4. rész
Reggel úgy ébredek, ahogy másfél hónapja találtam rá legjobb barátaimra; úgy fonódok rá, mint egy inda, de semmi pénzért nem ereszteném el. Mit is mondott tegnap? Szüksége van rám?
- Mmmhh...- nyög is egyet, ahogy még jobban belém kapaszkodik, majd lassan nyitogatni kezdi szemeit.
- Jó reggelt, Hercegnőm- vigyorogva csókolok ajkaira, és szorosabban ölelem magamhoz.
- Hercegnő?- felvonja egyik szemöldökét, és hátrébb húzódik.
- A hangsúly a birtokos jelzőn volt- csücsörítek felé, lehunyt szemekkel, de nem kapok puszit.
- Mindjárt mondom, mit csókolhatsz meg- morran le kicsit behisztizve, majd kikel mellőlem, és magamra hagy. Szemeimet forgatva kelek ki ágyából, de a levakarhatatlan mosolyom még mindig az arcomon játszik.
- Ugyan már, csak egy csókot...- meglepetten nézek körbe a nappaliba, hiszen nagyobb rend van,mint buli előtt. Ezek szerint nem csak egy bejárónőjük, hanem egy kész hadseregük van ilyen helyzetekre- Naaaa, kérlek- ajkamat biggyesztem, ahogy megállok mögötte. A konyha is épp olyan fényűző, mint a ház többi része.
- Nem tudom, megérdemled-e- puffogja a gyümölcstálra meredve maga előtt. Átölelem derekát, és füléhez hajolok, amibe bele is csókolok.
- Tudom, hogy te is akarod...Hercegnőm...- hatalmas, lemondó sóhajt hallat, majd felém fordul, és arcomra simítva csókol meg. Halk sóhajai, és egy-két kisebb nyögése arra a következtetésre juttatott, hogy élvezi... Még nem mondta ki egyikünk sem hangosan, hogy együtt vagyunk... És most per pillanat nem is tudom, mi van köztünk pontosan. De az Isten szerelmére, leszarom, amíg így csókol!
- Vakard le azt az önelégült vigyorodat, Jaejoong- mormogja, ahogy elválik tőlem, de nem tud túl messzire húzódni, mivel szorosan a pultnak préselem.
- Miért tenném, ha egyszerűen boldoggá teszel, hmm?- kérdésemen szemmel láthatóan eléggé meghökken, sőt még szemei is kikerekednek kissé, amitől muszáj folytatnom- Tudod, Junghyun nem ismer téged, ezért nem tudhatja, milyen...különleges vagy, Jun- mosolygom arcára simítva, míg szabad kezemmel derekát ölelem magamhoz. Soha nem volt dolgom még olyannal, aki fél évnél fiatalabb lett volna nálam, de ez a 3 év köztünk egyből feledésbe merül, amikor a szemeimbe néz...elvarázsol. Teljesen.
- Olyan vagyok, mint mindenki más- ahogy engem idéz még a tetős ebédünkről a suli tetején, beharapom alsó ajkamat- Miattad azon a napon, fent a tetőn, még el is hittem egy pillanatra, hogy felérek a többiekhez...- édesen elmosolyodik, majd karjait nyakam köré csúsztatja.
- Te több vagy, mint a többiek- rásimítok fenekére, amitől egy halk sóhaj-nyögés kombináció csúszik ki gyönyörű ajkain. Itt az idő. Hogy megtegyem...- Mondd csak, Jun...- letérdelek előtte, és jobb kézfejét szorongatva nézek fel igencsak meglepett arcába-...lennél a barátnőm, Hercegnőm?- halkan felnevet a kérdésen, majd felhúz maga mellé.
- Esküszöm, nőnek érzem magam, és ilyet ne csinálj többet, mert bizarr- nevetése egyre hangosabb lesz, majd erőt vesz magán, és elhallgat- Leszek a barátnőd, ha leszel a Hercegem- vigyorogja magabiztosan, és felszegi az állát, ahogy ismét átkarolja nyakamat.
- Én mindig is a Herceged voltam- mosolyogva fújtat egyet, majd a hajamba túr.
Két hete nem kapok mást Junghyuntól csak szúrós pillantásokat, és megvető felhorkantásokat, amikor elmegyek mellette. A legjobb barátom volt. Tényleg, mindent elmondtunk egymásnak, megbíztunk a másikban...és ahelyett, hogy megismerte volna Junt, ellökött magától.
- Ma délután otthon leszel velem, hyung? Anyuék ma jönnek haza két napra, és meg akarnak ismerni- Jun édesen mosolyog rám, majd a szájába dob egy sültkrumplit. Megismertünk néhány tényleg kivételesen jófej, őszinte és okos srácot a suliban, így velük osztjuk meg az ebédlőasztalunkat. A fiúk igazi nőcsábászok, de szívük és az eszük a helyén, a lányok pedig manikűrös helyett inkább a gördeszkán töltik az időt. Jó végre olyan társaságban lenni, ahol nem kell játszanom az alfát. Nem kell a bandavezér, se semmi más szerepet betöltenem, itt mindenki egyenlő.
- Nálunk hagytad- Junghyun indulatosan csapja le mellém az asztalra ezüst nyakláncomat. Miután eljöttem múltkor Juntól, egyből összepakoltam, és odacuccoltam hozzájuk. Kicsit gáz a helyzet, mert a szülei nem tudják, de mivel havonta kétszer járnak haza így még csak nem is találkoztam velük. Volt legjobb barátom a fülemhez hajol, és direkt suttog, hogy senki se hallja, amit mond- Ha azt akarod, hogy az édes kicsi Jun megússza, akkor eljössz délután a suli melletti sikátorba, vili? Neked és a többieknek vannak még le nem rótt köreitek-, s ezzel kiegyenesedik, és elmegy. Megfenyegetett? Szóval, ha én nem megyek el, akkor Junt bántja. Nem. Ezt nem hagyhatom.
- Mit mondott, hyung?!- Jun aggódva fordul felém, de nem kap választ egy ideig.
- Semmi, Hercegnőm...valószínűleg délután öt körül tudok csak hazaérni...dolgom lesz- mondom végül kitérve a válaszadás alól.
- Jaejoong, ugye minden rendben?- lassan felé fordítom a fejem, és ajkaira csókolok.
- Persze, minden...a legnagyobb rendben- halványan el is mosolyodom, de látom rajta, hogy nem győztem meg. Csak éljem túl a mai napot. Hány embert hívhat? Ha már négyen jönnek, nem fogok bírni velük...de most már azt is kinézem belőle, hogy húsz embert is összetoboroz. Soha nem gengszterbanda voltunk. Csak megvolt a társaságunk, amit sokan elitéltek. Már nem is tudom, hogy történt, de egyszercsak én lettem a frontember a társaságban, és ezt olykor-olykor ki is használtam. De most, hogy mindenki ellenem van... Tiszta sor, hogy ki akarják belőlem verni a szart is, de ezzel végleg kikerülök onnan. Nem leszek többé a tagja. De ha ez kell ahhoz, hogy Junhoz egy ujjal se érjenek, akkor felőlem ki is nyírhatnak.
A nap további része csigalassúsággal telik, és már Jun szemeibe nézni is nehéz. Hisz tisztában vagyok vele, hogy délután ötkor még nem leszek otthon, ráadásul eszembe se jutna félig agyonverve bemutatkozni a szüleinek. Abban sem vagyok biztos, hogy látom többet... De nem tehetek mást, ez az ára, ha Junt biztonságban akarom tudni. Fél kettőkor végzek, és egy megszokottnál hosszabb ideig tartó ölelés után engedem csak el Junt haza.
- Hyung, biztos minden rendben? El se akarsz engedni- hallom hangján, hogy kissé elmosolyodik, de az aggodalom is élesen cseng benne, miközben egyre szorosabban préselem magamhoz édes testét.
- Ha haza érsz, írj egy SMSt, oké?- válok el tőle végül, és végig simítok arcán, bólint egyet, makd egy gyors csókot nyom ajkaimra, és elindul Yoonminékkel. Adok magamnak még két percet miután végleg eltűnnek szemelől, majd a sikátor felé veszem az irányt. Jól tudom, mit műveltek itt régen más bandák, és a gondolat, hogy most én vagyok a soros, kikészít. Ennek ellenére nem mutatok ki semmiféle érzelmet, semleges arccal sétálok a két ismerős alak felé. Ketten vannak. Nekem ez túl...gyanús.
- Már azt hittük, nem jössz. Tényleg kár lett volna Junért, nem?- nem mondok semmit Junghyun szavaira, de velem ellentétben a mellette ácsorgó Jongmin kissé elmosolyodik.
- Csak essünk túl rajta, oké?- sóhajtom el a végét, amire felemeli egyik kezét, és int egyet.
- Rendben, te akartad...akkor gyorsak leszünk- megvonja vállait, és máris még három srác jelenik meg mellette, akiket még életemben nem láttam. Kezdek képzelődni, mintha Yoonmint láttam volna egy pillanatig a sikátor végében, de azt is csak a szemem sarkából. Mindegy, ki járkál ott, csak Jun legyen otthon. Eltelik még pár perc síri csendben, de a telefonom csak nem rezeg jelezve, hogy SMSem jött volna az én Hercegnőmtől, de ez egyből kimegy a fejemből, ahogy ez egyik nagyobb darab mögém áll, és hátam mögött fogja össze karjaimat. Semmi erőszakosabb mozdulata nincs ami azt jelenti, hogy új, ezért nem láttam még soha. Szinte ezer százalék, hogy Junghyun vette át a helyem, és miatta már most eldurvult minden... Megveret. Egy kedves, jófej srácból egy elborult álat lett...mind miattam. Feleszmélni sincs időm, az első ütést tőle kapom egyenesen gyomorszájamba, amitől előre csuklik felsőtestem egy fájdalmas nyögés kiséretében. A nagy darab ránt rajtam egyet, így ismét kiegyenesedve állok előtte. Nem kapok levegőt, meg fogok fulladni, ha még egyszer oda üt- A legjobb barátom voltál! És egy olyanért elattad a lelkedet is, te szerencsétlen- teljesen kikel magából, ahogy sorozatban kétszer még a gyomromba üt, és ordítozásban köt ki- Más lettél, Jae. Egy nyomorult, akiken régen mindig csak röhögtünk!- úgy tűnik, az kiment a fejéből, mi miatt kötöttem ki Jun karjaiban... De talán ez a legjobb dolog, ami velem valaha is történhetett. Hogy Byul és Junghyun egymásra találtak. Ököllel az arcomba üt, amitől fejem hátta bicsaklik. Csak azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Hogy Junt ölelhessem egész éjjel, és egy örökkévalóságig csókolni. Köhögni kezdek, ahogy ismét egy hatalmasat rántva egyenesít ki az engem fogságban tartó Godzilla. Hagyják, had érezzem, hogy fáj, hogy szenvedjek...csak ezután kapom a következőt. Immár nem Junghyun mér rám hatalmas ütéseket, hanem a többi három tag. Térdek, könyökök és öklök vágódnak a gyomromba, és a hányinger egyre feljebb kúszik a torkomban, miközben saját véremet érzem kicsorigni ajkaim közül. Apró, fekete foltok játszadoznak a szemem előtt, ahogy a földre kerülök, majd összeszorított szemekkel várom a következő ütést. Viszont amikor nem jön semmi, fél szemmel felpillantok Junghyunra. Egy önelégült mosollyal nézi a sikátor bejáratát, aztán én is meghallom...
- Hyung!- Jun reszkető hangjára szinte egyből magamhoz térek, főleg miután meglátom felénk futni. Nincs egyedül. Rajta kívül még hárman sietnek felém a körülöttem tornyosulókra ügyet sem vetve. Mondanám, hogy menjen haza, tűnjön innen, de egy hang se jön ki a torkomon.
- Úgy tűnik az édes kicsi ukegyerek is be akar szállni- hallom a gúnyos szavakat magam mögül, és épp próbálnék felállni, amikor valaki az oldalamba taposva taszít vissza a földre.
- Ne bántsd! Ne érj hozzá, kérlek...!- sipákolja ha jól hallom, inkább ingerülten, mint félénken, amikor egy másik ismeretlen egyed fogja le hátulról, mint engem az előbb Hercegnőmet- Eressz el, te állat!- felpillantok rá, de ő csak dühödten mered Junghyun felé. A hangok tompulni kezdenek, de még ígyis jól hallom a rendőrautók közeledő szirénázását. Csak hangos ordibálást, és szitokszókat hallok már, bár semmi konkrétumot nem tudok kivenni belőle.
- Ne haragudj!- hirtelen Jun mellettem terem, és arcomra simítja két tenyerét. Szemei mint mindig, úgy mist is csillognak, de most a könnyeitől, amik arcát is eláztatják- Az én hibám az egész, hyung...- hangja megremeg a visszafolytott hangos sírástól, és egyre lejebb hajol hozzám- Ha én nem vagyok...- meg sem várom, hogy befejezze, egy gyenge mozdulattal rántom le magamhoz, és erőtlenül csókolni kezdem, amit egyből viszonoz. Kint vagyok ebből a fertőből. Már nem kell attól rettegnem, hogy bántják őt... Kék-piros fények villognak mindenhol, de én egyre csak távolibbnak látok mindent magam körül.
Jun
+
Jaejoong
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése