Nos...bocs a terjedelemért.xd<3
Daehyun [POV]
Hatalmas, felcsillanó szemekkel mérem végig az elém tett vacsorámat, végig nyalom ajkaimat. Hm, ma este két legyet ütök egy csapásra; nem csak jól fogok lakni (ami nálam szinte lehetetlen), hanem még birtokba is vehetem azokat a puha, meleg ajkakat, amikről az elmúlt egy hétben csak álmodoztam. Fogalma nincs, mire vállalkozott. Máris enni kezdek, hatalmas étvágyam megint megmutatja magát. Mindig ilyen sokat eszem, de soha nem látszik meg rajtam, ami csak arra buzdít, hogy minél többet termeljek magamba. Mmh, imádom a törtkrumplival sült kacsacombot. Egyszerűen imádom.
- A vacsora végeztével, szívesen megnéznénk a rajzaidat, Youngjae. Már nagyon, nagyon kíváncsiak vagyunk- szemem sarkából a falnak támasztott három hatalmas, A2-es méretű mappára lesek, amik szemmel láthatóan dugig vannak. Ah, ha ezt mind végig akarják nézni, soha nem kerül majd sor az estém fénypontjára. És nem, az nem a desszert lesz. A gondolatra tekintetem Youngjae ajkaira téved, egy pillanatra evés közben is megállok. Hh, ez jobb lesz bármiféle desszertnél... Kissé elvigyorodom, ahogy a kis Őzike idenéz, majd kissé nagyra tágult szemekkel fordul inkább előre egyből. A tányérom több, mint a negyede már ki van ürítve, és csak egy kicsi kell ahhoz, hogy a többi is a gyomromban landoljon.
- Nagyon sok van...- szólal meg az Mrs. Yoo kisfia helyett, aki most teljesen a tányérja felé hajolva csipeget a krumpliból. Sejti, hogy az egészet meg fogom enni, és egy édes, forró csókkal jár majd nekem-...Már tíz éves kora óta gyűjtögetjük minden nagyobb munkáját- ahogy a felnőttek beszédbe elegyednek, én az asztal alatt éppenhogy a kis Őzike combjához érek, amitől összerezzen. Csendben eszem addig, amíg az utolsó kis krumpli darab a villámra nem kerül, egy félmosollyal lesek Youngjaere, aki nagyot nyelve nézi végig, ahogy azt is eltűntetem. Tarkójára simítva fordul előre egyből, tisztán látszik rajta, ahogy az agya kattog valamin, amivel kihúzhatná magát a dolog alól. Erre nem hagyok neki időt, akarom azt a csókot.
- Mondd csak, Anya, nagy baj lenne, ha nélkülünk néznétek meg a rajzokat?- nézek itt szüleimre felváltva, akik értetlenül összenéznek a kérdéstől- Nagyon szeretnék mutatni valamit a kis Őzi...Youngjae-nek, és attól tartok, erre nem kerülne sor, mivel szemmel láthatóan rengeteg munkája van itt- mindig is jó voltam a rábeszélésben, és ez most sincs másképp. Kitartóan várom a választ, miközben az üres tányéromat kissé beljebb tolom az asztalon, hogy a kis Őzike még a szeme sarkából is jól lássa azt.
- Rendben, Kincsem, végülis Youngjae nem feltétlenül kell ehhez...biztos, a szülei is tudnak sok mindent mesélni- a válaszra elmosolyodom, ellentétben a mellettem ülővel, aki teljesen kicsire húzza össze magát. Több nekem sem kell, egyből felállok, és őt magammal húzva kezdem kifelé vonszolni. Szinte ide hallom, ahogy a szíve őrült tempóba kezd, még jobban szorítom a csuklóját, mielőtt elrohanna.
- Anyuék...Anyuék ha megtudják...a...akkor...- kezd el félhangosan dadogni, amitől csak elmosolyodom.
- Nem fogja senki sem megtudni, ne aggódj- ez részben kissé elszomorít, de a gondolat, hogy hamarosan lesz is mit eltitkolni, csak még gyorsabban hajt fel a szobámba. Biztos vagyok benne, ha nem vonszolnám ilyen erősen, a lába a földhöz ragadna, és egy tapottat sem mozdulna egészen addig, amíg a szülei haza nem akarnak indulni. A gyors tempónak hála nem telik sok időbe, amíg meg nem érkezünk a célomhoz, amit Ő igencsak meglepetten fogad.
- A...a szobád?- dadogására már nem is válaszolok, ahogy becsukom magunk után az ajtót, derekánál fogva finoman neki nyomom Őt, és szorosan elé állok.
- Egy hétig kínzott a gondolat, milyen finom is lehetsz valójában- suttogom egyre közelebb hajolva hozzá, miközben le sem veszem szemeimet kissé szétnyíló, remegő ajkairól. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem a lányok mozgatják meg a fantáziáját. Ez nekem csak jó. Nagyon, nagyon jó.
- N-ne csináld ezt...kérlekh...- motyogja szinte olyan halkan, hogy meg sem hallom, de ezzel is csak a vágyat kelti bennem. Az utolsó pillanatokban nézek fel a gyönyörű szempárba, ami most kétségbeesetten csillog, majd a sajátomat lehunyom egyből, ahogy telt ajkai enyémekhez simulnak. Lágyan csókolni kezdem, miközben egyik kezemet az ajtó és dereka közé csúsztatom, így húzva magamhoz minél közelebb. Egy csókról szólt a fogadás...épp ezért nem fogok hosszú percekig elválni tőle. Egy örökké valóságnak tűnik, mire viszonozni kezdi mennyei játékát ajkaimnak, amivel halk, elégedett morranást vált ki belőlem. Másik kezemet lassan felvezetem oldalán, majd nyakán is áthaladva egyenesen selymes tincsei közé vezetem ujjaimat, amikkel tarkójánál állapodok meg szorosan tartva Őt. Reszkető kézfejekkel öleli át a hátamat és túr bele felsőmbe, mire én válszként egész testemben hozzásimulok. Ajkai épp olyan melegek és puhák, mint ahogy én azt elképzeltem, épp annyira ejtenek rabul, ahogy én arra számítottam...megőrjít. Nyelvem lassan utat tör ajkai közé, majd ahogy lágyan maszírozni kezdem övét, halkan a csókba nyög, ezzel az én élvezetemet még inkább fokozva. Órákig képes lennék hozzáfeszülve csókolni, de pár perc után kénytelen vagyok elválni tőle. Épphogy hátrébb húzódom, végig nyalok alsó ajkán a csók utolsó ízeit is kiélvezve.
- Többször ish köthetnénk ilyen fogadásth...- pihegem homlokomat övének döntve, miközben még mindig ugyanolyan erősséggel szirítom magamhoz.
- Márminth milyet?- néz rám kérdő tekintettel, mivel a megjegyzésem eléggé kétértelműre sikeredett.
- Amiben én nyerek- jelentem ki nemes egyszerűséggel, majd ellépek tőle, mielőtt egy második, meg nem engedett csókra tapadnék ajkaira ismét. Amíg én elsétálok az ágyamig, és elfekszem rajta, Ő csak ajkait tapogatva bámul maga elé. Istenem, de édes! És még csodálkozik azon, hogy elveszi az eszemet. Egyáltalán tudja, milyen hatással van rám? Hh, nem, kétlem, hogy így lenne...- Nem jössz ide?- vonom fel egyik szemöldökömet, amikor még csak egy centit sem mozdul, csak áll egy helyen. Lassan ülök fel végig azt nézve, ahogy félénk, gyönyörű arcát felém fordítja- Nem harapok- ütögetem meg magam mellett a hatalmas ágyat, de még csak meg sem mukkan- Nyugalom, semmi hátsó szándékom nincs. Ez csak egy fogadás volt, Youngjae, amit tisztességesen nyertem. Ezen kívül egy ujjal nem érnék hozzád, ha te meg nem kérnél rá- nézek rá komoly tekintettel továbbra is, majd arrébb is kúszom, hogy neki minél nagyobb helyet biztosítsak- Gondoltam, berakok egy filmet. Na? Nézhetnénk valamit, amíg el nem mentek- kíváncsi tekintettel fürkészi arcomat, miközben fejét is kissé oldalra biccenti. Mivel választ úgy tűnik, egyhamar nem kapok, felkelek, hogy beizzítsam a DVD lejátszót, és berakjak egy filmet- Milyen filmeket szeretsz?- lesek rá fél szemmel, mosolyogva nyugtázom, hogy már az ágyamon ül.
- Akció...- meglepődöm a válaszon, hisz nem egészen ezt nézné ki belőle az ember. Valami romatikus, csöpögős szutyokra számítottam tőle-...és a klasszikusok- a mondat efféle befejezésére aztán már végképp nem számítottam, felvont szemöldökkel fordulok felé.
- Mármint a vén, fekete-fehér izékre gondolsz?- kérdezem elég furcsa hangsúllyal a hangomban, amivel csak azt érem el, hogy a szemeit forgassa.
- Először is egy filmre nem mondjuk azt, hogy vén, Dae- ahogy kiejti a nevemet, az én kezemből is szinte kicsúszik az épp előhalászott DVD tokja- Az klasszikus. Nem vén, hanem KLASSZIKUS- most rajtam a sor, hogy a szemeimet forgassam, majd inkább egyszerűen csak becsúsztatom a Vitathatatlan 3. részét.
- Talán egyszer megmutathatnád, mégis mi a jó egy 'klasszikus' lélekszipolyozó filmben- mormogom, ahogy levetem magam mellé, és a TV-re meredek.
- Oh, otthon van egy csomóóóóó nagyon, nagyon, nagyon jó klasszikusom!- csapja össze a tenyereit felcsillanó szemekkel.
- Hm, akkor holnap után fél öt körül nálatok- gyűröm fejem alá egyik nagyobb párnámat, hogy kitámasszam a fejemet.
- Hát ezt gyönyörűen megbeszélted magaddal- mormogja az orra alatt egy pillanat alatt bedurcizva, még a kezeit is összefonja mellkasa előtt- És ha nem akarom, hogy gyere?- néz rám végül halkan motyogva, de még a TV zaján keresztül is hallom azt az egy kérdést, amit nagyon nem akartam...
- Tényleg nem akarod, hogy menjek?- meredek vissza rá pislogás nélkül, miközben a torkomban egyre nagyobbra nő az a bizonyos gombóc. Csak némán szemez velem hosszú pillanatokig, majd végül visszafordul a film felé.
- Fél öt... De ne merj késni- mormogja nem épp a legszebb hangsúlyával, de még így is egy hatalmas, önelégült mosoly ül ki arcomra. Szóval akarja, hogy ott legyek...vele...kettesben. Gondolom, hogy kettesben, a szüleit csaknem hívja meg ezer éves izéket nézni. Ah, nem akarok...hogy is hívta az előbb?...klasszikusokat nézni. Jesszus, még a gondolatba is belefájdul a fejem. De a tény, hogy így vele lehetek...mindent megér. Akár az összes borzalmat végig nézem, ha így mellette ülhetek és nézhetem a szemem sarkából, ahogy Ő teljes beleéléssel és csillogó szemekkel bámulja TV-t. Mint most... Már meg is feledkeztem a filmről, de nem csodálom. Ki lenne kíváncsi bármi másra, miközben itt ül mellette a világ valószínűleg leggyönyörűbb, legédesebb, legszívdöglesztőbb fiúja?- Miért nézel így?- sandít rám szeme sarkából egy idő után, ahogy idegesen ujjait tördeli ölében. Zavarban van. Fokozhatom a dolgot? Végülis ha kimondom, azzal nem ártok senkinek, nem sértek szabályt. Én csak őszinte vagyok...
- Nálad gyönyörűbb fiút még életemben nem láttam- jelentem ki komoly hangon, komoly arccal továbbra is Őt nézve. Érzem, ahogy egész testében megfeszül, miközben arca felvesz egy halvány vörös árnyalatot.
- Aranyos vagy, de nem kell ilyeneket mondanod...- motyogja fejét lehajtva, majd alsó ajkát kezdi rágcsálni. Legszívesebben átkarolnám és magamhoz húznám, de azt hiszem, ezt nem tehetem meg.
- Én csak azt mondom, amit látok, Youngjae- egy hangos, szakadozott sóhaj szakad ki belőlem, ahogy ajkát továbbra sem engedi ki fogai közül. Lélegzetelállító - Ne merj meglepődni azon, hogy ilyeneket mondok, miközben ezt csinálod- kíváncsian néz rám végre homlokát ráncolva, amire én folytatom is- Csak úgy megjegyzem halkan, zárójelben, hogy egy pillanat alatt magam alá gyűrlek, és tapadok ajkaidra egy meg nem engedett csókra, ha ezt most azonnal nem fejezed be...- meredek alsó ajkára, amit az enyhe célzásomra lassan, igen lassan kezd kiengedni fogai közül, majd egy hirtelen mozdulattal odakap ujjaival és végig simít rajta. Megöl! - Ezzel nem segítesz.
- B...bocsánat...- motyogja, ahogy kezét elkapja, és ölébe gyűrve fordul előre inkább. Tovább egy szót sem szólunk, csak néma csendben nézzük tovább a filmet, amíg vége nincs. De talán jobb is, mielőtt még elijesztem valami hasonló megnyílvánulásommal... Még ülök pár pillanatig, majd némi életerőt erőltetek magamba, és felkelek, hogy kivegyem a DVD-t a lejátszóból. Halk kopogás szűrődi, át az ajtómon, amire csak morranok egyet jelezve, hogy szabad.
- Hát itt vagytok...- a kis Őzike Anyukája nyit be szoknyáját lesimítva, majd kisfiára meredve lép beljebb- Dae szülei szeretnének neked bemutatni valakit, jobb, ha lejöttök- ahogy kimegy, Youngjae egyből kérdő tekintettel fordul felém, mire én is csak homlokráncolva válaszolok. Fogalmam nincs, mégis kiről van szó...
- Hallottad...jobb, ha megyünk- húzom fel párnáim közül, és kezdem leterelgetni a nappaliba. Én egyből megtorpanok meglátva az ismerős lány arcot, és őszintén nem igazán értem, mit keres itt. Az unokahúgom.
- Youngjae, had mutassam be neked Jan Di-t, a bátyjám kislányát- mondja Apu, ahogy a kis Őzike félénken odaaraszol hozzájuk- Jan Di, Ő itt Youngjae- csak némán biccentenek egymásnak, látszólag mindketten zavarban vannak. Én viszont nem értem... Miért hívták ide? Miért érezték úgy, hogy feltétlenül muszáj bemutatni Őket egymásnak? Pont ma! Nem, én ezt nem értem.
- Már sokat hallottam rólad...- motyogja az unokahúgom fejét lehajtva, amire mindenki más elmosolyodik, csak én nem. A legrosszabtól tartok.
- Azt hiszem, ideje egymásra hagyni a két kis gerlicét- mosolyogja Anyu bájosan, majd Apuba karolva indulnak meg a konyha felé. Gerlicét. Nem, ez nem lehet igaz! Komolyan azt mondta?!- Daehyun, ne zavard Őket, gyere csak ki velünk- általában egyből kapnék egy ilyen alkalmon, és rohannék is utánuk. Ám én csak némán bámulok a négy felnőtt után, akik az én kis Őzikémet épp az unokahúgommal akarják összehozni. Miért? Miért csinálják ezt?! Végre találok valakit...valakit, aki más, mint a többiek. Aki különleges. Erre mit csinálnak a szüleim? Ahogy lehetőség adódik rá, egyből elmarják mellőlem! Csak némán nézem, ahogy Jan Di motyogni, néha dadogni kezd végig a cipőjét nézve. Érzem, ahogy számos izmom megfeszül, és a kiborulás határán vagyok. A szülei nem tudják, hogy Youngjae meleg? Vagy én tudom rosszul? Nem, az lehetetlen, hogy ne érezzen valamit...bármit. Hisz ahogy visszacsókolt... Még most is érzem a tökéletes ajkakat, a tökéletes csókot. A kis Őzike olykor-olykor rám pillant, miközben én le sem veszem unokahúgomról a tekintetemet. Anyuék ezt tényleg megcsinálják...de miért? Nagyot nyelek, mielőtt elindulnék, majd összeszedve magam végül felindulok a szobámba. Eszem ágában sincs a szüleimmel egy levegőt szívni.
- Dae!- hallom magam mögül a kis Őzike kétségbeesett hangját, amire csaknem megtorpanok- Hova mész? Ne menj el!
- Hagyd...- állítja le Jan Di halk hangjával-...hagyd menni. Ketten is jól elleszünk, nem?- a félénk kérdést már alig hallom, ahogy felérek a másodikra, majd egy erőteljesebb mozdulattal becsapom magam után a szobám ajtaját. Jól ellesznek... Ettől egy kép kúszik lekiszemeim elé, ahogy Ők ketten épp egymást falva ülnek a kanpén. Talán Youngjaenek is tetszik...hisz Jan Di gyönyörű lány. Lány. Egy lány! Valóban tévedtem a kis Őzikével kapcsolatban? Az csak egy sima...csók volt. Egy szimpla kis semmi.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése