3. rész
Szóval csak le kell ráznom Junt, és minden olyan lesz, mint régen? Csak ennyit kell tennem, igaz? Visszajönnek a közös programok, bulik, a szokásos esti fogadások az éppen aktuális hoki meccsek végeredményét illetően. Ezt akarom, igaz? Hogy minden a régi legyen? Az elmúlt egy hónap, mintha elrepült volna. Beszéltem vele, mint általában, és sajnos egyre inkább csak kötődök hozzá...
- Ne feledd, csak két szó. Felejts el- kapok még egy bíztató hátba veregetést Junghyuntól, majd máris indul Byullal a buliba. Nélkülem mennek, nekem még össze kell szednem magam... Megteszem. Lepattintom. Csak felfogja, ha azt mondom, hogy nincs szükségem rá. Igen, ez lesz... Túl élém nélküle. Hisz ahogy Junghyun mondta; ilyen srácot bárhol találok... Magamra kapom fekete farmeremet, egy sima sötét szürke pólót, beállítom a hajamat, és indulás. Megteszem. Meg tudom tenni. Már egy sarokkal tőlük hallom a hangos zenét, és a gyomrom egyre kissebbre zsugorodik, torkomban meg ott van az a bizonyos gombóc, ami nem hagy levegőhöz jutni. Miért izgulok ennyire? Hisz csak egy fiú... A verandán vagy húszan beszélgetnek zöld műanyag poharakkal a kezükben, és ahogy elnézem, nagyon jó a hangulat. Ahogy beteszem a lábamat a házba, egyre csak nő a tömeg, mint bennem a feszültség. Megtehetem ezt egyáltalán? Amit értem tett... Igen, igen megtehetem! És meg is fogom tenni... Azt sem tudom, merre induljak, amikor Junghuyn vereget hátba, és a fülemhez hajol.
- A szobájából nyíló teraszon van néhány sráccal. Ne feledd, csak két szó- erőt veszek magamon, és egy szó nélkül ott hagyom állítólagos legjobb barátomat. Felindulok a harmadikra, de lábaim egyre inkább csak haza akarnak vinni. Fent kissé tompábbak a hangok, így legalább nem kell ordibálnom vele... Szobája még mindig ugyanolyan tiszta, és rendzett. A különféle poszterek még mindig a falon vannak, viszont az erkély ajtó tárva nyitva. Innen látom, ahogy feje hátra csuklik a hangos nevetéstől, és az a hang... Az ő hangja.
- Jaejoong! Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- mosolyogva néz rám, ahogy megállok az ajtóban, de én csak komor arccal meredek vissza rá.
- Magunkra hagynátok?- a többiekre rá sem nézek, de ők így is megteszik, amire kértem őket.
- Baj van, hyung?- egyből aggódóvá válik az arca, ami teljes erőböl szíven talál... Hogy hihettem azt, hogy kibírom nélküle? Vagy azt, hogy nincs szükségem rá? Csak az időt vesztegettem ahelyett, hogy egész végig vele lettem volna...
- Ez nem fog menni- beletúrok a hajamba, inkább magamhoz beszélek, mint hozzá.
- Mégis mi?- közelebb lép hozzám, de én ösztönösen hátrálok tőle. Tekintete egyre zavartabb lesz, és alsó ajka is megremeg- Hyung, a frászt hozod rám!
- Ezt nem tehetem veled, Jun. Te...
- Szóval őt választod?- Junghyung felé fordulok, aki az ajtóban összefont karokkal néz el rólam, és megvetően méregeti Junt.
- Nem hiszem, hogy választanom kéne közületek- Jun szorsan mellém áll, majd belém karol, ahogy Junghyun közelebb lép hozzánk.
- Miről van szó, hyung?- ismét azokat a hatalmas bociszemeit villantja felém, amitől mindig kihagy egy ütemet a szívem.
- Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz. Ez kell neked a mi barátságunk helyett? Ez a...valami? Mondtam már Jae, öt méterenkét belebotlasz egy...ilyenbe. Ő semmit nem ér hozzánk képest- Jun egész testében megfeszül, de egy szót sem szól. Ismerem annyira, hogy tudjam, most egyszerre fél, és hogy...összetört- Mondj már valamit, Jae. Tényleg ő kell, és a nyomorult élete, vagy én, és Byul?- állok egy darabig még egy helyen, majd kikapom a kezemet Jun szorításából, amikor halkan felszipog, és lassan Junghyun felé sétálok. Egy önelégült mosollyal nyújtja felém a kezét, és felszegi az állát abban a hitben, hogy ő nyert. Kikerülöm a kezét, és ököllel az arcába ütök, amitől hangosnoan nyögve terül el a földön, és orrára tapasztja a kezét. Valamiért elpattan bennem valami, és a vörös köd elém száll. Pólójánál fogva rántom fel a földröl, és visszaadom neki mindazt, amit az elmúlt időben művelt velem annak ellenére, hogy tudta, mennyire szükségem lett volna arra, hogy törődjenek velem. Na igen, és amit Junról mondott... Ő csak takarja az arcát, ezért inkább gyomorszájába vágok sorozatban háromszor.
- Ne...ne hyung, ne csináld!- Jun sokkolt hangjára ida se figyelek, csak akkor engedem el Junghyungot, amikor bicepszemre teszi meleg tenyereit- Ne bántsd őt, kérlek- kicsit hátrébb vonszol attól a személytől, akit most mindenkinél jobban megvetek, de a szememet le se veszem róla. Összegömbölyödve fekszik a földön, és fájdalmasan nyüszít, mint egy kutya.
- Takarodj innen- mérhetetlen gyűlölettel szóloi rá, de amikor nem mozdul, ismét mozdulok felé..
- Ne hyung, ne csináld!- Jun elém vág, és arcomra simítja két tenyerét. Könnyes szemeitől szinte egyből visszatérek a való világba, még halk hisztire se figyelek oda- Nyugi, oké?- ahogy látja, hogy nagyjából lehiggadtam, kezem után nyúl, és elszörnyedve méri végig- Be kelk kötözni, felszakadt a bőröd...- a sebesült terület körül végig húzza mutatóujját, majd ép kezemet megragadva kezd befelé hurcolni. Összekulcsolom ujjainkat, amitől ismét kicsit megfeszül, és felszipog. Mi baja? A szobájából nyíló fürdőszobába vonszol, majd leültet a kádjának a szélére. Egy-két durva mozdulattal törli le arcáról az épp lecsorgó könnycseppeket, miközben az egyik falon lógó szekrényben kotorászik. Előszed egy elsősegélydobozt, majd elém térdel, amitől szemeim akaratlanul is kikerekednek. Jesszusom Jaejoong, ne most legyél perverz! Sebesült kezemet a térdemre helyezi, és jódozott vattapamaccsal kezdi fertőtleníteni a sebet. Meg se mukkanok, hiába fáj piszkosul. Csendben kezdi fehér gézzel, majd fáslival bekötözni a kézfejemet, és ahogy végez, feláll, és elindul kifelé. Egyből utána indulok, majd derekánál megragadva óvatosan a falnak tolom. Szorosan elé állok, és mélyen a hatalmas bociszemeibe nézek, amitől még jobban megindulnak könnyei.
- Mi a baj, hmm?- törölgetni kezdem nedves arcát, amit egyből el is fordít, csakhogy ne kelkjen a szemeimbe néznie.
- Annyira sajnálom Jaejoong...elvesztetted miattam mindenedet- gyönyörű arcát magam felé fordítom, és egy hosszú, forró csókot nyomok ajkaira.
- Te vagy a mindenem, Jun- arcomat nyakába hajtom, és átölelem derekát- Csak rád van szükségem- szavaimra a halk sírása hangos zokogásba torkollik, de szorosan átöleli nyakamat egy hozzá illő, kecses mozdulattal.
- Azt hittem, megutáltál...mostanában olyan zárkózott voltál. Kerültél- percekig csak állunk még egy darabig, majd amikor zokogása is alább hagy, elhúzódom tőle.
- Mondd csak...- ismét olyan közel hajolok hozzá, amivel ugyanazt a reakciót váltom ki belőle-...aludhatnék ma itt? Tudod, nincs hová mennem, és...- puha, telt ajkaival hallgattat el, egyszerűen csak egy kis puszit kapok tőle.
- Vissza kéne menni megnézni, hogy minden rendben van-e...- oké, választ nem kaptam, de szerintem ez egy igen lehetett. Végülis elég hálószobájuk van...vagy mi.
- Miért érdekel Junghyun ennyire?- összeráncolom homlokomat, majd teljesen elfehéredve lépek hátra- Tetszik neked?- szemei kissé kikerekednek, és kezeit védekezőn feltartva rugackodik el a faltol.
- Nem, nem, dehogy! Nekem t...- hirtelen alsó ajkába harapva hallgattatja el magát továbbra is engem nézve- Na jó, tényleg menni kéne...őőőm...szóval...
- Neked ki, Jun?- mosolyogva vonom fel egyik szemöldökömet, amire hangosan puffog és legyint egyet, majd kimegy. Ahogy elveszítem szemelől, lemegyek felmérni a buliban összehozott rendetlenséget. Eléggé későre jár már, és az emberek létszáma is rohamosan csökken. Mikor már csak magam vagyok a nappaliban, lemondóan nézek körbe. Nagyobb a kupi, mint ahogy én azt szerettem volna. Lassan nekiállok összeszedni a szanaszét dobált műanyag poharakat egy nagyobb szemeteszsákba.
- Hyung, nem kell- Jun halk hangjából lerí, hogy hulla fáradt- Holnap jönnek takarítani.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülni fognak ennek- motyogom tovább folytatva, amire mosolyogva sétál elém, és kiveszi a kezemből a kukászsákot.
- Három nap múlva jönnek haza, és hidd el, ha lilára festetném az egész házat, az se tűnne fel nekik. Alig vannak itthon, szinte...egyedül élek- sóhajtja el a végét, majd lemondóan legyint egyet- A lényeg, hogy most aludnod kéne, oké? Gyere...- megfogja a csuklómat, és csigatempóban kezd felfelé hurcolni. Hatalmas meglepetésemre a saját szobájába visz, majd kulccsal zárja be az ajtót, bár nem értem, miért, mert tudtommal csak ketten vagyunk itthon. Lassan leveszi a nadrágját, majd pólóját is, így egy szál boxerben sétál fel-alá a szobában valami után kutatva. Túlságosan vonzza a tekintetemet, egyszerűen fenomenális teste van. Végül magára kap egy halvány kék, kissé kinyúlt pólót, és kezd megágyazni a hatalmas franciaágyán. Az én ágyam egy roskatag, beszürkült matrac volt az egyik sarokban egy kispárnávall, és vékony pléddel.
- Jun...te most...- egy fél pillantást enged meg magának felém, majd ott folytatja, ahol abbahagyta.
- Azt mondtad, szükséged van rám, nem igaz? Ami azt illeti, fordítva is ez a helyzet. Ma este szükségem van rád, és azt szeretném, ha velem aludnál- leveszem felsőmet, miközben felé sétálok, makd nadrágomtíl is megszabadulok.
- Csak ma este?- ahogy felém fordul, szinte az ágyra zuhan, mivel túl közel álltam meg hozzá.
- Nem...- hatalmasat nyelve mér végig tetőtől talpig, majd nagy nehezen a szemeimbe néz.
- Szerencséd van, Park Junyoung, hogy ezt mondtad- vigyorogva hajolok le hozzá, és ajkaira csókolok.
- Jajj, ugyan. Leplezni sem tudom, hogy csak ágyba akarlak vinni- vigyorog vissza rám, viszont most ő hajol fel ajkaimra. Alig válik el tőlem, máris mozdulok felé, és megcsókolom.
- Hyung, ezt nemh kéne- tol el magától hirtelen, amikor nyelvemmel ajkai közé furakodok.
- Azt hittem, akarod- mormogom nyakába hajolva, és csókolgatva őt.
- Jobb lenne most aludni...- hümmögök egyet, miközben egy percre sem válok el tőle, sőt kezeimet lassan pólója alá csúsztatom- Jó hyungh...azt hiszemh, most...hallodh, hyungh? N-nehh csináld...- kérésére elválok tőle, majd bebújok az ágyba. Ha nincs sex, akkor aludni fogok...ő is így akarja, nem? Meglepetten nézi minden rezdülésem, majd túljutva a kezdeti sokkon nagy nehezen mellém fekszik.
Jun
+
Jaejoong
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése