Sors, mint forgatókönyvíró - 2. rész

Hát sziasztok^^
Itt is lennék azzal a bizonyos JiKook folytatással…:3
Remélem, bejön, és felcsigázlak vele titeket xd
Jó olvasást^^

2. rész

         - Gyerünk, Jungkook, szedd már össze magad! – Hoseok ingerült hangja ébreszt, amint beront a szobámba, és elhúzza a sötétítőfüggönyömet. Szinte érzem, mennyire feszült, hála ennek már a szemeimet sem akarom kinyitni.

         - Ma nem megyek be – mormogom halkan a párnámba, amire máris egy behatárolhatatlan hang hagyja el a torkát. Csodás ez így kora reggel.

         - Ne akard, hogy apád helyett apád legyek, mert még a szék lábába is beleültetlek, ha nem vagy hajlandó felkelni végre. – Ahogy ismét idegesen felcsattan, majd a karomnál fogva húz fel ülőhelyzetbe, én a számat húzva döntöm hátra a fejem. Percekig szenved, mire végül feladja; engem aztán ki nem szed az ágyból. Viszont mikor már sunyi kis fény csillan a szemében, tudom, hogy valami olyan következik, aminek nagyon nem fogok örülni. Egy félelmetesen egyszerű mozdulattal megragadja a bokámat, és szó szerint leránt a földre, aminek hála fájdalmas nyöszörgés hagyja el a torkom.

         - Mekkora egy állat vagy!

         - Fejezd be a hisztid, ragasztd fel a farkad, legyél férfi végre és csókold meg az egyik legjobb barátomat, ha kell! Nem hagyom, hogy egy ilyen kis szarság miatt a saját karriered hátráltasd. – Bár tudom, hogy jót akar csak, az én arcom akkor is fintorba rándul annak az egyetlen egy szónak hála. Csodás, nem hiszem el. Hagyhatná, hogy inkább menjek Mekibe, az esti műszak legalább jól fizet.

***

- Állj! Elég, Jungkook... állj. – Mr. Shim szavaira frusztráltan nyögök fel, majd leengedve a forgatókönyvet tartó kezemet igencsak tehetetlenül meredek rá. Lassan feláll a székéről, majd a színpad elé sétálva tovább szorongatja azt a rohadt mappáját, amivel kezd egyre idegesebbé tenni.

         Nem elég, hogy reggel Hoseok a hisztijével keltett, aminek hála már úgy voltam a dologgal; legyen, megpróbálom. Majd elsimítom a dolgot, nem lesz itt csók. Viszont nagyon nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy akkor is meleget kell játszanom egy színdarabban. Nem... érzem, hogy én fogok rosszul kijönni az egészből. Főleg úgy, hogy még ezt a plusz órát is be kellett vállalnom, pedig már ülhetnék a kávézóban a barátaimmal, de hát... úgy tűnik, nem kaphatunk meg mindent.

- Nem küldhetnénk haza? Már engem is irritál, hogy folyton ront. – Jimin csak unottan ásít egyet, ahogy le is ül a színpad kellős közepére, amire egy gyilkos tekintettel fordulok felé. Ennyi épp elég, és az a tenyérbe mászó vigyora máris az arcára telepedik a rohadéknak. Uh, de nagyon lecsapnám most.

- Nem, Jimin, sajnálom, de ez nem így megy. – Tanárunk szavaira kissé megnyugszom, viszont mikor arcára költözik a tehetetlenség, és még a halántékát is masszírozni kezdi, érzem, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Nem fog menni. – Jungkook, nem értem, miért vagy ilyen feszült. Közel az egyik legjobb vagy az évfolyamban, egyszerűen nem tudom felfogni, mégis mi a baj.

- Az a problémám, hogy el kell játszanom, hogy egy ekkora vérbeli parasztba vagyok szerelmes. – Kezemmel még Jimin felé is bökök, aminek hála egyik szemöldöke máris feljebb kúszik. Hah, ajánlom is, hogy elgondolkozzon ezen. – Nem tudom, észrevette-e, de mióta betettem ide a lábam, egyfolytában a véremet szívja a rohadék.

- Na, nem beszélünk így a társunkról. Muszáj elgyakorolni ezt a jelenetet, muszáj megtudnom, hogy működik-e köztetek a kémia. – Mr. Shim szavaira érzem, hogy jobb szemem tikkel egyet, majd szemem sarkából Jimin-re lesek, mikor felhorkant. Álló helyzetbe tornázza magát, majd mellém sétálva még a vállamat is átkarolja, miközben egy hatalmas vigyor játszik az arcán. Alig látni a szemeit, ahogy a kifakult, vörös haja belelóg, bár talán jobb is, ha nem szembesülök azzal a gúnnyal, ami benne lehet.

- Én határozottan érzem, hogy csak úgy pattognak a szikrák a kis hisztisből. – Bár nem nekem szánja a szavait, mégis egy enyhe jelzést tesz nekem arra, hogy igencsak nyűgös vagyok. Egy ideges morranással lököm le magamról a kezeit, majd el Ő magát is a közelemből.

Mr. Shim csak a fejét csóválja, majd a fejét fogva sétál vissza az első sorhoz, és foglalja el az előbbi helyét.

- Jól van, inkább jobb lenne, ha az elejéről próbálnánk az egészet. Jimin, szállj le a kisebbről, és állj vissza a helyedre, Jungkook te meg vedd le a melltartód a tűsarkúval együtt, csak látszódjon, hogy egy erős, mégis összetört férfi vagy. – Na jó. Ezt hogy merte?

Tanárunk szavaira Jimin hangosan felnevet, de teszi, amit mond, amíg én teljesen befeszülve állok, érzem az ereimben száguldó véremet és az adrenalint.

Hoseok, miért kell neked az apámat játszanod?

Jimin megköszörüli a torkát jelezve, hogy figyeljek, amire pár pillanatra félreteszem az indulatomat, és épp olyan kétségbeesetten, fáradtan nézek rá, mint ahogy a karakterem kívánja.

- Nem érted, mit érzek, Jaeho! – Amint meghallom Jimin szájából karakterem nevét, látom rajta, ahogy minden egyes porcikáját beleéli már a legelső szóba, az indulatba, az én testem összerándul, és remegő állal meredek rá.

- D... de Dongshin én... – Érzem a szemeimbe szökő könnyeket, amiket egyelőre még visszatartok, majd két lépést hátrálok, amint Jimin közeledni kezd felém. Érzem, ahogy az egész lényemet átveszi a remegés, azaz újfajta, mégis ismerős érzés, amit megmagyarázni sem tudok. Minden egyes alkalommal, valahányszor színpadra állok, ez a valami egyre csak fokozódik a gyomromban. És most úgy érzem, mindjárt robban.

- Ne, most ne hívj a nevemen, Jaeho, kérlek! – Még két lépést tesz felém, így közvetlenül előttem terem, érzem a belőle áradó energiát, amitől úgy érzem, mindjárt leszédülök a színpadról. Magamon kívül egyetlen színésztársamon sem éreztem még ezt – Hívj a kedvesednek. Kérlek, hívj a szerelmednek, annak, akivel együtt akarsz a halálba sétálni kézen fogva, hívj a leendő férjednek, könyörgöm, drágám! Mondd, hogy hiányzom, hogy nem tudsz nélkülem élni. – Egyik keze, ami épp nem a forgatókönyvét szorongatja, lassan az arcomra csúszik, ahogy szavai is kellőképpen elhalkulnak a végére. Én csak felváltva, egész testemben remegve nézek vissza szemeibe, főleg, mikor hüvelykujjával végig simít alsó ajkamon. – Mondd, hogy szeretsz...

- Ééés ennyi! Itt belép Jaeho apja még mielőtt Dongshin megcsókolná. – Mr. Shim ezen szavaira megkönnyebbülten tolom el magamtól Jimin-t majd hidegrázást imitálva még el is lépek tőle, amíg Ő a szemeit forgatva ugrik le a színpadról tanárunk mellé. – Ez nagyon szép volt, végre előjött az igazi Jungkook! Az, aki az első hangok felcsengése után így beleéli magát a szerepbe, és Jimin... Az indulat teljesen érezhető volt, a kétségbeesettség, a vágy. Csak rátok kell nézni. Határozottan menni fog ez. – Mr. Shim arcára még egy elégedett vigyor is kúszik, ahogy lassan összepakolja a cuccait, majd felénk fordul még utoljára. – Kösznöm, hogy így a végére összeszedtétek magatokat. Nekem most mennem kell, egy nő és a randi nem várhat soha, mint tudjuk, fiúk. Nos, akkor sziasztok, majd még holnap találkozunk. – Miután ránk is kacsint, sarkon fordul, és sietősen hagyja el a termet.

Még állok pár pillanatig, mikor végül én is lemászom a színpadról, és indulnék a dolgomra, mikor Jimin megragadja a csuklómat, így reflexszerűen torpanok meg.

- Mi van? – nézek rá homlokráncolva, amire Ő megindul a színfalak mögé, ugyanis csak ott van lépcső, ahol vissza tud vonszolni a színpadra. – Jimin, mi a fene van már?

Mikor végre elenged, még mászkál egy kicsit, majd közvetlenül elém lép, érzem a belőle áradó türelmetlenséget.

- Nem fogom hagyni, hogy elbaszd az esélyemet annyi fontos ember előtt, élesben, Jungkook. Úgyhogy addig itt maradsz velem, és gyakorolsz, amíg nem vagy hajlandó eljátszani az utolsó, kibaszott jelenetet. – Ingerült sziszegésére csak a homlokomat ráncolom, hisz Mr. Shim előtt jele nem volt annak, hogy ennyire felidegesítettem. Viszont ahogy eljutnak az agyamig a szavai, máris belelapozok a forgatókönyvembe, egyenesen az utolsó jelenethez, hogy megbizonyosodjak róla, mit is akar pontosan.

- Nem... na nem! Nincs azaz Isten, hogy én itt és most megcsókoljalak, Jimin! Bőven elég lesz akkor, mikor tele lesz a hely, köszönöm – mikor már fordulnék sarkon, hogy elmeneküljek, máris hallom az ideges morranását, majd megérzem magamon az ujjait, ahogy visszaránt.

- Olvasd át a jelenetet - morran rám ismét végül elengedve. Basszus, most tényleg gyakorolni akar? Azt a részt, amit jelenpillanat akkor se lennék hajlandó normálisan, ha főpróba lenne? Nem. Nem, nem, nem. Nekem még gyúrnom kell arra a részre.

- Minek nézel? Már a kisujjamból rázom ki az egész forgatókönyvet! – csattanok fel igencsak ingerülten, amire rám villantja az ideges tekintetét, így egy pillanat alatt elhallgattat.

- Az író szerint veszekedünk a jelentben, Jungkook. Én felvetem, hogy akkor felejtsük el egymást, te pedig idejössz, megcsókolsz, és annyit mondasz; ne hagyj el, kedvesem. Mi olyan rohadt nehéz ebben? – Amíg mormog, kiveszi a kezemből a vastag papírköteget, majd a sajátjával együtt a színpad szélére teszi. Minden mozzanatát árgus szemekkel nézem végig, miközben az én agyam pörögni kezd.

Mit tettem? Miért ver ennyire a sors? Tényleg olyan nagyon nehéz lett volna egy lányt...? Akkor most biztos, hogy nem problémáznék.

Ah, igazából magam sem értem, miért nem vagyok képes megtenni ezt, hisz azt hiszem, elég jó színész vagyok, mégsem véletlenül engem akarnak még most is erre a szerepre, pedig nem kis hisztiket csapok, amit eddig soha. De most akkor is átléptek egy határt.

El kellene tudnom játszani ezt az egy jelentet, mint ahogy a többit is, de valamiért ez a csók kifog rajtam. Ah, Jimin személyisége zavar... erőszakos, gúnyolódó. Paraszt.

Hiába próbálom nyugtatgatni magam belül, egyre csak feszültebb vagyok, hisz nincs gyomrom ehhez. Ma még alig ettem.

Jimin várakozóan néz rám, olyan, mintha időt akarna hagyni nekem, hogy összeszedjem magam, mégis tudom, hogy nagyon is ideges. Mondjuk részben megértem, hisz én sem reagálnék máshogy, ha valaki hátráltatna a munkámban.

Ah... miért?

- Felkészültél? – kérdezi végül, mikor már megunja, ahogy egy helyen állok, és a lábaimat bámulom. Pár pillanat múlva viszont sikeresen eljutok odáig, hogy egy nagy sóhaj kíséretében ránézzek jelezve, hogy akkor menjen... Csak essek túl rajta.

Szinte csodálva nézem, ahogy egy mély levegővétel után az egész lénye átváltozik, ahogy egy pillanat alatt magára veszi Dongshin lelki állapotát. Hogy... hogy csinálja?

- A lelkem az, amit eléd tárok, Jaeho, mindig! Drágám, miért teszed ezt? Miért löksz el folyton-folyvást?! – Amint hangja idegességébe egy számomra is meglepő hangsúlyt vesz fel, hirtelen egy pillanatra kibillenek, viszont gyorsan összekaparom magam, bár nem tudom be hatalmas katasztrófának, hisz ez még próbának is alig mondható.

A hatásszünetben, a nézők nyelvén az izgalmas feszültségben úszva tekintetem ajkaira téved, miközben nagyot nyelek.

- Dongshin, az, amit én érzek, nem enged! A szívem azt mondja, csak te kellesz, akarlak! De az eszem... az eszem azt súgja, a legrosszabb, amit tehetünk, az ez. Ha én neked adom magam. Ah, nem tudom, mit tegyek, nem értesz engem! – kezeim kissé ökölbe szorulnak, élvezettel használom szavaimban Jimin felé irányuló mérgemet, amitől mondhatni, még hitelesen is hangzik. Arca fintorba rándul, majd kihúzva magát széttárja a karjait, miközben le sem veszi rólam a tekintetét.

- Akkor ennyi! Nem harcolok tovább olyan szerelemért, ami soha nem lehet a birtokomban. Ha ezt akarod, nem kellesz te, sem a drága szavaid, nem kell tőled semmi; csak hagyj magamra. Örökre, Jaeho, hagyj űrt magad után. – Ezeket a szavakat hallva lábaim máris megindulnak, miközben Ő tovább beszél, hisz oda kell érnem elé, mielőtt monológja végéhez érne. – Tűnj az életemből! – lábaim mintha betonból lennének, egy örökkévalóság, míg elé érek, a szívem viszont annál hevesebben zakatol, legszívesebben hátra arcba itt hagynám a fenébe.

Kezeim hirtelen nyakára tévednek, viszont én pánikba esve ajkai helyett arcára nyomom a szám, majd gyorsan hátrálok néhány lépést.

- Ez meg mi volt? – kérdezi meghökkenve, még csak azt sem hagyja, hogy utolsó mondatom elmormogjam valahogy. Szemeibe nézve már nem látok haragot, csak azt a visszafojtott gúnyt és nevetést, ami valószínűleg nagyon is elő akar törni belőle. Idegesít, irritál... Le akarom csapni. Komolyan nem tudom hova tenni a hangulatváltozásait.

- Egy csók? - felelem tétován, miközben kezeimet inkább leveszem róla, és vagy két lépést hátrálok. Érzem, ahogy szinte léket vág a koponyámba a tekintetével, miközben én csak a hatalmas függönyt vagy a közönség székeit bámulom.

- Hát, drágalátos, ez minden volt, csak az nem. Ez elmegy egy jó éjt puszinak, de nem csóknak, még csak nem is a szám volt. A szereped jó, hiteles, viszont ez... Szedd már össze magad, csókolj meg úgy, hogy minden néző tátott szájjal bámuljon, mutogasson, hogy „Jézusom, megtette!”. – Ezen szavaira arcom kissé fintorba rándul, majd egy hatalmasat nyelve fordítom felé a tekintetemet. Nem, ez hülye, én... én biztos, hogy nem. Még csak nem is ismerem, ha nőből lenne, se adnék egy szájra puszinál többet.

- Mr. Shim azt mondta, elég, ha csak összeér a szánk – esem kétségbe egy kissé... nagyon. Tessék, máris okot adok a kárörvendésre neki, bár kívül nem látszik, belül egészen biztosan torka szakadtából röhög a nyomoromon. Rohadék.

- Szerinted egy puszi az ARCOMRA meg fog győzni engem a szerelmedről, hmm? Szerinted ennyitől majd lázba jövök? És a nézők? Ha már rád pazarolják az idejüket és a pénzüket, akkor valami valósat kell nyújtani nekik – mondja magabiztosan, mégis egyre komolyabban, aminek hála nekem erős ingerem támad a futásra, már idegesen pislogok a kijárat felé azt latolgatva, vajon elérem-e még az előtt, hogy ez az idióta megállítana. Még szinte a gondolatmenet végére sem érek, ahogy Jimin már azelőtt megmarkolja a karom, mielőtt egyáltalán megmozdulhatnék, bár korántsem szorít olyan erősen, mint amikor felvonszolt ide. – Ah, Jungkook... Mégis mitől félsz? Nem foglak megenni. Egyébként azt gondoltam, hogy te egy ígéretes színésztehetség vagy, de ha még ezt az egyszerű kis jelenetet sem tudod eljátszani, akkor úgy tűnik igencsak félre ismertelek.

- Nem félek! – vágom rá feléledő dühvel, amire szemeiben felcsillan valami, határozottan élvezi a helyzetet. Bár nem tudom, miért és hogyan, de talán jobb, ha nem is tudom. Már veszek egy nagy levegőt, mint aki mély vízbe készül ugrani, hogy megkérjem, hogy kezdjük előröl, mikor hirtelen mozdul, szinte felfogni sincs időm. Épphogy a számra nyomja a sajátját, szinte alig ér hozzám, máris ellép, de nekem ennyi is elég, hogy egy pillanat alatt szaladjon ki minden vér az arcomból, majd kétszer olyan gyorsan vissza vörös színt hozva magával. – T... Te hülye! – felcsattanva kezdem dörzsölni a szám a kezemmel, majd pólómmal is, amíg Ő csak a szemeit forgatja, majd egy mély levegőt véve megveregeti a vállam.

- Tényleg röhejes vagy, Jungkook. – Ennyit mond, majd a fejét csóválva leugrik a színpadról, felkapja a táskáját, és köszönés nélkül hagy itt, aminek hála tényleg úgy érzem, hogy eltúlzom a reakcióm.

De mit tehetnék, ha mélyről jön? Ez amúgy is... Aish, most moshatok hypoval fogat a gyökér után. Ki tudja, mégis hol a vérbe járt a szája előttem!