Sors, mint forgatókönyvíró - 1. rész

Sziasztok:3
Hát mit ad Isten, ismét, itt is egy BTS-szel jövök, kérésre.:) Pár részes sorozat, semmi több, nem kell valami nagy dologra számítani - azt hiszem.
De azért remélem, elnyeri a tetszéseteket^^

Banda: BTS
Páros: JiKook (Jimin, Jungkook)
Figyelmeztetések: esetleg trágár szavak

Ui.: Az egész Jungkook szemszögéből fog íródni.

1. rész

Mint minden egyes nap, most is ugyanolyan nagy izgatottsággal teszem be a lábam az előadóterembe, talán ez a kedvenc helyiségem az egész egyetemen. Nem csak azért, mert tágas, és nem kell egy kis lyukban szívnom a levegőt az osztálytársaimmal, hanem, mert itt azt tehetem, amit szeretek; színészkedhetek. A színpadon, a barátaimmal.

Imádom. Az egészet; az izgatott feszültséget az emberekben, a halkan elmormogott sorokat még utoljára, mielőtt felemelkedik a hatalmas függöny, a jelmezek, a közönség kutakodó tekintete.

Igaz, csupán ez a második évem itt, mégis a harmadik nagy szerepem az egyik amatőr író kezeiből származó drámában. Talán ennek van a legszebb története is; egy zárkózott, félénk fiúról szól, aki mégis megpróbálkozik kinyitni a szárnyait egy lány közreműködésével, mondani sem kell, egyből dolgozni kezd kettejük közt a kémia.

Most, hogy a főszerep az enyém, csak reménykedni tudok abban, hogy Haneul-t kapom magam mellé, azt a lányt, akiért a fél egyetem odavan. Jó, talán még kisfiúnak számítok, főleg mellette, hisz hiába egykorúak vagyunk, Ő már kész nő, viszont remélem, hogy talán van némi esélyem nála. Mindig is bejöttek az ilyen céltudatos, kitartó emberek.

- Szép jó napot kívánok az osztálynak – amint színjátszó tanárunk, és egyben az osztályfőnökünk lép be a terembe, máris egy hatalmas, ezer wattos vigyor terül szét az arcán. A narancssárga mappáját, ami már szinte teljesen hozzá van nőve, természetesen most sem teszi le, egyszerűen feláll a színpad közepére, úgy néz végig rajtunk – Mindenki üljön le, kivéve Jungkook. Kérlek, te fáradj fel hozzám – a tarkómat vakargatva kerülök ki mindenkit, aki az utamban áll, majd egy mély levegőt véve megtorpanok tanárom mellett, kihúzva magam pedig az osztályra vezetem a tekintetemet – Akkor kezdenék is. Mint tudjátok, ez az eddigi legromantikusabb darab, amit játszunk, és történetesen nem Shakespeare. Eléggé nehéz is, hisz minden érzelmet; a kételyt, az aggodalmat, a tiltott szerelmet kell színpadra hoznunk, hogy minden egyes néző átérezze. És hát, mint tudjuk, minél tiltottabb a gyümölcs, annál édesebb. Amit bejelentenék, tudom, hogy hatalmas változtatás, de a dráma írójával úgy döntöttünk, ez teljesen a végletekig emelné az izgalmat és a tetőpontot – a végén még a tenyereit is összecsapja, ahogy a szeme sarkából rám pillant, még a vigyora is egyre nagyobb és szélesebb lesz. Tudja, mivel kell alaposan kiidegelni – A főszereplő, Jungkook mellé nem lányt teszünk be, hanem fiút! Hisz a fiúk közti szerelem a lehető legmegosztóbb dolog nem csak itt, Koreában, hanem világszerte is. Úgyhogy ezentúl ez a darab nem másról szól, mint két szerencsétlen fiúról, akik egymásra találnak, és a szemeink láttára esnek túl akadályokon, problémákon, és természetesen azon a bizonyos csókon is a darab végén – lassan elemzem magamban a szavakat, idő kell, amíg felfogom, mit is mond. Azt, hogy én... én, egy másfél órás darabban, a színpadon annyi ember előtt játsszam el, hogy egy fiú után epekedem? Ráadásul egy Y kromoszómással csókolózom a végén? Hülye ez?!

Épp úgy akad bennem a levegő, mint a többiekben, bár én kényszert is érzek arra, hogy lelökjem innen a tanáromat.

- Nem... na nem, van egy határ, Mr. Shim! Én nem ezt vállaltam!

- Jungkook, ugyan – ahogy tanárom legyintve elintézi kifakadásomat, egy mély levegőt véve még a vállamra is teszi a kezét – Inkább ismerkedjetek meg kicsit. Jimin, kérlek, gyere be! – amint elüvölti magát, máris nyikorog az ajtó, majd egy piszok magabiztos, első ránézésre is céltudatos srác vonul végig a székek közt egyenesen a színpadig. Egyből felismerem az arcát, hisz a legelső színdarabomban is vele játszottam, bár akkor mindketten egymás vérét akartuk ontani, most meg el kell játszanunk, hogy... Kissé ironikus ez, nem? Bár a szerepen kívül nem beszéltünk túl sokat egymással, egyedül csak akkor szívtunk ismét egy levegőt, mikor közös társasággal mentünk házibuliba. Hát ez valami fantsasztikus, nekem ehhez semmi életerőm nincsen – Ő Park Jimin, már ismeritek is néhányan, hisz nem egy darabban szerepelt már végzős létére. Ráadásként pedig Jungkook-kal is volt közös jelenete még tavaly év végén, nem is kevés. Idén diplomázik, úgyhogy ez a színdarab egy ilyen fajsúlyos téma boncolgatásával csak segíti a dolgát – amíg Mr. Shim beszél, addig én a tekintetemet járatom Jimin-en, aki csak futólagosan néz rám, ahogy feljőve a színpadra megáll mellettem.

Nem... na nem, én ezt nem csinálom. Kizárt dolog.

- Ugye... ugye ez nem komoly, tanár úr? – kérdezem szinte fogcsikorgatva, kedvem támad félrelökni mindenkit az utamból, és eltűnni innen a fenébe. Én nem fogok egy fiúval... Jesszusom.  Nem fogok Jimin-nel csókolózni. Nem, nem fogok, és kész.

- De igen, Jungkook. Gondolj bele, ha hitelesen sikerül színpadra vinni mindezt, hányan figyelnek fel rátok! És az a csók a végén... na, az lesz az, amire senki nem fog számítani – ahogy egyre inkább túlteng az izgalom Mr. Shim hangjában, Jimin csak unottan áll egyik lábáról a másikra, nem leplezi, hogy unja a dolgot. Lehet, neki ezzel semmi gondja, de én nem így vagyok ezzel! Előbb tépem le az arcom, és ugrálok rajta, minthogy ezt... Isten ments.

- Én ezt nem csinálom – korholom félhangosan, ahogy Jimin-t kikerülve levágtatok a színpadról, és a többieket figyelmen kívül hagyva loholok ki a teremből, ugyanis én itt nem... többet nem maradok.

- Jungkook!

- Nem! Nem fogom megcsókolni! – kiáltom vissza Mr. Shim-nek, ahogy gyorsítok már a folyosó járólapját taposva magam alatt. Hallom, ahogy osztályfőnököm sietősen követ, de nem érdekel, nem vagyok hajlandó még csak meghallgatni sem. Én nem ezt akartam.

Igen, lehet, nagy szerep, de van egy határ.

- Jungkook, az Istenit már! Ez csak szerep, és mindennél jobban akartad!

- De nem pont így! – amíg hirtelen lefékezek, és felé fordulva szinte gyilkos tekintettel meredek rá, Ő beér, kilihegi magát, majd védekezőn felemeli mindkét kezét.

- Könyörgöm, van fogalmad róla, mekkora lépés lehetne ez a számodra? Hogy hány stúdió igazgatója, hány menedzser lesz jelen azon az estén? Ebben a darabban semmi olyasmi nincs, amit ne tudnál eljátszani, egy szájra puszi az egész, semmi komoly – amíg Ő magyarázkodik, addig én sarkon fordulva máris indulnék tovább, viszont egyből megragadja a kezem, hogy esélyem se legyen menekülni.

- Mr. Shim, nem! – igaz, hátra sem nézek rá, de továbbra is kiállok magamért, ugyanis nem azért jöttem ide, hogy már mindenki egyből a karrierem előtt melegnek nézzen, és ez rajtam maradjon. Félek, ettől csak csökken az esélye annak, hogy sikeres lehessek, ezt pedig nem akarom – Én akkor sem fogom őt megcsókolni!

- Akkor majd megcsókollak én téged – az ismerős hangra viszont már idegesen perdülök meg, na, és kit látok meg? Jimin egy visszafojtott vigyorral álldogál immár Mr. Shim mellett engem bámulva, valószínűleg szórakoztatónak találja, hogy ekkora balhét csinálok ebből az egészből.

Akkor rohadjon meg, legalább azt reméltem, Ő is tiltakozik valamennyire.

- Jézus, azt merd meg, Isten ments – horkantok egyet mindenhova nézve, csak rá nem, miközben gyorsan elhadarom nehezen összerakott mondandómat. Miért érzem ilyen rohadt kínosnak ezt?

Igen, már színjátszottam vele együtt, voltak közös jeleneteink, tudom, hogy jól játszik. Viszont ez már túl van egy kibaszott határon! Egy csók, az egy csók... Egy olyan dolog, amit megtennék, mondjuk Haneul-lel, vagy bármelyik másik lánnyal itt az egyetemen. Csak Jimin-nel nem. Fiúval semmiképp.

- Jungkook, az ég szerelmére – miközben Mr. Shim tovább könyörög, halántékán a futástól gyöngyözni kezd az izzadtság, és szinte már látom magam előtt a következő két évemet itt, ahogy folyton a csalódottságot kell majd a szemeiben látnom, valahányszor összenézünk.

- Mondom, hogy nem!

- Ha szeretnéd, gyakorolhatunk előtte – egy gúnyos mosolyra húzódik Jimin szája, ahogy ismét felszólal, nem értem, miért ilyen piszok magabiztos. Oké, lehet, Ő már két-három évvel talán idősebb nálam, kicsit elismertebb már a tanárok körében is, de ez nem ok arra, hogy basztasson – Szívesen segítek a tapasztalatszerzésben.

- Hülye! – pislogok rá meglepetten, hirtelen talán... ah, zavarban érzem magam? Aish, hogy a fenébe ne?! Még a gondolat is zavarba ejtő és kiábrándító, ha arra gondolok, hogy én egy fiúval csókolózzak – Szinte nem is ismersz! Meg vagy őrülve – csóválom a fejem idegesen, majd idegesen morranva fordulok ismét sarkon, hogy eltűnjek innen.

- Jungkook, legalább gondold át! – Mr. Shim utolsó szavaira csak a szemeimet forgatom, ahogy tovább indulok, még csak az sem izgat, hogy ott hagytam az órámat már a legelején.

***

- Na, mi a helyzet, Kookie? – Hoseok hangjára csak a számat húzom, majd ahogy a vállamon landol a keze, és lehuppan mellém a kanapéra, még egy fájdalmas nyögés is elhagyja a torkom.

J-Hope-pal egy albérletben lakunk, mióta a családom viszlátot mondott, és elvonult Busan-ba. Mivel az egyetem itt van Seoul-ban, én maradni akartam, még szerencse, hogy van egy olyan normális unokatestvérem, mint Hoseok - akit szeretek is. Bár ez az unokatestvér fogalom nem épp megfelelő, hisz azt hiszem, annál több. Mellette nőttem fel, Ő volt mellettem mindig, nem csoda, hogy teljesen egymáshoz nőttünk.

Mikor szóba került a költözés dolog, és nem tudtam, mihez kezdjek magammal, felajánlotta, hogy elvonul az egyetem koleszából, kibérel egy albérletet, és összeköltözhetek vele.

Jah, és igen... Hoseok drága is erre az egyetemre jár, végzős, ráadásul Jimin osztálytársa. Azt hiszem. Nem mesél róla soha, így csak tippelek, bár eléggé valószínű, hogy ez így van; tele van közös képekkel Hoseok szobája. Jimin-nel, valamilyen Taehyung-gal, Namjoon-nal és még pár fiúval, akiknek a nevére nem emlékszem. Mondom, nem mesél sokat a barátairól.

- Fáradt vagyok – makogom az arcomat dörzsölve, amire Ő csak felvonja egyik szemöldökét, majd egy lemondó sóhaj kíséretében inkább a TV-re mered. Néha sajnálom, hisz én tényleg, talán egy kicsit... nehéz eset vagyok.

- Aha, fáradt. Tudod, milyen gyorsan kapnak szárnyra a pletykák az egyetemben, ugye? – egy hatalmasat nyelek ezekre a szavakra, hirtelen kedvem támad elmenekülni a szobámba. Tud róla... csodálatos. Most hallgathatom a hegyi beszédét, amit nem mellesleg minden baklövésemnél elkorhol, hogy neveljen. Bár néha megértem, hisz ha már anyuék nem tették soha, akkor már legalább Ő – Van fogalmad róla, mit veszítesz? Ráadásul Jimin-nek is hatalmas esély lenne ez a darab! Hisz most diplomázik le, komolyan meg akarod fosztani ettől a sikerélménytől? Sőt, még magadat is! Jungkook, az élet nem így működik. És ha felnőtt korodban kapsz egy ilyen szerepet, mikor már befutottál? Lejáratnád magad azzal, hogy visszamondod? Hülye vagy? – ahogy idegesen hadarni kezd, és alaposan leteremt, miközben az adókon ugrál ide-oda, addig én unottan döntöm hátra a fejem, és meredek a plafonra. Utálom, mikor kioktatnak, sajnos ilyenkor úgy is érzem magam, mint egy kisgyerek, de az érzés ellen tenni nem tudok.

- Először is, Hoseok, mit érdekel engem Jimin? Oké, értem, hogy jóban vagytok vagy mi, de én nem is ismerem, soha még csak közeledni sem próbált felém, pedig alkalma lett volna rá. Semmit nem tett még értem, akkor én érte miért? Másodszor meg, te is tudod, hogy eléggé kicsi esélye van annak, hogy későbbiekben ilyen szerepet kapjak. Ha meg mégis előfordul, leszek olyan híres és elismert, hogy visszamondhassam. Ilyen egyszerű. Majd jön valami más szerep – ahogy mormogásom közben még a kezeimet is összefonom mellkasom előtt, érzem, hogy lassan rám vezeti tekintetét, egészen biztos, hogy legszívesebben leosztana egy anyait.

- Jungkook, de önző vagy! – hitetlen hangjára szemeim ösztönösen ragadnak le, próbálom visszatartani a fintoromat, amit már biztosan nem úsznék meg, ha szabad utat kapna. Hoseok kemény, néha félek tőle – Gondolj bele, hogy milyen utak nyílhatnak meg előttetek. Értem, hetero vagy, ahogy én is, és a baráti köröm nagyja is, épp ezért kicsit megértem, miért visszakozol. Viszont ez tényleg... nagy szerep. Egy olyan, ami talán még a diplomád megszerzése előtt szerződéshez juttatna. Én csak neked akarok jót, hogy a későbbiekben boldogulhass... Gondold át, Jungkook.

- Jó éjt, J-Hope – felfújt arccal állok fel végül a kanapéról, és indulok meg a szobám felé, ugyanis ennél több fejmosást elviselni hajlandó nem vagyok. Megkaptam Mr. Shim-től is ugyanezt, ráadásul Jimin úgy tűnik, nagyon nem fog könnyíteni a helyzetemen, ugyanis igencsak nagy parasztnak tűnt.

Komolyan senki nem ért meg? Hát mit tettem?

Egy erősebb mozdulattal csapom be magam után az ajtót, majd az ágyra dobom magam, máris hallom Hoseok ingerült szavait, bár egyedül csak a „hisztis” szót tudom legjobban kivenni az egészből. Ha be mer jönni hozzám, és folytatja az előbbit, a párnába fojtom magam.

Azt hiszem, kezdhetek nyugtatókon élni, már most kicsinál a szakma... Komolyan egy ilyen dolog elé állítanak? Miért nem lehetett lányt mellém tenni? Még csak az sem lett volna baj, ha nem Haneul a női főszereplő, csak ne... ne egy fiú. Ne Jimin.

Nagyon úgy tűnik, ez a gyerek el van szállva magától, túl magabiztos. Komolyan ér nekem ez az egész annyit, hogy megbirkózzak Jimin-nel, a helyzettel?

Ha elmegy az eszem, és belemegyek, túl fogom élni azt az esélyes megaláztatást, amit akkor kapok majd, ha rosszul sül el az előadás?

Így is, úgy is a jövőm, a színészkedés a tét.