Zárt ajtók mögött 4.

Ha valaki esetleg kérné ennek a sorozatnak a folytatását, jelezze ebben a bejegyzésben a megjegyzéseknél
:3
ugyanis újat kezdek
~
hihi


4. rész

Órák, de lehet, hogy csak percek óta ülök az ágyon, és gyűrögetem magam előtt a takarót, mintha az időérzékem teljesen megszűnt volna létezni. A halk kopogásra meg se nyikkanok, de az ajtó egyből nyílik, és egy aggódó GaYoon lép be rajta, majd ül le mellém az ágyra.
- Tudod, lent voltam a konyhában, és láttam egy pár pillanatig, amikor a hűtő előtt ölelgetett téged. De amikor visszamentem fél óra múlva, már csak Rain volt ott, egyedül. Épp pakolta el a fagylaltot, és a tortát, mosogatott...megkérdeztem, mi a baj, mivel teljesen elkomorodott arccal meredt a kezében szorongatott kiskanálra. De ő csak megrázta a fejét. Nem mondott semmit. Ezért feljöttem hozzád, és teljesen magadba fordult arccal ücsörögsz egy helyen...- kisimítja a homlokomba hullott tincseimet, majd arcomra simít- Mi történt, Hyo?- hosszúra nyúlt pillanatokig csak hallgatok, majd lassan szemeibe nézek.
- Elutasítottam. Megcsókolt, aztán azt mondtam, hogy nem...lehetünk együtt, mert nem akarom, hogy baja essen...- lenézek kezeimre, és felszipogok. Érzem magamon értetlen tekintetét, mintha nem értené, miről beszélek.
- Hyo, hallod magad? Itt már nem a gonosz boszorkáról van szó. Boldog voltál 20 kerek percig, amit eldobtál magadtól... Ne félj boldog lenni- arcomról kezeimre téved a keze, és érzem, ahogy kissé elmosolyodik.
- Nem erről van szó... Én csak...félek, hogy az a nő megtudja, és bántani fogja. Soha nem tudnék utána a szemébe nézni, utálnám magam...

Nem, nem fogadtam meg GaYoon tanácsait, és nem mentem oda Rainhez. Tudom magam is, hogy vele akarok lenni, és szükségem van is rá, de nem tehetem. Az elmúlt három hétben csak kerültem őt, ahogy tudtam. Időközben Youngjae, és GaYoon hivatalosan is összejöttek, ami csak még jobban megnehezítette a dolgomat JiHoonnal. Azóta is egyre többen érdeklődtek felőlem, és mintha kezdenének megkedvelni. Visszavettek a kosárcsapatba, amiből fél éve rúgtak ki Isten tudja, miért. Valamiért úgy érzem, életem legnagyobb hibáját követtem el Rainnel kapcsolatban. Viszont ezt sikeresen el tudom felejteni a hosszabb edzéseken, csupán két röpke órára.
- Jó voltál, Hyo- Kwang hátba vereget, ahogy elhalad mellettem a ruhái felé.
- Köszönöm- mosolygok rá édesen. Szokatlan még, hogy megvető pillantások helyett pacsikat, és mosolyokat kapok, valahányszor végig sétálok a folyosón. De valahogy a régebbi életem jobban tetszett. Jobban szerettem láthatatlan lenni, és meglenni a saját világomban. De így, hogy már csak két hét van a kosárbajnokságig, egyre többen keresnek fel, és próbálják növelni az önbizalmam, miszerint tökéletes vagyok a pályán, és nélkülem sehol nem lennének. Furcsa azokkal beszélgetésbe elegyedni, akik még fél éve a halálomat kívánták, és azt vágták mindig a fejemhez, hogy sokkal inkább a pompomlány csapatban lenne a helyem, mintsem egy fiúkosárcsapatban. Ezek ellenére itt vagyok, de nem miattuk, hanem magamért. Bizonyítani akarok. Az összes házibuli meghívást visszautasítottam eddig, és GaYoonon, Youngjaen és... Rainen kívül más nem érdekel. És ez így is fog maradni. Nem érdekel, ha tudják, ha nem, én akkoris csak meg akarom mutatni GaYoonnak, hogy képes vagyok talpra állni mindenből. Hiába történtek velem "balesetek", én itt vagyok, és felemelt orcával képes vagyok átmenni a legnagyobb tömegen is. Ez az elfoglaltságom valóban megnyugtatja, de szent meggyőződése, hogy Rainnel kéne lennem. Amit tudok. Valamiért egyre erősebb szálak, és érzelmek fűznek hozzá, amik már elszakíthatatlanok. Utálom is magam ezért, de így neki is jobb... Nem kell attól félnem, hogy nem látom többet csak azért, mert a párom volt... Ezt nem engedhetem meg. Ahogy ő mondta nekem három hete a duplarandin; már túl fontos nekem ahhoz, hogy ezt hagyhassam.
- Figyi, Hyo. Jössz egy sörre a Jung's Caffeba?- Kwang immár teljesen felöltözve áll előttem, és a válaszomra vár.
- Nem, köszönöm- amint mondtam már, nem érdekelnek. Bántottak, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Fél óra múlva már én is hajlandó vagyok elhagyni az öltözőt, ami előtt GaYoon, és Youngjae kéz a kézben várnak rám.
- Hyo!- legjobb barátnőm agy medveöleléssel fogad, majd enged el hirtelen- Mi ez?- reflexszerűen húzom lejebb pulóverem ujját, de ő nem zavartatja magát, egy mozdulattal vállamig rántja- Na jól van, Hyo. Kétlem, hogy vágdostad volna magad, szóval ez mi? Hmm? Az a hülye kurva volt, igaz? Miért van egy majdnem 60 centis vágás az egész karodon, hm?!- szemei ismét szikrát szórnak, és máris a sírás határán van.
- Jól vagyok- jelentem ki, miközben újra elrejtem a hatalmas sebet.
- Kész szerencse, hogy nem a torkod vágta el, a kurva életbe JongHyo!- könnyei utat találnak szép arcán, de most azzal sem fáradozik, hogy letörölje őket- Most azonnal eljössz onnan, ha nem akarod, hogy a rendőrségre menjek!- szemeim kikerekednek, és védekezőn emelem fel kezeimet.
-  Nem, ez eszedbe se jusson! Világos? Minden rendben, már csak 23 nap...- óvatosan magamhoz ölelem, amit egyből viszonoz is. Egyre nehezebb elrejtni a sérülésemet, hisz lassan 2 és fél hét múlva nyár van, és dögmeleg. Ami azt jelenti, hogy Rainen is egyre kevesebb ruha van. Utálom magam érte, de minden egyes alkalommal percekig csak bámulom a tökéletes testét, amiről már reflexszerűen a csókja jut eszembe...és az, mennyire hiányzik. Nem fog menni, szükségem van rá. Rohadtul kell, hogy ismét úgy öleljen, ahogy lassan egy hónapja. Csak telnek a napok, a sebek beforrnak, de a szívem csak szétszakadni készül. Mint a kosárcsapat egyik tagja, én is kaptam három szabadnapot a kosárbajnokság előtt, amit az igazgató igazol. Teljes depiben tölteném el az utolsó szabadnapomat, amire a gonosz boszorka is rákontráz azzal, hogy épp most érkezett haza a barátnőjétől, akinél az elmúlt négy napot töltötte.
- Te mocskos, szerencsétlen undormány, mit keresel a kanapén?!- sziszegve áll meg előttem, és már lendíti is a kezét- Takarodj te korcs oda, ahová való vagy!- szinte már enni is alig eszem Rain hiánya miatt, de ez végleg elszakítja a húrt bennem, ami nagyot csattanva ütközik bordáimnak, így mintha valaki felrobbantott volna belülről. Arcomra egy hatalmas pofonnal súlyt, majd lábát felemelve, egyenesen a gyomromba tapos. Összegörnyedve próbálok levegőhöz jutni, de már nem tudok mást tenni. Egyszerűen felállok, és bicegve, de kirontok a lakásból. Bokám először megbicsaklik, ahogy futni kezdek az üres utcán egyenesen a suli felé. Már csak pár saroknyira vagyok, de úgy érzem, meghalok, ha nem állok meg. De nem, én tovább rohanok, és mintha az életem fénye ragyogna fel, amikor az iskola lassan kirajzolódik előttem. Könnyeim évek óta most először törnek utat maguknak és folynak végig az arcomon, majd egy sötét foltot hagyva pólómon tűnnek el végleg. Hallom az eszeveszett üvöltözést a hátsó udvarról, valószínűleg fociznak. Aztán Rain mély hangjára ismerek, amitől lábaim egyre gyorsabban mozognak, miközben könnyeimet törölgetem. Épp óra van amikor beteszem a lábam a bejáraton, talán a negyedik, de egy-két diák még lézeng a folyosókon. Egy nagyobb csapat közt átrohanva veszem az utat az udvarra nyíló ajtó felé. A lábaim fájnak, és alig érzek már bármit is a hasamba nyilaló fájdalomtól. Félre lököm a másodikos biosztanáromat is, és azt is leszarom, ha utánam vágja a füzeteket a kezéből. Ahogy kiérek az udvarra, egyből a szemembe süt a Nap, de még ez sem képes megállítani.
- Héj, itt van Hyo! Szia Hyo!- többen megállnak játék közben beleértve Rain is, aki felé eszeveszett tempóban rohanok még mindig patakokban folyó könnyekkel. Gyönyörű látványt nyújthatok a sírástól kivörösödött szemekkel, és még vörösebb arccal, ami a hatalmas pofon helye. Egyre közelebb érek hozzá, de ő csak dermedten áll - hozzáteszem, félmeztelenül-, és meglepett arca csak még inkább sírásra fakaszt. Odaérve hozzá rávetem magam. Lábaimat a derekára fonom, és szorosan ölelve nyakát egyből csókolni kezdem. Először értetlenül áll, majd fenekemre simítva tart, míg másik kezével szorosan átölel, és viszonozza heves csókomat. Épp olyan tökéletes, mint másfél hónapja... Az emlékre hirtelen elválok tőle, és újra rázendítve a sírásra, arcomat nyakát ölelő kezemre döntöm.
- Szabadíts ki onnan, Rain...kérlek...- orrát hajamba túrja, és egyre inkább szorít karjai ölelésén, miközben befelé indul velem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy átléptem egy határt azzal, hogy mindenki előtt csókoltam meg... Az öltözőbe érve egyszerűen leül az egyik padra, és arcomra simítva emeli fel a fejemet.
- Bántott téged?- hevesen bólogatni kezdek, miközben könnyeimet törölgetem- Mit csinált?- aggódó tekintete ismét elindítja bennem azt a valamit, mint a duplarandi estéjén... Kisimítja hajamat a homlokomból végig a szemeimbe nézve.
- Felpofozott, aztán...aztán gyomron rúgott...én meg idejöttem, úgy éreztem, hogy nem bírok ki nélküled még egy másodpercet se...- ismét átkarolom a nyakát, és arcát kezdem csókolgatni- Szükségem van rád, Rain...
- Elviszlek onnan, oké? Még ma. Jön GaYoon, és Youngjae. Segítenek összecsomagolni, rendben?- bólogatok válaszképp, amire még szorosabban ölel- Istenem, annyira hiányoztál...- suttogja, ahogy ujjaival a hajamba túr. Beharapom alsó ajkamat, de nem tudom elrejteni mosolyomat.
- Hyo? Hyo!- GaYoon, majd Youngjae hangja cseng fel, ahogy egyre közelebb jönnek az öltözőhöz. Legjobb barátnőm fájdalmas, és boldog tekintettel néz ránk egyszerre, ahogy beteszi a lábát az ajtón. Youngjae is épp úgy át van öltözve, mint Rain, csak az ő felsőtestét egy zöld mez takarja, ezek szerint nem egy csapatban játszottak- Mi történt?- félve lépked mellénk, majd a homlokomra csókol, amitől elmosolyodom.
- Hyot elvisszük onnan...- válaszol helyettem Rain, miután lemásztam az öléből-...és GaYoon, te hívd az Anyádat, Youngjae te az Apádat, mert szükségünk lesz egy üdvégyre is- egyből magára kapja a felsőjét, majd pakolni kezdi a cuccait.
- Ne, hiszem el, hogy vége lesz...- GaYoon mosolyogva ölel magához, de nekem ez már túl nyálas. Fejemet lehajtva lépek hátrébb, amit kihasználva egyből Anyját kezdi tárcsázni.
- Anyu...otthon vagy?...el kell mennünk Hyoékhoz...nagy baj van, majd megbeszéljük ott, oké?... Fél óra múlva legyél ott, szia- felpillant rám, majd táskájába hajítja a telefont. Ahogy Yon igérte, fél óra múlva ott is volt, és Youngjae apjával beszélgetett, aki ügyvéd. Mind a négyen kissé hezitálva szállunk ki GaYoon kocsijából, és vesszük az irányt a szülők felé.
- Elmondanátok, mégis mi folyik itt?- Youngjae Apja szigorúnak, és tettrekésznek tűnik, ami most pont jól fog jönni. Egy negyed órába telik, amíg nagyjából felvázolom a dolgokat, az első két perc után Rain kezem után nyúl, és összekulcsolja ujjainkat. Mondandóm végére Yon szájához kapja a kezét, és kissé könnyes szemekkel néz rám.
- Ha ezt tudtam volna...!- megfogom a kezét, mielőtt berontana a lakásba, amire kérdőn néz felém.
- Jobb, ha én megyek be először- lassan nyitok be a lakásba ami, mint mindig, úgy most is fullasztó hatással van rám. Ritkán látott bácsikám épp a gonosz boszorkával veszekedik, amikor beljebb sétálok kissé remegő lábakkal
- Elmegyek- a hangomra a hülye liba megfordul, és megvetően mér végig.
- Mit mondasz?- egy undorító fintorral lép kicsit közelebb- Hogy elmész?... Te?- gyilkos pillantást vet a többiek felé, majd elém sétál- Te komolyan azt hiszed, hogy kellesz bárkinek is? Egy pillanatra se felejtsd el, hogy Anyád miért hagyott el...- épphogy felemeli a kezét, egyből lehajolok két kézzel védve a fejemet. Csupán reflex... De sokszor csak emiatt maradtam életbe- Most viszont küldd el a "barátaidat", és indulj meg takarítani, nézd meg, milyen mocsok van itt...
- Előszöris...- Rain felhúz a padlóról, és a boszorka, meg közém áll-...az egyetlen mocskos, és visszataszító dolog, ami ebben a helyiségben van, az maga. Másodszor meg Hyo elköltözik innen, ha nem akar a börtönben kikötni bántalmazás miatt- Youngjae, és legjobb barátnőm a szobámba indulnak összecsomagolni a cuccaimat, miután ujjammal a lépcső melletti ajtóra bökök, hogy ott találják.
- Mint ügyvéd, biztosíthatom, hogy csupán a hallottak miatt minimum 8 év letöltendő szabadságvesztést kapna, ami akár 30-40 évre is felszökhet- egy hosszú, hatalmas veszekedés veszi kezdetét, amit A dolgaimat kihordó barátaim szakítanak félbe azzal, hogy mehetünk. Vetek még egy utolsó pillantást arra a személyre, akinek anyám helyett anyámnak kellett volna lennie, de nem kaptam mást tőle, csak iszonyatos fájdalmat, és elviselhetetlen kínt. Két órán át ülök melegítő gatyába és egy százéves, sima, fehér pólóba öltözve a konyhában lévő kanapén a kikapcsolt TVt bámulva. Felhúzott lábaimat átölelem, és csak a legszükségszerűbb pillanatokban pislogok. Életképtelen vagyok.
- Hyo, enned kell- Yon aggódó hangjára lassan a szemeibe nézek, ahogy elém guggol- Csak egy kicsit- végig simít az arcomon, amire halványan elmosolyodom. Végre egy család tagja vagyok, ami soha nem jutott nekem 8 éves korom óta. Azt sem tudom, Rainnel most mi van köztünk...
- Holnap van a kosárbajnokság...ott kéne lennem...-motyogom halkan, amire Rain közelebb húzódik hozzám, és az arcomra csókol.
- Itthon maradsz, jó? Majd valaki beugrik helyetted, de neked pihenned kell. Itt maradok veled- végig simít arcélemen, amitől izgatott ujjongás fut végig az ereimben- Ráadásul elég későre jár, és aludnod kéne...- és egy olyan mosolyt villant, amitől az ostoba amerikai sorozatokban az állközönség most hangos 'húúú'-zásba kezdene. Szemmel láthatóan én is teljesen szét vagyok csúszva tőle, mivel meg se hallom, amit ezután mond. Jesszus...
- Jól van, látom, már figyelni sem tudsz- mondja tettetett sértettségel, majd hirtelen a karjaiba kap- Jó éjt...- én csak egy intéssel köszönök el a többiektől, majd amikor már nem látom őket, fejemet Rain melkkasának döntöm. Kipattannak szemeim, ahogy lerak a földre, hirtelen a sötét szobámban találom magam, ahol szanaszét hevernek a bőröndjeim a földön. Holnap pakolhatok ki... Felnézek Rain gyönyörű szemeibe, aki a következő pillanatban már hajol le ajkaimhoz, miközben ujjai utat találnak a hajamba, így szorosan tartva a fejemet, ahogy hátra is biccenti. Lassan átölelem hátát, majd miután nyelvünk is találkozik egymással, kis pírrel az arcomon válok el tőle, amitől egy önelégült vigyort villant. Megfogom a kezét, és az ágy felé kezdem vonszolni átgázolva a cuccaimon. Egyből mellém fekszik, ahogy leesik neki, hogy vele akarok aludni. Talán nem kéne...talán jobb lenne, ha egy másik szobában aludna. De most ez mind szertefoszlik, ahogy izmos karjaival átölel, és magához von. Annyira...tökéketes.

Rain...oh my...

Hyo

GaYoon

Youngjae