„Ártalmatlan” szerelem

Szereplők: Jungkook (Jeon Jungkook) x Jimin (Park Jimin) [JiKook]
Banda: BTS
Figyelmeztetés: trágár beszéd

Jungkook [POV]

– Jó reggelt! – dalolom, ahogy egy hatalmasat nyújtózva lépek be az étkezőbe, és végig nézek az asztalnál ülőkön. Szemem akaratlanul is megakad Jiminen, aki nagy szemekkel néz fel rám annak ellenére, hogy kora reggel van.

Elmosolyodom, ahogy egy hosszú tésztadarab lóg ki a szájából, majd szívja be ajkai közé, és visszamosolyog rám.

Elfoglalom helyemet Yoongi és TaeTae közt, majd szedek magamnak a tojásos tésztából.

A tegnapi dedikálás után úgy döntöttünk, hogy ma inkább itthon maradunk szabadnapunk alkalmával. Hisz a tegnapi nap nem volt semmi, most inkább kipihennénk az ott ért dolgokat.

– Jungkook... - Hoseok csücsörítve dalolja nevemet, amire nem a legértelmesebb nézés-mosoly kombinációval ajándékozom meg. Várom, hogy folytassa, amit természetesen meg is tesz. – Mi van azzal a csini kis csajszival, akivel ott fűztétek egymást több. Mint. Fél. Órán. Keresztül?! - A mondatot tipikus ostoba amerikai tinilány módjára hadarja el, amire többen fel is nevetnek.

Kivéve Jimin. Csupán a szemem sarkából látom, de teljes figyelmemet J-Hope-nak szentelem.

– Milyen „csini csajszi”? – kérdezi Jin, és mintha kissé ijedten kapná tekintetét el Jiminről egyenesen rám.

– Ne mondd, hogy nem láttad! – tátja el a száját egyből Hoseok, majd hirtelen minden érzelem eltűnik az arcáról, egyedül csak döbbenet, majd az aggodalom veszi át a helyét, ahogy Jimin felé néz

 Összeráncolom homlokomat, ahogy mindenkit végig mérek; Swag teljesen a tányérja fölé hajol, mellette Nam Jimin minden rezdülését figyelemmel követi, mintha arra várna, mikor kell közbeavatkozni. Jin üres tekintettel mered az előtte tornyosuló tészta halomra, amit valószínűleg ő főzött, Hoseok alsó ajkába harapva járatja tekintetét köztem és Jimin közt, Tae pedig hihetetlen gyorsasággal kezd enni.

És Jimin... ahogy rápillantok, egyből megértem, Nam miért vette fel a harci pózt. Lassan egyre vörösebb árnyalatot vesz fel arcának a színe valószínűleg a dühtől.

– Na jó, mi a halál folyik itt? – csapom az asztalra evőpálcikáimat, amire Jin szemmel láthatóan egyből megrezzen.

– Kurvára semmi – morran le elég ingerülten az előttem ülő most már teljesen bepipulva.

– Jimin, mégis mi van? – Tény, hogy régóta érzek iránta valamit... valami erőset. De soha nem mutattam ki, talán csak egy-két videóban tűnik fel, hogy bámulom őt.

Aggódom érte, nem tudom, mi baja van.

– Mondtam, hogy kurvára semmi! – mondja immár sokkal hangosabban, amire felvonom egyik szemöldökömet és összekulcsolom ujjaimat az asztal fölött.

– Szerintem meg van, úgyhogy most mondd, mielőtt...

– Mielőtt, mi? Csak nem fenyegetsz? – Hirtelen szakít félbe, amire kezdem elveszteni a fejem, és a vörös köd elém száll. Felidegesít, egy pillanat alatt.

– Talán, ha végre egyszer befognád azt a rohadt nagy szádat, akkor végig mondanám! – üvöltöm el magam, amire mindenki hátradől a széken, hogy nagyobb biztonságban legyenek.

– Csak úgy közlöm, hogy te kurvára nem vagy itt senki, úgyhogy ne beszéljél így velem a tizenhat éveddel, mert még a végén a szádba lépek! – üvölt vissza egyből, Tae reflexszerűen kap a szája elé, míg Hoseok pólójába rejti még az orrát is, úgy néz ránk felváltva.

– Nem vagyok itt senki, de akkor jó vagyok, ha épp kell valami, nem? Unom, hogy nem veszel észre! – Könnyek szöknek a szemembe, amiket nagy nehezen visszatartok, de hangom remegését már nem tudom elrejteni.

Jimin egy pillanatig összeráncolja a homlokát, majd kitolja a széket, és feláll a helyéről.

– Még én vagyok a vak, te ostoba. - Szinte köpi a sértő szavakat, amik végleg szíven találnak, majd elvonul. Hogy merte? Halkan elsírom magam, szám elé kapom a kezem. Nem hiszem el, hogy így beszéltem vele. Hogy ilyeneket mondtam neki. Pedig annyira fontos nekem... Bár ő sem volt sokkal tapintatosabb, sőt. De ő legalább valaki.

***

– Jungkook, kérlek, gyere ki! - Nam vagy fél óra dübörgés után, amit szobám ajtajára mért, már csak az ajtó mellett ülve támasztja a falat és próbál meggyőzni.

– Hogy van? – Suga eltéveszthetetlen hangja szűrődik át az ajtón, amire kíváncsian fülelni kezdek.

– Nem hajlandó kijönni – sóhajtja Nam lemondóan.

– Jimin se. Ugyanúgy magába van fordulva. – Akaratlanul is közelebb húzódom az ajtóhoz, ahogy Jin hangja is felcseng. – TaeTae és Hoseok?

– Jimin ajtaja előtt vertek tábort. De te viszont mehetnél vacsorát csinálni, valamivel ki kell őket csalogatni – mondja ismét Yoongi valószínűleg Jinnek.

Arcomat a párnámba fúrom, és ismét rázendítek. Halk sírásom viszont lassan elhalkul... Az erőteljes kopogásra felkapom a fejem, valószínűleg elbóbiskoltam.

– Gyere Jungkook, vacsora. Egész nap nem ettél semmit. – Ezt hallva csak elhúzom a számat, hagyok magamnak még pár pillanatot.

Miután összeszedtem magam, kicsoszogok vacsorázni a többiekhez. Egyből kiszúrom Jimint, amitől szívem üteme kétszeresére gyorsul.

Arca ugyanolyan nyomott, mint az enyém, csupán a szemei nincsenek kisírva. Egy pillanatra felnéz rám, majd egyből tányérja felé fordul.

Alsó ajkamat beharapva ülök le vele szemben, szokásos helyemre. Kínos csendben kezdünk enni, bár én csak turkálok a nekem kiszedett ételben. A többiek lassan beszélgetni kezdenek, de a levegő továbbra is feszült.

Hirtelen egy lábfej ütközik lábszáramnak, amire felkapom a fejem, és Jimin kutakodó tekintetével találom szembe magam, elrántom lábamat és nagy lendülettel állok fel, amire székem hatalmas zörejjel esik hátra.

– Elnézést – szipogom, majd visszarohanok a szobámba. Mi volt ez? Mit akart?

***

Két óra táncpróba, ami a tegnap estéhez hasonlóan feszült légkörben zajlik le, és már a lábunkon is alig állunk meg. Hála az égnek már csak egy utolsó szám van hátra, amit már kissé kómásan kezdünk el. No more dream.

A tükörben jól látni, hogy a lépések tökéletesen a helyükön vannak, minden hibátlanul megy, amíg Jimin fel nem emeli a pólóját, így izmos felsőteste köszön vissza rám. Szívem kihagy egy ütemet, majd megbotlok saját lábamban, és egy hatalmas koppanás jelzi fejem összetéveszthetetlen találkozását a földdel.

Mindez pár pillanat alatt történik, mégis ezer évnek tűnik, hallom, ahogy a nevemet ismételgetik, és mikor nem reagálok, mindenki mellém térdel. Az utolsó pár szó, amit sikerül elkapnom; Mentő, valaki hívjon mentőt!, egyből fekete foltok jelennek meg szemeim előtt, és lassan minden végleg sötétbe borul körülöttem.

***

Lassan tompa hangok kezdenek búgni a fülemben, majd a gépek monoton csipogásából egyértelművé válik, hogy korházba hoztak. Óvatosan nyitogatni kezdem szemeimet, amire egy alak rajzolódik ki előttem.

– Jungkook! – Jin hangjára kissé megnyugszom, és nehézkesen oldalra fordítva fejemet körbe nézek. A fájdalomcsillapítók tömegétől alig érzek bármit is, sőt.

 Mindenki itt van; Namjoon, Yoongi és J-Hope az ágyon ülnek, TaeTae Hoseok ölében kuporog.

– Jimin? Ő jól van? – Nem tudom, miért kérdezem, de úgy érzem, tudnom kell... Szükségem van rá, hogy tudjam! Hangom halk, és kissé rekedt, bár nem csodálom. A lámpák tompa fényén kívül csupán a hold világít be, már este van.

– I... igen. – Jin megszeppenve néz Namjoonra, majd vissza rám. – Már épp menni készültünk. Jimin kiharcolta, hogy itt aludhasson legalább ma este. Mellesleg itt ül a másik oldaladon, a széken. – Erre kicsit ütemesebb tempóban fordulok felé, ahogy meglátom, szívem kihagy egy ütemet, amit a korházi gép pityegése egyértelműen bizonyít. Jimin egy pillanatra a masinára néz szeme sarkából, majd rám szegezi tekintetét.

– Akkor jó éjt, srácok – motyogja Taehyung zavarában, ahogy feláll Hoseok öléből. – És, Jungkook, ilyet többet meg ne merj csinálni! Kisírtam miattad a lelkemet is! – Halványan elmosolyodom, ahogy egy apró csókot is kapok az arcomra.

Miután elmennek, a plafonra meredek, és csak bámulom, amíg a kimerültségtől sárga foltok nem kúsznak szemeim elé, majd pár pislogással tűntetem el azokat.

– Miért nem más maradt? – Halk kérdésem igencsak meglepi, de egyből jól álcázza a dolgot.

– Mert én akartam veled lenni. – Szemem sarkából észlelem, ahogy megvonja vállait, majd közelebb húzódik hozzám. A hatalmas ágy másik végébe húzódom, és felemelem remegő kézfejemmel a takaró egyik felét.

– Feküdj ide. – Meglepettségét már meg sem próbálja leplezni, szemei kissé kikerekednek, amire szemeimet forgatom. – Velem akartál lenni, igaz? Akkor bújj ide, mielőtt halálra nem fagyok. – Döbbenetemre gondolkodás nélkül lendül, lekapcsolja a villanyt, miközben lerúgja cipőit és mellém fészkeli magát. A szokásos „piszkosul elvarázsolsz” nézéssel kezdem koslatni arcát, miután lehunyja szemeit.

– Nézel még egy darabig, vagy végre ide is bújsz, Jungkook? – kérdezi pár pillanattal később még mindig lehunyt szemekkel, amire akaratlanul is elvörösödöm. Egy félmosollyal nyitja ki szemeit, majd egy mozdulattal fonja körém izmos karját, és von magához mérhetetlen gyengédséggel. – Nagyon hiányoztál – mormogja, amire dorombolva fúrom arcomat nyakába, és átölelem izmos hátát.

– Te is nekem. – A pólójába markolok, reakcióképp teljesen magához présel, szinte már fáj, de hagyom, hogy azt tegyen, amit akar, hisz... – Szeretlek – bököm ki végül, amire egész teste megfeszül, és arrébb húzódik tőlem. Arcomat felemelem a kellemes meleget nyújtó nyakából, de nem hagy tovább beszélni, ajkaival belém fojtja a szót. Érzéki csókot váltok vele, amíg az oxigén hiánya miatt el nem válunk egymástól

– Én is nagyon szeretlek.