meglepetésemre egy alig érezhető csókot nyom ajkaim szélére.
- Megérdemled, Jaejoong. Ami a szüleiddel történt...
- Te honnan tudsz a szüleimről?- hátrébb húzódom tőle, és lesöpröm magamról kezeit- Te kutakodtál a papírjaim közt, igaz? Nem csak a rohadt eredményeim kellettek- dühödten állok fel mellőle, amire megragadja a karomat.
- De... Én csak jót akartam! És én...
- Ennél mélyebbre nem is süllyedhettél volna...
-Várj, hyung! Kérlek!- meg sem hallom már, amit épp nekem mond, szinte kirohanok onnan. Hogy kutakodhatott az életemben? Hogy volt ehhez képe?! Két óra, és már mindenki az én életemmel lesz elfoglalva miatta. Miben fogadunk, hogy ő is olyan kétszínű, ostoba balfasz, mint a többiek? És ez az egész...? Beetetett volna?
- Hyung! Kérlek!- már az utcán vagyok, amikor utol ér, és elém vág.
- Mégis mit akarsz még?!- megvetően meredek vissza rá, amíg az ő szemeibe könnyek szöknek. Hirtelen mozdul felém, és átöleli a hátamat.
- Nem akartalak megbántani, de tudnom kellett mindent ahhoz, hogy elintézzem az ösztöndíjat. Maradj itt hyung, kérlek!- arcát vállamra dönti, és halkan felszipog- Én csak azt akarom, hogy boldog legyél! Nélküled olyan magányos vagyok...- és most? Erre mit lépjek? Magamban, mélyen tudom, hogy nem hazudik. Képtelen lenne rá...hisz ő is épp annyira van egyedül, mint én. Lassan átölelem hátát, ami hatására egyből szorosabban nekem préseli magát- Mondj valamit, akármit! Kérlek!- ahogy továbbra sem szólalok meg, belemarkol felsőmbe- Kérlek!
- Jobb lenne vissza menni, mindjárt leszakad az ég- célzok az apró esőcseppekre, amik sötét foltokat hagyva ruhánkon tűnnek el végül.
- Leszarom- arcát nyakamba fúrja, és apró csókokat nyom rá, amitől halk sóhaj tör fel a torkomból- Így most jó...- cirógatni kezd gerincem mentén, ezzel csak ingerel... Egy erősebb mozdulattal tolom el magamtól, és nyakamra simítom tenyerem, ahol ajkai érintettek.
- Ezt még egyszer ne, ha nem akarod, hogy rád vessem magam- szemei tányérnagyságúra kerekednek, de most elvörösödött arcát meg sem próbálja elrejteni.
- Én nem...tudtam, hogy ez...neked...bocsanát...- zavarában ajkaihoz nyúl ujjaival, és végig simít rajtuk.
- Ezzel nem segítesz- elkapja kezét, és háta mögé rejti, majd összerezzen egy nagyobb mennydörgésre.
- B...be kéne menni! Most!- összeszorítja ajkait, és sietősen beindul.
- Jun, te félsz a vihartól?- mosolyogva állok meg mögötte, ahogy beérünk, de nem fordul felém, csak fújtat egyet- Nah...ne szégyeld- magam felé fordítom még mindig vigyorogva- Olyan édes vagy- nevetek fel halkan, amitől összeszűkített szemekkel hagy magamra.
- Viccesnek találod?
- Igen, eléggé- lomha léptekkel követem őt a kanapéig, amire le is ülök, szorosan mellé.
- Jól van...- puffogva fordul előre, és összefonja karjait mellkasa előtt. Magam felé fordítom arcát, és közelebb hajolok hozzá, amitől durcizása alább hagy főleg, amikor alig pár centire állok meg előtte.
- Mondd csak, tudsz adni egy pohár vizet?- kérdésemtől kifújja a bent tartott levegőt, majd a vállamba boxol.
- Azt hittem megcsókolsz, te paraszt!- fújtatja sértődötten, és feláll mellőlem.
- Akartad volna, mi?- vigyorgom önelégülten, amire csak legyint egyet, és ismét eltűnik. Kis aranyos, hogy behisztizett. Ilyenkor olyan édes...
- Tessék- ismét elmosolyodom, amikor arcán még mindig a sértődöttség tükröződik. Had cukkoljam még egy kicsit... Ahelyett, hogy elvenném tőle a poharat, derekánál fogva az ölembe ültetem- Mit csinálsz?!- megpróbál felkelni, de olyan szorosan fonom körbe karjaimmal, hogy mozdulni sem bír.
- Ne rám haragudj azért, mert többet akarsz ennél- felvonja egyik szemöldökét, de arca kissé vörös lesz zavarától.
- Nem akarok többet...- úgy szorongatja a poharat, hogy lassan kifehérednek ujjpercei, és arcán sokkal inkább a kitartást látom, mint sem az önbizalmat.
- Szerintem meg igen...- komoly arccal hajolok közelebb hozzá, amitől ajkai kicsit szét nyílnak, és ekkor esik le, hogy tényleg akar...többet akar.
- H...honnan veszed?- végig simítok hüvelykujjammal alsó ajkán, amitől egy pillanatra lehunyja szemeit.
- Tőled. Szinte teljesen lerí rólad...- egy csókot nyomok ajkaira, ami hatásáta hátra hőköl, és megpróbál lemászni az ölemből.
- Hülyeségetek beszélsz...elment az...eszed, hyung- telefonom csörgésére kénytelen vagyok elemgedni.
- Igen? Mit akarsz Junghyun...mi közöd hozzá?...ahj...Junnál vagyok...igen, Junnál...akkor megyek haza, amikor én akarok...remek...szia, máris ott vagyok- ezzel leteszem, és az én édes, szívtipró ukefiúm felé fordulok- Mennem kell.  Byulék valamit be akarnak jelenteni...- elhúzza a száját, majd lenéz a kezében szorongatott pohárra.
- Rendben...de...remélem, jössz majd a házibulimba...a címet már tudod- felemel arcát, és egy hosszú csókot nyomok ajkaira, de most nem húzódik el tőlem.
- Itt leszek
Szokásos módon amikor hazaérek, még húsz percet várok Junghyunékra, és rohadtul elegem van már...
- Beszélnünk kell erről a...Jun gyerekről- felvonom egyik szemöldökömet, és felülök a leppukadt kanapén. Be se teszi a lábát, még csak egy 'szia'-t se kapok, de ezt a fejemhez tudja vágni...
- Mégis miért?- nem ül le, csak megáll a TV előtt, hogy ne azt bámuljam végig.
- Nem tetszik, hogy folyton vele  lógsz...miatta egy percnyi időd sincs ránk, Jae.
- Ő az egyetlen, aki hajlandó foglalkozni velem, mióta ti titokban egymásba fonódtatok Byullal, és le vagyok szarva- kissé felemelem a hangomat is, de nem mozdulok. Ha felállok, még a végén neki megyek...
- Te meg... Nem ez a lényeg! Az a kölyök elvesz tőlünk...komolyan, mit eszel rajta? Öt méterenként találsz egy olyat, mint az...- összeszorítom ajkaimat, ezt nem vele fogom megbeszélni. Semmi köze Junhoz, és ahhoz, amit iránta érzek...semmi.
- Jun különleges. Ő más, mint...
- Leszarom!- miből is gondoltam, hogy végig hallgat?- Mondok neked valamit, Joong. Vagy ő, vagy mi. Egy hónap múlva eljössz te is a bulijába, és elmondod neki, hogy elfelejthet téged egy életre...akkor talán visszakapsz minket, és a régi életedet, Jae.

Jun
+
Jaejoong

Megbotlott...és egymásba estünk 1.

Egy új sorozattal érkeztem...^^

Főszereplők:
Jun - Park Junyoung
16 éves, 175 cm magas ukefőszereplőnk:3 Édes arca miatt sokan felfigyelnek rá, ezért elég nagy hírneve van az iskolában, de egyetlen igaz barátja sincsen. Nem bízik meg senkiben, fél, hogy csak érdekbarátságok áldozata lenne, mivel túl sok a kétszínű ember körülötte. Utál 'ismert' lenni, és teljesen egyedül érzi magát. Viszont mindennél jobban vágyik valakire, aki meghallgatja, és mellette áll bármi történjék is.

Jaejoong - Kim Jae Joong
19 éves, 180 centi magas semeállatunk*o* Észvesztő külseje viszont nem minden. Legjobb barátai - akikből 2 van - összejönnek egymással, így ő eléggé háttérbe szorul, amit egyből megun. Végül Junnál talál "vígaszt" a mi ukénk ügyetlensége miatt. Szó szerint egymásba botlanak...

Ui.: Az egész Jaejoong szemszögéből fog íródni.

Jóóóóó olvasást!^^

1. rész

128...129...130... El sem hiszem, hogy végre végeztem a napi edzéssel. Mostanában annyira kifárasztottak, hogy este már nem igazán van energiám egy 5 x 130as sorozatnak, így mától másfél órával előbb kelek emiatt. Ahogy elindulok a fürdő felé, majdnem pofára esek Junghyun pólójában, ami a folyosó közepére lett lehányva. Túl kicsi albérletet vettünk ki hármunknak, ráadásul úgy, hogy egyikünk nőből van, akinek háromszor annyi cucca van, mint nekem és Junghyunnak együtt véve. Morogva szedem össze az eldobált ruhadarabokat, majd hajítom be Byul szobájába őket. A lehető legrosszabb látvány fogad, egymásba gabalyodva fekszenek, meztelenül. Ezek lefeküdtek. Vagy ami még rosszabb...összejöttek. Basszus, basszus, basszus! Gyorsan visszazárom az ajtót abban reménykedve, ha újra kinyitom, egyedül csak Byul fekszik majd az ágyban. Mivel ebben erősen kételkedem, inkább bezárkózom a fürdőszobába, hogy lefürödjek. Ez a legrosszabb, ami történhetett hármunkkal... Ha van köztük bármi is, én lassacskán el leszek felejtve, és lényegében ők a családom. Csak ők vannak nekem. Lehet, csak túl reagálom... Hisz nem feltétlenül leszek kitaszítva. Egy biztos, a sok sexpartner még csak közel sem adja azt, ami hiányzik az életemből. Úgy érzem, nekem ennél már többre van szükségem... Jesszusom, még a végén papucs leszek. Lassan az év vége felé haladva egyre csak melegebb lesz, ezért rajtam is egyre csak kevesebb ruha van. Egy gyors zuhany után csupán egy halászgatyát, és egy fehér trikót veszek fel. Élvezem, ha megnéznek, és nem az egóm nagy. Csak tisztában vagyok magammal, és az értékeimmel, ennyi az egész. Mielőtt felébrednének, szokástól eltérő módon már most lelépek, egyedül. Nem lennék képes a szemükbe nézni ebben a helyzetben, még fel kell ezt dolgoznom... Sétálva indulok meg suliba, inkább itt hagyom nekik a kocsit, minthogy egész nap azt hallgassam, mekkora szemét vagyok. Már most melegem van, pedig még hét óra sincs. És én mi a halált fogok csinálni egy órán keresztül?  Ebbe még csak bele se gondoltam... Fél utcányira járhatok, de sehol egy lélek ami azt jelenti, hogy a diákok háromnegyede még alszik. Én is aludhatnék még... Hajh... Ketten ülnek egymásba fonódva a suli kerítése előtt, egy valaki meg kettesével szedi a lépcsőfokokat felfelé menet. Mintha kihaltunk volna, ezen kívül semmi jele életnek. Mire túl jutok a kezdeti sokkon, már bent találom magam, és már csak pár méter a szekrényemig. Észlelem, hogy jön valaki velem szemben, de csak akkor nézek rá, amikor megbotlik saját lábában, és együtt zuhanunk a földre. Ahogy rám esik, fájdalmasan felszisszenek, hisz a padló még sem olyan puha, mint amilyennek én azt most szeretném. Azokkal a hatalmas bociszemeivel néz rám, és úgy tátog, mint egy hal, de hang nem jön ki a torkán. Édes arcát sötét barnára festett haja keretezi, és ezer százalék, hogy telt ajkai nem csak beszédre termettek.
- N...ne haragudj! Bocsáss meg, kérlek...é...én nem akartam...!- motyogja, miközben feltápászkodik rólam, és összeszedi táskájából kihullott tankönyveit- Komolyan! Jóvá teszem...de tényleg!- kezemben a 11.es matek tankönyvével állok fel.
- Semmi baj- legyintek egyet végig őt nézve, ahogy megigazítja magán ruháit. Mielőtt visszadom neki a könyvet, akaratlanul is elolvasom a rajta szereplő nevet- Te vagy Park Junyoung?- elismerően hümmögök egyet, majd tetőtől talpig mérem végig, ami hatására elvörösdve hajtja le a fejét- Sokat hallottam már rólad...- lényegében nem hazudok, mostanában mindenki arról beszél, hogy hamarosan egy hatalmas házibulit rendez majd. De valahogy...nem így képzeltem el. Azt hittem, velem egyidős, szőke, magas, és mindenki kedvence. Most viszont egy 16 éves, barna hajú, alacsony, és zárkózott igazi ukefiú áll előttem. Egy ilyen srácnak hogy lehet olyan hírneve, amilyen...? Félre teszem magamban ezeket egy pillanatra, mégis csak figyelemre méltóan szép arca, csillogó szemei... Basszus, tényleg papucs leszek.
-É...ééén nekem mennem...kéne- mielőtt kikerülhetne, kinyújtom elé a kezemet, amibe a nagy lendületétől belesétál, de sikeresen megtorpan ijedségében.
- Várj, még csak be se mutatkoztam- elmosolyodom egy kicsit, amitől tekintetébe értetlenség szökik- Kim Jae Joong vagyok- kinyújtom felé a kezemet, amire úgy néz le, mintha lángra kaptam volna, de nagy nehezen kezet ráz velem. Szorítása gyenge...inkább gyengéd, ami azt bizonyítja, hogy egy igazi uke. Egyre vörösebben méregeti cipőorrát, ennyire zavarba jött a közelségemtől. Édes.
- Most már tényleg...mennem kéne... Szia Jaejoong...- fejét lehajtva siet el mellettem, majd eltűnik egy kanyarban. Jaejoong. Így hívott, igaz? Mások vagy a Jaet, vagy a Joongot használják, de ő az első, aki összetette. Ez tetszik. Vagy még fél percig állok egy helyen utána nézve abban reménykedve, hogy visszajön, és nem kell egyedül lennem. De hiába várok, már csak a fejemben hallom a hangját.

Hihetetlen, hogy amióta belém botlott hétfőn, azóta mindenhol őt látom. Egy-két szót beszéltem vele azóta, és feltűnően jobban éreztem magam utána. Abban a néhány szóban, esetleg köszönésben annyi törődés volt részéről, mint az elmúlt három havi szeretetadagom.Kezdem úgy érezni, hogy teljesen elment az eszem. Egyedi öltözködésével, és azzal, hogy mindig kihúzza a szemeit fekete szemceruzával túlságosan vonzza a tekintetemet, és többször is azon kapom magam, hogy majdnem odamegyek hozzá. Alapból megengedhetetlen nálam, hogy egy fiú fesse magát, de valamiért rajta piszkosul tetszik. Tegnap már felkerestem az osztálytermét, és az ajtóban jöttem rá, hogy hülyeséget csinálok. Ezt is csak arra fogtam, hogy magányos vagyok, mióta kissé háttérbe szorultam a baráti körömben, és sajnos már a közelebbi haverjaim sem képesek feldobni a kedvem.
- Nem hiszem el, hogy leléptél reggel- Junghyun úgy nyafog, mint általában Byul szokott, csak az a gáz, hogy ő pasiból van...
- Ott hagytam a kocsit, vagy nem? És lépj már túl rajta! Már másfél hete volt...- máris teljesen máshogy viselkednek velem, mintha púp lennék a hátukon. Folyton félre vonulnak, suttognak, és tapizzák egymást az asztal alatt. Biztos, hogy összejöttek. Sajnos ez az elmúlt három napban nagyon is meghatározó volt. Úgy érzem, lehet még ezen változtatni, ha beszélek velük, de egyenlőre nem akarom ezzel terhelni magam még jobban. Csak egy valamit nem értek...miért nem mondják el nekem?
- Jae, kettesbe hagynál minket egy kicsit?- Byul hangjára oda se nézek, csak felállok az ebédlőasztaltól, és elindulok kifelé. Annyira tudtam...tudtam, hogy ez lesz! Már épp törődnék bele, hogy egyedül kell töltenem az ebédszünetet, amikor az édes, kicsi Junyoungot pillantom meg a hosszú sorban. Egyszerűen mellé állok, amíg ő a kínálatot vizslatja. Egy fekete csőgatyát, és fehér inget visel, amit nagy meglepetésemre egy szegecses, platformos csukával dob fel. És jól áll neki. Szóval rocker lenne a szentem?
- Biztos ennél ilyen szemetet?- hangmora összerezzen, és elejti a táskáját, amiért egyből lehajolok, majd visszaadom neki.
- Megijesztettél, Jaejoong- morogja, ahogy felnéz rám, majd lehajtja a fejét. Mindenki társaságában ilyen bizonytalan? Nem látom, de fogadni mernék, hogy full vörös ismét.
- Na, nem harapok. Nézz rám nyugodtan- mosolyodom el, amire lassan felpillant rám- Meghívlak ebédre- hajolok közelebb hozzá egy kicsit. Látom rajta, hogy teljesen összezavarom őt, amit kihasználva már a kijárat felé terelem. Semmi kedvem egyedül enni, ráadásul valamiért élvezem a közelségét.
-Ho...hova megyünk?- aggódó pillantásától hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, amitől egészen kicsire húzza össze magát.
-Ne aggódj már, nem fog olyan történni, amit te ne akarnál...- vigyorgom tovább, majd előre fordulok- A tetőre. Beszélgetni- nedves ajkaival egy kis o betűt formál, aztán hirtelen eltűnik mellőlem. Megállok, majd utána fordulok, de csak az a látvány fogad, hogy három emberrel összepacsizik, a másikkal meg egy baráti ölelést vált. Viszont ahogy felpillant rám elköszön tőlük, és a földet koslatva siet vissza hozzám. Meg se áll mellettem, tovább halad a tető felé, amitől már csak egy emelet választ el. A két kezemet teszem össze, amikor senkinek nem áll meg, csak mosolyogva int egyet jómodorából adódóan. Kis távolságot tart, ennek ellenére az emberek furcsálló tekintetekkel bombáznak minket. Elég furcsa látványt nyújthatunk együtt, tény. Én sem néznék máshogy. Egyből levágom magam a tető közepén, miután felérünk, de ő csak úgy áll mellettem, mintha muszáj lenne. Sóhajtok egyet, majd előhalászom táskámból a három embernek elég tojásos, tofus, teriyaki szószos tésztát.
-Nem ülsz le? Ha állva eszel, felpuffadsz- mormogom már félig teli szájjal. Kissé elmosolyodik, amitől eszméletlenül felragyog, esküszöm, mintha egy angyal tornyosulna előttem. Lehuppan mellém, és előkotor táskájából egy pár evőpálcikát. Szemmel láthatóan szétcsúszik az első falat után, és a szájához kap.
-Jesszus, ez valami eszméletlen- motyogja inkább magának, mint nekem, de továbbra sem néz fel rám.
- Junyoung...
-Jun...a Junt...jobban szeretem...- túl halkan beszél, de nagy nehezen megértem, amit mond.
- Szóval Jun...nem tudtam nem észrevenni, hogy velem teljesen máshogy viselkedsz, mint a többiekkel. Nem szeretsz a közelemben lenni?- teljesen megfeszül, és megáll a szája előtt az evőpálcikára feltekert tésztahalom, amit vissza is ejt az ételhordóba.
- N...nem erről van szó, csak...te annyira más vagy, mint ők- idegeimre tekintettel sokkal hangosabban beszél hozzám, de mondandójára egyik szemöldököm fel is szökik homlokomra.
- Ezt hogy érted?- remélem most nem arra akar kilyukadni, hogy elviselhetetlen vagyok... Nem hiszem, hogy ezt már el tudnám viselni.
- Te annyira...- elhallgat pár idegtépő pillanatra, amire muszáj vagyok ránézni-...hibátlan vagy- szemeim tányérnagyságúra kerekednek, nem egészen erre a jelzőre számítottam, hogy őszinte legyek.
-Hibátlan?- lassan, hezitálva rám néz, és teljes erőbedobással állja a tekintetemet.
- Igen- megvonja vállait, és beledob egy nagyobb tofudarabot ajkai közé- Számtalan versenyen láttalak már teljesíteni. Matek, angol, ének és gimnasztika versenyeid tömkelegén ültem az első sorban, és őszintén megleptél minden alkalommal. A többiek ostobák, és kétszínűek, de te... Ott vagy szeren. Okos vagy, ami a szíveden, az a szádon...- ott vagy a szeren. Halványan elmosolyodom,miközben arcát figyelem mélyebb érzelmek után kutatva rajta, de ő végig az előttünk sorakozó házak tetejét vizslatja-...egyszerűen csak úgy érzem, nem érdemlem meg, hogy veled beszélhessek, és ettől kicsit zavarban is vagyok- kis pírrel az arcán simít tarkójára, majd néz rám.
- Kicsit?- felvonom egyik szemöldökömet, amire egyből előre fordul- Hhh...ilyen meg se forduljon a fejedben, oké? Attól, mert vannak eredményeim, még nem vagyok több nálad főleg úgy, hogy te évfolyamelső vagy- mosolyogva bököm oldalba könyökömmel- De komolyan...édes vagy- ellenkező irányba fordítja el fejét, és el kezd dobolni felhúzott térdén- Láttam ám azt a mosolyt!- nevetek fel halkan, amire hangosan fújtat egyet- Ha nem akarod, hogy egyedül egyek meg ennyi kaját, akkor kapkodd magad- meglepetésemre felpattan kezébe kapva ebédünket, és rohanni kezd- Héj!- édesen felkacag, majd felsikít, ahogy utána sietek.
-Jesszusom, segítség! Segítség!- három kört teszünk meg, miközben kergetem őt egy kis ételért, amit gyors tempóban kezd a szájába lapátolni. Egyre közelebb kerülök hozzá, amíg végül derekát megragadva rántom magamhoz, és szorosan tartva kapálózom szabad kezemmel ebédem után, amit Jun minél messzebb nyújt tőlem. Egyre hangosabban kacag, majd nevet, még akkor is, amikor óvatosan kigáncsolom, és a csípőjére ülök. A tészta egy része a betonon landol, de a nagy része hál' Istennek még épségben van.
- Ezt nem kellett volna- megtámaszkodom feje mellett két oldalt, és hirtelen elhalkul, miközben egyre lejebb hajolok hozzá. Még mosolya is eltűnik, de ajkai kissé szétnyílnak, és mintha kapkodná a levegőt. Kikerekedett bociszemei ismét ugyanúgy fúródnak enyéimbe, mint másfél hete. A csengő sipákoló hangjára viszont hirtelen felül, ezzel engem is kiegyenesítve, ráadásul homlokunk is rendesen összekoccan.
- Jesszus, ne haragudj!- kikúszik alólam, majd elveszi tenyeremet homlokomról, és egy hosszú, forró csókot nyom rá. Szívem kihagy egy ütemet, amikor még pár pillanatig ajkai elidőznek sajgó testrészemen, majd pár milimétert hátrébb húzódik- Le...késem a matekot...- hirtelen felpattan, és felszedi evőpálcikáit- Szia Jaejoong! Majd találkozunk!- visszarohan táskájához, amit vállára kanyarít, majd eltűnik az ajtó mögött.
Utálom magam érte, de egész nap rajta jár az agyam. Se a matek, se a történelem nem megy, sőt még tesin is olyan voltam, mint egy bábú. De nem tehetek róla, hogy folyton az édes arcára, fekete szemeire és vörös, telt ajkaira tudok gondolni. Ahogy nevet, apvagy épp elvörösödik... Negyed óráig nem voltam magányos.

Jaejoong
+
Jun

Zárt ajtók mögött 4.

Ha valaki esetleg kérné ennek a sorozatnak a folytatását, jelezze ebben a bejegyzésben a megjegyzéseknél
:3
ugyanis újat kezdek
~
hihi


4. rész

Órák, de lehet, hogy csak percek óta ülök az ágyon, és gyűrögetem magam előtt a takarót, mintha az időérzékem teljesen megszűnt volna létezni. A halk kopogásra meg se nyikkanok, de az ajtó egyből nyílik, és egy aggódó GaYoon lép be rajta, majd ül le mellém az ágyra.
- Tudod, lent voltam a konyhában, és láttam egy pár pillanatig, amikor a hűtő előtt ölelgetett téged. De amikor visszamentem fél óra múlva, már csak Rain volt ott, egyedül. Épp pakolta el a fagylaltot, és a tortát, mosogatott...megkérdeztem, mi a baj, mivel teljesen elkomorodott arccal meredt a kezében szorongatott kiskanálra. De ő csak megrázta a fejét. Nem mondott semmit. Ezért feljöttem hozzád, és teljesen magadba fordult arccal ücsörögsz egy helyen...- kisimítja a homlokomba hullott tincseimet, majd arcomra simít- Mi történt, Hyo?- hosszúra nyúlt pillanatokig csak hallgatok, majd lassan szemeibe nézek.
- Elutasítottam. Megcsókolt, aztán azt mondtam, hogy nem...lehetünk együtt, mert nem akarom, hogy baja essen...- lenézek kezeimre, és felszipogok. Érzem magamon értetlen tekintetét, mintha nem értené, miről beszélek.
- Hyo, hallod magad? Itt már nem a gonosz boszorkáról van szó. Boldog voltál 20 kerek percig, amit eldobtál magadtól... Ne félj boldog lenni- arcomról kezeimre téved a keze, és érzem, ahogy kissé elmosolyodik.
- Nem erről van szó... Én csak...félek, hogy az a nő megtudja, és bántani fogja. Soha nem tudnék utána a szemébe nézni, utálnám magam...

Nem, nem fogadtam meg GaYoon tanácsait, és nem mentem oda Rainhez. Tudom magam is, hogy vele akarok lenni, és szükségem van is rá, de nem tehetem. Az elmúlt három hétben csak kerültem őt, ahogy tudtam. Időközben Youngjae, és GaYoon hivatalosan is összejöttek, ami csak még jobban megnehezítette a dolgomat JiHoonnal. Azóta is egyre többen érdeklődtek felőlem, és mintha kezdenének megkedvelni. Visszavettek a kosárcsapatba, amiből fél éve rúgtak ki Isten tudja, miért. Valamiért úgy érzem, életem legnagyobb hibáját követtem el Rainnel kapcsolatban. Viszont ezt sikeresen el tudom felejteni a hosszabb edzéseken, csupán két röpke órára.
- Jó voltál, Hyo- Kwang hátba vereget, ahogy elhalad mellettem a ruhái felé.
- Köszönöm- mosolygok rá édesen. Szokatlan még, hogy megvető pillantások helyett pacsikat, és mosolyokat kapok, valahányszor végig sétálok a folyosón. De valahogy a régebbi életem jobban tetszett. Jobban szerettem láthatatlan lenni, és meglenni a saját világomban. De így, hogy már csak két hét van a kosárbajnokságig, egyre többen keresnek fel, és próbálják növelni az önbizalmam, miszerint tökéletes vagyok a pályán, és nélkülem sehol nem lennének. Furcsa azokkal beszélgetésbe elegyedni, akik még fél éve a halálomat kívánták, és azt vágták mindig a fejemhez, hogy sokkal inkább a pompomlány csapatban lenne a helyem, mintsem egy fiúkosárcsapatban. Ezek ellenére itt vagyok, de nem miattuk, hanem magamért. Bizonyítani akarok. Az összes házibuli meghívást visszautasítottam eddig, és GaYoonon, Youngjaen és... Rainen kívül más nem érdekel. És ez így is fog maradni. Nem érdekel, ha tudják, ha nem, én akkoris csak meg akarom mutatni GaYoonnak, hogy képes vagyok talpra állni mindenből. Hiába történtek velem "balesetek", én itt vagyok, és felemelt orcával képes vagyok átmenni a legnagyobb tömegen is. Ez az elfoglaltságom valóban megnyugtatja, de szent meggyőződése, hogy Rainnel kéne lennem. Amit tudok. Valamiért egyre erősebb szálak, és érzelmek fűznek hozzá, amik már elszakíthatatlanok. Utálom is magam ezért, de így neki is jobb... Nem kell attól félnem, hogy nem látom többet csak azért, mert a párom volt... Ezt nem engedhetem meg. Ahogy ő mondta nekem három hete a duplarandin; már túl fontos nekem ahhoz, hogy ezt hagyhassam.
- Figyi, Hyo. Jössz egy sörre a Jung's Caffeba?- Kwang immár teljesen felöltözve áll előttem, és a válaszomra vár.
- Nem, köszönöm- amint mondtam már, nem érdekelnek. Bántottak, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Fél óra múlva már én is hajlandó vagyok elhagyni az öltözőt, ami előtt GaYoon, és Youngjae kéz a kézben várnak rám.
- Hyo!- legjobb barátnőm agy medveöleléssel fogad, majd enged el hirtelen- Mi ez?- reflexszerűen húzom lejebb pulóverem ujját, de ő nem zavartatja magát, egy mozdulattal vállamig rántja- Na jól van, Hyo. Kétlem, hogy vágdostad volna magad, szóval ez mi? Hmm? Az a hülye kurva volt, igaz? Miért van egy majdnem 60 centis vágás az egész karodon, hm?!- szemei ismét szikrát szórnak, és máris a sírás határán van.
- Jól vagyok- jelentem ki, miközben újra elrejtem a hatalmas sebet.
- Kész szerencse, hogy nem a torkod vágta el, a kurva életbe JongHyo!- könnyei utat találnak szép arcán, de most azzal sem fáradozik, hogy letörölje őket- Most azonnal eljössz onnan, ha nem akarod, hogy a rendőrségre menjek!- szemeim kikerekednek, és védekezőn emelem fel kezeimet.
-  Nem, ez eszedbe se jusson! Világos? Minden rendben, már csak 23 nap...- óvatosan magamhoz ölelem, amit egyből viszonoz is. Egyre nehezebb elrejtni a sérülésemet, hisz lassan 2 és fél hét múlva nyár van, és dögmeleg. Ami azt jelenti, hogy Rainen is egyre kevesebb ruha van. Utálom magam érte, de minden egyes alkalommal percekig csak bámulom a tökéletes testét, amiről már reflexszerűen a csókja jut eszembe...és az, mennyire hiányzik. Nem fog menni, szükségem van rá. Rohadtul kell, hogy ismét úgy öleljen, ahogy lassan egy hónapja. Csak telnek a napok, a sebek beforrnak, de a szívem csak szétszakadni készül. Mint a kosárcsapat egyik tagja, én is kaptam három szabadnapot a kosárbajnokság előtt, amit az igazgató igazol. Teljes depiben tölteném el az utolsó szabadnapomat, amire a gonosz boszorka is rákontráz azzal, hogy épp most érkezett haza a barátnőjétől, akinél az elmúlt négy napot töltötte.
- Te mocskos, szerencsétlen undormány, mit keresel a kanapén?!- sziszegve áll meg előttem, és már lendíti is a kezét- Takarodj te korcs oda, ahová való vagy!- szinte már enni is alig eszem Rain hiánya miatt, de ez végleg elszakítja a húrt bennem, ami nagyot csattanva ütközik bordáimnak, így mintha valaki felrobbantott volna belülről. Arcomra egy hatalmas pofonnal súlyt, majd lábát felemelve, egyenesen a gyomromba tapos. Összegörnyedve próbálok levegőhöz jutni, de már nem tudok mást tenni. Egyszerűen felállok, és bicegve, de kirontok a lakásból. Bokám először megbicsaklik, ahogy futni kezdek az üres utcán egyenesen a suli felé. Már csak pár saroknyira vagyok, de úgy érzem, meghalok, ha nem állok meg. De nem, én tovább rohanok, és mintha az életem fénye ragyogna fel, amikor az iskola lassan kirajzolódik előttem. Könnyeim évek óta most először törnek utat maguknak és folynak végig az arcomon, majd egy sötét foltot hagyva pólómon tűnnek el végleg. Hallom az eszeveszett üvöltözést a hátsó udvarról, valószínűleg fociznak. Aztán Rain mély hangjára ismerek, amitől lábaim egyre gyorsabban mozognak, miközben könnyeimet törölgetem. Épp óra van amikor beteszem a lábam a bejáraton, talán a negyedik, de egy-két diák még lézeng a folyosókon. Egy nagyobb csapat közt átrohanva veszem az utat az udvarra nyíló ajtó felé. A lábaim fájnak, és alig érzek már bármit is a hasamba nyilaló fájdalomtól. Félre lököm a másodikos biosztanáromat is, és azt is leszarom, ha utánam vágja a füzeteket a kezéből. Ahogy kiérek az udvarra, egyből a szemembe süt a Nap, de még ez sem képes megállítani.
- Héj, itt van Hyo! Szia Hyo!- többen megállnak játék közben beleértve Rain is, aki felé eszeveszett tempóban rohanok még mindig patakokban folyó könnyekkel. Gyönyörű látványt nyújthatok a sírástól kivörösödött szemekkel, és még vörösebb arccal, ami a hatalmas pofon helye. Egyre közelebb érek hozzá, de ő csak dermedten áll - hozzáteszem, félmeztelenül-, és meglepett arca csak még inkább sírásra fakaszt. Odaérve hozzá rávetem magam. Lábaimat a derekára fonom, és szorosan ölelve nyakát egyből csókolni kezdem. Először értetlenül áll, majd fenekemre simítva tart, míg másik kezével szorosan átölel, és viszonozza heves csókomat. Épp olyan tökéletes, mint másfél hónapja... Az emlékre hirtelen elválok tőle, és újra rázendítve a sírásra, arcomat nyakát ölelő kezemre döntöm.
- Szabadíts ki onnan, Rain...kérlek...- orrát hajamba túrja, és egyre inkább szorít karjai ölelésén, miközben befelé indul velem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy átléptem egy határt azzal, hogy mindenki előtt csókoltam meg... Az öltözőbe érve egyszerűen leül az egyik padra, és arcomra simítva emeli fel a fejemet.
- Bántott téged?- hevesen bólogatni kezdek, miközben könnyeimet törölgetem- Mit csinált?- aggódó tekintete ismét elindítja bennem azt a valamit, mint a duplarandi estéjén... Kisimítja hajamat a homlokomból végig a szemeimbe nézve.
- Felpofozott, aztán...aztán gyomron rúgott...én meg idejöttem, úgy éreztem, hogy nem bírok ki nélküled még egy másodpercet se...- ismét átkarolom a nyakát, és arcát kezdem csókolgatni- Szükségem van rád, Rain...
- Elviszlek onnan, oké? Még ma. Jön GaYoon, és Youngjae. Segítenek összecsomagolni, rendben?- bólogatok válaszképp, amire még szorosabban ölel- Istenem, annyira hiányoztál...- suttogja, ahogy ujjaival a hajamba túr. Beharapom alsó ajkamat, de nem tudom elrejteni mosolyomat.
- Hyo? Hyo!- GaYoon, majd Youngjae hangja cseng fel, ahogy egyre közelebb jönnek az öltözőhöz. Legjobb barátnőm fájdalmas, és boldog tekintettel néz ránk egyszerre, ahogy beteszi a lábát az ajtón. Youngjae is épp úgy át van öltözve, mint Rain, csak az ő felsőtestét egy zöld mez takarja, ezek szerint nem egy csapatban játszottak- Mi történt?- félve lépked mellénk, majd a homlokomra csókol, amitől elmosolyodom.
- Hyot elvisszük onnan...- válaszol helyettem Rain, miután lemásztam az öléből-...és GaYoon, te hívd az Anyádat, Youngjae te az Apádat, mert szükségünk lesz egy üdvégyre is- egyből magára kapja a felsőjét, majd pakolni kezdi a cuccait.
- Ne, hiszem el, hogy vége lesz...- GaYoon mosolyogva ölel magához, de nekem ez már túl nyálas. Fejemet lehajtva lépek hátrébb, amit kihasználva egyből Anyját kezdi tárcsázni.
- Anyu...otthon vagy?...el kell mennünk Hyoékhoz...nagy baj van, majd megbeszéljük ott, oké?... Fél óra múlva legyél ott, szia- felpillant rám, majd táskájába hajítja a telefont. Ahogy Yon igérte, fél óra múlva ott is volt, és Youngjae apjával beszélgetett, aki ügyvéd. Mind a négyen kissé hezitálva szállunk ki GaYoon kocsijából, és vesszük az irányt a szülők felé.
- Elmondanátok, mégis mi folyik itt?- Youngjae Apja szigorúnak, és tettrekésznek tűnik, ami most pont jól fog jönni. Egy negyed órába telik, amíg nagyjából felvázolom a dolgokat, az első két perc után Rain kezem után nyúl, és összekulcsolja ujjainkat. Mondandóm végére Yon szájához kapja a kezét, és kissé könnyes szemekkel néz rám.
- Ha ezt tudtam volna...!- megfogom a kezét, mielőtt berontana a lakásba, amire kérdőn néz felém.
- Jobb, ha én megyek be először- lassan nyitok be a lakásba ami, mint mindig, úgy most is fullasztó hatással van rám. Ritkán látott bácsikám épp a gonosz boszorkával veszekedik, amikor beljebb sétálok kissé remegő lábakkal
- Elmegyek- a hangomra a hülye liba megfordul, és megvetően mér végig.
- Mit mondasz?- egy undorító fintorral lép kicsit közelebb- Hogy elmész?... Te?- gyilkos pillantást vet a többiek felé, majd elém sétál- Te komolyan azt hiszed, hogy kellesz bárkinek is? Egy pillanatra se felejtsd el, hogy Anyád miért hagyott el...- épphogy felemeli a kezét, egyből lehajolok két kézzel védve a fejemet. Csupán reflex... De sokszor csak emiatt maradtam életbe- Most viszont küldd el a "barátaidat", és indulj meg takarítani, nézd meg, milyen mocsok van itt...
- Előszöris...- Rain felhúz a padlóról, és a boszorka, meg közém áll-...az egyetlen mocskos, és visszataszító dolog, ami ebben a helyiségben van, az maga. Másodszor meg Hyo elköltözik innen, ha nem akar a börtönben kikötni bántalmazás miatt- Youngjae, és legjobb barátnőm a szobámba indulnak összecsomagolni a cuccaimat, miután ujjammal a lépcső melletti ajtóra bökök, hogy ott találják.
- Mint ügyvéd, biztosíthatom, hogy csupán a hallottak miatt minimum 8 év letöltendő szabadságvesztést kapna, ami akár 30-40 évre is felszökhet- egy hosszú, hatalmas veszekedés veszi kezdetét, amit A dolgaimat kihordó barátaim szakítanak félbe azzal, hogy mehetünk. Vetek még egy utolsó pillantást arra a személyre, akinek anyám helyett anyámnak kellett volna lennie, de nem kaptam mást tőle, csak iszonyatos fájdalmat, és elviselhetetlen kínt. Két órán át ülök melegítő gatyába és egy százéves, sima, fehér pólóba öltözve a konyhában lévő kanapén a kikapcsolt TVt bámulva. Felhúzott lábaimat átölelem, és csak a legszükségszerűbb pillanatokban pislogok. Életképtelen vagyok.
- Hyo, enned kell- Yon aggódó hangjára lassan a szemeibe nézek, ahogy elém guggol- Csak egy kicsit- végig simít az arcomon, amire halványan elmosolyodom. Végre egy család tagja vagyok, ami soha nem jutott nekem 8 éves korom óta. Azt sem tudom, Rainnel most mi van köztünk...
- Holnap van a kosárbajnokság...ott kéne lennem...-motyogom halkan, amire Rain közelebb húzódik hozzám, és az arcomra csókol.
- Itthon maradsz, jó? Majd valaki beugrik helyetted, de neked pihenned kell. Itt maradok veled- végig simít arcélemen, amitől izgatott ujjongás fut végig az ereimben- Ráadásul elég későre jár, és aludnod kéne...- és egy olyan mosolyt villant, amitől az ostoba amerikai sorozatokban az állközönség most hangos 'húúú'-zásba kezdene. Szemmel láthatóan én is teljesen szét vagyok csúszva tőle, mivel meg se hallom, amit ezután mond. Jesszus...
- Jól van, látom, már figyelni sem tudsz- mondja tettetett sértettségel, majd hirtelen a karjaiba kap- Jó éjt...- én csak egy intéssel köszönök el a többiektől, majd amikor már nem látom őket, fejemet Rain melkkasának döntöm. Kipattannak szemeim, ahogy lerak a földre, hirtelen a sötét szobámban találom magam, ahol szanaszét hevernek a bőröndjeim a földön. Holnap pakolhatok ki... Felnézek Rain gyönyörű szemeibe, aki a következő pillanatban már hajol le ajkaimhoz, miközben ujjai utat találnak a hajamba, így szorosan tartva a fejemet, ahogy hátra is biccenti. Lassan átölelem hátát, majd miután nyelvünk is találkozik egymással, kis pírrel az arcomon válok el tőle, amitől egy önelégült vigyort villant. Megfogom a kezét, és az ágy felé kezdem vonszolni átgázolva a cuccaimon. Egyből mellém fekszik, ahogy leesik neki, hogy vele akarok aludni. Talán nem kéne...talán jobb lenne, ha egy másik szobában aludna. De most ez mind szertefoszlik, ahogy izmos karjaival átölel, és magához von. Annyira...tökéketes.

Rain...oh my...

Hyo

GaYoon

Youngjae

Zárt ajtók mögött 3.

3. rész

Mióta GaYoon közölte velem, hogy duplarandink lesz, nem tudok másra gondolni. Végülis csak 6 óra telt el azóta, de akkoris...
-Hyo, te figyelsz rám egyáltalán?- pislogva nézek fel rá a vacsorából, amit ő készített nekem, mivel szerinte túl gebe vagyok, vagy mi.
- Ja, igen, perszepersze...- sejtelmesen elvigyorodik, és felém bök a villájával. Jobban szeret villával enni, azt egyszerűbbnek tartja, mint az evőpálcikát.
-Te rajta agyalsz, mi?- szemeimet forgatom a hülyeségén, amire Édesanyja is belép a konyhába.
-Üdv, Miss Heo- meghajlok előtte, és mint mindig, úgy most is lemondóan sóhajt egyet.
-Ugyan Hyo, olyan, mintha a fiam lennél. Kérlek ne csináld ezt többet. És neked csak is Yon vagyok- mosolyogja édesen, és a fejembúbjára csókol- Hogy vagy mindig?- imádom GaYoon anyját, hisz olyan, mint a lánya. Nem csak kinézetben hasonlítanak nagyon, hanem természetük is rémisztően hasonló.
-Köszönöm jól, és mag..te?- elvigyorodik, imádja, ha tegezem.
- Oh, minden szuper- legyint egyet, és elkezdi kipakolni a mosogatógépet- Viszont mi ez a furcsa légkör itt?
- Duplarandink lesz, Anya- GaYoon édesen mosolyog anyukájára, aki egy csókot nyom kicsit túlbuzgó lánya homlokára.
-Ó, csakugyan? Nagyon helyes, már épp itt volt az ideje- biccent egyet egy halvány vigyorral, és folytatja a pakolást- És mikor?
- Holnap este, úgyhogy későn jövünk, nem baj?
- Nem, Apáddal éjszakások vagyunk a hétvégén, úgyhogy most találkozunk utoljára a héten- jah, igen, GaYoon szülei orvosok, így sokszor megesik, hogy ő egyedül tölti az éjszakát ebbe a hatalmas, 7 hálószobás villában- Akár itt is aludhatnának, ha már olyan későn jöttök- megvonja vállait. Szinte eltátom a számat, de mondjuk érthető... Mindketten felnőttek vagyunk már úgy, ahogy, és inkább ad engedélyt, minthogy a háta mögött intézkedjünk. Bár belegondolni, hogy itt aludjanak... De akkor már csak is a ház legtávolabbi szobájában!
- Képzeld Anyci, Hyo szerelmes.
-Ó, valóban? Végre valami- mosolyodik el, de én eszeveszett tiltakozásba kezdek.
- Nem, dehogy!- gyilkos pillantással meredek legjobb barátnőm felé, aki rám ölti a nyelvét.
- Ugyan, nem bűn. Biztos helyes fiú lehet- Yon mosolyogva borzolja össze a hajamat. Igen, ő is tudja, hogy nem épp a lányok jönnek be, de elfogadja. Sőt amikor megtudta, örömében nyikkant egyet, mint ahogy GaYoon szokta. Állítása szerint mindig is vágyott egy meleg legjobb barátra.
- Hogy helyes? Szívdöglesztő! Csupa izom, egy égimeszélő, és teljesen odavan Hyoért- ecseteli jókedvűen GaYoon, amiért cserébe megrúhom az asztal alatt.
-Dehogy van oda...- legyintek, és horkantok egyet - Ő csak... Érdekesnek tart- lényegében nem hazudtam. Lehet, hogy csak azért hívott randizni, hogy Youngjaenak is könnyebb dolga legyen GaYoonnál. A gondolat igencsak lelomboz, bár nem értem, miért. Oké, tény, hogy piszok jól néz ki, és talán kicsit tetszik is... De kinek nem? Mindenkinek megakad a szeme egy ilyen külsejű emberen. És az elmúlt egy hónapban igencsak közel került hozzám... Vagyis sokat beszélgettem, és lógtam vele, amikor GaYoon és Youngjae különvonultak. Ebben az időszakban elég sok mindent megtudtam róla; imádja a sportokat, vizilabda, kosár, hoki... A vanília fagyi a kedvence, és az az egy édesség, amiből temérdek mennyidéget tud magába termelni. A szülei szétváltak, és egyikükkel sem tartja a kapcsolatot, ezért Youngjaeval egy ideje egy albérletben laknak. Egy hatalmas albérletben. Soha nem tanult sokat, mégis szinte kitűnő volt. Szerinte a meggynek, és a cseresznyének ugyanolyan íze van, ami szerintem egy hatalmas hülyeség, de neki szent meggyőződése, hogy ez így van. Imádja a magas helyeket, ezért sokat megy kirándulni a hegyekbe. Sokszor hagy ki az emlékezete, de csak alvás után, és fél óra kell, hogy minden visszaálljon. Ezzel ellentétben ő csak annyit tud rólam, hogy van egy flúgos boszorka, aki Isten tudja, mit művel velem, és persze a nevemet. Ennyi. Én ennyit árultam el, ráadásul a dolog első felét még csak sejtenie sem szabadna.
- Ugyan már! Te is tudod, hogy ez nem igaz. És a madarak csiripelték, hogy imádja, amikor az alsó ajkadat biggyeszted tehetetlenségedben, és hogy mérgedben felfújt arccal képes vagy órákig egy helyen ülni- oké, ezek szerint talán mégis csak többet tud rólam valamennyivel.
- Imádja...talán ez egy kicsit erős kifejezés, nem gondolod?- felvonom egyik szemöldökömet, amire barátnőm megrázza a fejét.
- Nem, nem igazán.
Másnap az egész napot az Anyukájával töltjük, aki előre segít, mit kell felvennünk ma este. Ilyenkor örülök, hogy nem nőnek születtem. Nem tudnám ezt végig csinálni minden nap. Jesszusom, mit tudnak ennyit problémázni egy ruhán? Bár aludni is elég nehezen tudtam a meleg miatt, és persze a gombóc a torkomban sem hagyott békén...
-Na, izgulsz már?- GaYoon egy szál köntösben ül le mellém az ágyára, miközben a fogát mossa. Yon elment aludni azzal a kifogással, hogy egész éjjel dolgozni fog, így tudatosult is bennem, hogy egyre közelebb kerülök az első randihoz. A nagybetűs ELSŐ RANDIHOZ. Akarom ezt egyáltalán? Nem...illetve nem tudom. Félek közel engedni magamhoz.
- Nem tudom, kész vagyok-e erre, GaYoon..- kezemet tördelve nézek le, és próbálok nem hisztisnek tűnni. Végülis nem is vagyok az, inkább kétségbeesett, és tehetetlen..
- Figyelj, Hyo- sóhajt egyet, és a hátamra simítja a kezét- Gyönyörű fiú vagy, Hyo. Különleges, okos, humoros, odaadó...igaz, zárkózott, és visszahúzódó, de ne félj megnyílni előtte. Rain édes fiú, mellette biztonságban lehetsz, megvédene, és mindig melletted lenne. És én is sokkal nyugodtabb lennék, ha ő is tudna ezekről. Segíthetne neked, érted? Emelett lenne melletted valaki, akit szerethetsz, és viszont szeret. Csak ezért megérné az egész...- még pár pillanatig emésztem magamban a hallittakat, majd fekállok és egy csókot nyomok GaYoon arcára.
-Köszönöm-, s ezzel elmegyek lezuhanyozni, majd magamra veszem a sötét szürke, koptatott csőgatyámat, és egy színes, bonyolult mintás rövidujjú pólót. Istenem...- GaYoon, ez nem lesz jó!
- Miért?- hallom hangját felcsengeni az ajtó túloldaláról, még szerencse, hogy saját fürdőszobája van.
- Úgy nézek ki, mint egy nyomorult ribanc!- hallom, ahogy rosszallóan morog az orra alatt valamit, majd benyit. Egyből egy mosoly jelenik meg az arcán, ami mint mindig, most is elképesztően széppé varázsolja.
- Gyönyörű vagy- a következő pillanatban már az ágyán találom magam, ő meg előttem áll egy halvány rózsaszín kistáskával a kezében- Hunyd le a szemed- teszem, amit kér, amire egyből megérzem a szemhéjtus ecsetét a szemhéjamon. Vagy öt percet tököl még a vonalak tökéletesítésével, amikor végre engedélyt kapok, hogy kinyissam a szemeimet.
- Így nem mehetek utcára!- szőkésbarnára festett hajam ismét az égnek mered, legalábbis az eleje, hátul viszont szanaszét áll, mintha a szél állította volna be. A ruha tökéletesen passzol rám, míg szemem nagyobb fénnyel csillog a tustól.
- Dögös- nyomatékosítja egy apró biccentéssel.
-Tudom, ezért nem jó! Én nem akarok dögös lenni- szemeit forgatja, majd ellép mellőlem, és megpördül
- Na, milyen vagyok?- halványkék szoknyája fellibben a lendülettől, fekete, szegecses magassarkúja tükéletesen passzol a ruha felső részéhez, ami csakugyan fekete.
- Mint egy hercegnő- vigyorom viszont egyből eltűnik, ahogy felszólal a csengő.
- Menj, nyiss ajtót, addig összeszedem a cuccainkat a konyhában, jó?- válaszolni sem hagy időt, már itt sincs. Remek, én nyitok ajtót...Hurrá! Remegő lábakkal sétálok le a hatalmas, széles lépcsőn, majd balra fordulva áthaladok a nappali egyik részén, amire végre a bejáratiajtóhoz jutok. Hezitálok egy darabig, majd lassacskán sikerül a kilincsre helyeznem a kezem, és lenyomnom azt. Hirtelen nem jutok szóhoz, ahogy meglátom Raint az ajtóban. Egy fekete farmer, és fehér ing van rajta, de nem ez a lényeg. A felső két gomb szabadon van, így  tökéletes belátásom van meztelen mellkasára, amit ezüst nyaklánca verdes.
- Sziasztok- motyogom végül, és inkább Youngjaere nézek, aki úgyszintén elképesztően jól néz ki.
- Akkor mehetünk?- GaYoon mosolyogva áll meg mellettem, majd lép ki a fiúk mellé, és egy puszival köszönti őket. Megragadja a csuklómat, és maga után húz, bezárja az ajtót. Youngjae legjobb barátnőm hátára simítja a kezét, és egyenesen korom fekete Ford Focusához vezeti, ami az egyik legjobb autó a világon. Egy szót sem szólok, csak utánuk indulok Rainnel a sarkamban, és beülök a hátsó ülésre. A légkör meglepő módon feszült, és kínos helyett meghitt, és idilli. Minden úgy megy, ahogy máskor is; egyből van közös téma, és még engem is meg tudnak nevettetni. Rain mellém ült, így hátulról figyeljük, ahogy azok ketten elől egyre jobban egymásra hangolódnak.
- Te sem vagy az a randizós típus, mi?- Rain a fülembe suttog, miközben a rólunk megfeletkezett párost figyeli.
- Hogy őszinte legyek, nem igazán- rázom meg kissé a fejem
-Na igen, ismerős. Sokkal inkább szeretek otthon ülni, és nyakig mászni egy nagy vanília fagyis bödönben egy nagy adag cserenyével- oldalra biccentem a fejem, és hangosan felnevetek, amire a visszapillantóból elkapom GaYoon vidám pillantását.
- A fagyihoz meggyetszokás enni, Rain- javítom ki felé fordulva, mire  ő csak megvonja a vállát.
- A meggy, és a cseresznye ugyanaz. Ugyanúgy néznek ki, és az ízük is ugyanolyan...
- Nem!- nevetek tovább megfeledkezve arról, hogy rajtunk kívül ketten ülnek még itt- A cseresznye világosabb PIROS, a meggy sötét VÖRÖS. Ráadásul a cseresznye savanyúbb- úgy néz rám, mintha teljesen megőrültem volna.
- Te most azt akarod bemagyarázni, hogy van különbség a cseresznye, és a meggy között?
- Lehetetlen vagy, JiHoon!- szemeimet forgatva fordulok előre, de akaratlanul is elmosolyodom.
- Megjöttünk- Rain egyből kipattan, majd felém nyújtja a kezét, hogy segítsen kiszállni.
- Ez fura- mosolyogva teszem ki a lábam a fényűző autóból, de elfogadom a kezét. A levakarhatatlan, édes mosoly még mindig az arcán játszik, amit nem tudok nem viszonozni. Rossz bevallani, de jól érzem magam vele. Nagyon. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy nem megjátsza magát, hanem tényleg udvarias. Hisz reflexből mozdul, kihúzza a széket, és a többi.
- Nőnek érzem magam- suttogom GaYoon fülébe, ahogy leülünk a négy személyes asztalhoz, és a fiúk a pincérrel kezdenek beszélgetni.
- Khm...- a pincér megköszörüli a torkát, amire felnézek rá. A legelső, amit kiszúrok, hogy mellettem támaszkodik az asztalon, ráadásul rágózik.
- Elnézést...- lesöpröm a kezét az asztalról, amire felvonja egyik szemöldökét-... Úgy érzem az egyetlen akinek így szabadna viselkedni, azok mi a vagyunk a pocsék kiszolgálás miatt- érzelem mentes arccal nézek fel rá, ami látszólag kicsit ki is zökkenti-... Mondja csak, milyen vendéglátós lehet az, aki ilyen kiszolgálót alkalmaz? Ez a viselkedés nyilvánvalóan és egyértelműen elfohadhatatlan. Szóval, ha most kiköpi a rágót, betanul egy kis jómodort, amíg választunk az étlapról, akkor nem fogom hívatni a konyhafőnököt, és nem szembesítem a kint uralkodó elviselhetetlen körülményekről, mint például; ha jól láttam, az előbb ott hagyott garnéla rákot az egyik vendégcsoportnak köszönőfalatkaként tálalta fel, és még tudnék sorolni pár ilyen katasztrófális bakit, amivel egy életre bezárathatnám ezt a helyet- megköszörüli a torkát, majd aprót biccent, és hátrébb lép.
- Igen, uram- ezzel sarkon fordul, és visszamegy a konyhába. Biztos nincs hozzászokva, hogy 18 éves kissrácok osztják ki.
- Te, ez meg mi volt?- Youngjae szemeiben mintha a csodálat, és az elképedés csillogna, amitől GaYoon mosolya csak még nagyobb lesz.
- Hyo Édesanyjának régen egy híres étteremlánca volt, és elég sok időt töltött az itteniben...ami most ki is fizetődött...- szólal meg helyettem legjobb barátnőm.
- Már bocs, de nem vártam volna meg, amíg a szemem láttára kotorászik majd a kukába, hogy az előételembe csempéssze- mormogom az étlapot bámulva, majd felpillantok Rainre, aki még mindig kicsit meghökkenve méreget engem.
- Jó estét, választottak?- az előbbi pincér áll meg tőlem egy biztonságos távolságra, de legalább nem rágózik. Gyáva. Miután rendeltünk, kiegyenesedett testtartással tűnik a hatalmas lengőajtó mögött ismét. Egész vacsora alatt a pincér idegeire mentem, ami a többieket igencsak jókedvre derítette. Nem tehetek róla, egyszerűen ha bekerülök egy étterembe, egyből észreveszem a bakikat, és szóvá is teszem őket. Röhejes, mi?
- Jól kiosztottad...- mondja Rain, miközben szorosan mellettem sétál a macskakövekkel kirakott rakparton a folyótól kb 5 méterre. Előttünk a gerlepár egymás kezét fogva sétálnak elég lassan ahhoz, hogy mi is csigatempóban haladjunk mögöttük tisztes távolságból. Soha nem voltam még éjszakai városnézésen, de biztosíthatom, hogy kivilágítva minden sokkal szebb.
- Inkább, minthogy elkapd az ebolát valami selejttermék szájából- halkan felnevet, ami visszhangzik a nagy téren. Érzem, ahogy időnként rám pillant szeme sarkából, amitől kezdem elég kényelmetlenül érezni magam.
- Hyo?- hirtelen töri meg a folyó robaját, és a kellemes csendet.
- Hmm?- sóhajt egy nagyot, ami nekem elég vészjoslóan hangzik.
- Te már szinte mindent tudsz rólam, én viszont...csak...Mesélnél a szüleidről?- meglep a kérdés, de egyre inkább GaYoon szavai visszhangoznak a fejemben; "...próbálj meg nyitott lenni...". Így hát megteszem, bármennyire is nehéz erről beszélnem.
- Apukám a bátyjával együtt építész volt. 8 éves koromban  vesztette életét az egyik építkezésen, műszaki hiba volt. A fejére esett egy dupla falu ablak, ami...innentől már gomdolom tudod a végét- hagyok egy kis hatásszünetet, jobb ha feldolgozza, mielőtt a rosszabbik részhez érek. Kitartóan tartja a csendet, és várja a folytatást- Édesanyámnak mint már hallottad, egy egész étteremlánca volt, ami elég gyorsan csődbe ment, mivel Anyu Apám halála után az alkoholba menekült, megismerkedett egy szintén alkoholista férfival, aztán csak teltek a hónapok, és...eldobott magától- elsóhajtom a végég, megérzem magamon a tekintetét.
-És most hol élsz?- a kérdésre egész testem megfeszül.
- Én inkább túlélek ott, mint élek...- motyogom az orrim alatt, amit sajnos ezer százalék, hogy meghallott. Nem lehetek ilyen felelőtlen, így csak még kíváncsibb lesz-...az Apám bátyjával és a feleségével élek- foglalom össze tömören, és gyorsan.
- A bácsikád felesége, ő a gonosz boszorka...ő bánt téged, igaz?- hirtelen megdermedek a kérdésre, nem tudok mozdulni. Ilyen egyszerűen összerakta volna a képet? Végülis túl sokat hallott... Ő is megáll, ahogy megtorpanok, sőt elém is lép.
- N...nem- megrázom a fejem, de egyből kissé remegni kezdek. Soha nem mondtam ki hangosan, hogy "otthon" vernek. Ájulásig.
- Hyo, kérlek. Mondd el, és megszabadítalak tőle- közelebb lép, szinte kitöröm a nyakam, hogy felnézhessek a szemeibe.
- Engem nem bánt senki...- megprobálom kikerülni, de egyből megragadja a karom, és visszahúz.
- Én ezt nem így vettem észre...- végig simít a homlokomon éktelenkedő halvány hegen, majd állam alá nyúl, hogy ne tudjam lehajtani a fejem- Utálom a gondolatot, hogy ahol élsz, rettegned kell- suttogja el a végét, majd hangja hirtelen új erőre kap- Figyelj, amit GaYoon mondott egy hónapja... Hogy retteg, hogy egyik reggel már nem mész ki hozzá, erre célzott igaz?- először dermedten állok, majd alig láthatóan, de biccentek egyet. Térdeim megremegnek, de ezt most a közelsége teszi. Hogy lehet valaki ilyen...lehengerlő? Egy szó, és...átmegyek egy ostoba fruskává, aki még a nevét is elfelejti- Nem engedhetlek oda vissza, ahol már az életed a tét. Már túl fontos vagy ahhoz, hogy ezt hagyjam- fontos lennék...? Neki? Beharapom reszkető alsó ajkam, amire egy csókot nyom orromra, majd gyengéden magához ölel. Nekem ez túl sok, ahogy a hátamat cirógatja. Nem bírom. Úgy érzem, megfulladok, ha most nem enged el. Megfulladok! Egyszerűen kilépek az öleléséből, amire homlokráncolva néz rám, arcom felé nyújta a kezét.
- Ne! Ne érj hozzám... V...vagyis...nem kapok levegőt. Csak maradj...távol, oké?- megtámaszkodom térdeimen, édes sziesztámat telefonom csörgése szakítja félbe, amit egyből felveszek.
- Hol vagytok?- GaYoon hangja olyan boldogan cseng, hogy szinte elmosolyodom.
- Ahh rakparton. Lemaradtunkh...
- Odamegyünk kocsival...szia- máris leteszi, amire kiegyenesedem, és Rain aggódó tekintetével találom szembem magam.
- Idejönnek a kocsival...- mormogom, de neki valami teljesen máson jár az agya. Látom a szemében.
- Miattam vagy rosszul?- nem tudok elsiklani a kérdés fölött. Hogy feltételezhet ilyet?
- Nem, dehogy....Csak GaYoon közvetlen közelségén kívül nem tudom elviselni senki másét... Ez is egy defektem- legyintek egyet, amivel tompítom az új információ súlyát.
- Sajnálom, nem tudtam...- mondja, ahogy leparkolnak mellettünk a Forddal.
- Semmi baj...igazából...jól esett- vallom be magamnak is a dolgot, majd mielőtt bármit is mondhatna, behuppanok a kocsiba, középre ülök.
- Rain...mit szólsz, aludnál nálunk?- GaYoon izgatottan fordul hátra hozzánk, csak úgy csillognak a szemei- Youngjae már belement- félve pillantok fel Rainre, aki elgondolkodik a válaszon
- Legyen...- sóhajtja végül- Hol fogok aludni?- lejebb csúszik a kényelmes bőrülésen előre rettegve a választól.
- Van egy csomó hálónk- legyint, majd előre fordul.
Haza érve szinte repülök, csakhogy végre ihassak egy sört. Vagy kettőt. Lerúgom magamról a cipőimet és a konyhába sietek, ahová csak Rain követ, és leül az egyik bárszékre a pultra.
-Kérsz valamit?- fordulok felé, félig teliszájjal, mivel megtaláltam egy tálat tele banánkarikákkal.
- Egy kis víz jól esne...- elmosolyodik a látványomon, elég nevettséges lehetek. Ahogy visszafordulok, felcsillannak a szemeim. Két tál tele cseresznyével, és meggyel. Ez jóóó lesz. A vízzel együtt ezt is elé rakom, majd megkerülve a pultot felülök a mellette lévő bárszékre.
- Ez meg minek?- felvonja egyik szemöldökét, ahogy felnéz rám.
- Most memutatom, mi a különbség a cseresznye, és a meggy között- elvigyorodom eltorzult arcát látva, makd előveszek egy világos piros gyümöccsöt, és kimagozom- Ez a cseresznye- szája felé nyújtom, amit nem tud magában hova tenni, aztán felcsillannak a szemei, és ujjam egy részével együtt ajkai közé veszi. Kíváncsian nézem, ahogy rágni kezdi, és megnyalom alsó ajkamat.
- Ezt ne csináld. Ne nyalogasd a szád, ha nem akarsz rosszul járni- teljesen elvörösödöm a kijekentésre, és egyből egy meggy felé nyúlok, amit úgyszintén megszabadítok a magjától, majd ugyanúgy a szájába adom- Mondtam, hogy ne csináld!- észre se vettem, hogy ismét végig nyalok ajkaimon, de úgy tűnik, ezt hozza ki belőlem...
- Na, milyen? Vélemény?- csillogó szemekkel nézek övéibe, eltelik pár pillanat, mire válaszol.
- Fogalmam sincs...
- Na ne már!- szemeimet forgatva fordulok a gyümölcsök felé, makd vissza hozzá- Nem lehetsz igaz, JiHoon!
- Nem én tehetek róla! Itt nyalogatod az ajkaidat, és azt várod, hogy figyeljek, mi van a számban? Először majdnem férre is nyeltem!- lemondóan sóhajtok egyet, olyan, mint egy rossz gyerek, de komolyan...
- Jó, akkor most újra próbáljuk- közelebb hajolok hozzá és most is egy cseresznyét adok először ajkai közé, mint az előbb. Hirtelen megragadja a csuklómat, ezzel megállítva, mielőtt a szájába raknám.
-Csak...úgy megjegyzem, hogyha még egyszer meg mered nyalni a szádat, miközben eszem, akkor...olyat teszek, amit én igen, de te nagyon nem akarsz- nyelek egy hatalmasat, majd biccemtek válaszképp. Már el is tűnik ujjaim közül egyik kedvenc gyümölcsöm egyenesen ajkai közt. Vajon mi az, amit annyira ne akarnék...? A gondolatra beharapom alsó ajkam, amitől szemei kissé kikerekednek, és hátrahőköl- Na jól van, ez így nem fog menni!
- De csak beleharaptam!- kezdek egyből tiltakozni, és szállna le a székről, amikor megragadom a kezét- Ne menj! Kérlek...- elhalkulok az utolsó szónál, visszahelyezkedik a székre-...van vanília fagyi- felcsillannak szemei, és a pultba kapaszkodik- Gondoltam...- vigyorodom el, és máris megyek, hogy kivegyem a mélyhűtőből az öt literes vanília fagyit, de nem érem el. Hirtelen a széles mellkasa simul neki hátamnak, ahogy felnyúl az édességért.
- Mindig is imádtam, hogy ilyen kicsi vagy- búgja a fülembe, ahogy leemeli a felső polcról, majd a tőlünk jobbra eső pultra teszi- Mondd csak, hol találok kanalat?
- Ööö...öhmm...mmmhh...- teljesen kiesek a szerepemből, ahogy ajkai fülcimpámhoz érnek, majd amikor tenyere csípőmre simul- É...énh...mindjárt...eszembe juth...- számat kezdem harapdálni, és lehunyom szemeimet, ahogy fülemen végig húzza alsó ajkát, majd halkan nyikkanok egyet, mikor egy lágy, alig érezhető csókot nyom nyakamra.
- Nem emlékszel?- érzem, ahogy kissé elvigyorodik, majd derekameól hasamra csúsztatja tenyerét.
- De...csak...mosth nem igazán jut..
.- belekapaszkodom a hűtő ajtajába, ahogy nyelve végig siklik arcélemen-...eszembe- soha nem értek még így hozzám. Soha senki nem ért hozzám alapból intenzívebben GaYoonon, és a gonosz boszorkán kívül. Ez valami eszméletlenül jól esik... És úgy érzem, mostantól nem is fogok tudni enélkül élni. Legalábbis, ha hozzászokom- Elolvad ah...a...
-Fagyi?- kérdezi kissé berekedve, másik kezével végig simít karomon. Teljesen más érzés nézni, milyen kidolgozott teste van, mint érezni magamon...minden egyes izmát hozzám simulni... Jesszusom, megpusztulok!
- I-igen azh...- kissé félre biccentem a fejemet, ahogy tovább kényeztet csókjaival. Szétcsúsztam. Tudom, mit érez GaYoon, amikor sikongat, ha jó pasit lát... Hihetetlen.
- Kicsit ki kell olvadnia, hogy enni lehessen...- ujjbegyeimmel alig érintem pocakomon nyugvó kezét, majd félénken, de rásimítom tenyeremet.
- JiHoon ezh...annyira jhó...- ismét beleharapok alsó ajkamba, mikor kissé fogaival érinti az érzékeny bőrfelületet. Érzem, ahogy elmosolyodik, majd szorosabban ölel magához. Szokatlan más karjaiban lenni...soha senki nem vígasztalt, nem hagytam. De ha fele ilyen tökéletes érzés, akkor már megéri, hogy valakit közel engedjek magamhoz.
- Ezerszer édesebb vagy, mint bármiféle vanília fagyi...- dorombolása teljesen szíven talál. Ez a pár szó megindított bennem valamit...valami újat, és erőset, és attól félek, hogy soha nem szabadulhatok ettől.
- Énh...én nemh...- hasamon pihenő ujjai közé fúrom enyéimet, már azt sem tudom, mit beszélek. Transzba estem, és errő csakis ő tehet...
- De igenh, hidd el nekem- nyelve hegyét végig szántja nyakam ívén, majd kétszer olyan lassan vissza, amivel egy halk sóhajt csal ki belőlem. Összeszorítom ajkaimat, nem hittem volna, hogy ilyen hang kijöhet bármikoris az én torkomon- Csak te vagy elég édes ahhoz, hogy be tudjak telni...- teljesen megfeledkezem a hűtőből áradó hidegről, talán csakis ezért nem fajult el a dolog, ez tartja kordában az idegeinket-...de még így is egyre többet akarok belőled...- jobb kezével ismét végig simít karomon, majd gyengéden megfogja csuklómat, és pocakomon fekvő kezünk fölé simítja a gyomorszájam tájékán, majd saját kezét enyémre teszi szorosan tartva engem. Teljesen karjai közé vagyok zárva, és így akarok maradni egész életemben-...megőrítesz, Hyo...- ráharap fülcimpámra, amitől kiráz a hideg, és kipattannak szemeim.
- Az ott citrom torta- jegyzem meg ezzel kizökkentve mindkettőnket, mielőtt túl messzire mennénk.
- Kérsz?- aprót biccentek, amire mosolyogva veszi ki azt is, majd elhátrál tőlem. Elkezdi nyitogatni a fiókokat, amire rátalál az evőeszközökre, és elővesz két kiskanalat. Megfogom a hatalmas adag fagyit, majd a konyha távolabbi részén fekvő kanapéhoz viszem, ami azért lett beiktatva, hogy itt is együtt lehessen a család, ha GaYoon anyukája főz. Egy három személyes kanapé, 2 fotel és egy kisebb plazma TV van dizájnosan elrendezve. A kanapéra ülök, majd pár másodperccel később Rain is követ az ő kezében egy nagyobb szelet citromtorta porcelántányéron.
- Hogy lehet, hogy még most is képes vagy enni?- elmosolyodom a kérdésre, majd enni kezdek, amit ő nagy erőszeretettel néz végig.
- Elképesztően finom!- térekmki a válaszadás alól, és felényújtok egy kicsit, amit egyből elfogad- Na milyen?- kérdezem, amikor még csak meg sem rágta, de egyből egy kis vanelia fagyit kanalaz hozzá.
- Finom. Megkóstolod fagyival?- aprót biccentek, amire meglepetésemre a kis dohányzóasztalra teszi a fagyit, majd feleszmélni sincs időm, egyből arcomra simít, és lágyan csókolni kezd, amit csak pár pillanat múlva tudok csak viszonozni. Megcsókolt. Tényleg megtette! Nyelvével utat tör ajkaim közé, és bejárja szám minden zeg-zugát, amire a csókba nyögökök. Oldalánál ingjébe markolok, hogy megtudjak kapaszkodni valahol, mielőtt tényleg cseppfolyóssá nem válok az élvezettől. Lemondóan pillantok le ajkaira, ahogy elválik tőlem, majd hirtelen belém nyilal; nem szabad. Ezt nem tehetjük meg.
-  Rain, mi nem...lehetünk együtt...- tekintete aggódóvá válik, és hátrébb dől.
- Miért nem?- összevonja szemöldökeit, úgy néz rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy csak három hete van hátra.
- A te érdeked, JiHoon...nem akarom, hogy bajod essen miattam- a maradék sütit a fagyi mellé teszem, majd ránézek.
- Nem érdekel. Én veled akarok lenni, Hyo...- beharapom alsó ajkamat, makd hirtelen felállok.
- Sajnálom...- suttogom, de a következő pillanatban már a szobám felé sietek.

Rain

Hyo

GaYoon

Youngjae