Első Fanfiction~

Gondoltam, először egy one shottal jelentkezem. Nem tudom, milyen időközönként írok, posztolok majd. Lehet, egy nap többször is, de megeshet, hogy hetek is kimaradhatnak. Ezekért elnézéseteket kérem, ilyenkor nincs időm, hiába telefonról blogolok...:S Na de, hogy ne unjátok a papolást, bele is kezdek \('^•^)/

Szereplők: Rap Monster (Kim Namjoon) x Jin (Kim Seokjin) [NamJin]
Banda: BTS
Figyelmeztetések: Trágár beszéd, kis mértékben szexuális töltetű

A szerelem nem múlandó.

Valójában mindig ott van benned, legbelül,

Csak félsz, mit tesz veled,

Ha szabadjára engeded a kis rózsaszínen vibráló fenevadat szíved legmélyéről.

Jin [POV]

Titkos érintések, amitől kellemesen borzongtam meg minden egyes alkalommal.

Titkos pillantások, amik hatására pirulva kaptam el tekintetemet arcáról, amin minden bizonnyal angyalok ezrei dolgoztak évszázadokon át, hogy ilyen tökéletes munkát végezzenek.

A sok titkos szívdöglesztő mosoly, amik hatására folyton lábon hordtam ki sorban a szívinfarktusokat.

És egy újabb álmatlan éjszaka, amit neki köszönhetek…

Kim Namjoon, hadj már levegőhöz jutni!

Mikor végre feladom a céltalan forgolódást, lerúgom magamról a takarót és kikelek most túlságosan is kényelmetlen ágyamból. A konyhába menet lopva a falon lógó órára lesek, hajnali negyed kettőt mutat. Még egy éjszaka, mikor az alvás helyett bűnözök.

A helyiségbe érve egy laza mozdulattal kattintom fel a villanykapcsolót, ezzel fényt nyerve magamnak. Lelkesen indulok kedvenc rózsaszín bögrém keresésére, amit nem épp a leghalkabb üzemmódba váltva teszek meg.

Önelégült vigyorom akaratlanul is az arcomra kúszik, ahogy a nyolcast formáló kis füle a kezembe akad. Szívem csücskét biztonságba, a pult közepére helyezem, és egyből neki is látok a szokásos késő esti rutinomnak.

A teafüvet, citromlevet és mézet előre beleteszem, majd egy lábast félig teletöltök vízzel, a tűzhelyre rakom, amit a következő pillanatban lángra is gyújtok. A szomszédos pultnak dőlök, és mellkasom előtt összefont karokkal figyelem a sok kis buborékot, ahogy a felszínre sietnek a fogságba záró alumínium csapdában.

Versenyeznek. Őrült táncot járnak, de az igazságot nem tudják elrejteni; menekülnek. Pont, mint én.

Menekülnek a mindent felemésztő hő elől, nehogy megégessék magukat, de az a helyzet, hogy a perzselő forróság nélkül nem lennének. Különben a víz sima, és háborgatlan lenne.

Én vagyok a víz… és… ah. Nam a tűz, amitől felforr a vérem, és ha ő nem lenne, az én életre való pezsgésem is hiába való lenne. Megbabonázva figyelem a nagy küzdelmet, szinte hipnotizál a látvány, amikor egy ismerősen reszelős, nagyon mély hang csapja meg a fülem.

– Jin, mit csinálsz? – Szívem kihagy egy ütemet, már megint az az őrült érzés, ami arra kényszerít, hogy leüljek, különben elájulok. De nem... nem mozdulok egy centit se, mintha lebénultam volna. Mindeközben ő lassan mellém sétál, és kérdő tekintettel kezdi vizslatni arcomat, amivel szinte léket vág a koponyámba. - Lassan hajnali fél kettő.

– Ne haragudj, ha felébresztettelek, Nam – motyogom halkan. – Csak... csak nem tudtam aludni. – Továbbra sem nézek rá, végig a most túl izgalmasnak tűnő akciófilmet figyelem a tűzhelyen.

Namjoon lassan néz körül, majd szemem sarkából érzékelem, hogy kiszúrja a bögrémet.

– Nem nagy ügy, azt hittem, Yoongi jött ki a szokásos nassolásra. – Amíg ő beszél, én az edény oldalát mardosó lángokra meredek, miközben őt hallgatom. Mindig is imádtam, amikor ő beszélt. Valahogy... megnyugtat, ha hallom. Apró sóhajt hallat, majd folytatja. – És sajnálattal közlöm, hogy a tea amit épp most készítesz, nyomokban koffeint tartalmaz. Főleg, hogy fekete tea, úgy hogy ettől még holnap reggel is kidülledt szemekkel fogsz az ágyadon ücsörögni. Felpörget. – És csak mondja, és mondja, de mivel nem kap választ - mivel egy hang sem jön ki a torkomon -, megelégeli a dolgot, és állam alá nyúlva fordítja maga felé az arcomat. – Mi a baj, Hercegnő? – Lábaim akaratlanul is remegni kezdenek, ahogy közelebb húzódik hozzám, és érzem magamon perzselő leheletét.

Menj hátrébb Nam, személyes teret!

Pillanatokig csak tátogok, mint egy hal, de egy hang se jön ki a torkomon. Megnémultam.

Jesszusom Seokjin, szedd már össze magad!

– N...nem...? – Ügyetlen válaszomra felvonja szemöldökét, szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Utána üvölt minden egyes ütem... a nevét és azt, hogy szeressen. Úgy, ahogy én őt! Hogy öleljen magához hosszú percekig, és a fülembe suttogjon szebbnél szebb szavakat. Csak ennyit akarok.

Szemeim kissé kikerekednek, ahogy leaderünk még közelebb hajol arcomhoz, csupán pár centire áll meg előttem. Még ahhoz sincs erőm, hogy hátrébb húzódjak, mintha... elvarázsolt volna.

Szemeiből tükröződik a fáradság, és az elmúlt napok stresszes utóhatása, szőke tincsei huncut módon omlanak homlokára, testtartása kissé feszült. Aggódna? Miattam...?

Szemei lassú körútra indulnak arcomon, amire kénytelen vagyok elfojtani halk sóhajomat. Végig halad az orromon, a fáradtságtól kissé lila szemeim alatt, kisimult homlokomon, megfeszült arcélemen, és a meglepettségtől remegő államon. Megőrjít!

Éget, ahogy mutatóujja tovább tartja államat, szinte biztos vagyok benne, hogy egy vörös foltot hagy majd maga után. Tekintete végül ajkaimon állapodik meg, míg én folyton csak arcát kutatom. Mit csinál? Miért csinálja?

Zavaromban önkéntelenül is alsó ajkamba harapok, amire szemmel láthatóan pupillái kitágulnak, és szája kissé szétnyílik, mintha... meg akarna csókolni.

Eltéveszthetetlen füstszag kúszik az orromba, ami végleg kiűzi Nam mámorító, mézédes illatát, odakapom a fejem, ezzel tönkre téve a tökéletes pillanatot

– Ó, a fenébe! – Szinte köpöm a szavakat, ahogy lemondóan hajolok a lábas fölé, ami üresen köszön vissza rám. Még az a kevés víz is elpárolgott belőle, amit kezdetnek öntöttem bele. Elzárom a gázt, majd a lábast a mosogatógépbe helyezem. Miután édes kis bögrémet is elöblögettem, megállok egy pillanatra. Fejemet kissé lehajtom, hogy még véletlenül se kelljen Nam szemeibe néznem, és megfordulok. – Jó éjt – dünnyögöm szinte suttogva, ahogy elhaladok mellette.

Egyből megtorpanok, amikor hosszú, vékony ujjai alkaromra fonódnak, és tudom... tudom, hogy olyat akar mondani, esetleg kérdezni, amit jobb, ha nem tesz meg. Pár perc hezitálás után végül lazít szorításán, bár még mindig tapintható a belőle áradó feszültség.

– Jó éjt, Seokjin – sóhajtja, majd végleg elenged. Kihasználva az alkalmat, szinte rohanok szobámig, és az ágyba vetem magam.

***

Nem is tudom, mikor aludtam el végül, de talán jobb is. Máris reggel van, legszívesebben fetrengenék még órákig, de tudom, hogy nem lehet.

Ahogy kelek ki, szemem akaratlanul is megakad az órán, ami szerint lassan fél tizenegy. Ez nem lehet igaz. Egyáltalán van itthon még valaki rajtam kívül?!

Egy pillanat alatt összeszedem magam, és felöltözöm, majd feltépem az ajtót, ahogy kirontok a szobámból. A halk duruzsolás után megyek, ami egyre hangosabb lesz, ahogy a nappalihoz közelítek.

– Jó reggelt, Csipkerózsika. – Taehyung a szokásos ezer wattos mosollyal köszönt, amire reflexszerűen válaszolok ugyanígy.

– Miért nem ébresztettetek? – kérdezem halkan, ahogy végig nézek a kis dohányzóasztal körül ülő tömegen, akik jólesően falatoznak az odakészített reggeliből.

– Megkaptuk a hosszúhétvégét, mert mostanában a szokásosnál is jobban széthajtottak minket. Gondoltuk, hagyunk aludni. – Jimin csak megrántja a vállát mondandója végén, majd rám mosolyog.

Na de... Hol van Nam? Egyedül ő nem ül itt a többiekkel. Ugye nem ment el erre a négy napra?

Szememet dörzsölgetve indulok vissza, de szobám helyett a fürdőbe masírozok. A csap elé állok, és alaposan végig mérem magam a felette lógó tükörben. Nyomott arcomat látva felfordul a gyomrom. Hogy lehetnék jó neki, hogy szerethetne, ha... ilyen vagyok?

Lehet, lányok százezrei epekednek utánam, de nekem az ő érintése kell... az ő szerelme. Mellette akarom álomra hajtani a fejem, és felkelni reggelente. Minden. Egyes. Nap. Mit érek a sok tini lánnyal, akik csak az arcomért vannak oda?

Miután hideg vízzel arcot, majd fogat mosok, halvány zöld törölközőmbe temetem az arcom.

Talán elment az eszem... Hogy álmodhatok arról, hogy ő valaha is... szeretni fog?

Hátrálva teszek pár lépést még mindig magamat szárítva, de megtorpanok, ahogy egy széles mellkasnak ütközöm. Megborzongok az ismerős illatot érezve, egyből egy apró mosoly kúszik az arcomra. Szóval itt van. Nem ment el.

Szemeim azonban kikerekednek, ahogy meleg tenyerei csípőmre kúsznak. Szaporább légzésemet elnyomja a kintről beszűrődő esőcseppek kopogása az ablakon, és az időnkénti hatalmas mennydörgések, amik szinte szétszakítják az eget.

Alig észrevehetően, de remegni kezdek, ahogy ujjait lassan pólóm alá csúsztatja, de épphogy csak ujjbegyeivel érint.

– Nam...? – A kezére csúsztatom enyémet, ahogy már melegítőm korca alá tévednek ujjai. Lassan lehunyom szemeimet, és hagyom, hogy egy apró sóhaj remegtesse meg ajkaimat, ahogy egyre beljebb kerül a már így is lógó, vékony ruhadarabban.

Jézus atyaúristen, mit művelsz velem Kim Namjoon?!

– Igen, Hercegnő? – Kissé oldalra döntöm fejemet, ahogy tűzforró lehelete a fülemet csiklandozza.

– M-mégis mit csi... Jesszusom. – Hangos nyögést hallatok, ahogy félmerev tagomra markol, és hátra vetem fejemet. Érzem, ahogy elmosolyodik a reakciómra, majd erekcióját fenekemhez dörzsöli, amire szemeim kipattannak, és szinte kirobbanok karjaiból.

Nem tudom, ez honna jött neki, hogy miért csinálja, én... Csak élvezem. Annyira élvezem.

– Hh...

– Mit művelsz Namjoon? – Egészen a mosdókagylóig hátrálok, amibe meg is kapaszkodom, mivel lábaim kezdik feladni a harcot. Konkrét zihálásba kezdek, ahogy közvetlenül elém lép.

– Csak akarom, hogy tudd... – Orrát enyémnek érinti, amire egy pillanatra még szemeit is lehunyja, majd még közelebb hajol. Csupán alig két centi választ el ajkaitól, és attól, hogy örökké övé legyen a szívem. – Tegnap... akartalak Jin. – Szemeim tányér nagyságúra kerekednek, de az lep meg a leginkább, amit ezután mond. – És akkor jöttem rá, abban a pillanatban, amikor olyan ártatlanul, és a „csókolj-már-meg-Nam” nézéssel néztél rám, hogy... valójában mindig is téged akartalak. - Beharapja alsó ajkát, amire szívem kihagy vagy két ütemet, hisz ellenállhatatlanul vonzó, főleg így... Ó, Istenem. – Szeretlek, és te még nem tudod, de egyszer még az enyém leszel, Jin. - Feflexszerűen hajolok feljebb ajkaira, miközben pólójába markolok oldalánál. Hezitálás nélkül viszonozza gyengéd csókomat, amit nyelvével mélyít még jobban. És ekkor jövök rá; nekem itt végem. Én már most az övé vagyok.