Bocs az első részért, kicsit hosszú lett...x33
...
Valószínűleg a második is az lesz.XD
Poén
Na jól van, mielőtt olvasókat veszítenék a C kategóriás humorom miatt, elkezdeném a második részt...xdd
Jó olvasást^^
Daehyun [POV]
- Ez a Youngjae gyerek nagyon fura- mormogja Jong Up végig a fent említettet bámulva.
- Tény, hogy nem egy Himchan, sem egy Zelo...- még Bang is rákontráz a dologra, amíg én homlokráncolva nézek rájuk.
- Mégis mi bajotok vele?- kérdezem elég furcsa hangsúllyal a hangomban, majd ismét a fiúk felé nézek. Zelo és Himchan épp 'birkóznak' a frissen nyírt gyepen, de hála az égnek elég messze vagyunk a háztól, hogy bárki is láthasson. Ezek őrültek... Ez tetszik. Innen csak egy kis festménynek tűnik az amúgy 3 emeletes házunk, ami valamiért megnyugtat, hogy most ilyen messze van. Mindig ide szoktam jönni, ha egyedül akarok lenni, vagy ha Bangék átjönnek... Youngjae meg a fiúktól két méterre ül felhúzott lábakkal, amiket át is ölel. Olyan, mint egy őzike... Állát csak addig támasztja a térdén, amíg Zelo be nem nyög valami hülyeséget, amire a feje egyből hátra bicsaklik, ahogy hirtelen hangosan felnevet, ettől én is elmosolyodom kissé. Valamiért úgy érzem, túl sokat nem fogom látni ezt az arcát...
- Nincs vele semmi bajom. Csak zárkózott. És fura- Jong Up hangja rángat ki a gondolatmenetemből, de a szemeimet le sem veszem a kis őzikéről.
- Szerintem aranyos. Határozottan...édes- jelentem ki, ahogy ismét egy halvány mosoly kúszik arcomra.
- Úristen, bejön neked!- neveti el magát hangosan Bang, majd Jong Up is, amire mind a hárman idebámulnak.
- Kuss már!- sziszegem, ahogy Bang térdére vágok, mire nagyjából elhalkulnak- Kurvára nem vicces.
- Dae, tény, hogy ez eléggé...fura. Neked nem szokott senki sem bejönni- törli meg jó kedvétől könnyes szemeit Jong Up, ahogy hátát a kis faház falának dönti.
- És ez most miért ilyen vicces?- kérdezem szemöldökömet felvonva, miközben magamhoz húzom az egyik karton sört és felbontom azt.
- Mert te egy...hogy hívtad magad mindig?...be nem tört bika vagy. Egy kibaszott bika!- nevet tovább egyre hangosabban, amíg a hasához kapva a kezét el nem dől a fűbe. Percekbe telik, mire nagyjából lenyugszik, és visszatornázza magát ülőhelyzetbe- És elég hülyén néznél ki virággal a kezedben, miközben szerenádot adsz neki az erkélye alatt- Jong Up épphogy a mondandója végére ér, Bang ismét hangosan felnevet, valószínűleg elképzelte a dolgot. Ez ilyen gáz lenne? Nem is tudom, sokan a kezüket tennék össze, ha valaki az erkélyük alatt szerenádot adna nekik.
- Kiborítóak vagytok...- az orrom alatt morogva szenvedem fel magam álló helyzetbe és a felbontott karton sört felöleve megyek az orrom után. Egyenesen a fiúkhoz megyek, majd levetem magam Youngjae mellé, aki kissé lehajtja a fejét és kinyújtja a lábait. Valóban furcsa egy kicsit... Zelo és Himchan már pihegve fekszenek a földön és beszélgetnek egymással ide-idepillantva, aztán egy hirtelen mozdulattal felkelnek, majd egymást tolva sietnek Bangék felé. Én csak kíváncsian nézek utánuk, majd a sörökre, amit nekik hoztam részben- Úgy tűnik, akkor ez csak rám vár...- bontom ki máris az egyiket, amit egyből meghúzok. A mellettem ülő kis őzike szó nélkül vesz el egyet, lepattintja a tetejét és úgy megdönti, hogy egy pillanat alatt eltűnik a fele. Kissé nagyra nyílt szemekkel nézem mindezt végig, de magamban reménykedem benne, hogy ettől ellazul és közvetlenebb lesz velem szemben. Nem szól egy szót sem, csak folyamatosan kortyolgat az üvegből, amíg annak a tartalma el nem tűnik.
- Hát ez...csodálatos...-motyogja halkan, ahogy Bangék felé mered. Himchannel már nem is lehetnének ennél közelebb egymáshoz. Zelo igaz, kicsit távolságot tart, de közte és Jong Up közt is látni azokat a kis szikrákat pattogni, amitől még a legártalmatlanabb szó is flörtölésnek hat a szájukból- Ne haragudj miattuk. Eléggé...furák- furák. Ettől egy mosoly terül szét az arcomon, ahogy inkább a ház felé bámulok, ami mögött már megy le a Nap.
- Akkor én meg sem szólalok. Bang a falkavezér, Jong Up meg az igazi tajparaszt. Hidd el, te jobban jártál- koccintom sörös üvegemet övéhez, amitől egy félénk mosoly jelenik meg arcán.
- Tölts el velük hármasban egy órát. Utána ugyanolyan leszel, mint én. Nem hinném, hogy ezt akarnád- puffogja kissé felfújt arccal, majd meghúzza a második üveget, ami így ki is ürül. Egy többet-nem-iszom mozdulattal teszi le maga mellé és valóban nem nyúl a harmadik sörhöz. Jobb is, nem kéne, hogy sokat igyon. Anyuék meséltek róla, mielőtt bemutattak neki, tőlük tudom, hogy csak 16. Ha a szülei megtudnák, hogy alkoholt adok neki, kinyírnának. Oké, én is csak egy évvel vagyok idősebb nála, úgyhogy ez nekem is tabu lenne... De amit Anyuék nem tudnak, az nem fáj nekik- Azt hiszem, be kéne mennem. Anyuék már biztos...keresnek...- motyogja, ahogy szeme sarkából rám pillant, majd egyből fel is áll-...meg fáradt is vagyok...és arról ne is beszéljünk, mennyire hideg van...
- Hova-hova, szívtipró?- Zelo hangja egyből fel is cseng, és egynesen idejön, ahogy feltornázza magát Jong Up mellől. A jelzőtől Youngjae egyből elpirul és lehajtott fejjel tesz hátra egy lépést.
- Hát...b-be- motyogja a választ, amire Zelo csak felkap még egy sört és a kezébe nyomja.
- Inkább igyál, olyankor mindig ellazulsz- vállánál fogva ülteti vissza mellém, majd vissza is megy a fiúkhoz. A harmadik sört már ki sem bontja, egyszerűen csak visszateszi a helyére.
- Szóval hideg van?- kérdezem egyenesen rámeredve, majd ezzel a lendülettel fel is állok és nyújtózom egyet- Akkor gyere, bekísérlek- húzom fel Őt is kezénél fogva, majd megvárom, amíg előre megy. Hozzáteszem, egy szó nélkül. Miért ilyen csendes?
- Ha meglátod Anyuékát, szólj- motyogja az orra alatt, ahogy beérünk, de épp jól hallom, mivel közvetlenül mellette megyek.
- Azok Ők, ott?- bökök az én szüleim felé, akik két felnőttel beszélgetnek. Őszinte leszek, fogalmam nincs arról, hogy néznek ki a szülei. Csak a kis őzikére figyeltem, a szüleire meg...hh...egyáltalán nem.
- Igen!- egy pillanat alatt fellelkesedik, máris gyorsabban szedi a lábait. Húha, hát...az ilyen esték nem igazán a szíve csücske, ahogy elnézem. Máris rohanna haza. És én mit tehetnék, hm? Ha már bekísértem, megyek utána!- Anyu...- áll meg hirtelen az előbb említett mellett, aki mosolyogva tartja fel mutatóujját a szüleimnek jelezve, hogy várjanak.
- Igen, Édesem?- Édesem. Így hívta volna? Meglepetten mérem végig tetőtől talpig, szemeim akaratlanul is megakadnak fenekén. Nem egy utolsó darab... Mégis mit csinálok?! Képzeletben felpofozom magam, egyből elkapom Youngjaeről a tekintetemet. Nem vagyok normális, még nyíltan bámulom is!
- Kezd késő lenni...- motyog félénken egy enyhe utalást arra, hogy menni akar.
- Figyelj csak, Mr. és Mrs. Jung meghívott minket egy bizonyítvány osztás utáni vacsorára, hogy akkor megmutasd nekik a rajzaidat- jelenti ki az Édesanyja figyelmen kívül hagyva kisfia megjegyzését. Youngjaeval párhuzamban, az én állam is szinte már a padlót súrolja. Anyuék SOHA nem szoktak ilyen ajánlatot tenni, vagyis... Ezek szerint a szülei jó benyomást keltettek az enyémeknél. Ez már egy jó pont. Szóval egy hét múlva ismét látni fogom. Ugyanitt. A bizonyítvány osztás után... Kár, hogy nem egy iskolába járunk.
- V...valóban?- a kis őzike teljesen elképedve mered a szüleimre, akik egyre jobban élvezik a helyzetet.
- Igen, természetesen- Apu egy kissé biccent is, amitől Youngjae térdei megremegnek egy kicsit, amit a többi reakcióból véve csak én veszek észre.
- Köszönjük a meghívást, e-ez...n...nagyon kedves- motyogja, miközben felkarját kezdi dörzsölni a leheletvékony ingen kereszrül.
- Fázol, Édesem?- Édesanyja máris átöleli a vállát és egy csókot nyom halántékára.
- Daehyun adhat egy pulóvert, igaz fiam?- néz rám Anyu jelentőségteljes pillantással, amire én csak némán állok egy darabig.
- Ja, igen...tudok- szólalok meg, mikor leesik, hogy a válaszomra várnak.
- Akkor menjetek csak- egész szépen tessékeltek el minket a társaságukból... Nagyot sóhajtva fordulok a lépcső felé, majd Youngjae hátára simítva kezdem felterelni a szobámba átvágva kisebb-nagyobb csoportokon, akik hangosan vihogva társalognak egymással.
- Aranyosan el lettünk küldve- jelenti ki egy kis mosollyal, amivel az én arcomra is egy kis görbületet csal.
- Ők felnőttek, ránk nem tartozik, miről beszélnek. Faszság...- csóválom a fejem lemondóan, majd elveszem róla a kezemet, már így is a megengedettnél több ideig volt rajta. A másodikon van a szobám, de a lépcsősorok már így is túl hosszúnak tűnnek. Még szerencse, hogy nem a harmadikon kértem szobát... Ahogy felérünk, előre engedem, mindenhova nézek csak rá nem. Mély levegő, Daenyun. Bika vagy. Egy kibaszott bika- Ülj csak le- mutatok az ágyamra, de meg sem mozdul egy ideig, csak áll egy helyen. Mikor már lemondok arról is, hogy egyáltalán levegőt fog venni, a gardróbomba veszem az irányt. Melyik pulóveremet adjam neki? Hm, nagy dilemma. Melyik pulcsimban nézne ki a legédesebben? A gondolatra hátra nézek, nagy meglepetésemre már az ágyamon ül és a berendezést nézegeti. Lassan végig mérem, kissé elidőzöm rajta. Bordó. Egészen sötét bordó... Magamban hümmögve egyet fordulok vissza a ruháim felé, majd kikapom az egyetlen bordó pulóveremet, és azzal a kezemben sétálok oda hozzá- Remélem, ez megfelel- adom oda neki, és le is ülök mellé.
- Hát...köszönöm- beletelik vagy fél percbe, mire rájön, hogyan is kell felvenni, amitől egy idióta vigyort csal ki belőlem- Te most kiröhögsz?- tettetett sértettséggel teszi fel a kérdést szinte már mosolyogva, amitől csak megrázom a fejem, majd mielőtt hangosan elnevetném magam, inkább felkelek mellőle.
- Nem, ugyan, dehogy...- megköszörülöm a torkom, majd fejemmel az ajtóm felé bökök- Azt hiszem, a szüleid nem igazán akarnak menni, szóval sokáig itt lesztek, és...- teszek hátra egy-két lépést, amitől homlokráncolva néz rám, majd egy elég furcsa arckifejezéssel áll fel.
- Szóval menjek ki innen, értem... Épp olyan udvariasan tudsz elküldeni melegebb éghajlatra, mint a szüleid- sóhajtja el a végét szinte elvigyorodva.
- Elküldeni? Nem, erről szó sincs- mosolyodom el, ahogy minden léptét követem egészen addig, amíg ki nem érünk a szobámból- Egy ilyen édes fiúért, mint te, kár lenne...- búgom, ahogy becsukom az ajtót magam után, majd felé fordulok. Arca zavarttá válik, fokozatosan vörösödik el bókómtól, képtelen a szemeimbe nézni, ehelyett a mellkasomra mered- Miért pirultál el, Youngjae?- kérdezem egy hatalmas, önelégült vigyort visszatartva, amitől még lejebb szökik rajtam a tekintete, ahogy a fejét is lejebb billenti.
- Nem! Én n-nem!- kezd tiltakozni egyből, ahogy a pulóvert az arcára húzza, így már csak a szemei látszódnak ki alóla.
- Ó, de igen. Kezd olyan színed lenni, mint a pulóvernek- mosolyodom el, amikor már nem tudom visszatattani azt, és összefonom mellkasom előtt karjaimat- És ha így bámulsz rám továbbra is, lassan én is zavarba jövök- nevetek fel az apró célzásomon, miszerint már léket vág a gyomromba tekintetével. Hirtelen elkapja rólam a szemeit és a pulóverbe morogva indul a lépcső felé- Nah, nem beszélgetsz velem?- kérdezem egyből utána eredve. Már szánalmas, hogy követem egyfolytában...
- Nem- jelenti ki ridegen, majd felém egy fagyos pillantást küld, amikor megfogom a könyökét, így megtorpan még a lépcső előtt, magam felé fordítom.
- Még egy kicsit sem? Igazán jó társaság vagyok ám- kijelentésemtől csak a pulóverbe puffog, majd tesz hátra egy lépést... Egy lépést egyenesen a mögötte elterülő legfelső lépcsőfokra, amin majdnem le is esik, ha nem rántom vissza még az utolsó pillanatban. A nagy lendülettől a pulóver lecsúszik édes arcáról, így megmutatva azt, amitől csupán pár centire vagyok, miközben derekát ölelem szorosan- És azt említettem már, milyen fantasztikus reflexxel áldott meg az Ég?- mosolyodom el féloldalasan, amitől mintha benne akadna a levegő- Tudom, hogy ez felettébb meglepő információ, de azért levegőt vehetnél, mielőtt szájon át kell lélegeztesselek. Lélegezz, őzike- az utolsó szót elsuttogom és már egészen drámaira sikerül hoznom a szituációt, amikor a neki szánt becenévre a szemei megrebbennek és kibontakozik karjaimból.
- Őzike?- kérdezi, miközben a pulóvert igazgatja magán- Nem túl szívmelengető becenév, hogy őszinte legyek- morogja az orra alatt, majd felnéz rám. Egyenesen a szemeimbe- De még mindig jobb, mint a bika- erre a szemeim csaknem kikerekednek, úgy kell visszafognom magam- Bika, Dae? El nem tudom képzelni, miért aggadtad magadra ezt a becenevet- csóválja meg a fejét jókedvűen, viszont bennem egy egész világ megáll egy pillanatra. Oké, ezek szerint azt a részét nem hallotta, miszerint Ő igenis az...esetem, ha még nagyon szépen akarok fogalmazni. Nyugalom Dae, nyugalom.
- A bika egy okos, határozott, erős és igencsak helyes állat- morgom, ahogy rám ölti nyelvét. Túlságosan is ellenem fordította a helyzetet. Ezt nem hagyhatom tovább így, nemigaz?- Amíg az őzike egy félénk, édes és nagyon...- egy szívtipró félmosollyal harapom be alsó ajkamat, ahogy közelebb lépek hozzá-...nagyon gyönyörű- mondom az utolsó szónál lenézve ajkaira, majd amíg szemeim lassan visszavándorolnak, hogy övéibe fúrhassák magukat, addig az Ő arca fokozatosan vörösödik el, amit egyből meg is próbál eltakarni.
- Miért mondod ezt?- habogja hatalmas bociszemekkel meredve rám, miközben arcát ismét a pulóver mögé rejti, amíg bennem egy kis hang azt súgja, hogy ne most álljak le, menjek tovább. Ám én hozzá sem érek, így csak szavakkal fokozom a dolgot, mivel nem akarom elüldözni. Úgy érzem, Ő majd tényleg...fontos lehet számomra. Lesz is. Biztosan az lesz. Négy és fél órája ismerem csupán, de most ki merem jelenteni, hogy megszerzem magamnak. Igen, Yoo Youngjae az enyém lesz!
- Mert így van. Vagy azt állítod, hogy hazudok?- a kérdésémtől még úgy is látom kissé tátva maradt száját, hogy a pulóver a fél arcát takarja.
- N-nem! Én ilyet nem mondtam!- kezd el tiltakozni, ami közben a pulóver csak szééééépen, laaaaassan kezd lecsúszni róla, míg végül láthatóvá nem válik a most igencsak vörös és zavartól eltorzuló arc.
- Hmm...azt mondod, hogy te is épp olyan okosnak, határozottnak, erősnek és helyesnek látsz engem?- célzok itt egyre nagyobb vigyorral arra, amikor felsoroltam, milyen is egy bika. Mert én egy kibaszott bika vagyok.
- Azért ne essünk túlzásokba- motyogja egy kicsit hátrébb araszolva tőlem, miközben a púloverem alját gyömöszöli. Vagyis most már az Ő pulóvere, mivel szemtelenül édes benne. 'Szúrkálódását' nem tudom komolyan venni ezzel a félénk, zavart viselkedésével. Egyszerűen aranyos.
- Szóval szerinted nem vagyok helyes, hm?- még egy kicsit közelebb húzódom szinte már annyira, hogy muszáj hozzáérnem. De én nem, én csak állok előtte. A kérdésemtől meglepetten kezdi el méregetni arcomat, csaknem már kíváncsian.
- Én...én nem mondtam semmi ilyesmit...- suttogja motyogva tovább, majd a fejét kissé megrázva lendíti fel maga mellől kezeit- Jesszus, muszáj ezt csinálnod?!- korholja egész indulatosan, miközben haragos tekintettel mered szemeimbe.
- Mégis mit?- kérdőn meredek vissza rá, szinte már a homlokomat ráncolva.
- Hát...hát ezt!- mondja a kelleténél kicsit hangosabban- Zavarba hozol...- motyogja immár teljesen elhalkulva, amitől egyből a magasba szökik az önbizalmam.
- Én felettébb élvezem- már húznám közelebb magamhoz, amikor hirtelen megpördül, így szinte lezuhan a lépcsőn, de szerencsére megmarad az egyensúlya.
- Édesem, itt vagy?- már értem, miért tette, az Édesanyja hangja egyre közelebb ér, ahogy valószínűleg Ő maga is- Oh, hát itt vagytok fiúk- mosolyodik el Mrs. Yoo egyből édesen, ahogy megáll a lépcső közepén- Sajnálom, hogy meg kell zavarjalak titeket, de mi megyünk, Édesem. Köszönj el, és siess. Apád már menne- mondja a száját kissé elhúzv- Jó éjt, Daehyun, akkor egy hét múlva...- kacsint rám a gyönyörű nő, majd máris sarkon fordul és leviharzik.
- Szóval itt hagysz...- sóhajtok fel elégedetlenül, de Ő nem fordul felém.
- Igen, szia!- hadarja, ahogy a pulóver ujját kezdi gyömöszölni és indul is lefelél.
- Hé, hova menekülsz?- ragadom meg a karját, amitől megtorpan és felém fordul, majd pár másodperc néma csend után egy kis 'o' betűt formál nedves ajkaival.
- Ja, a pulóver...- motyogja, ahogy máris szabadulna meg a ruhadarabtól. És hiába tetszik a gondolat, még időben megállítom a kezét, így a bordó felsőrész rajta marad
- Ne. A pulóver a tiéd lehet- jelentem ki, bár még egy búcsúpillantást vetek rá. Mégis csak az egyik kedvencem volt... Egy naaagyon nagy kedvencem- Nekem inkább a telefonszámod kéne- már meg sem illetődik félmosolyomtól, a kérés most sokkal inkább meglepi.
- A...a t-telefonszámom?- bólintok válaszképp, amire nyel egy hatalmasat- A...akkor kéne a telefonod, h...hogy beleírjam...- nekem több sem kell, mielőtt meggondolná magát, máris a kezébe nyomom a hátsó zsebemből előhalászott készüléket. Lassan pötyögni kezd rajta, majd átnyújta nekem. Őzike. Így írta be magát. Ezzel egy hatalmas mosolyt csal az arcomra... Mivel vannak kétségeim, így egyből tárcsázni kezdem a számot abban reménykedve, hogy megcsörren a telefonja és nem kamuszámot adott meg. Hatalmas megkönnyebbülésemre a zsebében felszólal a telefon, ezzel belőlem egy elégedett sóhajt váltva ki.
- Aztán mentsd el a számom...- mondom vigyorogva, miután kinyomom és még utoljára rákacsintva felindulok a szobámba.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése