Elnézést a nagy időkimaradásért. Egyszerűen csak nem jött az ichlet><
De most itt a DaeJae utolsó része^^
Daehyun [POV]
- Mit mondtál neki, Dae?- Zelo eléggé elvékonyodott hangon teszi fel a kérdést, miután Youngjae elviharzik.
- Ha jól hallottam, valami olyasmit, hogy mocs...
- Fogd be!- morranom le Banget, mielőtt kimondaná, amit többet nem akarok hallani. Csak hirtelen felindulásból szakadt ki belőlem, nem akartam Őt megbántani. Felidegesített. És mégcsak nem is Ő, hanem...hanem a tudat, hogy más is látta olyan állapotban, amiben csak nekem szabadott volna. És most jelen pillanatban egy hajszál választ el attól, hogy szét ne robbanjak. Azt mondta este, hogy kíván engem... Ez csak rátett egy lapáttal, hogy még jobban úgy érezzem, Ő az enyém. Csak én ölelhetem meg úgy. Csak én csókolhatom meg. Csak én érhetek hozzá. Youngjae az enyém. Csak az enyém.
- Gratulálok...- pattan fel az angyalarcú, és megindul kifelé.
- Most hova mész?- áll fel egyből Jong Up is, már szinte utána siet.
- Youngjae után!- beleremeg az egész ház, ahogy Zelo bebassza maga után az ajtót, ami után egyből síri csend telepedik ránk. Én csak állok egy helyen utánuk bámulva, és épp arról próbálom lebeszélni magam, hogy utánuk eredjek. Túl ingerült vagyok most ahhoz, hogy normálisan tudjak beszélni bárkivel is. És amúgy is, ez csak egy kis vita volt...semmi több. A kis Őzike ugyanúgy ideges, mint én. Jobb, ha pár órát hagyom, ugyanis ennél jobban nem akarok összeveszni vele. Fontos nekem. Nem akarom elveszíteni.
- Mi van?- szólalok meg hirtelen, amikor leesik, hogy Himchan engem bámul nem épp a legszebb tekintetével.
- Csak annyi, hogy Ő fülig beléd zúgott, ami nem mellékesen minden kis rezdüléséről lerí, te meg leribancozod- csóválja meg a fejét rosszallóan, majd Bang vállára hajtja azt, aki átöleli Őt. Ugyanígy ölelhetném Youngjae-t magamhoz...ha végre lett volna annyi bátorságom, hogy összejöjjek vele. Ha nem csak szimpla csókokat loptam volna azokról a tökéletes, puha ajkakról...- És ahelyett, hogy most utána loholnál, hogy kibéküljetek...- motyogja tovább, ahogy Ő is feláll, és kiindul.
- Himie! Hova mész?- Banget mintha ágyúból lőnék ki, egyből indul is párja után, aki továbbra is csak a fejét csóválja. Yong Gukot soha nem láttam még ilyennek. Ő most tulajdonképpen...fut Himchan után.Talán nekem is kéne a kis Őzike után?
- Zelo nem lesz elég...- pillant rám még utoljára a díva, majd eltűnik Ő is az ajtó mögött Banggel a nyomában. Veszek két mély lélegzetet, és ökölbe szorítom kezeimet, hogy azon vezessem le egy kicsit a feszültséget.
- Mész, vagy maradsz, nem érdekel, de az ajtót csukd be magad után- morgom Jong Upnak, ahogy felindulok a szobámba végül. Jelenleg rá sem vagyok kíváncsi. Elegem van... Ez az egész kikészít! Az nem elég, hogy a tegnap estét rosszul éltem meg, most még Őt is elkergettem magam mellől. Komolyan, hogy mondhattam azt neki? Hogy mocskos ribancozhattam le? Ahogy felérek a szobámba, egyszerűen csak az ágyamba dőlök, és a fejemre húzom a takarót. Egész este alig aludtam valamit, mivel rajta agyaltam, épp ezért két percembe nem kerül, amíg elnyom az álom.
Nem tudom, mennyi lehet az idő, mikor szemeim lassacskán kinyílnak, és szinte elvakít a kintről beszűrődő napfény. Csak azt érzem, hogy a karom zsibbad, mert végig a fejem alá gyűrt párnán pihentettem. Lassan ülök fel, miután a gyomrom ismét görcsbe rándul, ahogy eszembe jut a tegnap este, és a mai reggel borzalmas befejezése. Ma még nem ettem semmit. JÉZUSOM. Azonnal feltápászkodom, és a konyhába veszem az irányt, hogy legalább valami jó is legyen a mai napomban. Anyu épp ügyködik valamin, így észre sem veszi, mikor beteszem a lábam a helyiségbe. Egy szót sem szólok, félek, hogy Youngjae-ről kérdezne. Nem akarok róla beszélni. Én vele akarok beszélni, ugyanis hiányzik. Nagyon. A gondolatot egyből kiverem a fejemből, és inkább a hűtőhöz csoszogok, amit hangtalanul kinyitok. Miközben fapofával méregetem a nagy kínálatot, agyam ismét pörögni kezd, mintha erre lenne programozva. Már nem haragszom rá...én csak aggódom. Aggódom érte, és amiatt, hogy ezzel végleg elkergettem. Ha megutált? Ha ezzel elértem, hogy egy senkinek lásson? Nem! Abba belehalnék! Visszafolytok egy fájdalmas nyögést, majd inkább becsukom a hűtőajtót, aminek neki támasztom homlokomat. Az életben nem volt még ilyen, de...nem vagyok éhes.
- Daehyun, hát téged meg mi lelt?- hallom Anyu hangját, de nincs annyi lélekjelenlétem, hogy felé forduljak, vagy akár megmukkanjank- Na...valami csak van- hallom halk lépteit, ahogy felém sétál, majd nyugtatólagosan cirógatni kezdi hátamat- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz- búgja immár olyan lágy hangon, ami szinte már simogatja füleimet. Elmondhatnám neki? Mégis mit szólna hozzá? Nem tudja, hogy a fiúkhoz is vonzódom, nem csak a lányokhoz. Ráadásul egyből úgy indítani, hogy beleszerettem abba a fiúba, akinek a szüleivel már nagyon jóban vannak...Aish. Mennyire rontanék el vele mindent?
- Youngjae- motyogom végül, és abban reménykedem, hogy ennél többet nem akar tudni. Keze megáll egy pillanatra hátam kényeztetésében, majd megköszörüli a torkát.
- Youngjae?- hallom, ahogy nyel egy nagyot, ami már kezd kicsit kíváncsivá tenni. Miért ilyen furcsa?- Mi a baj vele?- torkomban a gombóc már szinte fojtogató nagyságúra növekszik, amitől már csaknem odakapok kezemmek. Azon kívül, hogy tegnap este túl sokat ivott, ami miatt olyat tett, ami túllépett minden határt, én meg reggel leribancoztam miatta, Ő meg elment vérig sértve, mi lenne a baj?
- Szerelmes vagyok belé- suttogom, miközben szemeimet szorosan összezárom, és várom a pillanatot, hogy undorodva ugorjon hátra tőlem. De nem. Ehelyett síri csend telepedik ránk, kezét megállítja, és csak úgy pihenteti rajtam.
- És ezt miért nekem...miért nem neki mondod most, hm?- a kérdés olyan váratlanul ér, hogy egyből felé fordulok, és arréb lépve, ledöbbenve bámulok rá.
- Te tudtad?- a hangom érthetetlen módon elvékonyodik az utolsó szótagnál, amitől egy apró kis mosoly szerűség jelenik meg Édesanyám arcán.
- Hogy a fenébe ne tudtam volna? Úgy beszéltél róla, az elmúlt napokban főként, mintha a legtökéletesebb teremtmény lenne a Földön- csóvája kissé a fejét egyre jobban elmosolyodva.
- És ez téged nem...zavar?- a gombóc valamiért kissé kisebbre zsugorodik torkomban, így mellkasom is egyszerűbben emelkedik fel-le, ahogy egyből könnyebben áramlik tüdőmbe a levegő. Hatalmas kő esik le a szívemről, már csaknem megkönnyebbülten felsóhajtok.
- A fiam vagy. Úgy szeretlek, ahogy vagy- mondja, miközben közvetlenül elém lép, majd egy csókot nyom homlokomra- Menj csak át hozzá. Jobb, ha elmondod neki akkor is, hogyha viszonozza az érzéseidet, és akkor is, ha...nem- tudom, hogy Anyunak igaza van. El kell mondanom neki. És...tudnom kell nekem is, Ő mit érez irántam. Úgy érzem, fontos lettem neki az elmúlt időben. Már csak az a kérdés, mennyire. A gondolatmenet végére érve lábam megindul, egy szó nélkül viharzok ki a konyhából egyenesen az előszobába, ahol magamra kapom a cipőmet, majd kilépek a fülledt levegőre. A trikóm két perc elteltével már ragtapaszként tapad felsőtestemre, de még ez sem lassít a gyors tempómon, amivel épp hozzá igyekszem. Mintha szemem sarkából Jong Upot, és Zelot láttam volna az egyik padon idegesen ücsörögni, de nem állok meg, hogy jobban megnézzem. Zelonak most nem Youngjae-nál kéne lennie? Gyors lépteim rohanásba torkollanak, ahogy tudatosul bennem, hogy esetleg valami baj van. Mire elérek a házukig, az aggódalom felülkerekedik rajtam, így meggondolatlanul feltépem a bejáratiajtót. A lábam egyből földbe gyökerezik, és ledermedve állok pár pillanatig, ahogy tekintetem Youngjae Anyukájáéba fúródik.
- Dae- hökkenten ejti ki nevemet előbbi hevességem miatt, majd végül egy görcsös mosolyra húzza ajkait- Minden rendben?
- Muszáj Youngjae-val beszélnem- hadarom el egy szuszra, ahogy beljebb lépek, és becsukom magam után az ajtót. Egy kis o betűt formál ajkaival épp úgy, ahogy kicsi unokahúgom, Sora is reggel.
- Hát...Ő még nem jött haza. Zeloék is keresték két órája. Biztos minden oké?- szóval ezért tűntek olyan idegesnek...a kis Őzike nem haza jött. Hol lehet?
- Igen, Mrs. Yoo. Megvárhatnám a szobájában?- lépek még egyet beljebb, ugyanis eszem ágában sincs elmenni. Megvárom, amíg hazaér.
- Persze, nyugodtan- makogja kissé megilletődve kérdésemen, de mielőtt még jobban faggatni kezdene, máris felindulok Youngjae szobájába. Épp olyan, mint amire emlékeztem. Bár, csak két napja voltam itt...de mindegy. Hangtalanul csukom be magam után az ajtót, majd egy jó nagyot szippantok a levegőbe. Youngjae illata. Mindenhol ott van! Vagy két percig állok így, amire a szívembe egyre nagyobb fájdalom nyilal. Én ezt így képtelen vagyok elviselni. Rohadtul hiányzik! Hiányzik, hogy megölelhessem, és csókolhassam... És most mindenhol Őt látom. Az Ő szobájában vagyok. Mikor már az a bizonyos gombóc is újra tábirt ver torkomba, megindulok a DVD lejátszó felé. A tetején még mindig ott hever a Londoni randevú, amit pár pillanat szuggerálás után be is csúsztatok. Ah, remélem, minden rendben vele...ugye nem csinál semmi hülyeséget? AISH! Miután a TV-t is bekapcsolom, a távirányítóval együtt hátrálok az ágyig, amire le is ülök, majd a hangerőt lejebb véve nézni kezdem a filmet. Pár perc bambulás után végül elfekszem ágyán, és magamhoz ölelem a párnát, így illata még erősebben csapja meg orromat. Melegség ülepszik mellkasomra, ami egyre forróbbá és forróbbá válik, ezzel engem kissé megnyugtatva. A kellemes érzésre lehunyom szemeimet, amik így is maradnak, hamar elmis alszom...
Youngjae [POV] +18!
Pár órát sétálgattam, esetleg ücsörgtem a Han-folyó partján, ez a látvány mindig megnyugtat...de most nem tudott, így aztán haza jöttem, mielőtt besötétedett volna. Lábaimat alig emelve lépem át a bejárat küszöbét, miközben folyamatosan orromhoz emelem a pólót, amit még Dae-től kaptam reggel. Olyan illata van, mint neki. Ettől a levegő bennem akad, de mielőtt még könnyeim útnak indulnának, inkább lerúgom magamról cipőimet, és beljebb megyek.
- Youngjae, Éde...
- Most nem akarok beszélgetni, Anya- mormogom, ahogy máris a lépcső felé veszem az irányt.
- De, Édesem, a szobá...
- Szai, Anyu!- szakítom félbe ismét, majd kettesével kezdem szedni a lépcsőfokokat felfelé. Nagyot szusszanva nyitom ki az ajtót, de abban a pillanatban földbe is gyökerezik a lábam. Dae épp..az én ágyamban...alszik? A TV tompa fényeitől egyből odavándorol a tekintetem, mire állam a földet söpri. Londoni randevú... Képes volt betenni? Csodálkoznom sem kéne, elaludt rajta... Miért jött ide? Miért nem hagy békén? Én csak nyugalmat akarok! Pár pillanatig csak dermedten állok, majd lábujjhegyen lépek beljebb halkan, nehogy felébresszem, majd direkt egy erőteljesebb mozdulattal csapom be magam után az ajtót, ami hatalmasat csattan. Egyből ijedten ül fel, valószínűleg halálra ilyesztettem.
- Miért vagy itt?- szegezem neki a kérdést ridegen, mire tekintete elsötétül.
- Miattad- jelenti ki, ahogy feláll, és közelebb lép hozzám, és hiába van köztünk 3 méter, én ösztönösen hátrálok.
- Akkor el is mehetsz- morgom érzelemmentes arccal meredve rá végig.
- Nem rázol le olyan könnyen, Youngjae- morranja ha jól látom...csillogó szemekkel? Nem tudom, miért tűnik most olyan furcsának... Ez megijeszt, épp ezért az első dolgot, ami eszembe jut, kinyögöm meggondolatlanul.
- Gyűlöllek!- vágom fejéhez felemelve hangomat csak azért, hogy végre távozzon, amitől szemei kissé megrebbennek, és arca egy pillanat alatt eltorzul a dühtől. Egy ilyen nap után valahogy nem igazán vagyok rózsás hangulatomban. Épphogy csak most értem haza egy érzelmileg fárasztó, borzalmas nap után, amit Ő tett azzá, most még inkább rám akaszkodik. De miért? Ez alapjában véve nem zavarna, sőt...de miért van itt? Hogy tovább bántson?
- Óh, tényleg? Gyűlölj is, mert az érzés kölcsönös!- üvölt vissza egyből, majd végül halkít hangján, de ugyanolyan ingerült- Mégis hogy mondhatsz nekem ilyet?- fakad ki újra most már sokkal inkább sértetten, ahogy közelebb lép hozzám.
- Úgy, hogy a lelkembe tiportál! Komolyan nem vetted észre, hogy én mennyire... Aish!- csapok homlokomra kétségbeesetten, majd felnyögök- Nagyon fáj, amit mondtál. Csodálkozol? Úgy érzem, nem vagyok több, csak egy kis játékszer, amit néha leveszel a polcról, amikor már nincs jobb kéznél- suttogom végül, miközben szemeimet könnycseppek kezdik égetni, és valamilyen fájdalmas fény villan bennük. De hiába mindez...hiába fáj piszkosul a dolog, és hiába tartunk éppen a legnagyobb veszekedés kellős közepén, innentől kezdve képtelen vagyok akár csak egy kicsit is mérges lenni rá. Inkább mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy mégis mi a fenét művelünk? Én szeretem őt. És...és csak azt akarom, hogy viszont szeressen.
- Youngjae- mintha gondolataimban olvasna, közvetlenül elém lép, és megragadja egyik kezemet, amelyre aztán egy apró puszit nyom. Ettől teljes mértékben meghökkenek, és megpróbálom kirántani a kezemet markából, azonban nem engedi nekem. Inkább közelebb húz magához, hogy derekam köré fonhassa bal karját.
- Dae… - végig pereg arcomon egy meglehetősen kövér könnycsepp, amelyet Ő aztán azonnal lepuszil, és a kezét, amellyel eddig az enyémet fogta, nedves arcomra tapasztja.
- Miért csinálod ezt? Hm? Miért bántod magad ilyen gondolatokkal, amikor nagyon jól tudod, hogy csak te számítasz nekem?- kérdezi tőlem érdeklődve, amire szaggatottan szívom be a levegőt. Az előbb még egymás torkának estünk, most meg...most meg...
- Én...én ezt nem...- makogom beharapva alsó ajkamat, és lesütöm tekintetemet- Összezavarsz… - sóhajtom fejemet rázva, majd visszapillantok rá- Én ezt nem akarom- csóválom meg fejemet, amikor újabb könnycsepp indul útjára kipirosodott arcomon. Amikor szavaimra értetlenül összeráncolja szemöldökét, újból a padló felé fordítom tekintetemet, és jó pár pillanatig némán pásztázom vele azt, mire újból megszólalok- Azt hiszem, jobb lenne nekünk...- torzítom fájdalmassá hangomat-...egymás nélkül- végül visszanézek rá, és ezzel megpillanthatjam szemeimben a tényleges bizonytalanságot és enyhe félelmet.
- Youngjae...- ismétli nevemet teljesen elképedve, mire több könnycsepp is leszáguld arcomon.
- Menj el- motyogom teljesen elhalkulva.
- Youngjae... - hüvelykujjaival megtörölgeti nedves arcomat, miközben lágy hangon megszólít, azonban a könnycseppek még inkább megtalálják útjukat immár lezárt pilláim alól. Megrázom a fejemet, és megpróbálok távolabb lépni tőle, azonban nem engedi nekem, inkább szorosabban fonja karját derekam köré. Újból felnyitva szemeimet könyörgőn nézek övéibe, amik egyre kétségbeesetten kezdenek csillogni- Ne. Ne kérj ilyet- erre kezeimet mellkasára tapasztom, és eltolom magamtól, ami ellen már nincs lelkiereje tiltakozni, mivel hagyja magát. Jelenleg tényleg nem érdemli meg, hogy ölelhessen- Youngjae, annyira sajnálom!- annak ellenére, hogy jól tudja, most nagyon nem akarom, hogy érintsen, mégis közelebb lép hozzám, és újból letörli a könnyeket arcomról. Legalábbis megpróbálja, ugyanis hamar ellököm magamtól a kezeit, és kikerülve ágyam sarkába kuporodom, majd némán magam elé bámulva kísérlem meg magamban tartani további könnyeimet- A szívem összeszorul, amiért így kell lássalak- búgja lágy hangon, ahogy felém közelít, majd leguggol elém- És a tudatra, hogy miattam vagy ebben az állapotban...- kezdi el combomat cirógatni gyengéden, amitől akaratlanul is kiráz a hideg- Senki másnak nincs olyan gyönyörű mosolya, mint neked, és senki más nem képes úgy elfeledtetni velem a külvilágot és minden problémámat, mint te a puszta jelenléteddel- hajol egyre közelebb hozzám, míg végül megáll, mikor látja, hogy az összes izmom befeszül. Szavaira szívem hatamasat dobban, csaknem kapkodnom kell már a levegőt- Bocsáss meg, kérlek! Nem tudom, hogy mondhattam azt neked. Én csak... Annyi minden van mostanában a fejemben, és...ami tegnap este...- magyarázkodását félbeszakítja saját maga, amint összetalálkozik tekintetem az övével; látom a szemében, hogy őszinte. Próbál megnyílni nekem...
- Daeh...- könnyeim most már akadály nélkül kezdenek patakokban folyni, ahogy hangom is felerősödik-...egyszerűen csak… Hiányzol, Daehyun. Hülyén hangzik, mivel itt vagy, és tegnap is...de...hiányzol - motyogom el a végét, miközben feltűnően mellőzni próbálom, hogy ismét összetalálkozzon tekintetünk.
- Youngjae!- hirtelen megragadja a kezemet, és közel húz magához. Én persze ismételten megpróbálok elhúzódni tőle, most viszont esze ágában sincs engedni nekem, inkább gyengéden magához ölel- Kérlek, ne haragudj! Kérlek!- ismétli magát, ahogy két keze közé fogja arcomat, ezzel némán megkérve, hogy nézzek a szemébe, de jelenleg a világért se lennék erre hajlandó, inkább majdhogynem lehunyva pilláimat az ágytakarót fürkészem- Kérlek, Gyönyörűm! Nézz rám, és hallgass meg!
- Nem akarom- rázom meg a fejemet, hiába lep meg, és esik jól a jelző, amit nekem szánt- Most csak... hagyj békén, jó?
- Youngie, kérlek! – nyom egy gyengéd puszit homlokomra- Kérlek! Tudom, hogy túlzásba estem, és hogy te haragszol rám. De azt hiszem, nem élném túl nélküled. Te is hiányzol nekem, tudod?- csókja levándorol homlokomról arcomra, amit ajkainak préselek. Aish, egy hajszál választ el...- Fontos vagy nekem- suttogja két puszi közt, amiket továbbra is felhevült bőrömre hint. Itt betelik a pohár, mivel nem bírom már tovább, nem várt módon átölelem felsőtestét, és hozzá bújok.
- Te is fontos vagy nekem- motyogom nyakába az elfojtott sírástól gyenge hangon.
- Ne küldj el- mondja végül, szinte már elcsukló hangon.
- Ne hagyj magamra- sóhajtom nyaka érzékeny bőrére, ami kissé libabőrös lesz. Egy szót sem szólva maga felé fordítja arcomat, és gyengéden ajkaimra tapad. Talán csak erre van szükségem. Talán csak az kell, hogy ismét érezzem a szeretetét. Nem talán, hanem biztos. Hezitálás nélkül, azonnal viszonzom a csókot, sőt rögtön el is mélyítem, amitől elégedettem felmorran. Amint pedig lefektet az ágyon, és elkezdi szépen, lassan lehámozni rólam a ruháimat, az agyam riadót fúj, és pihegve válok el tőle- Ne...ezt neh- motyogom, de nem hagyja abba. Szokatlan érzékenységgel reagálok minden érintésére; simogatásaira és csókjaira sóhajtozom, ha a nyelvét veszi használatba, halkan nyögök, ami még engem is meglep. Egy idő után viszont már nem próbálom eltolni, csak hátát, vállát cirógatva bíztatom, hogy igenis jól esik, hogy hozzám ér. Amikorra sikerül megszabadítania ruháim fogságából, és csak boxerem takar már csak, testem már remeg az övé alatt a visszafojtott vágytól, amit gyengéd érintéseivel ért el. Szemeimet erősen összeszorítom, alsó ajkam többször is áldozatául esik éles fogaimnak, miközben arcom fokozatosan borul mélyvörös színbe.
- Megölsz- nyögi csupasz mellkasomra, ahogy felpillant rám, amivel csak azt éri el, hogy még inkább zavarba jöjjek. Azt hiszem, mindjárt meggyulladok! Várom gyengéd csókjai hadát, de mikor nem érzem magamon tovább, fél szemmel felpillantok rá. Épp dobálja le magáról ruháit, amivel belém fojtja a levegőt. Eszméletlen felsőtestén csak úgy rugózik a tekintetem, ha eddig azt hittem, mindjárt meggyulladok, most már lángolok. Egy szívtipró mosollyal nyugtázza csillogó szemeimet, ahogy végig simítok halvány kockáin. Valami eszméletlen érzés ujjaim alatt érezni tökéletes bőrét, egész testemben beleborzongok. Miután lepillant ágyékomra mosolya önelégült vigyorrá változik, hisz tagom már kőkeményen feszül annak a fránya boxernek. Ahogy sikeresen megszabadul összes ruhájától, lábaim közé helyezkedik, és gyengéden végigtáncoltatva ujjbegyeit combjaimon tulajdonképpen megkér, hogy nyissam fel pilláimat, és figyeljek rá. Nagy nehezen megemberelem magamat, felfeszítem szemhéjaimat, és mélyen vágytól tompa csillogású szemeibe nézek. Kisebbet sóhajtva fölém mászik, és miközben ujjaival fekete tincseimbe túr, kisajátítja ajkaimat is; nyelvével végig szánt ajkaimon, majd ismét olyan tökéletes csókban részesít, mint amilyen az összes volt eddig. Végül nagyot nyögve adom meg magamat neki teljesen, miközben a hajába markolok, és helyezkedem egy kicsit alatta. Nem simul össze a testünk, és ez nem tetszik neki, úgyhogy gyorsan változtat is a helyzeten, így mikor ennek hatására ágyékunk összeér, kitépem ajkaimat fogai közül, és oldalra fordított fejjel pihegni kezdek. Jézus!- Annyira ellenállhatatlan vagy, hogy már megmagyarázhatatlan mértékű vágy kap el az iránt, hogy vadul, szinte őrült módjára tegyelek magamévá- búgja immár hasfalamon játszadozva nyelvével. Ujjaim a takaróba mélyednek, visszanyelem nyögéseimet, amiket szavai keltettek.
- Szeretlek- mormolom, ahogy szabad kezemmel tincseibe túrok, mire felnéz rám, majd fölém hajolva csókot nyom homlokomra.
- Én is nagyon szeretlek- búgja fülembe, majd egy kicsi várakozás után máris ott folytatja, ahol abbahagyta. Édes kis semmiségeket suttog a fülembe, miközben már bejáratomat dörzsöli ujjbegyeivel, miután minden egyes porcikámat végig csókolta. Enyhe remegés lesz urrá rajtam az érzésre, majd felhúzom térdeimet, hogy minél jobban hozzám férjen. Megpróbálja elterelni figyelmemet esetleges fájdalmaktól szívmelengető szavaival, amire nagy szükségem is van. Látszólag a lehető leginkább visszafogja magát, a testét és elméjét egyaránt a perzselő vágy ellenére is, az én szemeimből mégis kicsordul egy-egy forró könnycsepp, amikor már három ujját is használatba veszi. Ő azonban nem tűri el sokáig a jelenlétüket, inkább lecsókolja azokat, és további puszikkal engesztel ki egyértelmű fájdalmaim miatt. Azokat a könnycseppjeimet viszont nem bántja, amelyek akkor indulnak útjukra, mikor tágításom befejeztével lassacskán férfiasságával helyettesíti ujjait. Megáll, majd mielőtt még mozogni kezdhetne, szorosan átölelem felsőtestét, nedves arcomat nyakhajlatába rejtem, és elsuttogok egy halk „szeretlek”-et. Az Ő eddig se éppen tiszta tudatának pedig nincs is ennél többre szüksége ahhoz, hogy megadja magát vágyai és szükségletei követelőzésének; határozott, erős mozdulatokkal veszi el tőlem felajánlott ajándékomat, és tesz magáévá őrjítő módon. Pár lökés után nem csak a tempó, hanem a durvaság is fokozódik, aminek hatására már foggal, körömmel kapaszkodom belé- Youngh...jaehh- mormogja, majd állatias, vad morgás hagyja el ajkait, ahogy fogaimmal vállát súrolom. Bármilyen módon próbálom visszafogni hangomat, egy idő után időéezékemmel együtt önuralmamat is elvesztem, így hangosabb nyögések közepette kezdem feljebb emelni csípőmet minden döfése előtt. Mikor már túlfűtött szenvedélyünk következtében átlépem a legfelsőbb kéjmámor birodalmának küszöbét, a körmeimmel végigszántok hátán, azonban Ő a hirtelen jött, éles fájdalom hatására se enyhít karjai szorításán testem körül, vagy hagyja abba a mozgást, inkább engedi, hogy néhány másodpercre Őt is elragadja az élvezet ebből a világból.
- Daeh!- vetem hátra a fejem, mikor már izmaim sokadjára rándulnak össze, majd miután minden forróság ágyékomba gyülemlik, hangosan nyögve élvezek el.
- Mm- nyögi nyakamba borulva, ahogy izomgyűrűim még inkább ráfeszülnek, így Ő sem bírja tovább, egy utolsót döfve bennem ér a csúcsra. Pihegve nehezedik rám azzal a csodálatos, félisten testével, miközben oldalamat cirógatja- Gyönyörűmh...- búgja érzéki hangon, ahogy nyakamat kezdi kényeztetni, miután túltette magát a felfoghatatlan gyönyörön, amit egymásnak szereztünk. Igen, nincs kétség affelől...az övé vagyok. Csak az övé. Egy édes, nagy mosoly terül szét arcomon, ahogy már csak a pihegését hallom, miszerint elaludt. Hátát cirógatva hunyom le szemeimet, és reménykedve gondolok arra utolsó ébren töltött másodperceimben, hogy Anyám ne nyisson be.
De most már mindegy...
Dae most már az enyém.
Betörtem a bikát.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése