Olyan hirtelen jöttél! 3.

Junhyung harcot vív, gyerekek:D idegileg felkészülni a bizonytalan pillanatok hadára^^

Junhyung [POV]

- Mmh! Neh...neh hagydh..abbah!- sóhajtozza édes nyögései közt, miközben tíz körmével kapaszkodik vadul mozgó testembe, amivel eddigi legnagyobb nyögés-hörgés konbinációt csalja ki torkomból- Junhyung...Isteh..nemh!- veti hátra fejét a hatalmas kéjhullámtól, ami mindkettőnket átjár jelezve, hogy már közel a vég. Hangja csak még inkább feltűzel, így már végképp nem tudom tűrtöztetni magam. Sikolyai folyton megtörik szobám csendjét, miközben édes, telt ajkait nyakamra tapasztja, hogy halkítsa magát. Az én élvezetem javára, sikertelenül...
-Yo...seobh...
Szemeim hirtelen kipattannak ébresztőmre, amit egy kimért, fáradt mozdulattal ki is kapcsolok. Hirtelen azt sem tudom, merre vagyok arccal... Hh, csak egy álom volt. Na de Yoseobbal? Komolyan...Yoseob és...én? Úgy zihálok továbbra is, mintha lefutottam volna a Maratont, miközben fejemen kívül egy égeszen más testrészem is lüktet az előbbi álmomtól. Hitetlenül söpröm ki homlokomból az egy-két belelógó, csurom vizes tincset, majd végül összekaparva magam felkelek végig lefelé fordítva tekintetemet. Oda. Nem hiszem el! Nekem most...áll? Egy álomtól?! Hh, no. Yoseob-tól. Ahogy alattam vonaglott, és nyögött azon az édes, angyali hangján... A gondolatra egész testemben megremegek, majd miután képzeletben felpofozom magam, megindulok a fürdő felé. Még most sem hiszem el... Yoseob... Nem. Ezt nem szabad! Yoseob csak a feladatom egyik része. Nem kívánhatom Őt...igaz? Fújtatva csapom be magam után a fürdőm ajtaját, majd kínzón szűk boxeremet magamon hagyva beállok a zuhanyzótálcára. Nincs kedvem percekig szenvedni, amíg végre sikeresen leműtöm a merevedésemről... Ez felhúz. Hogy álmodhattam én ilyet? Miért álmodtam ezt egyáltalán?! Oké, tény, hogy Yoseob...szemtelenül gyönyörű, és édes. Nem látom értelmét letagadni, vak én sem vagyok. Néha-néha a tekintetem is elakad rajta, de soha nem futott még át az agyamon az, hogy Ő és én...együtt. Úgy. Aish! Gondolatmenetembe temetkezve kezem ösztönösen végzi dolgát, miszerint máris boxerembe tévedne, de én még az utolsó pillanatban kapcsolok, és megnyitom a hideg vizet. Egyből szitkozódva lépek ki a kellemetlen vízzuhatag alól, úgy tűnik, nem készültem még fel rendesen erre. Tudom, hogy megkönnyíteném a saját dolgom azzal, ha nem jégkockára fagynék, hanem saját kezem szabadítana meg a hatalmas próblémámtól, de azt hiszem, nem tehetem meg. Hisz miatta van...és tudom, hogy rá is gondolnék közben. Már így is egyfolytában rajta agyalok, ez már túl sok lenne...
- Junhyung!- felkapom a fejem GiKwang hangjára, majd lemondóan felsóhajtva engedek egy kis meleg vizet a hideg mellé, hogy elviselhető körülmények közt tudjak megmosakodni. Sietnem kell, mielőtt ez a szerencsétlen feljönne megnézni, élek-e még. Néha már sajnálom, hogy neki adtam a pótkulcsom. Tisztában vagyok azzal, hogy csupán csak azért nem jön át az éjszaka közepén, hogy halálra ijesszen, mert tudja, hogy hirtelen reflexből agyon lőném az éjjeliszekrényemen lévő revolverrel. Hahj, ezzel a viselkedésével elég nehéz főnöknek tekinteni...de hát ez GiKwang-gal jár. Hiába nem jöttek rendbe a dolgok a boxeremben, miszerint 'Kicsi Junhyung' jobban vágyakozik érintés után, mint valaha, elzárom a vizet, és kilépek csurom vizesen a kőre. Csupán egy törölközőt tekerek boxerem elé, majd máris elindulok lefelé leszarva azt, hogy utánam minden csurom vizes lesz.
- Te meg?- bukik ki belőlem a kérdés, mire főnököm egy sejtelmes mosollyal fordul felém, ahogy belépek a konyhába. Megint felzabálja a hűtőm háromnegyedét, pedig két napja vásároltam. Aish. Még...még erről is Yoseob jut eszembe. Még mindig annyira le van fogyva. Gyengének tűnik...de legalább reggelente nem fagy halálra hála a kabátnak, amit múltkor vettem neki.
- Neked is szia, Junhyung- forgatja meg szemeit, majd egy dossziét vág a pultra, és rábök- Új infó az ügyről. Még egy támadás történt úgy hajnali fél kettő körül- végig engem néz, miközben én óvatos léptekkel közelítem meg a sárga dossziét, de még nem nézek abba bele.
- Hol?- utálom ezt...valahányszor a munka kerül szóba, én máris komorrá változom. De nem tehetek róla. Elönt a düh, amikor olyan emberekről van szó, akik drogot akarnak eladni kisiskolás gyerekeknek. Fél éve egy ilyen ügyön dolgoztam. Hat kisgyerek vesztette életét emiatt, azóta csak még komolyabban veszek mindent, ami munkával kapcsolatos. Épp ezért...soha nem lesz olyan, hogy Yoseob és én. Még akkor is, ha egy sima álomról van szó...Ő csak egy feladatom része. Még mindig. Ezt nem szabad elfelejtenem.
- A nyomornegyedben...a Namsan körúti parkban- itt egy pillanatra ledermedek, majd lassan felnézek GiKwangra, akinek a tekintete kérdővé válik, ahogy meglátja dühtől eltorzult arcomat.
- Yoseob- mormogom halkan egyre nehezebben véve a levegőt.
- Mi van vele?- vonja fel szemöldökét, ahogy Ő is hivatalos módba kapcsol át.
- Másfél utcányira van a lakókocsijuktól- jelentem ki idegesen, amire ajkaival o betűt formál, majd csak legyint egyet.
- Tény, hogy ezek a támadások egyre közelebb kerülnek hozzá, de emiatt nem kéne aggódnod- csóválja a fejét, miközben helyet foglal az egyik bárszéken.
- Hogy nem? Ő NEM tudja megvédeni magát! A szél is elfújja, nem méghogy szembe szálljon valakivel, aki kést ránt elé- valamiért az villan a fejembe, amikor Chang Ryeok vágott hozzá bántóbbnál bántóbb megjegyzéseket. Ekkor léptem közbe...felhúzott. Nem tudom, miért, de nagyon, nagyon felidegesített, hogy úgy bánik Yoseob-bal. Képes lettem volna a jégbe döngölni, ha Doojoon és HyunSeung 'nem szól közbe'. Emlékszem az arcára, milyen dühödt volt, mikor a fejemhez vágta, hogy neki nincs arra szüksége, hogy mások védjék meg. Szerintem meg van. Nem értem, miért tűrte mindezt. Oké, én sem reagálok másképp, mikor engem szapulnak, csak hagyom, had tegyék...de a gondolat, hogy ezt Yoseob-bal tegyék, egyszerűen elviselhetetlen. Így is túl sokat szenved.
- Apropó Yoseob...kiderí...
- Nem drogozik- vágok a szavába, mielőtt Ő ejtené ki. Nem is értem, hogy gondolhattuk azt akár egy pillanatra is, hogy Yoseob drogozik. Neki ehhez az ügyhöz semmi köze. Az Anyja viszont alkoholista, amit Doojoon-éktól tudok. Még Changék világosították fel ezügyből kifolyólag Őket... Lehet ezen a szálon kéne elindulni. Yoseob nem kábítószerezik, de az nem kizárt, hogy az Anyja igen. Aki egy függőség rabja, elég nagy az esély, hogy többnek is- Nem azért néz ki úgy, ahogy, mert kábítószer függő. Hanem azért, mert...nagyon alultáplált- kimeredek az ablakon mondandóm közben, magam elé képzelem a látványt, amikor az S-es kabát csak úgy lógott rajta. A szívem szorul össze a gondolatra...
- Hű- szólal meg pár pillanat csend után, mire rá is sandítok. Általában nem annyi a reakciója, hogy 'hű' egy ilyen bejelentésre- Te aztán nagyon aggódsz érte, igaz?- az utolsó szónál már nem tudja visszatartani, így mosolya megmutatkozik, amitől nagyot kell nyelnem, hogy eltűntessem a torkomban növekvő gombócot.
- Ezt meg honnan veszed?- ahogy kilépek a pult takarása mögül, ágyéktájékon már nagyjából rendben vagyok, amit egy visszafojtott, de igencsak elégedett sóhajjal értékelek magamban. A hűtőhöz sétálok, majd kitárom azt, ami kong az ürességtől. Na hát ez...fantasztikus. Ma is mehetek bevásárolni, ha nem akarok éhen pusztulni.
- Tőled. Ugyanis teljesen lerí rólad- válaszolja, miközben végig követ tekintetével- Be vagy feszülve, mióta kiderült, hogy tőle egy köpésnyire majdnem megöltek valakit megint- visszacsukom a hűtőajtót, majd lassan felé fordulok, hogy jól lássam, miközben a fejét csóválja. Igen, valóban nagyon aggódom érte. Hisz Ő Yoseob. Félek, hogy majd valaki bántani akarja Őt, amikor én nem vagyok ott, hogy megvédjem.
- Igen, mert nem akarom, hogy a következő Ő legyen- mormogom mindenhová nézve, csak az Ő szemeibe nem.
- Ahogy senki más sem. Kár lenne érte, igaz?- kicseng belőle a kíváncsiság, miközben le sem veszi rólam a tekintetét valószínűleg a válaszomra várva.
- Igen...egy ilyen imádni való fiúért mindenképpen- félmosolyora húzódnak ajkaim, ahogy eszembe villan az unott arca, amikor a kabátok közt turkálok neki, a koncentrációja, amit száz százalékosan a tök a megpucolásának szentel főző órán...a huncut mosolya, amit nagy ritkán sikerül kicsikarnom belőle.
- Jesszus!- neveti el magát GiKwang hangosan, ahogy maga mellett a pultra csap- Az a kölyök teljesen elcsavarta a fejedet!- törli meg jókedvtől könnyes szemeit, majd próbál komoly arcot erőltetni magára, de a belőle kitörő röhögés félbe vágja azt.
- Ugyan. Dehogy!- fakadok ki a kelleténél hangosabban végre rá nézve. Gyilkos tekintetemmel bombázom mindvégig, amíg Ő sikeresen végre elcsendesedik.
- Istenem, de igen. Ne is tagadd- vigyorogja fejét csóválva- Cserkészd be tigirs, grr- a levegőbe karmol, akár egy vadmacska, miközben azt a hülye hangot adja ki magából.
- Idióta- végül belőlem is egy hülye vigyort csal ki az előbbi produkciójával, ahogy inkább kibámulok az ablakon.
- Ismerlek már. Korábban is volt már ilyen feladatod, mégsem viselt meg egyikük sorsa sem. Ennyire meg főképp nem...- erre csak a fejemet csóválom, majd inkább lehunyom szemeimet, de rosszul teszem, így csak még élesebben látom magam előtt azt a hupnotikus, gyönyörű szempárt, a telt, édes ajkakat, ahogy minden levegővételnél kissé megremegnek. Hh, talán...talán mégis van abban valami, amit GiKwang mond. Talán tényleg...
- Ez nem számít. Ez egy feladat, ehhez kell tartanom magam- jelentem ki ismét hivatalos hangsúllyal a hangomban, ahogy kipattannak szemeim.
- Junhyung...
- Nem, nincs semmi 'Junhyung...', nincs semmi '...nem minden a munkáról szól'- jelentem ki, ahogy megkeményednek arcom vonásai, miközben felindulok a szobámba, hogy felöltözzek- Hagyd, had végezzem a munkám...mint általában.

Nap, mint nap átfut az agyamon, mennyire megváltozott minden, mióta újra középiskolás vagyok. Mióta leszólítottam Őt... És mióta ma reggel GiKwang meglátogatott, már végképp nem tudok másra gondolni. Yoseob veszélyben van... Én képtelen vagyok tétlenül végig nézni, ahogy elmarja mellőlem egy díler. Megöli, mert Yoseob nem akar drogot venni tőle... A gondolatra ismét összes izmom befeszül, így kiejtem kezemből a serpenyőt, ami hangos csörömpöléssel landol a földön.
- Hh, bocsánat- mormogom Yoseob-nak, ahogy leguggolok, és elkezdem felkotorlni a kiborult húst. Jelenleg Mrs. Jung magyarázása sem érdekel, miszerint hogyan takarítsuk fel, nem mintha útmutatás kéne.
- Semmi baj, előfordul- motyogja vissza, ahogy a segítségemre siet, alias leguggol mellém, és vékony ujjaival kezdi visszakotorni a serpenyőbe a moslékot- De mondd csak...valami baj van? Hm? Olyan fura voltál egész nap- suttogja erőtlen hangon, az Istenért sem nézne a szemembe. Meglep, hogy rákérdez, eddig mindig csendben volt a közelemben, és csak egy-két szóval válaszolt a feltett kérdéseimre, olykor-olykor meg elejtett néhány beszólást jelezve, hogy szálljak le róla. De én tovább tepertem... Nem csak azért, mert a feladatom része, hanem...mert élveztem vele lenni. Jól esik a közelsége. Az meg méginkább, hogy érdekli, mi bajom van.
- Nem...- csóválom a fejem kissé, mire kezei megállnak, és egyenesen rám mered, miközben én tovább fixírozom az összemaszatolt padlót.
- Látom, hogy igen- érződik a hangjában, hogy vacilál, tovább faggasson-e, így inkább csendben marad, de egy idő után közelebb kúszik- Nekem...elmondhatod- ráteszi kezét enyémre, miközben elsuttogja azt, amit még akkor is nehezemre lenne felfogni, ha elordítaná. Lepillantok kezünkre, valamiért kellemes melegség jár át a látványra. Az Ő keze. Az enyémen.
- Mi történt, hogy...- lesek fel az észbontó szempárba, amitől elakad a szavam, és nem fejezem be a kérdést. Úgy tűnik, fogja az adást, mivel zavartan oldalra pillant, és elkapja rólam a kezét.
- Te is mindig segítesz nekem- simít tarkójára egy halvány mosollyal, amit egyből le is kapar magáról- Érdekel, mi nyomja a lelked. Rossz ilyennek látni- motyogja egyre halkabban, bár még így is értem, mivel most még a suttogást is kiabálásnak hallom. Képzelődöm? Ez az édes, gyönyörű fiú végre...nyit felém?
- Édes vagy- mosolyodom el, ahogy végig simítok arcán egyre csökkentve a már így is kis távolságot kettőnk közt.
- Talán ketten kevesek vagytok a moslék feltakarításához?- Mrs. Jung hangjára Yoseob halkan nyikkanva dől hátra, így a fenekére huppan, miközben paradicsom vörös arccal néz mindenhová, csak az én szemeimbe nem. Majdnem megcsókoltam. Nem szabadott volna. Kisértésbe estem! Yoseob csak egy feladat! Egy kibaszott feladat! Semmi több.
- Nem, tanárnő- állok fel kezemben a serpenyővel, amin már az összekotort hús van. Egy laza mozdulattal borítom a kukába azt, majd a serpenyőt a mosogatóba teszem- Máris felmosom- mondom gépiesen, majd elindulok, hogy összeszedjek valahonnan egy felmosót. Most bárhol szívesebben vagyok, mint ott bent. Yoseob közelében nem tudok tisztán gondolkodni, majdnem meg is csókoltam. GiKwang szerint megtehetném...szerintem nem. Nem lehet, nem terelheti el semmi a figyelmemet. Yoseob barát. Egy barát, akit félek közel engedni magamhoz...
- Junhyung! Vááárj!- az ismerős hangra homlokráncolva torpanok, majd fordulok is meg. So Ji.
- Igen?- teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel, ahogy pihegve áll meg előttem, és felmutatja mutatóujját jelezve, hogy várjak.
- Egy...egy szívességet szeretnék kérni- sűrűn pislog fel rám, ami egy hónapja még igen, de most már nagyon nem hat meg.
- Mégpedig?- fonom össze karjaimat mellkasom előtt, ahogy várom, hogy végre kibökje, mit akar. Képes volt utánam jönni... Nem tudom, mi bajom vele. Talán az, hogy neki megvolt az, ami nekem soha nem lehet. Yoseob.
- Hozz össze Yoseobbal- a teljes döbbenet ül ki az arcomra, hirtelen még a levegő is bennem akad- Úgy láttam, mostanában olyan jól kijöttök...gondoltam, rád hallgatna- kezdi ide-oda billegetni magát, de én még mindig nem jutok szóhoz. Hogy segítsek neki összejönni Yoseob-bal? Én?
- Most felejts el- horkantok fel hangosan, ahogy sarkon fordulok, és elindulok ismét a szertár felé, ahonnan egy felmosót akarok csórni. Ah, Jesszus! Itt volt az alkalom, hogy valami távol tartson tőle...de olyan önző vagyok, hogy nem ment a dolog. Azt hiszem, nem bírnám elviselni, ha mással látnám Őt. Jó...valószínűleg GiKwangnak igaza volt. Talán mégiscsak elcsavarta a fejem egy egészen kicsit. Ahogy felkapom a felmosót a szertárból, azonnal vissza is rongyolok főző órára, ahol Yoseob még mindig a földön térdel, és papírzsepikkel próbálja feltörölni a hús ott maradt szaftját- Majd...én- mondom kissé merev hangon, mire lehajtott fejjel áll fel, és lép arrébb tőlem. Nem tudom, hogy ezt a komor hangomnak köszönehetem, vagy annak, hogy majdnem megcsókoltam. Két másodperc alatt eltűntetem a mocskot a talpunk alól, majd a felmosót a falnak döntöm, miközben azon agyalok, hogy tehetném jóvá az előbbi bunkó stílusomat. Csak nézem, ahogy kicsengetnek, és Yoseob megnémulva csoszog a padokhoz táskája miatt látszólag még mindig lesokkolva. Az csak egy majdnem csók volt, könyörgöm! Megvárom, amíg kiszivárognak a teremből, majd mielőtt Yoseob is kimehetne, az ajtójoz sietek, amit hirtelen becsapok előtte, és neki dőlök, hogy még véletlenül se mehessen ki.
- J...Junhyung- dadogja táskáját szorongatva, miközben édes, meghökkent arckifejezéssel bámul fel rám, ahogy megáll előttem.
- Várj még- veszek egy mély levegőt, de még pár pillanat hallgatás után sem tudok szólni egy árva szót sem. Mit mondhatnék neki? Mégcsak azt sem tudom, miért tartom itt!
- M...megijesztesz- motyogja halkan, amitől tökéletes ajkai épphogy megrezzennek. Most ha elengedem, őrültnek fog nézni, nem fogja érteni, miért tartottam itt. Viszont nem tudom, mit találhatnék ki, ami elfogadható lenne kifogásnak, amiért 'bezártam' ide- Hallod, Junhyung? Enge...- derekánál fogva rántom magamhoz, és marok mézédes ajkaira ezzel félbeszakítva megrémült motyogását.
AHH!
Nem, Ő nem egy szimpla feladat! Ő Yoseob, akiért azt hiszem, az életemet is odaadnám. Alig egy hónapja vagyok itt, és töltöm vele az összes napomat, de bátran kijelenthetem, hogy már jóval többet jelent számomra egy puszta feladatnál. Egyre erősebben markolom oldalát, miközben gyengéden falom édes ajkait, amiktől a mennyekben érzem magam. Érzem, ahogy Ő is átadja magát a varázslátos pillanatnak, és egy töredék másodpercre a csókba simul, viszont hirtelen ellöki magát tőlem, és egy hatalmas pofonnal ajándékoz meg.
- Ez szándékos volt?- kapok a sajgó területhez eléggé sértett hangon. Hh, felpofozott!
- Nem, lekváros- morogja vissza felvillanó szemekkel, de ennek ellenére lábai megremegnek, csaknem összecsuklik- Most...engedj ki!- legszívesebben még egyszer magamhoz húznám egy ugyanolyan édes, vérlázító csókra, de azt hiszem, már így is átléptem egy határt. Egyszerűen csak ellépek az ajtó elől, és végig nézem, ahogy a pulóvere alját szorongatva rongyol ki engem magamra hagyva. Kellett megcsókolnom! Hirtelen nem tudtam mit kitalálni...így az első dolog, ami az eszembe villant, megtettem...
Ugye nem rontottam el semmit?