Kiborulva

Szereplők: V  x J-Hope [VHope]
Banda: BTS
Figyelmeztetés: Trágár beszéd

V [POV]

„– Engedjetek! Eresszetek el! – Úgy üvöltöttem, mintha éppen gyilkolnának, amíg hárman vonszoltak ki a bárból.”

Lassan kezd derengeni az előző este, bár túl sok volt az alkohol. Miért, és hogy hogyan ittam ennyit... Az mind Hoseok hibája. Ő tehet róla! Pontosan emlékszem, mit mondott délután, amiért elszöktem, és inni mentem.

„– Nincs kedvem hozzá, Jimin. Nem tudok most a közelében lenni... Inkább elmegyek – mondta egy kis fintorral, miközben a kávéját csinálta.”

Rólam beszélt. Igaz, veszekedtünk. Mindent megrengető veszekedés volt. Nagyon összevesztünk, napokig egymásra se néztünk, de én... én azt hittem, ő is így érez. Úgy, mint én. Azt hittem, szeret. Hiába volt nagy veszekedés köztünk napok óta, hisz az a sok jel... én tényleg azt hittem.

A fájdalmas emlékre könnyek gyűlnek a szemembe, amiket lassan nyitogatni is kezdek. Őrülten fáj a fejem, úgy érzem, bármelyik pillanatban szétszakadhat. A sötétítő függönyeimet behúzták, amiért örök hálával tartozom, bárki is tette.

Mérhetetlen óvatossággal ülök fel, bár még így is belém nyilall a fájdalom. Ahogy oldalra pillantok, szemeimben a remény kis szikrája csillan meg; hisz egy pohár víz, és egy fájdalomcsillapító sorakozik éjjeliszekrényemen. Túlélem a mai napot.

Ahogy kicsiket kortyolva a vízzel párhuzamban a gyógyszert is leküldöm, felállok. Mindenem sajog, mintha egy kamion ment volna át rajtam. Elindulok kifelé egészen lassan, majd a nappaliba megyek, ahol ott ücsörögnek mind az öten. Természetesen Hoseok kivételével, aki elutazott erre a pár napra Isten tudja, hová. De a lényeg, hogy ő még tegnap elment, úgyhogy nem volt itt a kiborulásomkor.

„ – TaeTae, maradj már nyugton! – morogta Jimin, ahogy a karomat lefogva vonszolt ki a bárból Namjoon  és Yoongi segítségével. Én csak üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért, majd ahogy kiértek velem az utcára, Jin és Jungkook rohant oda hozzánk. Mindenkin a kétségbeesés tükröződött, amikor térdre rogyva újszülötteket megszégyenítő sírásba kezdtem.”

Az új emléksorozat hatására megszédülök, az utolsó pillanatban kapaszkodom meg nagy puffanással a szekrényben. A ricsajra mindenki felém kapja a fejét, Jin egyből felugrik a kanapéról.

– Tae, ülj le! – Gyengéden megfogja a kezemet, majd a helyéhez terelget, ahol az előbb ült. Homlokomra csúsztatja tenyerét, majd leül elém.

Síri csend áll be, és mindenki engem figyel. Na ne már.

– Ne nézzetek már így rám! – fakadok ki, de boldogan nyugtázom magamban, hogy kezd hatni a fájdalomcsillapító hatása.

– Bocsánat, de tartozol nekünk egy magyarázattal. – Halkan felhorkantok, és hátra dőlök Nam reszelős, kemény hangját hallva.

– Ugyan már, arra sem emlékszem, hogy jutottam be oda – motyogom kissé beijedve a szigorú arcokat látva, amik mind engem fürkésznek.

– Hát, TaeTae, a bár mögötti biztonsági kamerák szerint, a falnak állított kukára állva másztál be egy ablakon. Egy ablakon Taehyung! – Ezt hallva szemeim kikerekednek az új emlékképek miatt.

„Egy roskatag, rozsdás kukára másztam rá akkor már eléggé ittas állapotban, és ahogy bejutottam, a női mosdóra ismertem. Percekbe telt, amire sikerült talpra állnom majd kirontottam az emberekkel tömött helyiségbe. Bár voltak néhol üres asztalok, én a pulthoz ültem le és kértem sorjában az italaimat. Nem értettem, hogy adhatta oda, hisz szemmel láthatóan még nem vagyok elég idős, hogy alkoholt adjanak a kezembe. Egy idő után azonban ordítozni kezdtem, mint egy őrült, aztán hat erős kar fonódott mindkét karomra és derekamra egyaránt.”

– V-várjatok csak! Hogy találtatok meg? - Alig észrevehetően vonom fel szemöldökömet.

– Lekövettük a mobilodat – feleli Suga, mintha tök egyértelmű lenne. – Gondolom, egyáltalán még csak egy kis fogalmad sincs arról, mennyire aggódtunk érted.

– Tae, el kell mondanod, mi folyik itt. Hoseok és közted. - szemeim kikerekednek Jimin szavaira, majd megrázom a fejem.

– Ugyan, mégis mi lenne? Nincs... semmi... – Jin mintha a szemeit forgatta volna, szerintem kezd igen türelmetlen lenni.

– Istenem, semmi, mi? Te leittad magad miatta úgy, hogy több mint egy órán át görnyedve fetrengtél a budi felett, ő meg elutazott miattad az ország másik végére! – Namjoon szavait hallva arcomat kezeimbe temetem, majd pár pillanat után lassan felnézek rájuk.

– Nincs SEMMI! – ismétlem magam még egyszer, majd ott hagyom őket.

***

Harmadjára is rávettem magam, hogy lefürödjek, majd fogat mossak reggel óta, de még így is érzem magamon a sok mocskot, amiben tegnap fetrengtem. Undorító.

Hajamat nyirkosra szárítom, majd magamra kapom a szokásos alvós pólómat, amiből egyik vállam kivillan ugyan, de majdnem térdemig leér. Alá egy hófehér bokszert kapok magamra, és kisasszézok a nappaliba.

Alig, hogy lehuppanok a kanapéra, hangos zörejjel vágódik ki a bejárati ajtó, majd még hangosabban csapódik is be.

– Elment a józan eszed, te fogyatékos?! - Hoseok őrjöngve siet oda hozzám, majd egy mozdulattal felránt a kanapéról és a falnak lök, amire fájdalmasan felszisszenek. - Épp, hogy kiteszem a lábam a városból, te már taj részegen fetrengsz valahol?! Mi?!- Megszeppenve nézek vissza rá, amíg az ő szemei szinte szikrákat szórnak. Szorosan elém áll, de hangját nem halkítja le. - Válaszolj! – Dühödten a falra csap a fejem mellett, ami miatt teljesen összerezzenek.

– H... honnan tudod? – Térdeim megremegnek, ahogy elvágja a torkomat csupán a tekintetével.

– Felhívtak. A fiúk elmondták, hogy hajnali fél egykor kapartak össze téged egy bárból, Tae. Épphogy hazaértem, máris fordulhattam vissza! Van fogalmad arról, mennyire aggódtam?! Hogy a vér megállt bennem, amikor közölték, hogy az eszeveszett bömbölésen és üvöltözésen kívül más nem telik tőled?! Kurva életbe, Taehyung! – A végét teli torokból, ordítva vágja a fejemhez, életemben nem láttam még ilyen dühösnek. – Hat órát vártam a vonatra, és öt kibaszott órát utaztam rajta, hogy láthassam, minden rendben veled! – Üvöltözésének végére érve hangosan kifújom a levegőt, legalább a fejem meghagyta. Mi köze mindehhez...?

– Mi a francért nem maradtál ott? – kérdezem eléggé ingerülten, vonásaim is megkeményednek. Jobb lett volna, ha nem jön vissza... Maradt volna ott!

Válaszképp erőszakosan túr tincseim közé, és ajkaimra mar. Szemeim hatalmasra kerekednek, ahogy szenvedélyesen falni kezd, majd nyelvével többször is végig szántja ajkaimat, amire akaratlanul is megadom magam. Szétnyitom ajkaimat és hevesen viszonzom csókját, miközben kezeimet nyaka köré fonom

– Még, hogy semmi – morogja Jin, amire a többiek halkan felkuncognak, de én továbbra is Hoseok csodás ajkaival vagyok elfoglalva.

– Mit mondtam a leskelődésről?! – Nam mennydörgő hangjára mindenki fejvesztve rohanni kezd.

– Futás, futás, futás! – hadarja Jungkook, de hangja egyre csak elhalkul, ahogy ők is távolodnak.