Add meg magad, Szerelem 7.

Youngjae [POV]

Azt hiszem, mindjárt szétrobban a fejem. Nem emlékszem semmire...egészen onnantól kezdve, hogy kézen fogtam Dae-t, és felvonszoltam a táncparkettre. Nagyon, nagyon sokat ihattam. Még csak az sem rémlik, hogy kerültek le rólam a ruháim. Csupán az az egy fránya boxer van rajtam, és mindjárt szét is fagyok miatta. Beletelik pár percbe, mire ráveszem magam, hogy felkeljek, és elvonszoljam magam a fürdőbe. Hálát adok az Égnek, hogy ennek a szobának van saját, ugyanis ilyen kinézettel semmi pénzért nem tenném ki a lábam a folyosóra. Még a csoszogás is alig telik tőlem, de kissé egyből felvidulok, amikor meglátom a komódot a fürdőkád mellett. Már az első fiókot kihúzva megtalálom a fájdalomcsillapítót, amiből kettőt le is nyomok a torkomon, majd beállok a zuhany alá. Félek, mi történt tegnap. Tudom, hogy elég bátor tudok lenni az alkoholtól, és őszintén aggódok, hogy most semmire sem emlékszem, annyit ittam. Jéghideg vízzel kezdem el mosdatni magam, ami nagyjából felébreszt. A zuhanyrózsát a fejem felé tartva dőlök háttal a falnak, és kezdek agyalni. Daehyun Bacardi rumot hozott nekem...emlékszem az elképedt arcára, amikor egy húzással leküldtem. Hirtelen beugrik egy kép, ahogy én az ágyon fekszem, Ő meg felettem tornyosulva épp megcsókol. Dae megcsókolt. A szemeim kipattannak, ujjaimmal egyből odakapok, de sajnos már nem bizsereg úgy a szám, ahogy általában a csókja után szokott. Mikor már a zsongás nem feszíti annyira a koponyámat, elzárom a vizet, majd a tükör előtt nagy nehezen lemosom magamról a tegnap esti szemfestéket. Atyaég, de borzalmasan nézek ki... Miután feldolgozom magamban, hogy bármit teszek, ezen már javítani nem lehet, inkább a derekam köré tekerek egy törölközőt. Egy határozott mozdulattal tépem fel az ajtót, de abban a pillanatban le is dermedek. Dae épp a tegnap esti ruháimat hajtogatja a fotel szélére, amik mellett tiszta ruhák is vannak. Épp csak rám pillant, máris hátat fordítva indul ki, amire az én lábam is megindul.
- Dae! Várj- ragadom meg a csuklóját akkor, amikor keze már a kilincsen pihen. Kissé dühödten fordul felém, és néz fagyos tekintettel szemeimbe. Egy pillanat alatt leblokkolok, nem értem, most miért ilyen- Nem emlékszem semmire- motyogom végül elengedve Őt, ekkor eszembe is villan, ahogy levág a boxba, és veszélyesen közel hajolva hozzám nekem szegezte a kérdést: 'Neked elment a józan eszed?'. Oké, ez az emlékkép nem valami bíztató, hogy őszinte legyek.
- Jobb is- morogja, de eltakarni sem tudja, hogy tekintete kissé meglágyul. Újra menne ki, de ismét keze után nyúlok, így megint megtorpan.
- Mondd el- kérésemre felvonja egyik szépen ívelt szemöldökét, és horkant egyet- Kérlek- egyre kétségbeesettebb a hangom, hisz eltol magától, és fogalmam nincs, miért- Miért vagy ilyen velem? Hm?
- Csak...hagyj békén egy kicsit, oké?- kapja ki ujjaim közül csuklóját, de még megfordulni sem hagyok neki időt, máris a karjánál fogva nyomom le a földre, és ülök rá hasára. Hirtelen még azt is elfelejtem, hogy egy szál törölköző van csak a derekam köré csavarva, de szerencsémre rajtam marad heves mozdulataim ellenére is.
- Mondd el, mi történt!- morranom le csuklóit a földre szorítva, de tisztában vagyok azzal, hogy egy mozdulatába kerülne az egész, hogy lekerüljek róla.
- Youngjae...- megköszörüli a torkát, miközben lehunyja szemeit-...mássz le rólam- szűri összeszorított fogai közt, de sokkal több a kitartás, és az önuralom benne, mint az indulat.
- Ha elmondod, miért haragszol rám!- hajolok lejebb hozzá csuklóit tovább szorítva a földhöz. Lassan kinyitja szemeit, és egy behatárolhatatlan tekintettel mered fel rám.
- Ha nem akarod, hogy leteperjelek, akkor most szépen felkelsz...hh...rólam és felöltözöl- morogja vontatottan, de nem teszem azt, amire megkér, csak összeszűkített szemekkel nézek le rá. Jesszus, leteper? Ezt mondta?! A nagy várakozásban beharapom alsó ajkam, amire szemei mintha kissé megrebbentek volna- Ezt ne csináld!- kikapja csuklóit szorításom alól, és egy szempillantás alatt maga alá gyűr.
- Mondd el- szorítom össze ajkaimat, na de nem a feszültségtől. Csípője lábaim közé csúszik, így pont ott nyom, ahol...nagyon, nagyon nem kéne.
- Tényleg tudni akarod?- csak fújtatok egyet, ezzel választ adva, amire még lejebb hajol hozzám, ahogy megtámaszkodik két oldalt fejem mellett kezeivel- 1, tajrészegre ittad magad. 2, nem voltál hajlandó uralkodni magadon olyan szinten, hogy az egész kibaszott diszkónak konkrátan sztriptízt adtál. 3, arról ne is beszéljünk, hogyha nem téplek le a pultról, mindenki szeme láttára vered ki magadnak- szemeim hatalmasra kerekednek, hirtelen beugrik egy kép, ahogy hátamat a rúdnak döntve kényeztetem magam odalent, végig Dae nevét sóhajtozva. Az összes szín eltűnik az arcomról, ajkaimat résnyire nyitom, de hang nem jön ki a torkomon- Az én reakcióm is hasonló volt.
- N...nem tudom, mi ütött belém...- motyogom teljesen megszeppenve saját őrültségemen. Komolyan ezt csináltam volna? Nem iszom soha többet. Soha.
- És akkor, amikor öltáncot adtál?- a szemeim itt a lehetségesnél is nagyobbra kerekednek, egyből teljesen elvörösödöm a tudatra, hogy még azt is... Öltáncot adtam neki? Én?!
- N...nem igaz- jelentem ki halkan, mivel mégis csak sok lenne ennyi együtt...ugye? Felvonja egyik szemöldökét, ahogy lejebb hajol hozzám.
- Azt állítod, hogy hazudok?- nyelek egy hatalmasat a kérdésre, majd alig észre vehetően, de megrázom a fejem- Helyes válasz- mondja fapofával, majd feltápászkodik rólam, és...kimegy. Megint magamra hagy. Unom, hogy folyton ezt csinálja! Még fekszem egy darabig dermedten bámulva a hófehér plafonra, miközben az agyam a tegnap estén kattog. Szóval...én...azt csináltam mindenki előtt? Azt, ami miatt még akkor is zavarba jövök, amikor meglátom leírva a szót? Nagyon nehezen teszem túl magam a dolgon, és még így sem teljesen...de muszáj felöltöznöm, hogy haza mehessek. Nem tudom, a többiek meddig maradnak, de mivel úgy tűnik, engem Dae most nem lát szívesen, jobb, ha én haza megyek. Nagy nehezen feltápászkodom, de már megtörölköznöm sem kell, hisz megszáradtam. Csak magamra kapom azokat a ruhákat, amiket még Dae hozott be nekem, majd halkan lábujjhegyen osonva indulok le alaposan körülnézve, nehogy még véletlenül belefussak valakibe. Egy pillanatra ledermedek, amikor mögöttem reccsen a padló, mire hátra is pillantok, de mögöttem senki sincs. A frász jött rám. Túljutva a sokkon máris indulok tovább, és már a hatalmas hallon vágtatok át, amikor egy csöpp kis test szalad belém oldalról. Egyből a fenekére huppan, és hatalmas bociszemekkel mered fel rám a kislány, aki alig lehet 5 éves, ha jól tippelek. Ő meg ki lehet? Daenek van titkon egy húga, akit elfelejtett megemlíteni? Egy édes, pici húga.
- Ne haragudj!- guggolok le hozzá egyből, és sajnálkozó tekintettel bambulok rá- Megütötted valamidet, szépségem?- nyújtom felé a kezemet, hogy felsegítsem, de Ő csak tovább bámul rám némán.
- T...te ki vagy?- kérdezi végül pici kezeit tördelve ölében, ahogy kissé kihúzza magát, de továbbra is nagy szemekkel mered rám.
- Youngjae. Hát te?- mosolyodom el, amivel a várt hatást érem el, hisz az Ő arcán is egy gyönyörű, édes görbület jelenik meg.
- Sora- motyogja, ahogy végül elfogadja felé nyújtott kezem, és feltápászkodik- Gyere velem!- dobbant egyet, miközben kezemet ugyanúgy szorongatja, majd maga után vonszolva indul meg a konyha felé. Hirtelen rám jön a pánik, hisz ki tudja, kik vannak kint... Senkivel nem akarok találkozni. A tegnap este után meg főképp. Hogy nézzek így bárki szemébe? Nem, én ezt nem. Nem akarom. Viszont Sora győz, mire eljutok odáig, hogy visszaforduljak, már a konyha küszöbét lépem át- Anyu! Nézd mit találtam!- torpan meg a kislány, majd felém kezd mutogatni. Nem csak Zelo, Himchan, Jong Up és Bang, hanem még Dae, és egy ismeretlen felnőtt nő is itt van. Hát ez...csodálatos. Mindenki rám mered, a díva és az angyalarcú egyből perverz módon elvigyorodik jelezve, hogy jól emlékeznek Ők a tegnap estére.
- Nem mit, hanem kit, Csillagom- javítja ki kislányát a nő, majd nekem egy aprót biccent- Szervus, Kim Byul vagyok- mosolyog rám halványan, amit én is viszonzok.
- Yoo Youngjae- hajolok meg előtte mélyen, majd a kis csöppségre meredek- Sajnálom, Sora, épp ideje hazamennem- borzolom össze fekete tincseit, amire csak ajakbiggyesztve mered fel rám. Érzem magamon Dae tekintetét, de nem merek most a szemeibe nézni. Félek, hogy ugyanolyan haragot látnék benne, mint fent a szobában nem is olyan rég.
- Muszáj?- rángatja meg kicsit a kezem, és beljebb húz, amire akaratom ellenére is megmozdul a lábam.
- Igen, sajnos most nem látnak itt engem szívesen. Valaki nagyon, nagyon haragszik rám- halkítom le a hangom, majd Dae felé bökök fejemmel.
- Talán hogyha nem ment volna el a maradék józan eszed tegnap este, akkor ez most nem így lenne!- mindenki egy emberként áll fel, és mindent itt hagyva viharzanak ki, amikor Dae is megszólal. Byul csak kíváncsian járatja kettőnk közt a tekintetét, majd inkább csak karjaiba veszi Sora-t, és Ő is kivonul, így kettesben maradok a most...dühöngő bikával. Fasza.
- Dae...nem értem, miért vagy ennyire kiakadva- morgom fejemet csóválva. Tényleg nem értem. Oké, hogy túlzásba estem...ez egy dolog. Emiatt nem akadhat ki ennyire, tulajdonképpen ehhez semmi köze. Nem szólhat bele, mit tehetek, és mit nem! Egy pillanat alatt előttem terem, és a csuklómat megragadva ránt oda magához.
- Talán azért, mert nem voltál más tegnap este, csak egy mocskos ribanc- alig mondja ki az utolsó szót, máris egy hatalmas pofon csattan arcán az én kezem jóvoltából. Ezzel belé fojtom a szót, de ugyanúgy érzelemmentes, talán kissé dühödt arccal mered vissza rám.
- Tudtommal te hívtál meg. Tudtommal te adtál alkoholt. Tudtommal rohadtul te hagytál magamra. Megint! Folyton ezt csinálod!- üvöltöm el a végét ingerülten. Szerintem mondanom sem kell, mennyire rosszul esett az a kis jelző, amit nekem szánt. Mocskos ribanc. Annak tartana? Akkor itt már nincs miről beszélni- Nem vagyok rád kíváncsi- kapom ki magam ujjai közül, és már fordulnék meg, amikor derekamnál fogva ránt vissza magához. Egy pillanat alatt lecsap ajkaimra, és olyan szorsan présel magához, hogy nem tudom eltolni. Hiába ellenkezem, és próbálom lehámozni magamról, sajnos bekövetkezik az, aminek most nagyon nem szabadott volna; megnyer magának. Megint. Olyan szenvedéllyel csókol, hogy már nem tudom nem viszonozni ajkai játékát. Nem értem Őt. Összezavar! Miért csinálja ezt? MIÉRT?! Az egyik pillanatban azt hiszem, megöl...aztán a következőben már olyan szorosan ölel, és csókol, mintha soha nem akarna elengedni.
- Daeh- nyögöm a csókba, mire végre elválik tőlem, de nem ereszt el- Engedj el! Haza akarok menni- próbálkozom megint az eltolásával, amivel csak annyit érek el, hogy az egyik pultnak présel.
- Én meg azt akarom, hogy a tegnap este meg nem történt legyen. De nem kaphatunk meg mindent, nemigaz?- hajol közelebb hozzám, majd ajkaimra egy apró kis puszit nyom.
- Adtok nekem tejet?- Sora hangjára szinte szétrobbanunk, amíg a kislány csak várakozón pillant ránk. Mit látott? Látta, ahogy Dae meg én...? És ha igen? Dae látszólag nyugodtan sétál a hűtőhöz, és veszi ki belőle a tejet, amit egy műanyag pohárba önt, majd Sora kezeibe nyomja- Mit csináltatok az előbb?- a kérdésre Dae felé kapom a fejem, akinek az arcára fagy a mosoly.
- Mi...semmit, szépségem. Semmit. Inkább menjünk be, oké?- hadarja el idegesen, és Sorat máris terelgetni kezdi be. Egyből megyek utánuk egyenesen a nappaliba, ahol a kanapé legtávolabbi végébe ülök, ahol senki nincs a közvetlen közelemben. Emiatt Himchan kissé zavarodottan néz rám, de én csak az egyik fotelbe huppanó Daehyunt figyelem. Sorat az ölébe ülteti, de a kislány ahogy megissza a tejet, lemászik az öléből, és felém kezd csoszogni. Mosolyogva nézem végig, ahogy az ölembe fészkeli magát, és a kezemet kezdi birizgálni.
- Kérdezhetek valamit?- szóra nyitom a számat, de mielőtt kimondom, hogy inkább nem, megállítom magam. Csak nem kérdezhet olyan rossz dolgot...vagy olyat, aminek köze lehet hozzám, és Daehez egyaránt. Igaz?
- Persze, nyugodtan...- mondom kissé aggódva attól, mi is lehet az a bizonyos kérdés.
- Majd lehetek a feleséged?- a kérdés eléggé meglep, nem igazán erre számítottam. Most kértek meg...egy kislány. Ez aranyos.
- Hogy mondod?- fakad ki Dae hirtelen elég furcsa hangsúllyal a hangjában. Ha nem egy 5 éves kislányról lenne szó, azt hinném, féltékeny. Ettől egy pimasz vigyor jelenik meg az arcomon, és Sorára kacsintok.
- Ez nem kérdés, szépségem- érintem meg orra hegyét, amitől egy boldog mosoly jelenik meg arcán.
- Ez most komoly?- korholja Dae halkan, de éppen jól hallom. Én a helyében nem csodálkoznék. Sora legalább nem tart mocskos ribancnak.
- Jó! De persze csak akkor, ha majd nem Daehyunnal házasodsz össze!- a mosoly lefagy az arcomról, és bennem akad a levegő, amíg a többiek hangosan felnevetnek a kérdésre.
- Tessék?- kérdezem halkan, ajkaimat alig mozdítva, azt hiszem, mindjárt elájulok- Én és Dae...nem...- makogom fejemet csóválva kissé, amitől eléggé furcsán néz vissza rám.
- De láttam, amikor Daehyun a szádra puszilt- jelenti ki magabiztosan, amire hirtelen csend telepedik ránk. Érzem magamon a tekinteteket, de legfőképp Byulét. Nem, ezt nem hagyhatom... Nem ez a legjobb módja ahhoz, hogy Dae szülei tudomást vegyenek rólunk Byul jóvoltából. Ráadásul ez nagyon bonyolult. Tulajdonképpen még én sem tudom, mi van köztünk...
- Sora...r...rosszul láttad- a végén megköszörülöm a torkom, majd egy nagyot nyelve várom a reakciót. Ajkaival kis o betűt formál, majd kis tenyerei közé veszi arcomat.
- Akkor én leszek a feleséged?!- ugrik is egyet izgatottan, majd hirtelen ajkaim szélére csókol apró szájával.
- Na jó! Sora, hagyd Őt békén!- Áll fel Dae hirtelen, majd a kislányt felkapja ölemből, és a vállára kanyarítja- Youngjae nem lesz senkinek sem a férje- morogja az orra alatt, ahogy Byulhoz megy, majd leteszi mellé a fotel karfájára- Tartsd féken a kis szörnyeteget, oké?
- Daehyun! Kérlek...még csak 5 éves- morogja Byul kemény tekintettel, majd a fejét csóválva, áll fel, és indul meg fel az emeletre Sora kezét szorongatva inkább.
- Mi lenne, ha nem boronálnád össze magad minden egyes unokahúgommal?- morran le Dae, ahogy Byulék már hallótávolságon kívül vannak. Bangék egy szót sem szólva merednek ránk felváltva, mondanom sem kell, hogy ezt nem előttük akarom megbeszélni...
- Talán nem emlékszel, de Jan Di-hez semmi közöm nincsen- morgom idegesen, kezd felhúzni, hogy folyton a torkomnak esik. Pasik...- És sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de még Sorahoz is több kedvem van most, mint hozzád- itt szemei mintha kissé megrebbennének, de nem foglalkozom vele. Azt hiszem, kezd ideges lenni.
- Ezt most azért mondod, mert haragszom rád? - mered rám dühösen, amire fagyos tekintettel válaszolok, miközben felállok a kanapéról.
- Nem, Dae, azért mondom, mert Ő legalább nem tart engem mocskos ribancnak- vágom a fejéhez a hangomat eléggé felemelve, amitől arcra eltorzul egy pillantra. Komolyan nem vette észre eddig, mennyire rosszul esett az, amit mondott? De mégis mit várok tőle ezek után? Hisz ezek szerint én csak egy mocskos ribanc vagyok az Ő szemében. De akkor miért csókolt meg? Megint. Miért ölelt úgy magához? Miért csinálja ezt velem?!
- Mi?- fakad ki Zeloból és Himchanből egyszerre, de én csak egy szó nélkül sarkon fordulok, és elindulok kifelé. Elegem van ebből! Magamra kapom a cipőmet, majd magam után hangosan bebaszva a hatalmas ajtót távozom. Ahogy megcsap a fülledt levegő, könnyeim egyből útnak indulnak, miközben lábaim egyre gyorsabb tempóra váltanak. Nem akarok hazamenni. Nem akarom hallani Annyámék mondandóját Daeről... Nem akarok semmit, csak nyugalmat. Pár órát, amikor tisztán gondolkodhatok úgy, hogy Daehyun nem rondít bele! Nem tudom, merre, csak elindulok. Most képtelen lennék bárkivel is szóbaelegyedni... Egyedül akarok lenni.