Nyögések

Sziasztok^^ Most azért vagyok jelen, mert egy olyan oneshot-tal jöttem nektek, amit egy igen... aish, perverz >>>>>VIDEÓ<<<<< ihletett. Remélem, mindenki szívesen olvassa majd, érdemes lesz a videót is megnézni, khm, inkább meghallgatni, KIZÁRÓLAG FÜLHALLGATÓVAL, ha nem vagytok egyedül:3
Jó olvasást^^

Szereplők: Baekhyun x Chanyeol
Banda: EXO
Páros: BaekYeol / ChanBaek
Figyelmeztetés: trágár szavak – talánxd.
Műfaj: one-shot, yaoi

Chanyeol [POV]

         Már hónapok óta nem ugyanolyan a dorm, mint előtte... De miért is lenne az? Hiszen hárman leváltak tőlünk, így már csak nyolc reggelente morcos, humorérzékkel nem rendelkező EXO tagot boldogítok minden egyes nap. Épp ezért én, mint a banda vigyoralbuma, kötelességemnek tartom a drága lakó- és bandatársaimat már korán reggel kihozni a sodrukból. Ilyenkor mindenki utál, amit én kifejezetten élvezek, hisz imádok ezek után kiengesztelni mindenkit. Csupán egy-két tipikus, Park-Chanyeol-os poént kell bevetnem, és meglágyul a szívük, rám amúgy sem lehet olyan sokáig haragudni. Hisz ki tudna... hah, akarna egyáltalán nem vigyorogni a fülig érő számon? Bár néha nekem is piszok nehéz, de megéri, ha a fiúkat mosolyogni látom. Amúgy is megfogadtam; lehet bármilyen nehéz, lehetünk bármekkora slamasztikában, én mindig ugyanúgy mosolyogni fogok. Viszont ez nem száz százalékban jön be, hisz a mindig résen lévő, igencsak gondoskodó Exo-L-ek néha be is látnak a mosoly mögé. Nagyon ritkán, de akkor is... Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt hónapokban kétszer annyi ajándékkal halmoznak el minket a világ szinte minden részéről, mivel nem akarják, hogy az emberhiány miatt búslakodjunk. Szinte napi szinten csönget be hozzánk a postás, és hoz akár három telipakolt kartondobozt is, ami annyi aranyos levéllel, és egyéb... hh, érdekes ajándékkal van tele, hogy már lassan nem tudjuk hova tenni azokat. Mostanában viszont már a többiek kezdik unni a kicsomagolást főleg, hogy Lay sincs itt a Kínában való forgatása miatt. Mit ne mondjak, sok érdekes dologról marad le; például arról a plüssmókusról, amire az Ő újságból kivágott arcát ragasztották. Persze, nem hagyhattam ki, egyből lefotóztam, és elküldtem neki, hogy mégse legyen akkora meglepetés, mikor hazaérve az ágyán találja.
         - Gyerekeeeeek! Gyertek már, pakoljuk ki az utolsót, mert már rohadtul útban van a doboz! – Suho ideges hangjára felkapom a fejem, és lassan feltápászkodom az ágyamról ott hagyva a csomag befőttes gumit. Fogalmam sincs, ki miért küldte, de szerintem még a hasznomra lehet. Baekhyun-t, mint jó szobatárs, inkább nem rángatom ki az ágyából, fogalmam sincs, hogy épp alszik-e vagy csak zenét hallgat. Mindenestre nem kínzom, tudom, hogy nem szereti ezt az egészet, viszont vele és a többiekkel ellentétben én nagyon is élvezem, és felettébb kíváncsi vagyok, mit rejtenek a dobozok, legszívesebben minden édes fannak egyenként köszönném meg – Komolyan, nem hiszem el... még egy csomagot mer hozni a postás ezen a héten, hagyom, hogy megfojtsatok az egyik csúzlival – miközben orra alatt morog, egy gyilkos pillantást küld az előbb nevezett tárgyak felé, amik már szanaszét hevernek a kanapén. Tarkómat vakargatva sétálok leader-ünk mellé, majd egy hanyag mozdulattal huppanok a földre felhúzott lábakkal. A mozdulatnak hála térdem kiveri kezéből a sniccert, amiért pufogva dönt el a földön – Tartsd már kordában a nyurga, csontos lábaidat, Chanyeol.
         - Remélem, küldtek Xanax-ot is – mormogom szemem sarkából Őt figyelve, miközben felülök, majd meg sem várva, hogy felnyissa a számomra annyira izgalmas „kincses ládát”, egyből elkezdem lehámozni róla a szikszalagot, majd felcsillanó szemekkel nyitom szét a hajtófüleit – Oh... Oo... Oooo! Nézd! – egyből kikapok egy hajráfot, amire két Yoda fül van ragasztva, és hezitálás nélkül magamra veszem azt – Ezt biztos, hogy én kaptam – izgatottan, szinte már remegő kezekkel vetem bele magam az ajándék halomba, aminek hála már hallom is a lemondó sóhajt magam mögül.
         - Chanyeol-t elvesztettük – Kyungsoo halk kuncogása felváltja Xiumin hangját, majd megérzem, hogy valamelyikük mellém ül. A vállamnál fogva húz el a doboztól, és a földre birkózva kezdi maga kipakolni annak a tartalmát.
         - Na! – nyavalyogva lökök egyet rajta kicsit erősebben, mikor meglátom, hogy D.O volt az, aki megfosztott hosszú pillanatokra a gyermeki boldogságomtól.
         - Ne hisztizz, eleget szórakoztál már – hátralesve rám még nyelvét is kinyújtja, amire összeszűkített szemekkel meredek rá, majd megragadva a pólóját magam mellé rántom – Hé! Ne már, te szerencsétlen! – hangos vihogása egyből elnyomja ledegradáló hangsúlyát, mikor ujjaimat oldalába mélyesztem, és lassan magam alá gyűröm – Csikis, nem jó! Channieee! – hangja vagy két oktávval feljebb szökik, miközben hangos nevetésének utat adva kaparni kezdi a padlót, hátha kiszabadul alólam. Ilyenkor én is utálnék kicsinek lenni.
         - Könyörgöm, nőjetek fel – Kai rosszalló morgására Kyungsoo felkapja a fejét, és mintha egy pillanat alatt félbe vágnák a nevetését, hatalmas kiskutyaszemekkel mered arra a személyre, aki inkább áthaladva a nappalin egyenesen a konyhába megy. A kis pöttömnek több sem kell, egyből kikúszik alólam, és gyorsvágtában nyargal a selyemfiú után.
         - Ezeknek mi bajuk? – Chen is az enyémhez hasonló lelkesedéssel hajol át Suho válla felett, és kezd el turkálni, hátha talál valami kedvének valót. Én az előbbit végig nézve csak egy hatalmasat sóhajtva ülök fel, és inkább becsatlakozom Chen-hez, aki annak ellenére, hogy az egyik legférfiasabb tag a csapatban, mégis elsőként egy lila tiarát vesz ki a dobozból.
         - Nem tudom, de ne is érdekeljen, hisz itt az imádott maknae! Bizony, megérkeztem – Sehun egy tőle annyira szokatlan, ezer wattos vigyorral szambázik ki hozzánk, úgy tűnik, madarat lehetne fogatni vele. Egy szót sem szól senki, hisz ezer százalékra vesszük, hogy Luhan-nal beszélgetett az előbb telefonon. Ilyenkor hozzá szólni sem érdemes, a kis rózsaszín köd teljesen beborítja az agyát, és csak az egoista megszólalásit szórja folyamatosan. Egy idő után le tudnánk csapni érte, viszont nagy nehezen hozzá lehet szokni, ha az ember nagyon akarja.
         - Sehun, Jesszus, most ez is... – fogalmam sincs, mi teszi, hogy Suho igencsak morcos ma reggel, talán Lay hiányára tippelne az ember... Hah, tippelni?! Ez olyan biztos, mint az, hogy Sehun úgy vigyorog a kanapén ülve, mintha beállt volna. Több sem kell nekem, hogy biztosra menjek a dolgomban, a vállam felett lesek rá hátra... és hát igen, telibe trafáltam. A táncos lábú maknae-nak szinte a szája is nyitva van hatalmas vigyora mellé, miközben a kikapcsolt TV-t bámulja, mintha élete filmjét nézné. Oké, ez... már kicsit ijesztő, de jobb, ha inkább nem zavarom meg.

- Lazíts már! – egy ostoba vigyorral csapok végül leader-ünk vállára, aki erre csak felmorran, mondanom sem kell, úgy kapom el a kezem, nehogy leharapja – Aish, Kim JoonMyun! Már csak a halálhörgésed hiányzik, esküszöm a halálfélelem fog el melletted - mormogom ajkaimat alig rezdítve, halkan, csendesen, mivel félek, hogy nem úszom meg ennyivel. Megfogom a doboz egyik csücskét és magam elé húzom azt, miközben én is arrébb húzódom a frontembertől végig összeszűkített szemekkel meredek rá.

- Naa, ne már! – viszont ahogy Xiumin felsikít, a dobozt hagyva a fenébe odakapom a fejem, és már ugranék, hogy a segítségére siessek, mikor meglátom, hogy Chen csak a fejére erőszakolta a lila tiarát – Zöld nem volt? – makogja a fejét fogva, nehogy leessen az a vacak róla, amire a másik vigyorogva megragadja a kezét, és idehúzza mellém a dobozhoz. Így, hogy már van lelkes társaságom, kicsit gyorsabban megy a kipakolás annak ellenére is, hogy ezek ketten mellettem minden egyes kihalászott tárggyal eljátszanak egy részletet Kyungsoo legutóbbi dorama-jából. Mondanom sem kell, valamennyin hangosan felnevetek már olyannyira, hogy a Yoda füleim a földön landolnak mellettem.

- Betegek vagytok – Suho hosszú percekig minket bámul, majd mikor már végleg megunja a dolgot, feltápászkodik, és a telefonját előkaparva máris tárcsázni kezd valakit – Lay, siess haza, mert ezt... – a végét már egyáltalán nem érteni, ahogy trappolva kisiet az erkélyre magunkra hagyva a kanapén vigyorgó maknae-vel, aki tulajdonképpen szerintem már nem is vesz levegőt.

- Oh, itt van valami Baekie-nek és Channie-nak – Chen hümmögve vesz elő egy CD-t, mikor már épp azon vagyok, hogy megnézzem Sehun pulzusát, de e helyett inkább odakapom a fejem. Sikeresen a földhöz ragaszt, ahogy meghallom a nevem, és... és az övét, na – És mi van ráírva? – hangosan felnevet, ahogy kiveszi a tokból és jobban szemügyre veszi – BaekYeol Moan! – szinte visítva dől el a földön, amire Xiumin hitetlenül kikapja a kezéből a CD-t és hatalmasra kerekedett szemekkel ellenőrzi le a feliratot.

- Basszus, mi ez?! Ezt meg kell hallgatni... – egyből felpattan a mellkasához ölelve a lemezt, és elindul az ezer éves magnó felé, hogy beizzítsa azt – BACON! – olyan fülsüketítő hangon hívja Őt, hogy szinte beszakad mindannyiunk dobhártyája, de nincs mit tenni, Baekhyun a szabadnapjainkon erőszeretettel gubózik be a takarója alá fülessel a fülében. Xiumin sikítása, ha még Baekhyun-t nem is, de mindenki mást idecsalogat kissé ideges, vagy megrémült tekintettel.

- Ajánlom, hogy azért sikíts, mert haldoklik valaki – morogja Suho visszasüppesztve hátsó zsebébe a mobilját, miközben idesiet hozzánk, majd nagy nehezen kiműti a másik kezéből a CD-t – Ez meg mi? – csak a homlokát ráncolja, majd nagy nehezen rám emeli a tekintetét mit sem értve a dologból. Hát én mit mondhatnék?

- Most miért nézel így? Szerinted én tudok bármit is egy BaekYeol nyögés című hangfelvételről? Biztos valami fan agymenése – emelem fel védekezőn a kezem, majd végül, amint távozik belőlem a sokk, sikeresen feltápászkodom, és leader-ünk mellé lépkedve én is szemügyre veszem a tárgyat. Basszus, és tényleg az van ráírva. Bármennyire is földhöz ragaszt a felirat, valamiért... én... eh, kíváncsi vagyok? Igen, hallani akarom. Nincs mit ezen tagadni. Kyungsoo és Kai egyből felkapják a fejüket a „nyögés” szóra, majd követve a példámat idetömörülnek hozzánk.
         - Na jó... Baekhyun! – Suho felsóhajt, majd ráveszi magát, hogy most Ő szóljon az egyetlen olyan személynek a házban, aki nem tartózkodik itt. Csak pár pillanatot kell várni, máris lassan nyílik a szobánk ajtaja, és egy piszok fáradt, szemeit dörzsölő Byun Baekhyun lép ki hozzánk a nappaliba. Csupán egy térdéig érő itt-ott szakadt póló van rajta, ami még inkább összenyomja, kisebbnek tűnik tőle. Aranyos. Baekie nagyon aranyos.

- Mi az? – motyogja egy kisebbet ásítva, ahogy idecsoszog hozzánk, majd D.O vállának döntve arcát bágyadtan néz leader-ünkre.
         - Te erről tudsz valamit? – több sem kell Suho-nak, máris Bacon orra alá nyomja a CD-t, aki elolvasva, majd értelmezve a szöveget felém kapja a fejét hatalmasra kerekedett szemekkel, még a száját is eltátja kissé.
         - Ez mi? – kérdezi kikapva Suho kezéből a lemezt, majd hitetlenül emeli rám ismét a tekintetét, látszólag minden fáradság kiment a szemeiből. Csak engem nem hozott ez annyira lázba? Mármint, igen, kíváncsi vagyok rá... meg minden, de nem tartom ezt akkora számnak. Biztos, valami pocsékul összevágott hangfelvétel az egész.
         - Hát, ha te sem tudod, akkor ideje meghallgatni! – Sehun egy szempillantás alatt visszatér az élők közé, ahogy senki nem mozdul, és a kezeibe veszi az irányítást. Kiveszi Baekhyun kezéből a CD-t, majd odabaktatva a magnóhoz, ami már izzik a vágytól, hogy használjuk is, lassan becsúsztatja a lejátszóba. Úgy döntünk, hogy leülünk a nagy várakozásban, mivel már percek telnek el, de nem történik semmi. Mindenki egymás hegyén-hátán van teljes izgatottságban, egyedül én és Baekie ülünk nyugodtan egymás mellett, én lelki békével, Ő pedig... Hh, nem tudom behatárolni. Én csak remélem, hogy egyre gondolunk... valami borzalmas vacak lehet csak. Viszont ekkor... ekkor egy hatalmas, kéjes nyögés hangzik el, majd még egy és még egy... Pont, mintha én... Teljesen lefagyok, és hatalmasra kerekedett szemekkel meredek a magnóra, majd ahogy, mintha épp Baekhyun nyöszörögne, nyögne sorozatban többször is, a mellettem ülőre meredek. Mint mindenki más, Ő is szinte eltátja a száját, viszont annyi különbséggel, hogy egy pillanat alatt olyan vérvörös lesz az arca, hogy beleolvadhatna a hálónk falába. Kissé reszkető kezeit felemeli, belerejti az arcát, hogy senki ne láthassa, biztosra veszem, hogy éppen annyira melege lett hirtelen, mint nekem. Valamiért egyszerűen bizseregni kezd mindenem, és már csak alsó ajkamat harapdálva ülök a törpét bámulva magam mellett. Mintha egy kész örökkévalóság lenne, mire vége, akkor az a vacak megint rákezd, és ismét elkezdi lejátszani... Ekkor Suho észhez térve felpattan, és kikapja a lejátszóból a CD-t, majd magasra emelve a zavarban lévő Baekie-re, majd rám mered.
         - Ha ezek után azt mondjátok, hogy ez nem igazi, körberöhöglek mindkettőtöket – hiába beszél hangosan, még így is hallani hangjában a döbbenetet, hisz ez tényleg piszok valósághűre sikeredett. A végén, ahogy Baekhyun... mintha tényleg Ő! Jesszusom! Még Xiumin sem jut szóhoz, csak a többiekkel együtt hol rám, hol Bacon-re mered magyarázatot várva.
         - Mert nem az – szólalok meg végül, ahogy távozik belőlem a sokk, majd csak a CD-re meredek, hirtelen elkap a vágy, hogy elvegyem tőle, és elrejtsem a szekrényem legmélyére. Egy hatalmasat nyelek, mikor Suho a ne-nézz-idiótának tekintetével mered rám, tényleg nem tudok mit mondani erre. Ez nem igazi, fogalmam sincs, hogy csinálták, de ez... ez nem az, aminek hallották – Nekem nem volt szexuális kapcsolatom Baekhyun-nal! – ahogy hangosan felmorranok, mivel még mindig csak hitetlen tekintetekkel bombáznak, Bacon felpattan, és az arcát takarva rohan be a szobánkba. Homlokon csapom magam a gyökérségem miatt, most pont nem erre a megszólalásra volt szüksége ezek után – Nem lehet igaz... – mormogom sokkal inkább magamnak, mintsem itt bárki másnak, majd még pár pillanat hezitálás után felállok, kiveszem Suho kezéből a CD-t, és Baekhyun után indulok. A kezem már épp a kilincsen van, mikor nagy zörejt hallok a hátam mögül, és egy sor káromkodást, amire oda is kapom a fejem. Viszont amire a tekintetem a kanapék felé téved, már senki nincs ott, valószínűleg jobbnak látták elvonulni valahova. Messze tőlünk. Hát mit ne mondjak, nekem sincs túl sok ötletem ahhoz, hogy hogyan is kezeljem a helyzetet. Hogy hozhattak ennyire kellemetlen helyzetbe...? Aish! Még háromszor ráveszem magam a dologra, mire sikerül is benyitnom a szobába, majd végig Baekie-t bámulva csukom be magam után az ajtót. Az ágyán fekszik, az arcát a párnába fúrja, és összegömbölyödve az égnek emeli a fenekét, mint egy rossz kisgyerek. Egy hatalmasat nyelek, ahogy leteszem az egyik polcra a CD-t, majd vontatott, kimért léptekkel odasétálok, és leülök mellé az ágyra. Egyből összerezzen, ahogy kezemet hátára simítom, de ezek után meg sem mozdul, mintha ettől békén hagynám – Baekie... minden rendben?
         - Hagyjál, Chanyeol! – mormogja a párnájába, amit alig értek, le sem reagálom inkább... Csak nézem a kócos haját, ahogy a párnára omlik, a huzatot görcsösen markoló, vékony ujjait, a vékony hátát... a póló alól kivillanó, fehér combjait. Ohohh, Chanyeol, mély levegő. Legyen mentségemre, hogyha valaki hosszú, hosszú ideje össze van zárva valakivel, vele kel, az Ő szuszogását hallgatja esténként... egy idő után normális, ha kicsit, eh, másképp néz rá, nem igaz? Akár fiú, akár lány. Nem mondom, hogy nem játszadoztam el a gondolattal fejben, hogy én és Baekhyun, hh... De kizárólag csakis csókig jutottunk! Ezt azért leszögezném – Nem hallod? – egyik lábával belém rúg egy egészen kicsit, mikor nem mozdulok, viszont a fejét nem hajlandó felemelni a párnájából. Én ezt megunom elég hamar, és felemelt csípőjét megfogva eldöntöm, amire célomnak eleget téve felém kapja még mindig vérvörös arcát – Menj innen! – félig felül, és vállamba kapaszkodva lök rajtam egyet, viszont én meg sem rezdülök, csak nézek rá ostobán.
         - Nem értem, mi a baj, Baekie. Ez csak egy jól összevágott hangfelvétel, egy túlságosan fanatikus ember kezeinek a műve... – felváltva nézek a szemeibe, amíg az Ő arca látványosan eltorzul szavaimat hallva, szerintem egy hajszál választja el attól, hogy besípoljon. És hát nem is tévedek, valami olyasmi hangot hallat, mint a teafőzőnek és az ajtó nyikorgásának a keveréke, mikor is hirtelen felül, és a felsője alját szorongatja, hogy ne csússzon feljebb. Mit ne mondjak, akaratlanul is kezeire téved a tekintetem, azon kívül is fehér combjaira, eljátszadozom a gondolattal, milyen látvány fogad, ha véletlenül feljebb csúszik az a fránya felső... Vajon van rajta boxer?

- Chanyeol, itt a szemem!

- Hmm? – ennyi csúszik ki a torkomon, ahogy egyik kezével megpaskolja az arcomat, így értetlenül szemeibe is pillantok. Egyikünk sem szól egy szót sem, engem ugyanis túlságosan lefoglal, hogy azt figyeljem, ahogy az arca nagyon nem akar visszaváltani az eredeti színére, esküszöm, érzem, hogy nagyon zavarban van. Mondtam már, hogy aranyosnak találom?
         - T... te... te miért... Miért nem vagy kiakadva ezen? Hisz ez beteg! Ez... Ez nem szabad, ez tilos, e-ez lehetetlen... – a végén tehetetlenségéből adódóan fellendíti kezeit, a mozdulatnak hála pedig csak még többet enged szabadon combjából, amire akaratlanul is ismét letéved a tekintetem. A fenébe – Chanyeol! – amint észreveszi, mit nézek már megint, egy hatalmasat üt a vállamba, majd egy erőszakos mozdulattal magára rántja a takaróját. Hát tehetek én erről? Ő dobja magát elém... most komolyan. A legtöbb lány elbújhatna mögötte, olyan lábai vannak.

- Mi a bajod? – mormogom halkan, miközben lassan felkelek az ágyáról, és inkább a sajátom felé veszem az irányt – Ez csak egy hangfelvétel, ami össze van vágva. Semmi valóságalapja – a végénél elhúzom a számat, majd ledőlök az ágyamra, ami egy kicsit nyikorog már, hisz sokszor kínzom így – Amúgy meg pont azt nem értem, mi a probléma számodra ebben – hát igen, ismét be nem áll a szám, de hát tehetek ellene? Ha egyszer kinyitják a csapot, képtelenség elzárni, amíg minden csepp el nem fogy. Egy nagyot sóhajtok, ahogy a hátamra fekszem, és egyenesen a plafonra meredek, miközben ujjaimmal a mellkasomon dobolok szüntelenül – A szex az ugyanúgy szex fiúk között, mint egy hetero párnál. Semmi probléma nincs ezzel, sőt... talán... egy kicsit még izgalmasabb is... – egész testemben megborzongok, ahogy szemeim leragadnak, és az kúszik a lelki szemeim elé, hogy a CD-n hallott hangok mellé kép is társul. Hosszú, hosszú pillanatokig csak hallgatok egyre tovább kínozva saját magam, viszont a csend, ami kettőnk közé telepszik, előbb-utóbb észhez térít. Képzeletben homlokon csapom magam, majd gyorsan felülök, hogy megnézzem, mennyire sokkoltam le Baekhyun-t. A látvány, ami fogad, eléri, hogy átkok hadát szórjam a hülye fejemre, ugyanis szinte tátott szájjal mered rám, majd hirtelen mozdul, lerúgja magáról a takaróját, és még tőle is szokatlan fürgeséggel halad az ajtóhoz.

- Nem hiszem el, hogy ilyet mondtál, Chanyeol! – szavait hallva agyam bekapcsol, végtagjaim életre kelnek, és utána sietve a derekánál fogva rántom vissza, mikor már a kilincsen a keze.

- Baekie! – morgom, ahogy felkapom a vállamra, amit Ő nagyon nem néz jó szemmel, minden erejét bevetve a hátamat kezdi ütlegelni.

- Jesszus, engedj el! Mit csinálsz?! – hangosan nyikkan egyet, ahogy levágom az én ágyamra, máris egy ijedt tekintetet kapok válasznak.
         - Beszéljük meg, rendben? – nagy, kérlelő szemekkel meredek le rá, amire Ő csak bambán néz a szemeimbe, majd megrázva a fejét megpróbál felkelni.
         - Nem, hagyjál! Megyek és szólok Suho Omma-nak, hogy elment az eszed! – fújtatva vág bele a vállamba, ahogy egy laza mozdulattal visszadöntöm, és mellé térdelek. Mondanom sem kell, szerintem a vér állt meg benne hirtelen, hiszen ahogy felé tornyosulok, már-már remegő ajkakkal, lebénulva néz a szemeimbe. Pillanatok telnek el így, ebben a pozícióban, mire végül nem csak látom, hanem hallom is, ahogy levegőt vesz – H... ha nem engedsz el, sikítok, Park Chanyeol! – erre csak a homlokomat ráncolom, hisz csak egy kicsit erősebben kéne próbálkoznia és simán legurítana a földre, onnantól meg szabad az útja... de nem. Ő csak tovább fekszik majdnem hogy alattam, majd még jobban visszatérve az élők sorába nagy nehezen megtámaszkodik alkarjain. Hh, ha sikítani mer, esküszöm, nem bánok vele kesztyűs kézzel, kell a fenének, hogy egy perverz állatnak nézzen itt mindenki!
         - Baekie – kissé felemelem a kezeimet, és mutogatva próbálom a tudtára adni, hogy csak maradjon nyugton – Csak hallgass meg!
         - N...nem, a fenét! Ezek után nem, én... én most elmegyek... – szinte már liheg Isten’ tudja, miért, ahogy nagy nehezen összekaparja magát, és megpróbál kikúszni lábaim közül. Hogy a fenébe hagyhatnám? A végén még rám küldi Suho-t, és nincs kedvem írásba foglalni két oldalon keresztül, hogy nem akartam megerőszakolni a kis hisztist. Épp ezért erősen visszanyomom a takaróba, majd mikor látom, hogy már sikítani készül, szabad kezemet a szájára tapasztom.
         - Css! Csak... css, jó? Hallgass meg, rendben? – szinte beleborzongok, ahogy nedves, telt ajkai a tenyeremnek nyomódnak, és a forró leheletét érzem a bőrömön, arról meg ne is beszéljünk, hogy mekkora kiskutyaszemekkel mered rám. Hosszú pillanatok telnek el így, mire már meg sem rezzen, nem próbálkozik kiszabadulni, csak fekszik... teljesen lebénulva. Ekkor leveszem tenyeremet szájáról, egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy nem sikít fel – Én azt... azt nem úgy értettem... Hh, vagyis de – veszek egy mély levegőt, mikor már magamat is kezdem összezavarni, muszáj megállnom egy pillanatra. Hát rendben van, mondjuk ki kerekperec, mi a helyzet – Figyelj, Baekie, ne ijedj meg, nézz hülyének és legfőképp; ne sikíts, rendben? Én... én azt hiszem, meleg vagyok – vallomásom után kínos, szinte már fizikailag kínzó csend áll be, egy pillanatra azt hiszem, most hoztam a szívinfarktust a legjobb barátomra. Jó, számomra talán kicsit... kicsit több ennél, de hát ez úgy tűnik, teljesen lényegtelen a mi helyzetünkben. Hosszú percek után, mikor már késsel lehetne vágni a feszültséget kettőnk közt, látom, hogy temérdek oxigént szív a tüdejébe, tudom, hogy menekülni készül, talán kiabálni... Ezt már megtudni sem akarom, így már ösztönösen nyúlok ajkai felé, hogy betapasszam azokat tenyeremmel, viszont egy meglepően heves mozdulattal löki el a kezem, és káromkodva próbálna kimászni alólam... ám én ebben a pillanatban, meggondolatlanul , a pólójánál fogva rántom fel magamhoz, és tapadok ajkaira, hisz már nem látok jobb lehetőséget arra, hogy itt tartsam addig, amíg el nem magyarázok neki mindent. Érzem, amint ajkaim övéire simulnak, egyből ledermed, és minden ellenkezését abbahagyva csak ül, liheg, érzem, ahogy a szíve is őrült tempóba kezd. Nagy tenyereimet lassan arcára vezetem, és egy lágy, gyengéd csókba hívom, amit hatalmas fájdalmamra egyáltalán nem viszonoz még egy kész örökkévalóság után sem. Szaggatottan szívom be a levegőt, ahogy hátrébb húzódom tőle, majd amint sikerül kinyitnom most ólomnehéznek tűnő pilláimat, egyenesen az Ő meghökkent tekintetébe fúrom sajátomat. Nem tudom, mi ütött belém, ahogy valószínűleg Ő sem... Hát ezt már ennél jobban elrontani úgy sem tudom – Ha a szavaim nem érdekelnek... legalább... had mutassam meg, miről van szó, kérlek – mormogom szemeimet ismét lehunyva, majd mély levegőket véve hanyatt döntöm, és újra ajkaira nyomom sajátomat.
         - Mmh – félhangosan a csókba nyög, majd minden erejét összeszedve próbál eltolni magától, úgy kell a vállamba marnia, hogy hajlandó legyek legalább egy kicsit elhúzódni tőle – Ké... kérlek, ezt ne csináld! – igencsak szigorú tekintettel mered fel rám, bár sokkal inkább ijedtnek látom, mintsem dühösnek. Ez valamiért megnyugtat, nem is tudom... egyszerűen csak jó érzéssel tölt el.
         - Akkor csináljak mást? – máris lejjebb vezetném rajta kezeimet, amire ijedten nyikkanva löki el azokat, muszáj elvigyorodnom ezen. Én csupán csak viccelek, Ő mégis olyan komolyan veszi.
         - Jesszus, ne! – szinte teljesen elvékonyodik a hangja, majd egy hatalmasat nyelve hallgat el, ahogy egyenesen, rezzenéstelen arccal a szemeibe meredek. Kezeim lassan visszatérnek arcára, hüvelykujjaimmal selymes bőrét simogatom, amire Ő... nem is tudom. Talán... megnyugszik? Mindenesetre látom, ahogy tekintete meglágyul, pár pillanat múlva pedig ajkai kissé szétnyílnak, mintha, hh, a csókomat várná. Bár gondolom, hogy ez egy hatalmas hülyeség, nekem mégis olyan jólesik belelovalnom magam ebbe a tévhitbe – N-nem akarom ezt! – motyogása halk, szinte alig értem meg, viszont amint lepillantok ajkaira, látom, hogy remegnek, érzem, ahogy szíve őrült mód kalapál, szemem sarkából érzékelem, amint a lepedőt markolja maga mellett.
         - De igen, te akarsz, Baekie – utolsó szavaim ezek, majd harmadik, és a legtökéletesebb csókunkra hajolok ismét azokra a telt, édes ajkakra.