Hát... Érdekes volt a tegnap este. Péntek volt, és így a fél suli a moziba ült, szóval ezer százalék, hogy Xiumin értesülni fog a dologról. Helyes! Viszont ellazulni nem tudtunk, mivel Min Jivel folyton azt néztük, vajon Minseok mikor bukkan fel. Meglepődtem, amikor belement ebbe, de azért azt kihangsúlyozta, hogy ne nyirassam ki magam, ha nem muszáj. Pedig muszáj, ha csak így tudhatom meg, amit akarok...
- Anyukád nincs ki idegileg, hogy még most is telefonálsz?- a kérdéstől csak a szemeimet forgatom...Ahj, Chanyeol...
- Látom, figyelsz rám. Anyuék elmentek wellnessezni a hétvégére, egyedül vagyok- hallom, ahogy homlokon csapja magát, és nyikkan egyet.
- Ja. Tényleg. Ne haragudj, csak késő van már... Mindegy is, milyen volt az álrandi?- becsukom az ablakomat, mivel kint rázendített az eső, és egyből lehült tőle a levegő. Szar időjárás...
- Feszült. Folyton azt néztük, ki figyel minket. Ezer százalék, hogy Minseok már tud róla- hallom, ahogy legjobb barátom sóhajt egyet a vonal túlvégén.
- És? Van valami érdekfeszítő? Mire jutottál végül?- a kérdésre csak elhúzom a számat, és az ágyamba huppanok.
- Csak arra, hogy Xiumin valószínűleg kicsit kattant...
- Nem. Úgy értem, arra, amit iránta érzel- összeszorítom ajkaimat, amit biztos megérez, mivel folytatja- Tudod, hogy Minseok nem kattant. Valószínűleg eléggé vonzódik hozzád és féltékeny- utálom, amikor ilyen komoly a hangja, mivel tudom, hogy ilyenkor komolyan is gondolja, amit mond. A csengő éles hangjára viszont egyből felülök. Ki lehet az este fél tizenegykor?
- Figyelj... Mennem kell, valaki jött- ezzel a lendülettel bontom is a vonalat, és leviharzok ajtót nyitni. Pont jókor, ha belegondolok. Legalább nem kellett reagálnom Chanyeol 'elméletére'. Egy mozdulattal kinyitom az ajtót, de abban a pillanatban úgy érzem, elájulok. Minseok bőrig ázva áll előttem egy most már a víztől átlátszó fehér pólóban, és egy melegítőnadrágban. Ezzel szemben rajtam csupán egy kisnadrág és egy neon zöld trikó van. Kikerekedett szemekkel meredek az előttem állóra, aki még most is ugyanazzal az érzelemmentes arccal mered vissza rám.
- Jöttél kinyírni?- hangom megremeg, így már cseppet sem tűnök keménynek. Remek!
- Nincs miért. Tudom, hogy nem randiztatok- felvonom egyik szemöldökömet, majd utána nézek, ahogy bejön mellettem az ajtón, és levágja magát a kanapéra- Köszi a beinvitálást. Már fáztam.
- Honnan tudod, hogy nem volt randi?- becsukom a bejáratiajtót, és próbálok nem fent akadni azon, hogy csurom vizesen ül a kanapén.
- Az mindegy. Engem az érdekelne, te miért akartál átvágni- komoly tekintettel mered fel rám, ahogy felé sétálok, majd megállok előtte.
- Hogy valahogy kiderítsem, miért akadsz ki azon, hogy randizom. Ennyi. Ezért jöttél? Mert akkor mehetsz is- felvonja egyik szemöldökét, majd egy gúnyos vigyort villant. Talán kis megvetés is van benne, de bennem így is megmozdult valami...
- Tudod...- megragadja a csuklómat, és az ölébe ránt, így lovaglóülésben zuhanok rá. Teljesen ledermedek, főleg ahogy a jéghideg, vizes nadrágja miatt átázik a gatyám. Kiráz a hideg, és próbálnék felkelni, de nem tudok. Olyan szorosan fonja körém a karjait, hogy még véletlenül se tudjak megmozdulni.
- Engedj el, Xiumin! Menj el!
-...amikor megmentettelek attól a baromtól...- hirtelen befejezem a tiltakozást, ahogy folytatja a mondani valóját. Nocsak, lesz miért felhívni Chanyeolt még az este?-...nem gondoltam volna, hogy ilyen makacs és önfejű vagy. Sokat néztelek suliban is, de őszintén meglepett, hogy ekkora szád van- sértődötten fújtatok egyet, és elrejtek minden mélyebb érzelmet az arcomról.
- Tűnj el innen- sziszegem szinte a képébe, amitől vigyora inkább aranyos lesz, mint gúnyos.
- Ahogy ott feküdtél az ágyamban, és néztem, ahogy alszol, iszonyatosan aranyosnak látszottál. Aztán kinyitottad a szádat- mellkasánál fogva próbálom eltolni magam tőle, de egyre erősebben szorít magához.
- Rohadék vagy- összeszorítom ajkaimat, majd gúnyos vigyorától szóra nyitom a számat- Utállak.
- Oh, dehogy utálsz- egyik kezét az arcomra simítja, és egyre közelebb hajol, amitől akaratlanul is résnyire nyitom ajkaimat. Mi? A végén még azt hiszi, akarom azt a csókot!- Édes vagy, amikor felkapod a vizet, tudod?- viszont most a hangjából semmi megvetést nem hallok ki, arca is őszintének tűnik. Hüvelykujjával arcomat kezdi cirógatni, mérhetetlenül gyengéd. Akaratlanul is össze-vissza kezd verni a szívem. Attól félek, meghallja. Trikóm is teljesen hozzám tapad, ahogy vizes pólója miatt az is csurom víz lesz, de ez most valahogy nem izgat. Élvezem, ahogy teljesen hozzásimulok- Mindig szikrákat szór a szemed, amikor ugratlak. Ezt imádom. Amikor ilyen magatehetetlen vagy...- megint úgy érzem magam, mint ezen a héten hétfőn, amikor a falnak vágott. Ha még közelebb hajol, nem fogom tovább bírni. Neki esek! Nem! Nem, Chen! Térj észhez!
- Miért tiltod meg nekem, hogy randizzak? Miért jó ez neked?- nem tudom miért, de úgy érzem, ez az az időpont, amikor alkalmas feltennem a kérdést. Tudni akarom!
- Nem tudom- szinte suttog, sőt...túl halk, és komoly ahhoz, hogy poénnak lehessen venni- Ott feküdtél az ágyamban... Hozzám bújtál az este tudatodon kívül is. Nem tudlak elképzelni így senki mással- köpni-nyelni nem tudok, még a levegőt is visszatartom. Hova tűnt a komor, ellenséges Xiumin, akinek mutatta magát az elmúlt három hétben?
- Szóval féltékeny vagy?- álla megfeszül egy pillanatra, majd aprót biccent. Szar beismerni, mi?- De miért nem mondtad meg? És miért vagy az egyáltalán?
- Nem tudom, Chen. Fogalmam sincs, mit miért csináltam. Reflexszerűen jött a dolog, érted?- körülöttem heverő kezét lassan a hátamra csúsztatja, míg arcomat tartó tenyere a nyakamra siklik.
- Én...én nem nevettelek volna ki...vagy nem is tudom, mitől féltél- nyelek egyet, ahogy még egy kicsit közelebb hajol hozzám.
- Hogy jött volna ki a dolog? Melegnek nézel, és elkerülsz. Így legalább a közelemben voltál. Mint akkor este- elhúzza a száját, majd hátra dől, és leveszi rólam a karjait- Nekem az egyik legjobb estém volt- hirtelen ötlettől vezérelve lemászom róla, majd a kezét megfogva húzom fel a kanapéról.
- Meg szeretnéd ismételni?- értetlenül néz vissza rám, így meg sem várom a választ. Lekapcsolom a villanyt, és felterelem a szobámba. Már rég megágyaztam, és tiszta szerencse, hogy két napja tartottam nagytakarítást.
- Most...azt mondod, aludjak veled? Ezek után?- hangjából kicseng a hitetlenség, és végig nézi, ahogy a szekrényben kezdek kutakodni. Egy nagyobb pólót, és boxert vágok hozzá jelezve, hogy vegye át.
- Megfázol. És ez jó lesz estére. De örülnék, ha a fürdőben ven...- be se fejezem, máris repülnek róla a vizes ruhadarabok és egy pillanatra mindent látok belőle, ahogy felveszi a szárazakat-...néd át- nyelek egyet, mivel nem tudom kiverni a fejemből a képet; Xiumin a szobámban. Meztelenül.
- Ennyi visszajárt, ha már te is meztelenkedtél az én szobámban- egyből teljesen vörös leszek, amitől ő elvigyorodik, majd inkább a radiátorra teríti a vizes ruháit- Most akkor lefekszünk, vagy te állva alszol?- szóra nyitnám a számat, de még mindig az a bizonyos kép forog a fejemben, amitől egy bizonyos valami megmozdult odalent. Ez...ez nem lehet igaz! Mi van velem?! Nem szabadna így reagálnom!
- É...én máris...- beharapom alsó ajkamat, és végig nézem, ahogy befekszik az ágyamba- E...egy pillanat- elkapom értetlen tekintetét, amikor kiviharzom a szobából a trikómat lejebb húzva magamon, nehogy meglássa a "kis problémámat". A földszinti fürdőbe megyek, ahol lehajtom a wc deszkát, majd ráülök. Ez...lehetetlen! A gatya ennél szűkebb már nem is lehetne, ráadásul Kicsi Chen jobban vágyódik érintés után, mint máskor. Nem, most nem tehetem meg! Hisz Xiumin egy emelettel feljebb fekszik az én ágyamban, és arra vár, hogy felmenjek hozzá.
- Chen...minden...rendben?- szemeim kikerekednek, és először egy hang sem jön ki a torkomon. Mit szólna, ha ezt tudná? Hiszen Minseok nem meleg...ahogy én sem.
- I...igen m-mindem rendben! Csak...menj és feküdj vissza. Én...én csak...- beharapom alsó ajkamat. Mit találjak ki? Most már nem farolhatok vissza-...én csak lef-fürdök. Oké?
- Hát...jó- hallom a hitetlenséget a hangjában. Nem tudja, hova tegye az egészet. És én mit mondjak?! Nem neki áll fel, könyörgöm!- De biztos, minden oké? Elég...rekedt a hangod- szerinted miért baszd meg?! Fel vagyok izgulva!
- J...jó, hogy mondod...tudnál csinálni egy kamilla teát?- érzem, ahogy hezitál. Benyisson, vagy ne? Ne, az ég szerelmére! Nehogy benyiss, Kim Min Seok!
- Persze?- sokkal inkább kérdésnek hangzik ez az egy szó, mint kijelentésnek, de hallom, ahogy a léptei távoldonak. És most? Hogy húzom ki magam a helyzetből? Oké, ezzel legalább el lesz öt-tíz percig. Annyi idő meg csak elég... Felállok, és leveszem magamról a még mindih vizes ruháimat, és beállok a zuhany alá. Hideg víz, hideg víz. Ahogy megnyitom a csapot, és a zuhanyrózsa fejéből egyből a hátamra folyik a jéghideg víz, összerezzenek, és majdnem szitkozódásban kötök ki. Kissé remegő kezekkel irányítom a fejem fölé, amitől dideregni kezdek. Piszok hideg! Gondolataimat elterelem, de valahogy mindig Xiuminnál köt ki. Nem igaz!
- Chen...kész a tea- elzárom a vizet, mivel már odalent helyre jöttek a dolgok, és felveszem a mosogépre halytogatott ruhák közül egyik boxerem, és Apám egy régi pólóját. Miért van olyan illata, mint nekem? Nem is törődöm ezzel, inkább elindulok ki. Kezem a kilincsen pihen, de nem nyomom le. Xiumin még mindig az ajtó előtt áll. Hallok egy lemomdó sóhajt, ami után még várok pár pillanatig. Amikor úgy érzem, nincs már itt, kinyitom az ajtót. Aha. Minseok itt áll előttem és mellkasa előtt összefont karokkal néz rám- Szerintem kezdhetsz mesélni.
- M...miről?- tetőtől talpig végig mér, amitől a forróság felszökik a nyakamra, onnantól egyenesen az arcomra, amikor ágyékomnál egy pillanatnál több ideig nyugtatgatja a tekintetét, majd a szemembe néz.
- Arról, miért vagy ilyen furcsa. Mondtam valamit? Vagy...csináltam? Valami rosszat?- nyelek egyet, ahogy közelebb lép hozzám.
- Áh, neeeeeeem, dehogy...- fújok, majd legyintek egyet, de nem győztem meg. Látom a szemében, hogy nem hisz nekem.
- Mi a baj?- közvetlenül elém áll, amitől kapkodnom kell a levegőt. Megfulladok! Válaszként csak megrázom a fejemet, de mozdulni nem tudok. Lebénultam...- Elmenjek?- szemeim kissé kikerekednek, és mielőtt tiltakozni kezdhetnék, máris a bejáratiajtó felé veszi az irányt.
- Várj! Xiumin, hova mész?!- a keze megáll a kilincsen, de nem fordul felém.
- Nem kell ezt csinálnod, Chen. Látom, hogy nem bírsz a közelemben lenni. Nem kínozlak inkább- ezzel kimegy, de én csak állok, és nézem a hült helyét. Elment. Itt hagyott... Utálom magam ezért. Utálim, hogy hagytam elmenni! A hangja fájdalmas volt...mintha egy világ tört volna össze benne. Én törtem össze! Felrohanok a szobámba, és a telefonom keresésére indulok. Ahogy összekaparom a párnák közül, egyből Chanyeolt kezdem tárcsázni. Szükségem van rá.
- Chen, mi tartott ennyi ideig?- hangja ideges, kissé remeg is.
- Xiumin idejött...és...és...- fájdalmasan felnyögök és hátra dőlök.
- Jó, figyelj. Szedd össze magad, nyugodj le, és mondj el mindent az elejétől- fél óra, mire rendesen összeszedem a gondolataimat, és elmondok legjobb barátomnak mindent.
- Beléd zúgott te szerencsétlen! Miért hagytad elmenni?!- hangja most dorgáló, és mintha még nálam is feszültebb lenne.
- Én csak ott álltam, teljesen lebénultam...én...én nem tudom, mi volt velem!- a hangom sokkal kétségbeesettebb, mint akartam. Mi van velem?!
- Beleszerettél! Basszua, Chen! És most mégis mit fogsz csinálni?!- ez...ez egy nagyon jó kérdés, amire még akkor sem tudnék válaszolni, ha pisztolyt tartanának a fejemhez.
- Nem tudom, Chanyeol. De egy biztos... Most távolság kell nekem. Jövő héten nem megyek suliba. Bár kétlem, hogy megtenné, de ha mégis...kérdezne rólam valamit, ne mondd el nekem, oké? Csak összezavarna...- hallom, ahogy rosszallóan morog valamit, majd felsóhajt.
- Mondd csak, mégis mit kell ezen gondolkodni? Egymásba zúgtatok, innentől csak annyi lenne a dolgod, hogy elmenj hozzá, és az arcába mondd- összeszorítom ajkaimat, és próbálok nem sírni.
- Csak tedd, amit kértem.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése