Kris [POV]
Minden annyira tökéletes... Igaz, bújkálnunk kell. Igaz, ölelésnél több nem történt köztünk azóta, mióta először felmáztam hozzá az erkélyre. Ő is olyan boldognak tűnik, mikor együtt vagyunk, mint ahogy én érzem magam... Utána még éjszaka is alig tudok aludni, csak az jár a fejemben, ahogy nevet, vagy édesen elmosolyodik, felfújja az arcát, amikor bosszús és beharapja az alsó ajkát, amikor zavarban van.
- Nézd, Édes. Ez a póló jól állna neked, nem gondolod?- Anya egy édes mosollyal emel fel egy fekete- fehér felsőt, de őszintén sokkal inkább tetszene a pandaszeműn... Legjobb barátnőjével jöttünk el, aki bőszen bólogat jelezve, hogy egyet ért a dologgal.
- Megveszem Taonak- jelentem ki, amire a kezembe adja, de a mosolya levakarhatatlan.
- Tao aranyos fiú. Apád is nagyon kedveli- valamiért hihetetlenül jól esnek a szavai, és melegséggel tölt el a tudat, hogy az, aki fontos a számomra, a szüleim is kedvelik... Mit is mondott Tao? Tündérmese. Már szinte túl jó minden.
- Ő nagyon fontos nekem, Anya. Nem hittem, hogy ez bármikor is ilyen...komollyá válhat köztünk- a mondat végén rám mosolyog, és megsimogatja az arcomat, majd tovább kutakodik a több száz felső közt. Valahogy, ahogy tartottuk Taoval a távolságot, sokkal több mindenre odafigyeltem vele kapcsolatban. Mostanra már teljesen világossá vált, hogy ez több és jobb, mint amit sokan csak elképzelnek. Mi passzolunk egymáshoz. Úgy, igazából passzolunk. Már az első pillanatban tudtam, mikor megláttam őt a kórházban. Az arca fájdalmat, aggodalmat sugárzott, és valamiért teljesen átéreztem a szenvedését. Az Anyja, a családi háttere, minden, ami neki rossz, az nekem is szenvedést okozott. Ő a lelkitásam. Nyálasan hangzik, de a rohadt életbe! Ő a másik felem! Érzem, hogy ő az... Felőlem egész életünk során csak ölelgethetjük egymást, csak mellette lehessek. Mellette boldog vagyok.
- Édesem, cseng a telefonod- Anyu a nadrágom zsebe felé bök, majd meghallom az ismerős dallamot, ami mindig felcseng, ha valaki tárcsázza a számom. Ráérősen emelem ki zsebemből, és habozok, hogy megnézzem, ki hív. Hyuna neve villog rajta, így egyből felveszem.
- Szia- szólok bele, miközben a pólót a kasszához viszem, de ő nem tűnik olyan boldognak.
- Kris, ide kell jönnöd- felvonom egyik szemöldökömet, és fizetek a csajnak, majd a vállamra kanyarítom a frissen szerzett szatyrot, ami a felsőt rejtegeti Taonak. Anyu mellettem sétál, és kíváncsian fülel annak ellenére, hogy legjobb barátnőjével beszél.
- Miért? Már eléggé késő van, és Anyuékkal vagyok- mormogom, ahogy lomha léptekkel indulunk a kajálda felé. Bár nem vagyok éhes, egy fagyi még belefér.
- Taot kidobta az Anyja. Most itt ül, és egy épkézláb mondat nem telik tőle. Ide kell jönnöd!- egyből bontom a vonalat, és a Anyu felé fordulok, aki most rám szegezi a tekintetét. Rohadt, nyomorult, elfuserált, undorító, szívtelen...
- Anya, Taot kidobta az a hárpia otthonról, és most Hyunáéknál van. Oda kell mennem!- egy pillanatra ledermed, majd hevesen bólogatni kezd, de azt nem várom meg, hogy meg is szólaljon. A pandaszeműnek szüksége van rám. Ott kell lennem vele. Az út a plázából Hyunáékhoz nem egészen 8 perc, amit fele ennyi idő alatt teszek meg, ahogy futni kezdek a sötétben. Szüksége van rám. A járókelőkön átgázolok, és pont leszarom, ki mit vág a fejemhez. Ott kell lennem! A gyalogosátkelő lámpája már pirosan világít, de nem érdekel, átrohanok. Sokan szitkozódnak, a dudára tenyerelnek, de hidegen hagy. Engem CSAK Tao érdekel. Egy utcányira járok csak tőlük, de egy örökkévalóságnak tűnik, amire odaérek. A kapun átmászom, és a bejáratiajtót is egy mozdulattal feltépem. Tao könnyes szemekkel kapja fel a fejét, majd kifújja a bent tartott levegőt résnyire nyitott ajkain, ahogy még a sírása is abbamarad egy pillanatra. Itt vagyok. Becsapom az ajtót magam mögött, ahogy felpattan a kanapéról, és elindul felém. Egyből szorosan ölel magához, és arcát a nyakamba rejti, ahogy újra rázendít. Leejtem a szatyrot a földre, biztonságot nyújtó karjaimat köré fonom, és olyan gyengédséggel ölelem át, ahogy csak telik tőlem. Pólóm egy pillanat alatt átázik a vállamon könnyei miatt, de egy pillanatra sem engedném el...semmi pénzért. A szívem egyre kisebb darabokra törik, ahogy vékony ujjai a felsőmbe markolnak, és hangja is erőteljesebb lesz. Fáj neki. Szenved. Ennyit arról, hogy minden tökéletes... Ennyit arról, hogy boldog. Annyira fáj így látni őt!
- Elmodod, mi történt, Baba?- hevesen bólogatni kezd, amikor már nagyjából elhalkul, majd felnéz rám. Elkap a vágy, hogy lehajoljak hozzá és úgy csókoljam, mintha az utolsó lenne, de tudom, hogy ez lenne a legrosszabb alkalom erre. Nem teheted, Kris. Türelem. Hatalmas szemei csillognak az előbb ejtett könnyektől, és halkan hüppög. Aaaannyira édes! Se szó se beszéd, megfogja a kezem és a kanapéhoz vonszol, amire le is ül. Hyuna elénk ül, Anyja ölébe a fotelba és mindenki Taot figyeli, hogy belekezdjen. Hátára simítom a tenyeremet, de nem hajolok közelebb hozzá, nem akarok túlzásba esni.
- Min Seok... Követett engem- szemeim kikerekednek, és hirtelen rohadt dühös leszek. Kurva száját, hogy volt képe...- Kileste, hogy együtt járunk, és... Ma eljött hozzánk, és elmondta Anyának. Anya meg... Mondta, hogy azonnal fel kell hívnom Krist, és szakítani vele, különben kirak. Nem tettem. Ellenkeztem, és próbáltam hatni rá azzal, hogy fontos nekem, de Kwang úgy rakott ki, hogy még rendesen ellenállni sem tudtam. Egyedül vagyok- az utolsó két szótól végig fut rajtam a hideg, és hiába nyitnám szóra a számat, egy hang nem jön ki a torkomon. Miért? Miért pont most?!
- Nem vagy egyedül. Én mindig itt leszek neked, Baba- búgom a fülébe végül, majd arcára csókolok. Meglepetésemre nem húzódik el, ajkaimnak nyomja az arcát.
- Anyu, Taoéknak aludniuk kéne- jegyzi meg Hyuna halkan, ahogy feláll Anyja öléből.
- Milyen igaz...- sóhajtja Mrs. Kim a fotelből felállva, és megigazítja hálóingje korcát- A vendégszobában bőven elfértek ketten Krissel. Megágyazok nektek- Tao egész testében megfeszül, és meg se moccan egészen addig, amíg ki nem jönnek hozzánk.
- Megvagyunk. Kértek teát, vagy valamit?- a pandaszemű hevesen megrázza a fejét, majd feláll, és halkan elvonul a lépcső melletti szobába. Felkapom a földről a szatyrot, ahogy utána megyek, és becsukom az ajtót, amit ő nyitva hagyott. A franciaágy a szoba 80%át kitölti, de nem zavar, úgy sincs szükségünk másra. Bukóra nyitom az ablakot, majd leülök Tao mellé, aki a pólóját gyűrögeti az ölében. Percekig csak nézem elfoglalt arcát, majd szóra nyitom a számat.
- Haza menjek?- a hangom halk, és félek a választól hogy őszinte legyek. Ha igent mond? Képtelen lennék mozdulni mellőle. Tudom, hogy mellette kell lennem akármit mond. De ha elküld? Akkor tiszta sor, hogy nem akarja, hogy itt maradjak... Lassan felém fordítja gyönyörű arcát, és pár pillanatig csak szemezik velem. Arca még mindig nedves a sok könnycsepptől, a szemei viszont már nem csak azok miatt csillognak.
- Csókolj meg- kérésétől a teljes döbbenet ül ki az arcomra, amitől ő köpni-nyelni nem tud. Csókolj meg. Ezt mondta?- Úgy, ahogy egy hónapja- egész testében felém fordul, és közelebb húzódik hozzám. Le se tudom venni a szememet ajkairól, amiken végig is nyal, így a lámpa tompa fénye nagyobb fénnyel csillan meg rajta. Kínoz- Szükségem van arra a csókra- fekete szemeibe nézek, amik még nagyobbak, mint amire emlékeztem... Gyönyörű. Arcára simítom tenyereimet, és ráérősen hajolok ajkaira, amik egyből viszonozzák a csókomat. Mennyire hiányzott! Kezei most egyből átkarolják a nyakamat, ahogy egyre hevesebben kezdem falni. Valami izgatott bizsergés kúszik szét az egész testemben a tökéletes ajkaitól... Jesszush. Lassan a hátára döntöm, és elfekszem rajta, viszont egy pillanatra sem válok el tőle. Hosszú percekig csókoljuk egymást, amire elválok tőle. Elvigyorodom, ahogy az arca halvány vörös színbe borul zavarától, és inkább a paplanra hajtom a homlokom feje mellett. Baszki, Kris!
- Agyon nyomlak...- mormogom, ahogy megpróbálok lemászni róla, de nem engedi.
- Ne mozdulj. Jó így- búgja a fülembe, és a hátamat kezdi cirógatni. Most ő vígasztal engem?- Hiányoztál- nyakába csókolok, és végig simítok oldalán, amitől kellemesen megborzong.
- Te is nekem- nyögöm két csók között, amikkel nyakának puha, érzékeny bőrét hintem be.
- Nem tudom, mi lesz most velem, Kris...- hangja elkeseredett, és elcsuklik a mondat végén. Ühm... Csak ne sírjon újra! Nem tudnám elviselni... Már így is túl sokat szenvedett.
- Ezt megbeszéljük holnap, most aludnod kell, Baba- suttogom a fülébe, amitől csak még szorosabban ölel magához, de végül elenged, lemászom róla.
- Ez... Ez mi?- céloz a mellettünk heverő szatyorra. Elvigyorodom.
- Egy póló... Neked vettem ma a plázában- arcára a meglepetség ül ki, majd egy olyan mosollyal néz rám, amitől túlcsordul szívemben a szeretet, és már nem hajlandó normális tempóban verni.
- Köszönöm- három lágy csókot nyom ajkaimra, de mielőtt átmennénk mindenről megfeledkezett csókolózásba, a nyakamba hajtja a fejét.
- Biztos vagyok benne, hogy piszkosul jól fog állni rajtad- mondjuk póló nélkül se lehet rossz... Kris, te idióta! Ezt gyorsan kiverem a fejemből, mielőtt messzire szárnyalna a fantáziám. Mindketten bemászunk a takaró alá, mivel az ablak nyitva, és kint zuhog az eső. Tao egyből közelebb húzódik, majd hozzám is bújik, amikor átölelem.
- Jó éjt, Yi Fan- egy csókot nyom ajkaimra, és arcát a nyakamba fúrja, majd pár perc múlva már halkan szuszog jelezve, hogy mély álomba merült. És mi lesz? Ki kell mennie Apjához Kínába? Nem! Abba belepusztulok! Belehalok, ha itt hagy... Tudom, ő nem akar menni, de... Még nincs meg 18. Addig még van nem egészen 3 hét, de az pont elég arra, hogy kint megismerkedjen valakivel, és soha vissza se jöjjön Koreába. Hozzám. Elmeg, itt hagy és soha nem jön vissza. Belehalok.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése