Mi lenne, ha...?

Hola*^* Itt lennék egy Infinite-vel:3
Azon belül is egy MyungJong párossal, csakhogy boldogítsalak titeket*3*
Ezt kérésre írtam egy nagyon aranyos, értelmes és humoros *hh, nem nyalizik* ismerősömnek, akinek remélem, megfelel, mert rohadt sokat szenvedtem vele xd.

Mint tudjátok, nem vagyok hozzászokva az ilyen könnyed fanfiction-ökhöz (lásd: KeO, JackBam, DaeJae, BangHim, a nem rég publikálásra került VGa vagy a legjobb példa A Pokol Angyala), számomra ez nagyobb kihívást jelentett, mint bármi más xd És hát, ami tőlem duplán szokatlan, hogy ismét elmarad a +18, amit a múltkor már említettetek is a BaekYeol-nál xd.

De mindenesetre egy aranyos kis „szösszenet” lett ebből, úgyhogy nem panaszkodom:D Remélem, elnyeri a tetszéseteket:3

Banda: Infinite
Főszereplők: L / Myungsoo, Sungjong
Páros: [MyungJong]
Műfaj: oneshot,
Figyelmeztetés: -

Sungjong [POV]

         Nézem, látom Őt... minden rezdülését. A mosolyát, a boldog szemeit, ahogy most is engem néz, hallom a halk, visszafogott nevetését; mind arra késztet, hogy a számat rágcsálva csússzak az asztal alá.

Szeretem Őt. Szerelemmel. Lobogok, más színben látom a világot, elmondhatatlanul pörgök, epekedek utána, tombol a szívem, a lelkem. Szeretem, mélyen, tiszta szívvel.

Nem tudom, mit tehetnék az érzés ellen, nem mintha az esetek többségében akarnék ezen változtatni. Mert nem. Csak néha... néha, mikor meglátom mással. Csak egy pillanatra, de akkor is elfog a féltékenység, hogy kivételesen nem velem foglalkozik, ilyenkor szívem szerint hozzávágnék valamit, hogy figyeljen rám.

Oké, ez talán beteges, de mit tehetnék, ha az érzés egyszerűen eluralkodik rajtam? Kibírhatatlan.

- Oké, L... – amint Ryeowook megszólal, nem csak engem rángat ki gondolataimból, hanem Myungsoo is elkapja rólam a tekintetét várva a folytatást. Egyből kihúzza magát, és széles mosolya féloldalasra húzódik csupán, én pedig csak nézem... Nézem, ahogy visszavesz abból a vakító ragyogásából. Igaz, imádunk itt lenni, az egész banda a Kiss The Radio-nál, imádjuk mind Ryeowookot is, de... Most szívesebben lennék otthon a Sungyeol-lal, Dongwoo-val és Myungsoo-val közös dormunkban, csakhogy mindenféle zavaró tényező nélkül merülhessek a gondolataimba. Tudom, hogy nem zavarna senki, ugyanis ilyenkor mindhárman nagy erőszeretettel mennek át Sunggyu-ékhoz a társaság miatt. Én pedig maradok az ágyamban arra panaszkodva, hogy „fáradt” vagyok, és csak a plafont bámulva gondolok arra; mi lenne? Mi lenne, ha egyszer, csak egyetlen egyszer megmutathatnám neki, mennyire is szeretem? – Mint tudjuk, és a múltkor már beszéltük is, hogy a te valódi neved Kim Myungsoo, viszont arra nem kaptunk magyarázatot, miért pont az a művészneved, ami. Úgyhogy, ha nem hétpecsétes titok, elolthatnád bennem egy magyarázattal azt a nagy tudásvágyat.

         - Hh... – Myungsoo mosolya alól kivillannak hófehér fogai, ahogy egy pillanatra kezeire vándorol tekintete, majd visszaemelve azt a műsorvezetőre megnyalja a száját. Istenem, folyton ezt csinálja – Ezt a becenevet még a barátaim adták, ugyanis elmondásuk szerint a viselkedésem nagyon hasonlít a Death Note főhősére, L-re. Nem is tudom, a legelején nem szántam ennek akkora jelentőséget, viszont idővel megszerettem – arcán az a szívdöglesztő görbület egyre szélesebb lesz, miközben mutogat is mondandója közben, én meg csak nézem az asztalon könyökölve, és attól tartva, hogy mindjárt a nyálam is kifolyik.

         - Oh... hát akkor ezt is tudjuk – Ryeowook kínosan felnevetve a tarkójára simít, majd a torkát megköszörülve, mintha új erőre kapna a hangja – Szóval, értesültem róla feketén, fű alatt, nem mintha titok lenne... Hogy a te szenvedélyed a főzés és a fényképezés, amit nem igazán nézne ki belőled az ember – amíg Ryeowook arcán egy pimasz, huncut vigyor játszik, addig Myungsoo csak az ölébe meredve kihúzza magát, és a ruháit igazgatja. Enyhe jelzés, hogy unja már a témát ennyi év után – Mik a kedvenc ételeid? És... mi mindent tudsz fotózni nap, mint nap, hogy nem unsz rá?

         - Sungjong-ot imádom fotózni – az első kérdésre oda sem figyelve kibök egy olyat, ami még csak a másodikra sem teljes mértékben magyarázat, de nem igazán zavarja, és ahogy elnézem, a többieket sem, akik bőszen bólogatnak a műsorvezetőre nézve végig.

         - Wow, Sungjong? Miért? – láthatóan a műsorvezető igencsak megakad ezen a kijelentésen, miközben rám néz egy pillanatra. Pár másodperc kell neki ahhoz, hogy magára aggassa a hatalmas vigyorát újból, hogy a jelenleg minket hallgatók tudják, hallják a hangjában; jó a hangulat.

        - Szerintem Sungjong a legvonzóbb a fiúk közül, és amúgy is fotogén alkat, imádja a kamerát. Nehezen találni ilyen embert, mint Ő, aki ennyire vonzza a tekinteteket, bárhova megyünk, mindig megnézik Őt – a vége felé szinte teljesen eltér a tárgytól, miközben nagy beleéléssel beszél. Mindeddig én... én pedig megkukulva, és kissé megszeppenve nézek hol rá, hol Ryeowook-ra – Tulajdonképpen vannak olyan női Idol-ok, akiknél szebb az arca, ezzel pedig én, a fiúk és a fandom is egyetértünk. Meg az is ráadás, hogy a mozgása is nőiesebb tánc közben, így meg végképp, tényleg leköröz sok nőt maga körül.

         - Hú, hát nem mondom, hogy nem lep meg, ezek szerint Sungjong is a szenvedélyeid közé tartozik, hm? – amíg mindenki más hangosan felnevet Ryeowook reakcióján, addig én kicsit lejjebb csúszom a székben, hisz úgy beszélnek rólam, mintha itt sem lennék. Bár talán jobb is, ugyanis kissé... zavarban vagyok? Hh, lehet. Talán.

         - Határozottan igen – Myungsoo még halkan fel is nevet elviccelve a dolgot, aminek hála egy pillanatra bennem akad a levegő, és érzem, ahogy az arcom lángolni kezd. „Határozottan igen”.

         Csak viccelt, tudom, hogy így van, az én szívem mégis mindjárt kiugrik a helyéről.

        - Ha lány lenne, talán még járnál is vele, hm? – Ryeowook még rá is tesz egy lapáttal a zavaromra, bár tudom, hogy csak cseszteti Myungsoo-t, én valahogy akkor sem... nem tudom elengedni a szavait a fülem mellett, és együtt nevetni a többiekkel. Úgy érzem magam, mint egy visszahúzódó szűzkislány, mindenki tekintetét kerülöm, meg sem próbálok közbeszólni.

         - Igen, megfontolnám. Azt hiszem, passzolnánk – és tessék, a fogai máris kint vannak a hatalmas vigyora alól, miután ismét végig nyal ajkain, és kacsint egyet, aminek hála én csak a hajamat tépve akarok üvöltözni, hogy; MIÉRT? MIH... MIÉRT?! MIÉRT VAGY ILYEN PISZOK SZÍVDÖGLESZTŐ, ROHADJÁL MEG?!

         De hát nem tehetem, így inkább csendben maradok, bár ez nem is esik olyan nehezemre azok után, amiket mond.

         Ha lány lennék, járna velem.

         Miért... miért csak akkor?

        Végül mindenki hangos nevetésben tör ki, először azt hiszem, lemaradtam valamiről, de nem. Nem, dehogy, csak leesett mindenkinek, hogy valószínűleg poénkodott az előbb.

         Hát persze... miért is mondana ilyet vérkomolyan élő adásban?

         Nem tudom, mi olyan vicces ezen.

         - Nah, de hát a fontos második felet meg sem kérdeztük! – és ezzel a lendülettel Ryeowook felém is fordul, emellett pedig mindenki más tekintetét is megérzem magamon. Hogy némi önbizalmat erőltessek magamra, kihúzom magam, és nagyokat nyelve színlelem azt, hogy felkészültem, felőlem sorozhat engem. Pedig nem. Ah, nagyon, nagyon nem – Biztos neked is van egy-két szavad – és tessék, ennyi. Szóra nyitom a számat, de hiába próbálok kinyögni valamit, bármit, nem jön ki hang a torkomon.

         Mégis mit mondjak? Hogy „Igen, persze, akár most azonnal el is vehetne!”?

         - Myungsoo hyung is nagyon... helyes... – alig nyögöm ki a görcsös, meggondolatlan szavakat, azonnal meg is bánom. Mondhattam volna, eh, nem... mondanom kellett volna, hogy azért túlzásokba ne essünk, erre meg ez hagyja el a szám. Csodálatos.

         Erre a válaszra mindenki felkacag, bár nem értem, miért. Mindenesetre lassan elmosolyodom, és próbálok valakivel szemkontaktust teremteni, hogy ne lógjak ki annyira, szerencsémre ez össze is jön.

         Össze, ráadásul Myungsoo-val.

         Csak magabiztos, édes félvigyor az, ami az arcán tanyázik, velem mégis forogni kezd a világ, legszívesebben elmondanám neki, hogy mennyire megőrjít ezzel. Istenem.

         - Mielőtt elmenne az adás a MyungJong párosunk kivesézésével, rátérnénk a mi leader-ünkre. Mondd csak, Sunggyu...

***

        

         MyungJong? Így hívott volna? ...Minket? Ryeowook furább, mint gondoltam, de hát mit is mondhatnék. Ebben az esetben nem zavart.

         Talán hülyeség, ha azt mondom; még a fiamat is szívesen nevezném el így.

         OKÉ, azért ez kicsit erős volt, nem mondom, hogy nem. De hát ismét a szobámban vagyok az ágyamon fekve, a plafont bámulva, ilyenkor nem bűn, ha ilyen gondolatok rohamoznak meg.

         Már vagy két órája fekszem így a második doboz kanchyo-mat rágcsálva, teljesen belefeledkezve abba, mi lenne, ha.

          Mi lenne, ha?

         Olyan sokféleképpen tudnám folytatni a mondatot, de félek, hogyha még választ is kapok, az nem fog kedvezni nekem.

         Mi lenne, ha egyszer lenne bennem annyi bátorság, hogy a szemébe mondom, mit érzek? Mi lenne, ha szavakra sem lenne szükség? És... Mi lenne, ha megtudná?

        Na, ez az, amitől félek. Kinevet, ellök, elfordul tőlem. Vagy esetleg... csak megfogja a vállam, összeborzolja a hajam, és annyit mond; „Ez milyen kis édes”. És ennyi. Ennyibe is hagyná.

         Bár nekem ez lenne a legkíméletesebb, mégis nehéz lenne úgy a szemeibe néznem, hogy tudom; Ő tud az érzéseimről, de erről Ő magasról tesz.

Nos, inkább a halál.

         Hirtelen felkapom a fejem, ahogy gondolataimból és a kanchyo-m majszolásából kirángat a kintről beszűrődő csörömpölés.

         Hah, valószínűleg a fiúk hazaértek, és miben fogadunk, hogy Dongwoo tört össze valamit? Megint?

         Megemberelve magam lassacskán feltápászkodom, hisz köszönnöm mégis csak illik a hyungjaimnak maknae létemre. Belebújok a mamuszomba, majd a tarkómat vakargatva indulok ki. Amint csak a korom sötét fogad, már a homlokom ráncolom, szinte biztos vagyok benne, hogy hallucináltam. Viszont ekkor... akkor ismét valami reccsen, kattan, csörömpöl.

         Ha hihetek a fülemnek, akkor minden hang a konyha irányából jött, ezért a következő úti célom az. És hát igen, valahogy jól sejtettem, az egyetlen helyiség, ahol ég a villany, az a konyha. Egy pillanatra megtorpanok, hisz elgondolkodtat a dolog, hogy nekem miért nem jött köszönni senki, majd csak a számat rágcsálva végül be is megyek a... eh, most igencsak romokban lévő helyiségbe.

         - A... a fene... – és tessék, meg is hallom az ismerős hangot, aminek hála kezem leejtem magam mellé, és már teljes izgatottságban várom azt, hogy a tulajdonosa felbukkanjon – M... megvagy! – a következő pillanatban már meg is látom, ahogy feláll a pult takarásából nekem háttal, és lehorgasztott fejjel áll, talán néz valamit.

         - Myungsoo! – a végén még a torkomat is megköszörülöm, amire kissé kibillentve a koncentrálásából felém fordul, majd a háta mögé dugja a kezeit, hogy ne lássam, épp mit szorongat jelenleg – A többiek hol vannak? És... mondd csak, mi van a kezedben? – egy huncut vigyorral lépek közelebb hozzá, majd még egyet és még egyet... viszont ekkor a pulttól már nincs tovább, ugyanis az a vacak elállja az utam.

         - Ő... Őkh marad... tak – egy eléggé szétesett vigyort is kapok nehezen összerakott szavai mellé, amire egy pillanatra csak a szemöldökömet vonom fel. Talán a kanchyo volt túl sok, és túl sok cukor kering a véremben, ezért nem értem meg, pontosan mi annyira más rajta – Én hozzád meg haza... hazajöttem.

         - Myungsoo, te teljesen el vagy ázva – a homlokomat ráncolom, de a mosolyom is megmutatja magát, amint leesik a dolog abból, hogy egy értelmes mondatot alig képes összerakni – Mégis mennyit ittál? És ismétlem; mi van a kezedben? És amúgy mit csináltál itt kint? Tiszta cukor meg liszt a föld – vigyorogva lepillantok a földre, majd kezeire, legalábbis oda, ahol sejtem, hogy van a háta mögött, amire Ő csak hátrébb lépve morran egyet.

         - Én nem ittam sokat, csak... csak erőset. A többieket... Őket kéne látnod – egyik kezét végül elveszi háta mögül, és felmutatja egyik ujját. A következő pillanatban pedig mintha félbevágnák a komolyságát, halkan felkuncog csukott szemmel. Mintha nem is Ő lenne.

         - Na! De attól még meg kell mutatnod, mit hoztál! Csokit? Úristen vagy... vagy sojut?! – szinte érzem, ahogy szemeim felcsillannak a hirtelen jött izgatottságomból adódóan, majd meg sem várva a válaszát megkerülöm a pultot. Viszont Ő gyorsabb... Egyből fordul velem együtt, nem hagyja, hogy a háta mögé lássak – Yah, Kim Myungsoo! Ne mááár... – ahogy lebiggyesztem alsó ajkamat, szinte már világfájdalmas tekintettel szuggerálom a háta mögé dugott kezét, érzem, ahogy már csaknem léket vág a koponyámba a tekintetével.

         - Aish, Jongie, ne csinálj még... már ennyi aegyo-t, az Isten szelemére – végül amint sikerül betörnöm a könyörgő arckifejezésemmel, egy lemondó sóhaj kíséretében oldalra fordítja a fejét – Tessék – teljesen elkedvtelenedve dugja végül az orrom alá a kezét, amiben... amiben egy virág van?

         - Honnan szereztél pitypangot ilyenkor? – a szemöldökeimet összevonva veszem el tőle a már teljesen halott virágot, a fele hiányzik is – És ezt... miért is?

        - Neked hoztam, de... de te lelőtted a poént. Vázát akartam keresni neki, és letérdelve odaadni, mert a többiek szerint ezt érdemled tőlem – a végét teljesen elmormogja, amire akaratlanul is felhorkantok, majd a szám elé kapom a kezem, hogy visszatartsam a nevetésem.

         - Ez... azt hiszem, talán... kedves? Köszönöm. De nem értem, miért kapom ezt. És miért pont a lisztnél kerestél vázát egy... aish, fél pitypangnak? – mondandóm közben leveszek egy feles poharat a szekrényből, majd megtöltve és letéve azt a pultra beleteszem a teljesen leamortizált virágot. A szerencsétlen.

         Bármennyire is leplezni akarom, nem megy... ez nagyon jólesik. Virágot hozott.

         Oké, mondjuk egy-két fokkal szívmelengetőbb lett volna, ha nem részegen teszi, de hát a szándék a lényeg.

         - Hé! Én roma... rom... szóval romantikus srác vagyok, rózsa helyett gazt hozok. Újító vagyok, oké? – ahogy védekezőn felemeli a kezét, és mutogatni kezd, csak a fejemet csóválva állok egy helyen egyre szélesebbre engedve a vigyoromat.

         - Tudod, mit? Azt hiszem, én most elkísérlek aludni, és feltakarítok utánad – egyből csak a szemeit forgatja, de hagyja, hogy az egyik karját a vállamra véve elinduljak vele a szobája felé. Bár tudom, hogy ez neki menne egyedül is, most inkább mégis kihasználom az alkalmat, hogy közel lehetek hozzá.

         - De... a virág. Nem tet... tetszik? Ezért keresgéltem az út mellett fél órán át? Tudod, m-milyen hideg van odakint, Jongie?! – lemondóan sóhajtva hallgatom, ahogy nyelve meg-megakad, majd csak vigyorogva lököm meg lábammal a szobája ajtaját, és megpróbálok nem fejre esni vele együtt a korom sötétben – Nem beszélgetsz velem?

         - Én beszélek, csak te nem figyelsz rám – nagy meglepetésemre egyből beveszi a dolgot, és csak o-zni tud. Néha nem tudom megérteni Őt.

         Amint sikeresen eltalálok vele az ágyáig, belefektetem, és elkezdem leszenvedni róla a ruháit. Hh, csak semmi perverzség, Lee Sungjong nem olyan. Én csak... csak gondolom, egészen biztosan kényelmetlen a farmere. Tuti.

         - Megint mondtál valamit? Azt hiszem, cseng a fülem – a párnájába borulva mormog szinte teljesen érthetetlenül, amíg én feltérdelve mellé elkezdem lerángatni a gatyáját.

         - Nem, hyung.

         - Hé... hé! – amint már combja közepénél tart a nadrág, valószínűleg eljut az agyáig, mit csinálok, így felkapja a fejét, én meg megtorpanok – Majd én levetkőzöm – nagy nehezen átfordul a hátára, majd felülve megpróbálkozik lejjebb tolni magán, bár, hogy őszinte legyek, nem igazán akar összejönni neki. Szerencsétlen – Áh, ennyi – feladva a harcot végül hátraveti magát, és széttárt karokkal, várakozó tekintettel mered rám – Csináld te, vetkőztess. Bár nem tudom, Jongie, nincs kedvem a szexhez ma. Majd inkább reggel...

         - Hh! – hitetlenül kapva levegő után ráülök a sarkamra, inkább meg sem próbálkozom még egyszer a nadrágja megszabadításával. Mi... mi az, hogy...?! – Hülye! Én nem... nem... én... – elnyomva szavaimat egy pillanatra még ajkaimat is összepréselem, nem hiszem el, hogy egy értelmes mondat nem hagyja el a torkom – Én nem sz... ah, nem szexelni akarok veled, Myungsoo. Én csak... gondoltam, leveszem ezt rólad, mivel nem... nem valami kényelmes, meg minden. Ne mondj már ilyen gyökérséget, kérlek.

         - Ah, Sungjong... – vérig sértett fejet vágva mered fel rám, csak az ablakon beszűrődő közvilágítás fényének hála látom, mennyire sötét és ködös a tekintete az alkoholtól – Most visszautasítasz?

         - Mi? Nem! Va... vagyis de! – a végén frusztráltan a homlokomra csapok, majd egyet nyögök tehetetlenségemben. A részeg Myungsoo nehéz eset.

         - Mi? Te már nyögsz? Elkezdted nélkülem? – teljes sértettséggel a hangjába feltornázza magát ülő helyzetbe, majd elveszi a kezemet a homlokomról. Szinte egyből lángra lobban a bőröm, egyszerűen éget, ahogy hozzám ér.

         - Te teljesen megőrülsz részegen – mormogom halkan, csendesen, miközben vállánál fogva döntöm hátra lassan, majd lemászva róla legalább a derekáig húzom a takarót. Nem érdekel, hogy rajta van a nadrágja még – Rád sem ismerek, Kim. Aludj.

         - Te csak ne hívj a vezetéknevemen, Lee – már fordulnék sarkon, hogy magára hagyjam, ugyanis egyre hangosabb szuszogásából azt hiszem, felmondta a szolgálatot, és bealudt, amikor megragadja a karomat teljesen váratlanul, így kénytelen vagyok megtorpanni – Hol a jó éjt puszim?

         - Myungsoo hyung! Fura vagy részegen. Aludj – amint felmorranok, már csak várakozó tekintettel mered fel rám, miközben pillái egyre inkább csak le akarnak ragadni – Hulla fáradt vagy. Miért nem alszol még? – kissé felvonom egyik szemöldökömet, ahogy végig nézem; annak ellenére, hogy a szemei szinte már teljesen lecsukódtak, egyre erősebben szorítja a csuklóm, szinte már fáj.

         - Ma azt mondtam, hogy szép vagy, úgyhogy jár az a puszi – már várom, hogy hozzátegyen legalább egy „legyél szíves”-t, viszont mikor egy baszd meg sem hagyja el a száját, csak frusztráltan nyögve hajolok le hozzá, és az arcára csókolok.

         Mikor már húzódnék el, hogy magára hagyjam a részeg álmaival, a tarkómnál fogva húz vissza, és ezzel a lendülettel, a fejét megemelve... a számon talál célba. A szemeim hatalmasra kerekednek, félek attól, hogy mindjárt hangosan fújjolva elkapja a fejét, és öklendezést is imitál, mikor lassan, igaz, de megmozdítja ajkait. Mintha nem is én irányítanám magam, szemeim egyből lecsukódnak, és már magamon kívül viszonzom a számomra annyira édes csókot.

         Egy hangosat morranva szorít rá tarkómra, és húz még közelebb, minden mozdulata határozott, mégis gyengéd. Elveszi az eszemet, megőrjít, egy pillanat alatt szabadjára engedi a pillangótartományomat a gyomromban, ahogy lassan, érzékien masszírozni is kezdi az érzékeny bőrömet hüvelykujjával.

         Végül hatalmas kínomra alsó ajkamat beharapva vágja félbe a csókot, és még utoljára végig nyalva rajta visszazuhan a párnájára, de a keze még mindig rajtam pihen. Nem tudom elszakítani róla a tekintetemet, csak nagyokat pislogva várom, hogy történjen valami. Mindegy mi, csak szóljon hozzám, nézzen rám, érintsen meg. Megint.

         - J... jó éjt, hyung – egy hatalmasat nyelve veszem el magamról a kezét, viszont nem tudok kimenni, valamiért... valamiért meg sem mozdulok, csak félig lehajolva nézem az arcát, a csóktól duzzadt ajkait, amik nem olyan rég még rajtam csüngtek. Na jó, nekem ez nem megy. Én... nem tudom itt hagyni. Ezután már akkor sem menne, ha fegyvert tartanának a fejemhez. Tudnom kell, miért csinálta ezt. Miért... miért lépett ekkorát? Miért nem gondolt arra, mi lesz, ha...?

         Végül csak egy ideges morranás hagyja el a szám, ahogy arrébb tolva Őt az ágyon mellé fekszem, és bebújok a vastag, Myungsoo illatú takaró alá. Valamiért a szívem teljesen nyugodt, nem félek attól, mi lesz, ha meglát maga mellett reggel. Én csak... egyszerűen befészkelem magam a karjai közé, és a nyakába bújva várom, hogy elaludjak végre.

***

         Reggel nagyon nehezen nyílnak ki a szemeim, nem is emlékszem, mikor aludtam el... Viszont hirtelen ez nem is kezd foglalkoztatni, amint eszembe villan, hol is vagyok, és az... az, hogy Myungsoo nyaka nem melegíti már az arcomat. Ijedten kapom fel a fejem, hogy körbe nézzek, viszont a mozdulat az elején el is akad, ugyanis amint kitisztul a látásom, és meglátom magam előtt Myungsoo kíváncsi tekintetét, leblokkolok.

         Mi is volt az egyik utolsó gondolatom tegnap este? Hogy úgy érzem, nem fog kiakadni, ha így kel fel reggel, mellettem?

Hát gratulálok, Lee Sungjong, ezt elbasztad.

- M... Myungsoo... hyung... – egy pillanat alatt uralkodik el rajtam a pánik arcát látva, és akkor meg főképp, mikor eljut az agyamig, hogy már a keze sem pihen úgy rajtam.

- Lefeküdtünk? – amint meghallom rekedt hangját, a homlokomat ráncolva félig felülök, és úgy nézek rá, mintha megőrült volna.

- De hát fel vagyunk öltözve, hyung – makogom lenézve rá, ekkor viszont olyan helyen akad meg a tekintetem, ahonnan úgy érzem, soha az életbe többet el nem nézek. A takaró teljesen lecsúszott róla, és a pólója is szinte a mellkasáig csúszott, bár nem igazán pazarol arra energiát, hogy megigazítsa magán.

         - Nem emlékszem sok mindenre – egy kisebbet fintorogva simít a homlokára, ahogy eltereli a témát, valószínűleg nagyon fáj a feje.

         - Ez van, ha iszol, Myungsoo.

         - Ah... de legalább emlékeznék arra, hogy kerültél mellém. Biztos, nem történt semmi? – miután megdörzsöli az arcát, kérdőn néz fel a szemeimbe, amíg az én agyam egyből pörögni kezd, és eszembe jut a csók. Ahogy egyből utánam kapott, ahogy szinte már követelőző módon mozdította újra és újra ajkait, érzem is, hogy az arcom lángra kap, a gyomrom bucskázik egyet, és hirtelen őrjöngve sikoltozni van kedvem. Hisz Kim Myungsoo megcsókolt – Jongie. Figyelsz rám?

         - Hm?

         - Azt kérdeztem, hogy történt-e köztünk valami. Bármi – kimért mozdulatokkal felkönyököl, amíg én törökülésbe helyezkedve az ölembe húzom a takaró felém eső részét, amit elég nagy beleéléssel gyűrögetni is kezdek – Szóval igen?

         - Hát... n-nem... csak... – most miért hazudjak neki? Ráadásul én is kíváncsi vagyok arra, mit reagál, ha megtudja; megcsókolt. Engem – Csak egy csók volt – végül egy hatalmasat nyelve lenézek a kezemre, ugyanis bármennyire érdekel az arca, mégis mennyire sokkoltam le ezzel, mégis... félek. Hirtelen nem akarom tudni, mire gondol, és ezt is akkor, mikor már rohadt mindegy, mert már kimondtam.

         - Csak egy csók? – csak fél szemmel lesek rá; már az ágyon térdel előttem, és a szemöldökét felvonva méregeti az arcomat, mintha választ várna. De, aish! Én most beszédképtelen vagyok. Miért kérdezte ezt ilyen furcsán? – És... te?

         - Nem! Te engem... szerinted lenne annyi bátorságom, hogy bevalljak egy ilyet, ha én kezdeményezek? Ugyan – a végén alsó ajkamat beharapva lehorgasztom a fejem, csak reménykedem benne, hogy nem néz rám furcsán ezzel a megszólalásommal.

         - Jongie, miért nem nézel rám? – ahogy ismét meghallom a hangját, a számat húzva emelem fel a fejem, és mielőtt még könyörögni kezdene, a szemeibe nézek. Ismét, megint annyira behatárolhatatlanul néz rám, hogy köpni-nyelni nem tudok, viszont azt érzem, hallom, ahogy a belső hangom tombol, üvölt, sikítozik. Azt akarja, hogy ennek a félistennek a nyakába vessem magam. Most, azonnal – Ugye nem voltam durva veled?

         - N... nem... A részeg Myungsoo akaratos, de nem durva – annak hála, hogy ez a kérdés eléggé meglep, alig mondható motyogásnak ez a pár szavam. Látom, ahogy megkönnyebbül, és még fel is sóhajt, majd az arcomra simítva egyik kezét felém hajol. Már azt hiszem... azt hiszem, megint megtörténik, mikor ajkai végül csak arcomat érintik, mégis bennem reked a levegő tőle.

         - Hh... – végül egy önelégült mosollyal húzódik hátrébb egy egészen kicsit, amíg én várom, hogy mi fog történni, kíváncsian méregetem az arcát, hátha talán még magyarázatot is kapok. Néha úgy érzem, túl naiv vagyok – És a részeg Myungsoo elmondta, miért kaptad azt a csókot? – válaszul csak a fejemet csóválom, és egyre csillogóbb kiskutyaszemekkel nézek rá, úgy tűnik, ez a véremben van. Még ha nem akarok, akkor is úgy nézek ki, mint egy világfájdalmas kisgyerek – Akkor a józan hyung-od választ ad, Jongie – teljesen kiegyenesedik, viszont az arcomról nem veszi le a kezét, kénytelen vagyok szó szerint felnézni rá – A józan hyung-od akadályokkal küszködik, ha rólad van szó. Viszont úgy tűnik, a részeg énjéről példát vehetne...

         - Miért beszélsz egyes szám harmadik személyben magadról?

         - Css, Sungjong, mert elrontod a pillanatot – egy mély levegőt véve kúszik a lehető legközelebb hozzám tovább térdelve, el sem veszi rólam a tekintetét – Szóval… ah, nem. Nem jó... Ezt már elrontottad. Mindegy, a lényeg, hogy szeretlek – olyan könnyedén mondja ki, hogy már azon gondolkodom, miért nem rántja meg a vállát is mellé.

         Viszont amint leesik, pontosan mi hagyja el a száját, még nagyot is koppan a dolog épp úgy, mint az állam az ölemben. Rohadjak meg, ha azt mondta, szeret!

         - Myungsoo...

         - Jó, talán már tudtad, mert... hát te sem vagy vak. Én is láttam rajtad már egy ideje, hogy viszonzod, ne félj – egy vigyorral az arcán hajolna le hozzám, hogy most arcom helyett valóban a számon csattanjon a csók, mire én a hülye fejemmel elfordulok, majd hátrébb tolva magamtól teljesen vérig sértett arccal meredek rá.

         - És ha láttad rajtam, ezt eddig miért nem mondtad, te hülye?! – először csak a homlokát ráncolja, majd amint leesik neki, min is vagyok ennyire felháborodva, egy nagy O betűt formál ajkaival.

         - Te nem tudtad, hogy én...? – a végén még horkant is egyet, ahogy arcomnál fogva húz közelebb magához. Most le tudnám csapni ezért. Ha szeret, és tudta, hogy ez kölcsönös, akkor... mi a rákverte anyám kínjáért nem kezdeményezett?! – Hh, a lényeg, hogy már ezt is tudod – szabad kezével átfonja a derekamat, és egy ijesztően egyszerű mozdulattal úgy magához ránt, hogy meg kell kapaszkodnom a vállában, nem mintha lenne hova esnem – És most... ha nem haragszol, kisajátítanálak ismét, mert az első alkalom nem dereng – és ezzel, meg egy nemes mozdulattal máris belém fojtja a szavakat, ahogy ajkaimra nyomja sajátjait, szinte érzem magamon, ahogy dübörög a vér az ereiben. Egy nagyot szusszanva vájom ujjaimat vállába, amint ismét olyan gyengéden hív csókba, mint tegnap este, akaratlanul is leragadnak a szemeim, és talán már magamon kívül is viszonzom az édes, szívdöglesztő játékát ajkainak.

(((És... *dobpergés*... Bejelenteném, hogy hamarosan várható lesz tőlem egy KyungJeong (History) oneshot is, ugyanis a drágák elvették az eszemet...*^*)))