Ki, ha nem én? 7. +18

D.O [POV] +18!

Miért jött át hozzám? Az éjszaka közepén! Mit akart ezzel? Nem vette észre, hogy már így is eleget szenvedtem miatta?! Egész hétvégén máson nem is járt az agyam... csak azon, hogy ott állt az ablakom előtt hajnali fél háromkor vizes pólóban, kétségbeesett arccal. Csak még több darabra tört ezzel.

Eddig azért harcoltam, azért bujkáltam suliban is, hogy ne kelljen látnom Őt. Azt hittem, az udvaron világosan megmondtam neki, hogy szálljon ki az életemből, de úgy tűnik, nem vett komolyan. De amiért lényegében ott volt... azt mondta, eltűntem.

Látni akart.

A gondolatra a szívem kihagy egy ütemet, de ez nem változtat a dolgon, hogy én így nem bírok itt maradni. El kell tűnnöm innen! Muszáj, mert én ezt már nem bírom. Ebbe bele fogok betegedni... Belebetegszem abba, hogy Kai az életem része. Mióta csak találkoztam vele, ő jár a fejemben. Rettegésben tartott és nem tudom ezt neki megbocsájtani. Nem is lenne miért, hisz nem kérte.

– Do... kérlek, ne menj... – Chen kétségbeesetten rángatja a karom, amíg én csak a lengőajtót bámulom ostobán. Még egy ebédszünet, amikor csak arra vagyok képes gondolni, amikor berontott és felforgatta az egész életemet.

– Muszáj – suttogom rekedt hangon. – Én ezt már nem bírom – nézek végül rá, majd Taora, aki elszomorodva mered vissza rám.

– De elég lenne csak iskolát váltanod – csak a szemem sarkából látom csupán, ahogy valaki megáll tőlünk fél méterre, de nem érdekel, mivel háttal van. Biztos helyet keres. – Mi értelme elmenned még a városból is? – Tao szavaira lepillantok az asztalon heverő kezeimre és felsóhajtok.

– Fiúk, ezt már megbeszéltük, elmegyek – mondom elcsukló hangon, majd ahogy az az alak eltávozik, felnézek. Csak bámulom és bámulom, aztán leesik, mégis ki volt az... Kris. Hallott mindent, igaz? Remek, remélem, most megy és elmondja Kai-nak. Jobb is, ha szembesül azzal, mennyire is tett tönkre idegileg és lelkileg egyaránt. Mindenesetre én nem találtam jobb megoldást, úgy érzem, ez az egyetlen módja, hogy rendbe jöjjek.

A nagyszüleimhez költözöm Anyangba, oda már nem jönne utánam. Én hiába...

***

Órákig csak szemezek a ruháimmal a szekrényemben és azon agyalok, hogy most összepakoljak-e és tűnjek-e el még ma... A lehető legmesszebbre innen. Talán ez lenne a legjobb, ha most fognám magam, és felszívódnék.

Nem láttam őt egész nap... Még azután sem, hogy Kris kihallgatta, hogy elmegyek innen. Bár bármennyire is fájna, látni akarom őt még utoljára.

Egy mély levegővétel után végre előveszem a bőröndömet, amibe kissé remegő kezekkel kezdem belepakolni az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadnak.

Tényleg megteszem? Itt hagyok mindent? A szüleimet, Chent, Taot... az egész életemet?

Hallom nyitódni a bejárati ajtót, anyuék hazajöttek. Hogy fogadják majd, hogy még ma elmegyek? Egy biztos; ha innen kiteszem a lábam, soha többé nem jövök vissza.

– Kyungsoo, elment az eszed? – Kai hangja csattan fel, ahogy feltépi az ajtómat és dühödten mered rám. – Nem mehetsz el! – meredten bámulok rá, nem értem, mit keres itt. Kris elmondta neki... De ő ahelyett, hogy annyiba hagyta volna, idejött... Idejött lecseszni. És most itt áll dühösen, vérben forgó szemekkel.

Könnyeim egyből útnak is indulnak, de nem törlöm le őket. Tekintetével követi az első cseppek útját arcomon, majd elém sétál.

– Hagyjál már – mondom remegő ajkakkal, miközben végig a szemeibe nézek. Ismét olyan piszok közel van...de nincs erőm ellökni. Tulajdonképpen azt akarom, hogy még közelebb legyen. - Hagyj. Verj ki a fejedből végre. – Az utolsó mondatnál a harag hatalmas fénnyel csillan meg ónix fekete szemeiben. Most félek tőle legelőször ilyen intenzíven... Ismét olyan erőszakosnak és durvának tűnik, de ez egészen más... Most nem kőszikla.

Milliónyi érzelmet látok szemeiben; düh, kétségbeesettség, harag... fájdalom.

Egy durva, erős mozdulattal magához ránt, amitől fájdalmasan felszisszenek. Szorosan magához prásel, de pár pillanatig csak némán szemezünk egymással. A levegő bennem akad, egész testemben remegni kezdek tőle.

– Nem tudlak elfelejteni, Kyungsoo. Soha többet ne kérj ilyet tőlem. – A homlokát az enyémnek dönti, majd lehunyja a szemeit, és végig simít egyik karomon. Megborzongok a kellemes érzésre, olyan, mintha mágnes vonzaná ide hozzám.

Mit csinál? Miért csinálja? Miért teszi ezt velem?!

Csaknem hangosan felzokogok, miközben lehunyt szemeit bámulom elég nagy kitartással.

– Jongin...

– Szükségem van rád – Ahogy félbeszakít, elázott, könnyes szemekkel bámulom feldúlt arcát, amit megérezve rám néz végre. – Kérlek, ne hagyj itt... – Szívem őrült módon kalapálni kezd, ahogy teljesen nekem, simul és ajkaimra hajolva megkapom tőle életem második csókját.

Szemeim még ennél is nagyobbra kerekednek, miközben könnyeim még inkább útnak indulnak. A térdem megremeg, de belül szétárad bennem a melegség, mint a legelsőnél... amikor végleg beleszerettem. Hogy tolhatnám el magamtól? Erre vágytam már az első alkalom óta.

Attól féltem, tudtam, hogy soha többet nem történhet meg. És most épp magához szorítva falja ajkaimat hevesen, amit végre megadva magam viszonzok is lehunyt szemekkel.

Ráérősen karolom át nyakát, ahogy ő a derekamat öleli és szorosan magához présel, mint azon a napon az öltözőben... Azon a napon, amikor végleg elrabolta a szívemet.

Halkan nyikorog az ajtó jelezve, hogy vendégünk érkezett, de ezzel mit sem törődve faljuk tovább egymást. Nyelvével utat tör ajkaim közé, amitől a csókba nyögök és erősebben húzom őt magamhoz.

Halkan felmorran, majd elválik tőlem, amikor nem hallani az ajtó gyanús nyikorgását, miszerint távozott az illető.

Szemeim lassan kinyílnak, és nagyokat pislogva meredek Chenre, aki mellett úgyszintén egy kikerekedett szemű Tao áll. Egyből teljesen elvörösödöm, amikor mindkettejük tágra nyílt szemeivel találom szemben magam.

– Mi csak... meg akartuk nézni, hogy... minden oké... veled... – Egy pillanatig síri csend telepedik ránk, majd Chen csak a torkát köszörüli. – Hát... azt hiszem... akkor mi... most, jah... – Egy hatalmasat nyel, a szemei izgatottan felcsillannak, viszont egy tapodtat sem mozdul.

Kai végül ellép tőlem, majd a bőröndömet a szekrényem tetejére téve jelzi, hogy nem megyek sehova. Ő döntött.

– Akkor... mi most? Hhh... Szia... sztok... – Tao hatalmasat nyelve fordul meg és hagyja el a szobát, amíg Kai az egyik mamuszomat vágja Chen felé, aki már menekül is kifelé, így az csupán a becsukódó ajtónak csapódik.

Jongin nem tétlenkedik, megragadja egyik csuklómat, majd az ágyamra lök és rám mászik. Jesszusom, most... most az fog történni?

Nagy bociszemekkel meredek fel rá, úgy terülök el alatta, mintha megbénultam volna. Ismét ajkaimra hajol, és egyre szenvedélyesebben falja őket, ahogy végül pólója alá simítom kezeimet. Tökéletes bőre van...

Csókjai átvándorolnak nyakamra, és ágyékát is enyémnek dörzsöli, amitől nyögök és sóhajtozom, reflexszerűen szám elé kapom a kezem.

Nem tudtam, hogy én bármikor is adhatok ki ilyen hangokat.

A kezemet egyből elveszi szám elől, és összefonja ujjainkat, de egy pillanatra sem válik el nyakamtól. Szabad kezemmel még mindig hátát simogatom, de abba kell hagynom, ahogy felül a csípőmön. Leveszi magáról, majd rólam is a feleslegessé vált pólót, és végig nyal ajkain, miközben visszahajol felsőtestemre.

A szívem lassan kiugrik a helyéről, még mindig remegek. Biztos nem tudnék megmaradni a talpaimon, ha még mindig állnék. Olyat tesz, amire soha az életben nem számítottam volna; mellbimbóimat kezdi keményre izgatni nyelvével és ajkaival egyaránt. Megállás nélkül ostromol, amivel halk nyögéseket csal ki belőlem, néha mellkasom is felemelkedik.

Fürge ujjaival máris áttér farmeremre, aminek gombját kibújtatja, és lehúzza cipzáramat is. Összeszorítom ajkaimat, ahogy tudatosul bennem, hogy már csak egy egészen vékony ruhaanyag választ el tőle.

Bokszeren keresztül kezdi masszírozni már kőkemény férfiasságomat, amire ösztönösen felbillentem csípőmet, és nekidörgölöm magam. Meglepetten pillant fel rám, majd egy édes mosolyra húzza ajkait, amitől még inkább megszédülök.

– Milyen édes vagy. – Nagy megkönnyebbülést nyújt, amikor mosolya még nagyobb lesz, de az egyből eltűnik, amikor a hajába túrva húzom fel magamhoz és hevesen csókolni kezdem. Kettőnk közé nyúlok, és kitartóan kezdem felfedezni két tenyeremmel izmos felsőtestét, de hamar felülkerekedik rajtam a kíváncsiság, becsúsztatom egyik kezemet alsójába, és merev férfiasságára simítok. - Hh, Kyungsoo... ó... óvatosan. – Sóhajok sorozata hagyja el torkát, miközben a nyakamba borul, és viszonozza a kényeztetést a bokszerembe nyúlva.

Nem hittem volna, hogy ekkora boldogságot nyújt, ha másnak ilyen élvezetet adok egyetlen érintéssel... hogy neki okozok örömöt.

Hirtelen lemászik rólam, ami hatására csalódottan pillantok fel rá. Akarom még... Mindenét.

Kapkodva próbál megszabadulni melegítőjétől, és bokszerétől, mire egy önelégült vigyorral ülök fel és sietek a segítségére kissé remegő kézzel. Ráérősen akasztom be a felesleges ruhadarabok alá ujjaimat és húzom le róla azokat.

Hatalmasat nyelek, ahogy végig mérem a tökéletes, immár meztelen testét, de ő csak beharapja alsó ajkát, amitől elveszi az eszem, a szívem majd' kiugrik.

Jesszus, ezt csinálhatná többször is...

Kapkodása eredményeképp hamar megszabadít nadrágom és bokszerem fogságától, majd elfektet és elhelyezkedik rajtam. A lepedőbe markolok, amikor immár mindenféle ruhaanyag akadálya nélkül nekem dörgöli magát egyre nagyobb hévvel, amivel egyre hangosodó nyögéseket csal ki belőlem. Pár perc mozgás után viszont felül, lábaim közé helyezkedik és feltolja azokat. Nyelvével először belsőcombomra csap le, de rohamosan halad fenekem felé, amit pár másodperc után el is ér.

Izgalmamban a takaró egyik felét a szám elé szorítom és szorosan összezárom szemeimet. Nyelvének a hegye nyílásom izomgyűrűin köröz, majd egy határozott mozdulattal fenekembe nyal. Erre mind közül a legnagyobb nyögéssel válaszolok, amitől felbátorodik, és eszébe se jut, hogy abbahagyja kényeztetésemet.

Kéjes nyöszörgésbe kezdek, amikor nyelvét egy, kettő, majd harmadik ujjával is helyettesíti.

– El ne menj nekem, még dolgom van veled. – Hangja rekedt, és a megszokottnál is mélyebb, ahogy a fülembe suttog, majd bele is nyalint egyet. Kissé elvörösödöm a gondolatra; Kai és én...

– Jongin... csak... csináld már! – Elvigyorodik türelmetlenségemen, de eleget tesz kérésemnek és feltérdel. Fenekemnek nyomja makkját, így előváladéka egy része rám kenődik, amit egyik ujjával szét is ken rajtam, majd saját magán is, így síkosítva be mindkettőnket.

Lassan, óvatosan nyomul be fenekembe centiről centire, de ez sem tud tompítani a fájdalmamon. Mikor tövig ér bennem, fölém hajol és egy bíztató mosollyal ajándékoz meg, amit nem tudok nem viszonozni.

Vár percekig, amíg megszokom az érzést és feljebb nem billentem a csípőmet jelezve, hogy készen állok.

Lassan mozogni kezd, de egy idő után ösztönösen gyorsít a tempón, amivel belőlem vége-vehetetlen nyögéseket, magából sóhajokat csal ki. A tempó viszont könyörtelenné válik, amivel néha már sikolyok is kicsúsznak a torkomon.

– El. Mersz. Menni? – vontatott kérdése meglepetten ér, amitől el is akad a hangom, egy szót sem tudok szólni. Ez nem nyeri el a tetszését, szinte teljesen kihúzódik fenekemből, majd egy durva mozdulattal tövig vágja magát belém, ezzel választ csikarva ki a torkomból.

– Nem! Nem megyek! – nyüszítem éles hangon, de a következő pillanatban már én vagyok felül.

Csípője mozgásával buzdít mozgásra, amit felbátorodva meg is teszek. Hátracsapom a fejem és hangos nyögéssel válaszolok, amíg ő torokhangon, mélyről jövő hörgéssel mutatja ki, hogy igenis már elég közel jár az orgazmushoz.

Csípőmre szorítja egyik tenyerét, másikat pedig férfiasságomra fonja, így mozgásunkkal ellentétes irányba fel-le kezdi húzogatni rajta a bőrt.

– Kyung... Soo...

– J-Jongin! – Hangom az övét váltja, körmeimet tökéletes mellkasába mélyesztem, ahogy egyre többször rándulnak össze izmaim. Valami bizsergető érzés fut végig a gerincemen, majd ágyékomnál telepedik meg, és egyre nagyobbra nő, amíg végül el nem élvezek. Viszont tovább mozgok rajta, amíg ő nem kerül ilyen állapotba; egyre jobban lüktet bennem, ahogy fenekem is ráfeszül az utóhullámok eredményeképp.

– K... Kyungsoo... – Magára ránt egy utolsó mozdulattal és elmegy bennem, amilyen mélyen csak tud.

Lihegve hajolok ajkaira, miután leszállok róla és elfekszem mellette. Gyengéden viszonozza a csókomat, miközben biztonságot nyújtó karjait is körém fonja.

– Szeretlek... – suttogja tincseimet cirógatva, halkan lihegve. Mintha megállna az idő, szinte rákérdezek, tényleg jól hallottam-e... Azt mondta, szeret! Szabad kezével ránk húzza a takarót, amíg én nyakába fúrom arcomat és átölelem izmos hátát.

– Én is nagyon szeretlek... -  pihegem halkan, teljesen hozzásimulva.