+18!
Egy...kettő...három...lassan telik el a hatodik nap is. Péntek van. És én már túl rég nem láttam. Chanyeol persze mindig átjött, és mindenről beszámolt, ami aznap történt. Kivéve Xiumin...róla még csak egy szót sem ejtett. De hisz erre kértem!
- Chen, hallasz engem?- megrázom a fejem, és visszaemelem a fülemhez a telefont.
- I...igen, persze. Jó lenne, ha most át tudnál jönni- hallom, ahogy nagyot nyel, és nyikorog valami. Valószínűleg bezárkózott a szobájába.
- Nem lehet. Péntek van, tudod, hogy együtt vacsorázik a család- nagyon feszültnek hangzik. Túl feszült.
- Tegnap sem jöttél át ugyanezzel a kifogással. Történt valami?- pár pillanatig síri csend telepszik ránk, aztán kifújja a bent tartott levegőt. Ó igen, nagyon is történt. Nem tud nekem hazudni, úgyis megtudom, mi baj van.
- Semmi...
- Chanyeol! Van valami Xiuminnel? Mondott rólam valamit?- nem válaszol, ezért találgatásokra kényszerülök- Azt mondta, utál, igaz? Ki nem állhat...Vagy...vagy...
- Minseoknak balesete volt- a telefon szinte kiesik a kezemből, és kis apró fényfoltok játszadoznak a szemem előtt.
- Mi? Ezt hogy érted? Milyen baleset? Konyhai baleset, vagy csak leesett egy létráról, vagy...
- Nem. Autóbalesete volt tegnap. Vagyis... Éppen hozzád akart átmenni Baekhyun szerint, amikor a járdára felhajtott egy kocsi és telibe kapta- hirtelen szédülni kezdek, muszáj leülnöm. Nem lehet... Nem lehet, hogy csak most szól! Miattam... Miattam történt! Csak én tehetek róla. Eltűntem... És tudni akarta, miért. Gondolt rám!
- És...és...és mégis hogy van? Melyik kórházban fekszik?!- biztosra veszem, hogy lehunyta a szemeit a kétségbeesett hangom miatt.
- Otthon van Chen, de ne menj oda! Biztos pihenésre van szüksége... Biztos, jól van, hisz akkor nem lenne otthon...
- Az én hibám, Chanyeol- egy pillanat alatt eltörik a mécses, és a könnyeim utat találnak maguknak.
- Nem. Nem, dehogy! Ne is mo...
- De! De ez az én hibám! Ha nem vagyok ilyen bolond, most nem lenne semmi baja!- érzem a belőle áradó feszültséget. Szorong.
- Ne sírj, oké? Feküdj le aludni. Az biztos segíteni fog- összeszorítom ajkaimat, és bontom a vonalat. Még szép, hogy odamegyek! Hozzá akarok bújni, és érezni, hogy még itt van. Itt van, hogy elmondhassam neki...
- Kicsikém hova mész?- kérdezi Anyu, ahogy a cipőmet kezdem magamra húzni.
- Minseoknak autóbalesete volt, Anya...- hangom megcsuklik, és a kapkodástól még jobban remeg a kezem.
- Kicsim...te sírsz?- a hátmara simít, de most nem bírom senki érintését elviselni. Nekem Xiumin kell!
- Odamegyek- jelentem ki érzelemmentes hangon, és kirontok a lakásból. Dühös vagyok magamra. Kurvára dühös! Hagytam, hogy ez történjen! Hiába remegnek a térdeim, futni kezdek. Hogy lerövidítsem az utat, a főút mellett sietek hozzá. A bokám megbicsaklik, mint mindig, amikor túlzásba viszem a futást, de gyorsítok. A szívemet, mintha szorongatnák, és kegyelem nélkül szaggatnák szanszét. Meghalhatott volna miattam! Csak én tehetek az egészről... A lábam leszakadni készül, és a tüdőmet kiköpöm, amikor elérek a házukig. Átmászom a kerítésen, és bejáratiajtó felé indulok. A kert még mindig ugyanolyan rendezett, a fű szinte virít, a virágok katonasorba rendezve közvetlenül a ház mellett. Szó szerint a csengőre tenyerelek, amitől máris nyílik az ajtó.
- M...Mrs. Kim...én...- szemei kikerekednek, ahogy meglátja könnyes arcomat, és ahogy hangom megremeg a visszatartott sírástól.
- Chen... Mégis mi a baj? Gyere be!- megfogja a csuklómat és behúz a kellemes melegbe, amiért egy hálás pillantással ajándékozom meg.
- Én...én Minseokhoz jöttem... Elnézést a késői zavarásért, én... Most tudtam meg, mi történt vele, és csak tudni akarom, hogy van...- tekintete fájdalmassá változik, ahogy elcsuklik a hangom. A vállamra teszi a kezét, és lágy hangon szól hozzám.
- Aranyos vagy, Chen...az a helyzet, hogy épp fent alszik a szobájában. Beütötte egy kicsit a csípőjét, de jól van. Csak ágynyugalomra lett utasítva- halkan beszél, biztos eszébe jutott, hogy nem kéne felébreszteni Minseokot.
- Felmehetnék hozzá? Kérem...
- Chen?- az ismerős hang felé kapom a fejem; Minseok a lépcső tetején áll, a tarkójára simított kézzel. Haja össze-vissza áll, és tekintete olyan, mintha nem hinné el, hogy tényleg itt vagyok. Egy fekete melegítőgatya, és egy szürke póló van rajta. Szívdöglesztő.
- Xiumin!- lábaim egyből megindulnak, a lépcsőfokokat kettesével szedem. Felérve hozzá olyan lendülettel esem neki, hogy kénytelen hátrálni pár lépést, nehogy elessen. Átölelem a nyakát, és arcomat a karomra döntöm, ahogy már nem bírom tovább visszatartani a sírást.
- Mi a baj, Édes?- búgja, ahogy átölelei a hátamat. Azt mondta...Édes? Így hívott?- Miért sírsz, hm?
- Ne haragudj! Az...az én hibám az egész!- már szinte folytogató erősséggel ölelem magamhoz, és teljesen hozzásimulok.
- Nem, nem a te hibád...- ismét olyan gyengéd, amitől megremeg a lábam, és alig tudom tartani magam.
- De! Ez az egész az én hibám!- elválik tőlem, és komoly tekintettel mered rám. Tekintete az enyémbe fúródik, de nem ér hozzám.
- Miért jöttél ide? Csak sajnálsz?- nyelek egyet, és a fal takarásába hátrálok, ahová lentről már nem látni fel. Utánam lép. Szívem őrült tempót diktál, amitől vérem is száguldozni kezd az ereimben. Mikor már fél perce nem kap választ, a falnak lök, és közvetlenül elém áll- Válaszolj! Miért vagy itt? Látni akartad, hogy még élek, hogy tiszta legyen a lelkiismereted?- a falra csap a fejem mellett, és szinte sziszeg. Fél percig...fél percig érezhettem, milyen a karjaiban lenni. Akarom! Még egyszer!- Chen, ne akard, hogy kemény legyek!- mo...most nem az? Atyaég! Hatalmas bociszemekkel meredek rá, de nem hatja meg. Választ akar? Akkor megkapja!
- Azért...m-mert...- felszipogok, ahogy könnyeim újra útnak indulnak, de képtelen vagyok letörölni őket. Mit fog szólni? Mennyire fog lenézni...undorodni tőlem?
- Bökd már ki!- olyan indulattal morran le, amitől szinte a padlóra csúszom a fal mentén.
- Szeretlek- mintha áramütés érte volna, megmerevedik, és alig láthatóan, de hátrébb húzódik. Arca nem változik, de ezer százalék, hogy megleptem. Érzem rajta. Nem, én nem szeretem a fiúkat. Én CSAK Minseokot szeretem.
- Mit mondtál?- kissé megrázza a fejét, de nem mozdul. Kezd felhúzni. Nem hallotta? Mit akar ezzel?!
- Süket vagy, Xiumin?! Szerinted mégis mit mondtam?- hangom indulatos, és szemeim szikrákat szórnak- Szeretlek! Azt mondtam, hogy rohadtul SZERETLEK!- ahogy kiejtem az utolsó szót, teljesen hozzám simulva csap le ajkaimra, és olyan hevesen kezd csókolni, amitől a forróság az ágyékomba gyűlik. Arcára simítom tenyereimet, ahogy felemel, és lábaimat saját dereka köré fonja. Olyan erővel ölel magához, hogy szinte összeroppant, de én minden pillanatát élvezem, ahogy hozzám ér. Megindul az egyik szoba felé, de egy pillanatra sem válik el ajkaimtól. Már csak az ajtó csapódását hallom, majd ahogy az ágyán kötök ki. Rajtam fekszik, és egyre hevesebben falja ajkaimat.
- Mondd ki- lihegve bököm ki a két szót, ahogy sikerül pár miliméterre eltolni magamtól. Tekintete értetlen, és szinte ott van a nyelve hegyén a kérdés; Mire gondolsz?- Csak mon...
- Szeretlek- vágja rá egyből, ahogy megvilágosodik, de reagálni nem hagy időt, ismét lecsap ajkaimra. Felnyögök, ahogy nyelvünk összeér, és bele is vörösödöm a dologba, amikor megérzem, hogy nem csak én vagyok "olyan" állapotban. Kíváncsiságomból adódóan lenyulok kettőnk közé, és a melegítőjébe csúsztatom a kezem. Nincs rajta boxer. Ahogy megérzem merevedését a kezemnek nyomulni, rámarkolok, és maszírozni kezdem- Chenhh!- Xiumin kissé megremeg, és egyből elválik tőlem- Ne siess ennyi...- a vállamra hajtja a fejét, és hangosan felnyög, ahogy egy kisebbet rántok rajta-...rehh! Megragadja a kezemet, és kihúzza a nadrágjából, majd a fejem mellé szorítja. Szemei villognak, és zihál. Jesszus, most beindítottam? Nagyon remélem!- Nem fogadsz szót, Kim Jong Dae!- szabad kezemmel pólója alá nyúlok, és ott simítom tökéletes bőrét, ahol csak érem. Türelmetlen vagyok. Ezt ő is tudja, és ennek ellenére így húzza az időt! Rossz húzás, Kim Min Seok!
- Büntess meg- szemei alig láthatóan megrebbennek a kérésre, és abban is biztos vagyok, hogy egy elégedett sóhajt tart vissza magában. Nem szól semmit, csak felül a csípőmön, és leveszi magáról a pólót, amit elhajít a szoba másik végébe. Könnyeim szinte újra útnak indulnak, ahogy meglátom jobb oldalt csípőjén a hatalmas lila-kék foltot, ami helyenként véraláfutásos. Arcomra simít, amitől kénytelen vagyok ránézni. Tekintete teljesen megenyhül, és hüvelykujjával cirógatni kezdi az arcomat.
- Semmi baj, Édes- veszek egy mély levegőt, ahogy felhúz magához, és leszedi rólam is a felesleges felsőt. Most mindkét tenyerét arcomra simítja, és ajkaimra hajol. Olyan gyengéden csókol, amitől akaratlanul is megindulnak könnyeim, amik kézfejeit is eláztatják. Nem válik tőlem, csak tovább folytatja. Végig simít egész felsőtestemen, amitől végig fut rajtam a borzongás. Minden érintéséből kisüt a törődés, és a gyengédség. Tényleg szeret engem. Átkarolom a nyakát, és visszadőlök az ágyra, miközben egyre szenvedélyesebbre váltom át a gyengéd csókot. Fogja az adást, mivel egyre lejebb tolja rajtam a nadrágot a boxeremmel együtt, míg végül muszáj lemásznia rólam. Elapadnak a könnyeim, kiráz a hideg, ahogy mindenhol megcsap a hideg levegő, és lehunyom a szemeimet. Csak fél szemmel lesek fel, amikor még mindig érintetlen maradok, de pont azt a pillanatot kapom el, ahogy Xiumin leveszi magáról a melegítőgatyát. Egyből visszazárom a szememet, de még így is teljesen elvörösödöm. Nem lehetek zavarban még mindig! Hallom az aranyos kacaját, végig simít egyik combomon.
- Édes vagy, amikor elvörösödsz, tudod?- összeszorítom ajkaimat, ahogy ujjai egyre fekjebb kúsznak, míg végül rá nem fonja őket kőkemény férfiasságomra. Akaratlanul is felnyögök, amitől csak még nagyobb forróság gyűlik az arcomba- Ne jöjjél ennél nagyobb zavarba, oké? Máshová kell a vér, Édes- hogy mondhat ilyet?! És még azt kéri, hogy ne jöjjek zavarba! Egész testemben megremegek, ahogy ajkai közé fogad, és egy egyenletes tempóban szopni kezd, miközben szinte rám fonja a nyelvét.
- Mmmhhh- beletúrok a hajába, és ösztönösen emelgetni kezdem a csípőmet. Széthúzza a lábaimat, és már egyből tudom, mire készül. Először első, majd második ujjával is tágítani kezd, amitől muszáj a lepedőbe markolnom. Szétnyílnak ajkaim, és hangos zihálásban kötök ki, ahogy egyszerre kétféleképpen kényeztet- Ahmm, Minseokh...- hirtelen elválik tőlem, de nem vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet.
- Édesh...- viszont ahogy felém magasodik, és rásimít az arcomra, kipattannak szemeim. Halványan rám mosolyog, majd egy csókot nyom a homlokomra- Biztos akarod?- hevesen bólogatni kezdek, és mielőtt elhátrálhatna, átölelem a nyakát. Ismét csókban forrunk össze, ahogy óvatosan belém hatol, majd megáll. Úgy érzem, szétszakadok. Próbálok nem a fájdalomra gondolni, csak tovább csókolom rajtam fekvő szerelmemet. Végig simít egyik oldalamon, amitől reflexszerűen billentem feljebb a csípőmet. Mintha nem is én irányítanám a saját mozdulataimat... Lassan mozogni kezd, és egy idő után hatlmas hullámban siklik végig a gerincemen a kéj egyenesen ágyékomba. Hangosan nyögdécselni kezdek, amíg ő halkan sóhajtozik a nyakamba borulva. Egyre gyorsabban, és erősebb mozdulatokkal döf, amikor eltalál bennem egy pontot.
- Igenh! Igenhh ott! PONTH OTT!- érzem, ahogy elvigyorodik, de tovább fokozza az élvezetemet, sorozatban ugyanoda döf újra, és újra- Ahh, igenh! Igenhh!- a hátába mélyesztem a körmeimet, és minden döfése előtt felbillentem a csípőmet, ezzel is további sóhajokat, néha nyögéseket váltva ki belőle.
- Chenhh...- felnyögök, ahogy a nevem csúszik ki a száján, majd szinte sikítok, amikor egy hatalmas döfés után a végletekig gyorsít. Zuhanórepülésben vagyok, forog velem a világ, és szinte csillagokat látok az élvezettől. Repülök. Érzem, ahogy megfeszülnek az izmai egyre többször, és ahogy lüktetni kezd bennem; nem bírom tovább. Egy hangos kéjes nyögéssel élvezek kettőnk közé, viszont ahogy teljesen ráfeszülök, ő sem tartja tovább magát. Teljes súlyával rám omlik, miután belém élvez. Lihegésünk keveredik a szoba csendjében. Imádom, ahogy egész testében rám nehezedik, és érezhetem magamon... Biztonságban vagyok.
- Megismételjük azt az estét?- kérdésemre felemeli a fejét, és egy igazi szívdöglesztő mosolyt kapok tőle válaszként. A következő pillanatban már mellettem fekszik, és magunkra húzza a takarót. Egyből a karjai közé fészkelem magam, és arcomat a nyakába fúrom. Először csak cirógatja a hátamat, majd csókolgatni kezdi fejem búbját.
- Jó éjt, Édes- elmosolyodom a jelzőre, úgy tűnik, mostantól így fog hívni. Ez tetszik.
- Jó éjt, szerelmem...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése