Őrjöngő sorscsapás 6. +18

Changmin [POV]

Ott hagytam. Egyszerűen elmentem. Shim Changmin, te idióta!

És mit értem el vele? Semmit. Semmit azon kívül, hogy szenvedek. Végül is rá kellett valamikor jönnöm, mit jelent számomra. De a rohadt életbe, nem így!

Ellökött magától. És azóta nem láttam, nem jött be, a többiek pedig egy épkézláb mondatot nem tudtak kinyögni vele kapcsolatban.

Gondolataimból a halk kopogás szakít ki, amire fel se emelem a fejemet, csak az éjjeliszekrényemen álló digitális órára pillantok. Péntek, este fél hét van.

– Gyere – szólalok meg végre, és folytatom az ágyazást, mikor rájövök, hogy a válaszomra kíváncsi. Halkan nyílik az ajtó, majd öt másodperc után valamivel hangosabban csukódik is be. Épp a párnákat rázom fel előre az alváshoz, amikor még mindig síri csend van. Lassan felnézek a vállam fölött, és Sandeult meglátva ki is egyenesedem, hirtelen, mintha nem hinném el, hogy valóban ő az. – Mit keresel itt?- kérdezem, ahogy kis léptekkel elindulok felé, majd megállok másfél méterre tőle.

– Hát... téged – motyogja lenézve a kezeire, majd ismét rám.

– Megtaláltál. És most? – Karjaimat összefonom mellkasom előtt tovább figyelve a szenvedő arcát. Nem haragszom rá. Magamra haragszom, hogy ott hagytam. Nem kellett volna, bármit mondott is.

– Én... – Szinte alig veszek levegőt, amíg elém sétál, majd megáll előttem pont úgy, hogy épp nem ér hozzám. Kínoz.

Megremeg alsó ajka, amibe beleharap, hátha elnyomhatja az izgalmát. Nem tudja.

– Nos? Mit terveztél? Idejössz és még egyszer a fejemhez vágod, hogy...

– Hiányzol. – Ahogy a szavamba vág, egyből befogom a számat. Hiányzol. Ezt mondta?

Felemelem az arcát, kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.

– Ezt most mondd. – Ettől kissé elmosolyodik, majd tenyereit az arcomra simítja, és egy hosszú csókot nyom ajkaimra. Mondanom sem kell... levegőt sem kapok, csak nézek rá teljesen lesokkolva.

– Hiányzol – ismétli el magát, és mielőtt lereagálhatnám a dolgot, máris a számra tapad.

Pillanatok lenek el, mikor rájövök, hogy épp csókol engem, úgy, ahogy én is akartam, annyira, annyira...

Lábait felemelve, és derekam köré fonva azokat, viszonzom a gyengéd csókot, amiről szinte egyből szenvedélyesre váltok át. Halkan felsóhajt, ahogy fenekére simítom a kezem, úrrá lesz rajtam olyasféle izgalom, amit talán már nagyon, nagyon rég éltem át utoljára.

Az ágyra dőlök vele, megtámaszkodom a feje mellett alkarjaimmal, aminek hála a szemeibe valami furcsa csillogás költözik. Én pedig hamar rájövök, miről van szó. Hogy mit szeretne.

– Biztos akarod? - Pihegem lenézve csillogó szemeibe, amiben látok valami megmagyarázhatatlant.

– Én téged akarlak. – Ettől elmosolyodom, ahogy lehúz magához, ám ajkai helyett nyakát kezdem csókolgatni, amit pólóm alá nyúlva hálál meg.

Cirógatni kezd gerincem mentén, amire jólesően morranok egyet. Egyre lejjebb haladva már kezd zavarni, hogy túlöltöztünk mindketten a ma esti teendőkhöz, amiért felülök a csípőjén.

Kétségbeesve, és talán kissé tétlenül néz fel rám, de egyből felgyorsul a légzése, ahogy leveszem magamról, majd róla a feleslegessé vált pólót.

Alsó ajkamba harapva mérem végig kiugró kulcscsontjától egészen nadrágja korcáig, amiből bokszere széle is kivillan. Lassan haladok visszafelé tökéletes felsőtestén, ahogy szemeibe nézek, tekintete kérdő lesz

– M... mi az? – Meglep, hogy hangja mélyen cseng, talán kicsit be is rekedt.

Ujjbegyeimmel épphogy érintem, végig szántom forró, puha bőrét, ő becsukott szemmel, és hangos sóhajjal válaszol.

– Gyönyörű vagy, tudod? – Lehajolok hozzá, kissé kipirult arcára csókolok, majd ott folytatom, ahol abbahagytam. Először ajkaimmal, majd nyelvemmel is végig járom ugyanazt az útvonalat rajta újra és újra, egy négyzetcentimétert sem hagyok ki.

Bal mellbimbójához érve ostromolni kezdem, amire egy nyögés-sóhaj kombinációtól remegnek meg húsos ajkai. Néha fogaimmal is súrolom, amitől egy hangosabb nyögése rázza meg a szobát, a lepedőbe markol maga mellett. Mosolyogva térek át a jobbra, majd ahogy végig róttam ugyanazokat a köröket azon is, tovább indulok.

Egy idő után lábai közé fészkelem magam, ujjaimmal oldalát cirógatom. Amikor úgy érzem, már eléggé ellazult, bokszeren keresztül lágy csókokkal kezdem behinteni a már amúgy is kőkemény tagját, amitől egy hangos nyögés kíséretében feljebb billenti csípőjét.

Belsőcombjára áttérve ízlelgetem mézédes bőrét, ami szinte lángol a vágytól. Türelmetlenségem miatt viszont hamar megszabadulok a még rajta maradt textiltől, amitől teljesen elvörösödik zavarában.

Nem hagyom tiltakozni, megragadom tövénél, és gyengéden masszírozni kezdem, ezzel egy kéjes nyögést váltva ki belőle.

Miért érzem úgy, hogy még nem ért hozzá így rajtam kívül senki sem? Rossz bevallani, de élvezem a gondolatot, hogy csak én érintettem eddig, ha így van egyáltalán. De egy valami biztos. Piszkosul izgató.

Apró csókokat nyomok makkjára, majd lassan számba eresztem teljes egészét, és egy nagyobbat szívok rajta.

– Mm, Changmin. – Fürgei ujjai tincseim közé túrnak, és egyre inkább kezd szűk lenni a gatyám. Széthúzóm a lábait, egyik ujjammal körözni kezdek fenekén, amire libabőrös lesz, kissé megremeg. Lassan nyomom fel középsőujjamat forró, forró fenekébe, de megállok, ahogy felszisszen. Tudom, hogy elég kellemetlen neki, de e nélkül még csak meg se forduljon a fejében a szex gondolata. Semmi áron nem okozok neki fájdalmat. Viszont ahogy mozgatni kezdem ujjamat, édes nyöszörgésbe kezd, egy idő után fokozva az élvezetet második, majd harmadik ujjammal is tágítanom, miközben egy egyenletes, gyors tempóban mozgatom számat férfiasságán. – Changmin! Kérlek... – Szinte könyörög, amire abbahagyom kényeztetését, majd megszabadítom magam alsónadrágomtól.

Már teljesen merev tagomat kezembe veszem, és makkomat nyílásának nyomva pár pillanatra megállok. Felnézek rá, szemeit szorosan összezárja, és ajkait egy vonallá préseli, tudom, hogy fél.

Feljebb kúszom, majd szabad kezemmel megtámaszkodom feje mellet, és homlokára csókolok, hogy a tudtára adjam; vigyázok rá.

– Nyisd ki a szemed. Látni akarom, miközben magamévá teszlek – búgom ajkaira, és sikerül elérnem a várt hatást, hiszen zavarba jön. Teljesen elvörösödik, de megteszi, amire kértem, és óvatosan átöleli a hátamat, mintha attól félne, hogy hirtelen eltűnök. – Sikíts, ha leálljak. – Homlokomat övének támasztom, amire kissé szorít karjai ölelésén. Mérhetetlen lassúsággal hatolok belé centiről centire, majd mikor tövig benne vagyok, szétpattannak ajkai, és egy hatalmas, kéjes nyögést hallat.

Megállok, nem kezdek mozogni, hagyom, had szokja az érzést. Látom az arcán a fájdalmat, és a szenvedést, viszont az enyémre csak az élvezet ül ki, ahogy teljesen rám feszül.

Hogy lehet ilyen rohadt szűk és... és forró?

Akaratlanul is felsóhajtok az észvesztő érzésre, bár ő még nem élvezi ennyire. Sőt... Nem bírja.

– Ah...

– Elég? – Válaszul csak hevesen megrázza a fejét, és egy hirtelen kedélyváltozás bekövetkezése után ajkaimra mar. A szenvedélyes csókváltás közben, egy idő után felnyomja csípőjét jelezve, hogy készen áll.

Másik alkarommal is megtámaszkodom feje mellet, így teljesen stabilan tornyosulok felette, és mozogni kezdek. Szinte már kínzó lassúsággal, amit pár lökés után ösztönösen gyorsítok.

Arca egyből átvált szenvedőből kéjessé, ajkai kissé szétnyílnak, és zihálni kezd.

– Hh, gyorsíts, gyorsíts, kérlek! – Kérését hallva egyből fokozom a tempót, aminek hála körmei a hátamba mélyednek. Jólesően morranok, majd sóhajtok egyet, ezzel csak még inkább felizgat. Össze-vissza csókolgatom az arcát, aminek hála elmosolyodik, és lehunyja a szemeit. Ki hitte volna, hogy ő, valaha így fog nyögdécselni alattam? – Ah, Changmin, annyira... jó! – Szinte felsikít, ahogy a végletekig gyorsítok, csípőjét minden lökésem előtt felemeli, így még mélyebbre kerülök benne. Én pedig csak sóhajtok és nyögök már csupán attól, ahogy hallom. – Igen, igen, ott, pont ott! – Hátraveti a fejét, amikor eltalálok egy pontot benne, majd sorozatban ugyanoda döfök újra és újra egyre erősebben, amíg az ő hangja is fülsüketítőbbé válik.

Imádom. Imádom hallani.

– Ordíts, kérlek, had halljalak – sóhajtom ajkaira, amire egy hatalmas, kéjes nyögéssel válaszol. Arca teljesen eltorzult a kéjtől, és teste egyre többször rándul össze, egyszerűen észvesztő látványt nyújt. Gyönyörű.

– Ah, Changmin! Szeretlek. – Háta hirtelen ívbe feszül, és szerintem az egész aktus alatt nem szorított ilyen erősen magához, mint most. Felsikít még utoljára, majd kettőnk közé élvez, én pedig, ahogy teljesen rám feszül,  még ennél is jobban, nem bírom tovább.

Még utoljára megdöfve benne kényes pontját én is a csúcsra érek, a nevét nyögve, jó mélyen benne. 

– Én is szeretlek. – Zihálva omlok rá, arcomat a párnába fúrom a feje mellett, miközben egy önelégült mosoly kúszik az arcomra, ahogy tudatosul benne, hogy ő az enyém... Csak az enyém.

Hogy milyen érzés ez? Felfoghatatlan.

Nagy nehezen lemászom róla, és az éjjeliszekrényembe nyúlva előhalászok egy-két nedves törlőkendőt, amivel megtisztítom magunkat, majd lekapcsolom a lámpát. Visszadőlök mellé az ágyra, és ezt kihasználva egyből közelebb húzódik hozzám.

Szemeimet forgatva húzom magunkra a kétszemélyes takarót, és átölelve törékeny testét magamhoz vonom. Neki pedig több sem kell, dorombolva bújik a nyakamba eredményképp, biztos vagyok benne, hogy épp olyan boldog, mint én.