Baekhyun [POV]
Életem legszebb estéje volt. Kivéve, hogy nem tudtam kimondani, mennyire szeretem... Folyton az járt a fejemben, milyen reakciót produkálna. Bevallaná, hogy ő is engem... De lehet, hogy ledermedne, majd elfutna. Ott hagyna. Nem mertem elmondani.
- Baekie. Tartozol egy vallomással- fel sem nézek Kaira az ebédemből, csak felmorranok. Mióta lefeküdtünk, én kint eszem az udvaron, hiába van alig 15 fok, órákon meg a tőle legtávolabbi székre ülök- Lassan két hete még csak Chanyeol közelébe sem mész. Az ember azt hinné, hogy ha már a sima jelenlétével elérte, hogy ne álmodj semmit, akkor már csak jobban keresed a társaságát. Mondd csak mégis mi történt?
- Lefeküdtünk- úgy veszi a levegőt, mintha megfulladni készülne, muszáj leülnie.
- Jól hallottam?- bólintok válaszként- Mégis hogy, és....és mikor?! És miért nem vagytok most együtt?! És mondd csak, MÉGIS MIÉRT CSAK MOST MONDOD EL?!
- Utána mentem a zuhanyzóba, amikor átjött, hogy velem aludjon két hete...- a kezemet kezdem tördelni, és veszek egy mély levegőt.
- Ugye nem mondott semmit? Nem bánott?- megrázom a fejem, és úgy kell visszafognom magam, nehogy elsírjam magam. Végre megbeszélhetem valakivel- Akkor?
- Nem tudtam kimondani, hogy szeretem... Ő meg biztos azt hiszi, ennyire kellett...- megtörlöm az orromat, rá sem nézek Kaira.
- Ne már! Most meg kell mondanod neki! Gyerünk, menj!- megrázom a fejem jelezve, hogy nem lehet- Miért nem?
- Mert neki sem volt több.
- Honnan veszed?- hitetlen hangon teszi fel a kérdést. Szerintem kezd dühös lenni.
- Mert közvetlenül másnap lefeküdt Jan Divel is...- az arca teljesen lefagy, és köpni-nyelni nem tud.
- Ezt honnan tudod?!
- Jan Di mondta... Nő létére eléggé bevállalós- megrántom a vállam, de nem bírom tovább. Elsírom magam.
- Jajj, Bacon, ne sírj!- egyből magához ölel, és a hátamat kezdi simogatni- Nem hiszem el, hogy megtette... Chanyeolnak van szíve. Ezt nem tehette meg egyszerűen!
Már pedig megtette. Jan Di szerint legalábbis...
- Figyi, én hazamegyek- kiesik a kezéből a telefonja, csoda, hogy a konyhaasztalra esik. So Ji kikerekedett szemekkel fordul felém.
- Mégis miért?
- Az őszi szünetre csak. El kell tűnnöm a közeléből- elhalkulok a mondat végére, majd felállok- Még ma elmegyek. Apu értem jön este. Kérlek, ne mondjatok neki semmit- So Ji tekintete értetlenné válik, és elzárja a vacsi alatt a gázt.
- Ezt mégis hogy tervezted?- Kai kissé dühödtnek látszik. Leszarom. Elmegyek.
- Úgy, ha véletlenül feltűnik neki, hogy nem vagyok és rákérdez, ti csak annyit mondotok, hogy nem tudjátok, hol vagyok- meg sem várom a reakciót, máris felmegyek, hogy befejezzem a pakolást. Csak egy-két ruhát teszek el. Mégis csak kilenc napra megyek.
Mennyire cseszek el ezzel mindent?
Ennél jobban ezt már úgy sem lehet...
Nem érdekel, nekem távolság kell. Bár kétlem, hogy valaha is fel tudnám dolgozni ezt. Odaadtam magam neki... Élt vele, és ezzel semmi baj nincs. Csak az, hogy másnap már ugyanúgy mást vitt ágyba.
- Hogy vagy Kicsikém?- Anyu szorosan magához ölel, és egy csókot nyom a homlokomra, amíg Apu behozza a sporttáskámat.
- Fáradtan, és egy kicsit...letörten- elég későre jár, ő is nagyon fáradtnak látszik. Leültet a kanapéra, maga mellé.
- Mégis mi történt? Mi a baj?- aggódva simítja ki a hajamat a szemeimből. Talán Anyut rázta meg a legjobban a bátyám halála. Emlékszem, mennyire ki volt akadva... Ahhoz képest összeszedett, és két lábbal áll a Földön. Rendbe jött. De most aggódhat miattam is... Gratulálok, Byun Baek Hyun!
- Szerelmes vagyok- tarkómra simítok, próbálok nem túlságosan szenvedőnek tűnni.
- Jaj, Kicsikém. Ezzel semmi baj nincs, tudod? És hogy hívják? Ki ő?- egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, és a hátamat kezdi simogatni.
- Kai egyik haverja. Chanyeol... Velem egyidős, az egyetemen is egy szakon vagyunk- mosolya csak még nagyobb lesz, és közelebb húzódik.
- De nem vagytok együtt?- megrázom a fejem, nem nézek rá. Eltörne a mécses. Mint mindig, amikor Chanyeol szóba jön...- Miért nem?
- Anya, ő piszok helyes, egy égimeszelő, gyönyörű mosolya van, odaadó, törődő, figyelmes, nem lehet nem szeretni... Épp ezért nem illik hozzám- tekintetéből valami ezt-most-hogy-értsem? szikra pattan ki.
- Épp ezért illik hozzád, Baekie. Lehet, ő is így érez irántad, nem gondolod?- megrázom a fejem, és halkan felszipogok.
- Ő nem szeret- elcsuklik a hangom, ezért inkább nem mondom tovább- Én felmegyek aludni, oké? Muszáj pihennem.
- Baekie! Baekhyun, ébredj! Kelj fel, Kicsikém!- megint. Megint így ébredek. A pólóm, és hajam teljesen rám tapad, és úgy sírok, mintha ölnének. Bárcsak itt lenne... Anyu szorosan magához ölel, és a hátamat simogatja, amíg Apu a fejem búbját csókolgatja. Hamar elcsendesedem, de csak az ő arcát látom magam előtt. Nem kellett volna eljönnöm... Hozzá kellett volna mennem, és elmondanom, mennyire szeretem- Minden rendben, itt vagyunk...- ahogy teljesen lenyugszom, megkönnyebülten felsóhajt, és átázott tincseim kisöpri a homlokomból. Csak az jár a fejemben, hogy vele minden rossz megszűnt. Békésen végig aludtam egy egész estét sírás, és ordítás nélkül. Hozzá tartozom- Beszélned kell vele, Bakie. Ha az nem jel, hogy az ő nevét ordítozod...
Elegem van! Itt vagyok három napja, és Anyáék hiába akarnak visszaküldeni, nem megyek. Folyton azt hajtogatják, ez így nem mehet tovább. Chanyeolnak tudnia kell, mit érzek. Nekem meg nyugalom kell! Egy nyugodt éjszakára van szükségem!
- Fiam, Anyáddal elmegyünk vásárolni, későn érünk haza, oké?- a homlokomra csókol, és már a keze a kilincsen van, amikor Anyu a dudára tenyerel- Ha bármi baj van, hívj- még egy bíztató mosolyt is kapok Aputól, mielőtt elmenne. És most? Mit fogok csinál egész nap? Kitakarítok. Bár hiába, mint mindig, úgy most is csillog-villog az egész ház Anyám jóvoltából. Nem olyan nagy a ház; két szintes, három hálószobával, két fürdővel, egy konyhával, és egy kisebb nappalival. Pont elég nagy hármunknak. Bár úgy, hogy Apuék már csak ketten vannak, már talán nagy. De legalább gyönyörű. Tele emlékekkel. Hatalmas kattanással csapódik ki az ajtó, majd sokkal hangosabban vissza.
- Mégis mi a halál nyamvadt faszáért mész el egy szó nélkül?!- Chanyeol ordítozva sétál elém, egy pillanatra azt hiszem, meg is üt. Honnan tudta, hogy itt vagyok? Ó, a kurva... Kai!
- Azt csinálok, amit én akarok! Akár el is mehetnél!- dühödten fúj egyet, majd közelebb lép, ahogy reflexszerűen hátrálok tőle.
- Aggódtam érted! Ki kellett kötöznóm Kait szó szerint, hogy köpjön, mégis hova tűntél! Mindenhol kerestelek!- kitartóan állom a pillantását, de nem mozdulok többet. Nem futamodok meg.
- Ennyi? Ennyit akartál?- ökölbe szorítja a kezeit, és morran egyet.
- Nem egészen...- vesz egy mély levegőt, de még így is ordítozásban köt ki- Mégis hogy hihetted azt, hogy lefeküdtem Jan Divel?! Utánad?! NORMÁLIS VAGY?!
- Befejeznéd az ordítozást?! Inkább menj vissza Szöulba! Nem vagyok kíváncsi rád!- hajamba túrva csókol meg, úgy kell ellöknöm magamtól, mielőtt beadom a derekamat. Kitartást, Baekhyun!- Hogy merted?- szinte sziszegem, ahogy összeszűkített szemekkel meredek rá, miután ellöktem magamtól.
- Te hogy mertél elmenni?! Jan Divel még csak soha nem is beszéltem!- még közelebb húzódik hozzám, de nem hagyom neki még egyszer.
- Ne merd még egyszer megcsinálni!- felmutatom egyik ujjamat jelezve, hogy álljon meg. Szemei villognak, még mindig dühös rám.
- Talán nem akarsz?- először köpni-nyelni nem tudok, de végül kihúzom magam.
- Nem. Nem akarlak.
- Hazug- reagálni sincs időm, ismét teljesen hozzám simul, és úgy csókol, mintha az élete múlna rajta. Egy pillanatra lehunyom szemeimet, és mielőtt feladnám, ellököm magamtól. Megint.
- Mondtam, hogy ne csináld!!- fújtatva tolom még messzebb, de nem érdekli, kitartóan állja a pillantásom.
- Hogy hihetted, hogy bárkihez is hozzányúlok rajtad kívül?- mérhetetlen gyengédséggel simít az arcomra, és ajkaimra csókol. Nem tudom ellökni. Nem megy! Lebénultam- Nekem csak te létezel- ismét teljesen hozzám simul,, és lejebb hajol hozzám- Szeretlek téged, Baekie- nem jön ki hang a torkomon, hiába várja a reakciómat. Álmodom? Nem lehet! A szemembe mondta, éreztem, ahogy megáll a szívem egy pillanatra.
- Én is szeretlek- motyogom alig hallhatóan, de a szívdöglesztő mosolya jelzi, hogy ő meghallotta. Forró, hosszú csókban forrunk össze, egyből átölelem a hátát.
- Remélem, máskor is meglepsz majd a zuhany alatt. De a hátamat azért mosd majd meg- egy ostoba bigyorral fordítom el a fejemet, és a mellkasára ütök.
- Paraszt- halkan felnevet, és a homlokomra csókol.
- Csak az enyém vagy, ugye?- a kérdés meglepetten ér, de vigyorognom kell rajta.
- Ez egyértelmű.
Ha ezt Kai megtudja...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése