Főszereplők: Lee Taemin (179 cm, 16 éves) x Choi Minho (183 cm, 18 éves)
Banda: Shinee
Párosítás: [2Min]
Ui.: YAz egész Taemin szemszögéből fog íródni.
1. rész
Négy és fél hónap, aztán soha nem látom többet. Ő végzős... Én viszont csak tizedikes. És nem is létezem. A számára nem.
Ez kicsit furán hangzik, de ez az igazság. Láthatatlan vagyok mindenki számára, kivéve Key. Ő a legjobb barátom, az egyetlen, aki vette a fáradtságot, hogy megismerjen. Bár nem volt túl sok választása, hisz a szülei örökbefogadtak engem öt éves koromban, innentől meg már adott volt, hogy legjobb barátok is leszünk.
- Taemin, nem izgulsz? Mégis csak az első igazi fellépésed. - Mint mindig, Key most is mosolyog, ha hozzám beszél. Tudja, hogy ez önbizalmat ad. Ha nem lenne ilyen gyengéd, megszólalni sem tudnék.
- Nagyon, nagyon izgulok! Hisz a legnagyobb előadóteremben fogok zongorázni több mint ötszáz ember előtt. - Halkan kifújom a bent tartott levegőt, és visszaülök a tűzvörös zongora elé. Attól tartok, el fogok ájulni.
- Nem kell. Az egyik legtehetségesebb zongorista vagy, akiről valaha hallottam. - Legjobb barátom leül mellém, épphogy elférünk a zongorapadon egymás mellett. - Viszont öt órád van kezdésig, addig aludnod kéne. - Szinte elfehéredek attól, amit mond. Hiszen teltház lesz... Nem egészen négy és fél óra múlva már kezdenek belézengeni az emberek. Az első alkalom, hogy mindenki látni fog engem. A fél iskolám itt lesz, de nem fogják tudni, ki vagyok. Bár, hh... Nem érdekel. A zene én vagyok. Amit játszani fogok, csak rólam fog szólni. És neki fog szólni. Minho.
Nem tudok most aludni, nem megy. Hisz két nap múlva szilveszter van, hiszen sokan csak most érnek rá eljönni, épp ezért nem bírok egy helyen maradni. Sokan lesznek! Nagyon, nagyon sokan!
- Nos, Key, kérlek, magunkra hagynál? - A zongoratanárom hangjára legjobb barátom egyből feláll, és elvonul. Mivel jóban vannak egymással, így ő a színfalak mögül fogja végig hallgatni a másfél órás előadásomat. Csaknem tíz, tizenkettő darabot fogok előadni, és mindegyiket vágom kívül, belül. Ez az egyetlen, ami megnyugtat. - Hogy érzed magad? - Jung Yoora mosolyogva simít a hátamra, és leül Key helyére.
- Izgulok. - Nagyon halkan beszélek, mint mindig. Sok kitartás, és elszántság kell hozzám, a türelmet meg inkább szóba sem hozom.
- Nem kell. De a helyedben kicsit lepihennék hamarosan megérkeznek a VIP-s vendégek. Beszélni fognak majd veled, kérlek próbálj meg hangosabb lenni, rendben? - Erre válaszul aprót bólintok, ha már szó nem jön ki a torkomon.
***
Egy óra múlva kezdődik az előadás, alig aludtam fél órát, de nem baj, úgy érzem, nincs többre szükségem.
Az első, második, és harmadik sor középső tíz széke a VIP, onnan látni a legjobban. Bár ezt nem értem, mi értelme van ennek. Hiszen a legtöbben lehunyt szemekkel hallgatják végig az egészet.
Még egyszer körülnézek, ismét ugyanaz a reakcióm; a szívem majd' kiugrik, és a hányinger feltódul a gyomromba. Biztos jól átgondoltam ezt?
***
Key megáll mellettem, és a vállamra teszi a kezét. Lassan felállok a vörös zongora mögül, aminél már vagy fél órája ücsörgök, ekkor megpillantom egy pillanatra a VIPsokat. A harminc emberből csupán négy van itt - ha jól láttam abban a fél másodpercben -, hogy beszélhessen velem. Ez már így is néggyel több, mint kéne lennie.
- Nos, ő lesz a mai előadóművész. Lee Taemin, a legtehetségesebb diákom. - Jung Yoora mérhetetlen büszkeséggel a hangjában mutat be nekik, amire meghajlok előttük. Nem merek rájuk nézni. Key velem ellentétben kicsattan és izgul... Ilyennek még nem láttam, alig bírja visszafojtani a vigyorát. Viszont amikor bíztatón megérinti a karom, már kénytelen vagyok felnézni azokra, akik csak miattam vannak itt. Ekkor pedig rájövök, Key miért olyan izgatott; Minho.
Itt áll tőlem alig fél méterre, összefonódik vele a tekintetem. Nagyon elegáns, persze a helyzet kényszeríti rá ezt a szerepet. Mindenkin szmoking van, nyakkendő a nyakában, és egyenesen testartással áll. Ez nekem annyira... Szokatlan.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek, Taemin. Choi Byul vagyok. Ő itt a férjem, Choi Jinseok, az idősebbik fiam Choi Minseok és a kisebbik Choi Minho. - Mindegyikükkel kezet fogok, viszont ahogy Minho hozzám ér, mintha áramütés érne, amit elég valószínű, hogy ő is megérez, mert elkapja a kezét.
- Elnézést, Taemin eléggé... Csendes. Nincs még hozzászokva ekkora közönséghez. - Legjobb barátom szavaira Minho rá pillant, felismeri őt. Biztos vagyok benne, mivel olyan gyorsan néz rám újra, mintha ráébredt volna valamire.
- Pedig lassan hozzá kell szoknia, nagy tehetség. - Byul szavaira egy szó sem jön ki a torkomon, így inkább folytatja. Össze kéne szednem magam. - Még egy kis iskolai versenyen figyeltem fel rád, és őszintén azóta is az összes előadásodon ott vagyok. Most viszont az egész családomat elhoztam. Kíváncsiak voltak rád. - Édesen elmosolyodik, amitől lenézek a cipőmre. Nem vettem észre egyik előadásomon sem őt. De az, hogy most Minho is itt van, hihetetlenül sokat jelent nekem.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttek. - Igaz sikerül megszólalnom végre, de olyan halk vagyok, hogy alig érteni, viszont Minho szemei kissé megrebbennek.
- Oh, nekünk megtiszteltetés, hogy láthatunk élőben. A neten visszanézni nem ugyanaz. - Byul még el is kacagja a végét, és ekkor esik le. Ők nem a felsőkategóriás gazdagok, valószínűleg mióta kihírdették, hogy előadásom lesz, azóta gyűjtöttek a VIP jegyre. Viszont Minho édesanyja tényleg nagyon odavan értem. Ez nagyon jólesik... Legyen egy jó napja.
Kiveszem szmokingom belsőzsebéből a selyemkendőmet, és átnyújtom neki.
- Ez mindig nálam van, ha fellépek. Ez egy... kabala. Nagyon örülnék neki, ha innentől a maga tulajdona lenne. - Még kissé meg is hajlok, miközben sokkal hangosabban beszélek, mint legelőször, de így is halkabban, mint az átlag. Még ennyi is elég, hogy szemei kissé kikerekedjenek, és lenézzen az arany színű kendőre, majd vissza rám.
- Nem tudom, elfogadhatom-e... - Ahogy teljesen tehetetlenül áll a dolog előtt, hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy halványan rá mosolyogjak, de megteszem.
- Kérem, fogadja el, mint első számú rajongóm. - Még engem is meglep, hogy így beszélek, de érthető. Nem hiszem, hogy lenne bárki, aki így szeretné azt, amit csinálok, mint Byul. Kijár neki.
A mosolya hatalmas lesz, és kis háromszöggé hajtogatja a kendőt, majd beleteszi a kistáskájába.
- Nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog. Talán, amikor Jinseok megkérte a kezem. - Erre a kis megjegyzésre mindenki halkan felnevet, amíg én csak mosolygok. Nem tudom, mi mást tehetnék.
- Tudja, három hét múlva lesz egy másik fellépésem ugyanitt. Én nagyon szeretném, ha eljönnének. - Jung Yoora, miután felöltöztem, egy köteg VIP jegyet tömött a szmokingom egyik belsőzsebébe azzal az indokkal, hogy ez a szokás, és ki tudja, mikor lesz szükség rá legközelebb. Ki hitte volna, hogy jól fog jönni?
Kiveszek négy darabot, és átnyújtom neki. Key arca lesokkolt, amíg Jung Yoora egy hatalmas önelégült mosollyal pillant rám a szokásos "na mit mondtam?" tekintetével. Byul szinte eltáltja a száját, és legelőször csak tátog, mint egy hal.
- Nem, ezt... ezt már nem fogadhatjuk el, ez már túlzás, én... - Hirtelen össze-vissza veszi a levegőt, és kicsit gesztikulál is. Attólntartok, elnfog ájulni.
- Ha jól tudom, Minhonak aznap lesz a születésnapja, vegyék ezt az én... ajándékomnak. - Természetesen pont most nem tudom befogni a szám, aminek hála most már mind a négyen lefagyott arccal néznek rám. Minho teljesen elképed, és megszólalni sem tud. Na, ebből hogy vágom ki magam? Mivel magyarázom, hogy tudom, mikor született?
- Tudják... - szólal meg helyettem Key, ezzel kimentve a helyzetből. Megint. - Taemin és én egy suliba járunk Minhoval, és mivel ő volt a diáktanács alelnöke, így hamar eljutott hozzánk is egy-két... információ róla. - Egyetlen barátom egész szépen vág ki a helyzetből, amitől Byul szemei felcsillannak, és a szívéhez kapja a kezét, amíg én még mindig felé nyújtom a jegyeket.
- Hát ez hihetetlen! Jó lenne, ha átjönnél hozzánk egy vacsorára, persze, ha csak van időd, és... és...- Erre a hadarásra ésnizgalomra megszólalni sem tudok. Minhoval vacsirázni... oké ott lenne az egész család. Ah, ráadásul nem akarom megbántani őket főleg, hogy én ennél sokkal nagyobb dolgot ajánlottam fel nekik.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha jönne az én családunk is. Biztos meg akarnák ismerni magukat. - Key ismét helyettem szólal meg, aminek hála Byul belekarol férje karjába és hatalmas szemekkel néz fel rá.
- Hát ez fantasztikus ötlet! Akkor jó lenne, ha megadnád a szüleid számát, és...
- Tudják, az előadás után személyesen beszélhetnek velük - szól közbe Jung Yoora is. - Biztosan szívesen beszélnének magukkal.
- De csak akkor, ha elfogadják tőlem a jegyeket - mondom, amire Jinseok végre elveszi tőlem azokat, és halványan rám mosolyog.
- Ez nagyon kedves tőled. - Meghajol nekem, amitől szinte elájulok. Meghajolt? Előttem?!
Már nem is merek ránézni, inkább oldalra fordított fejjel meredek a székek felé. Viszont ez sem segít, látom, ahogy lassan lézengenek be az emberek, hisz háromnegyed óra múlva kezdés. Izgulok.
- Már rég szemezek azzal a zongorával... egyszerűen gyönyörű - jegyzi meg Minseok, aki huszonkettő éves lehet első ránézésre. Talán ő is zongorázott régen.
- Kipróbálod? - kérdezem, aminek hála meghökkenve néz rám, és úgy tátog, mint előbb az édesanyja.
- Nem, ez nem... lenne illő, és amúgyis már két éve nem zongoráztam... - a tarkójára simít, majd megköszörüli a torkát.
- Én kíváncsi lennék rá. - Kissé oldalra biccentem a fejem, amivel betöröm. Túlságosan vonzza őt a vörös zongora.
- Ha tényleg nem nagy gond... - Erre válaszul megrázom a fejem, amire megindul a lába, és a zongorához sétál, én pedig megyek utána. Leülök mellé a zongorapadra, és nézem, ahogy játszani kezd. Nem is rossz. Látszik rajta, hogy rég nem játszott, de hamar belerázódik, és pár hamisan lenyomott billenytű után már szinte tökéletes a játéka.
- Hát ez elképsztő... - jegyzi meg még egyszer, ahogy óvatosan végighúzza a billentyűkön az ujját. - Egy vagyon lehetett.
- Nyertem egy nemzetközi versenyen, és Jung Yoora ragaszkodott hozzá, hogy ezen játsszak az első nagy estémen. - Amígnén beszélek, ő vesz egy mély levegőt, majd felnéz a zongora túlsó végén álló családjára. Észre se vettem, hogy utánunk jöttek.
- Anyu, kár hogy abbahagytam - jegyzi meg lemondóan.
- Akkor folytasd. Két éve nem játszottál, mégis alig volt néhány hibád. Egy kis türelem kell, és visszarázódsz. - Rámosolygok, amitől egy édes pillantás a jutalmam.
- Elnézést, Taemin, fél óra múlva kezdés - az egyik stábtag hangjára hirtelen felállok a zongora elől, és megigazítom a szmokingomat. A frászt hozta rám.
A nézőtérre nézek, a háromnegyede már megtelt. Édesisten!
- Akkor mi nem is zavarnánk tovább, megyünk és helyet foglalunk - Byul édesen rám mosolyog, és miután meghajoltam előttük, zongoratanárom elkíséri őket.
***
Huszonöt perc. Az öltözőmben fel-alá járkálok, túlságosan izgulok, miközben a tekintetem az órára ragadt. Azt hiszem, ha elájulni nem, de hányni biztosan fogok.
- Én még nem láttalak ilyennek - jegyzi meg Key az egyik garnélarákot falva az ezüsttálcáról - Még velem sem beszéltél olyan fekszabadultan, mint Minho anyjával. Betört téged - mondja teliszájjal, amire veszek egy mély levegőt, és ránézek.
- Igen tudom, és ez megijeszt. - Hangom szinte elcsuklik, már fenn sem akadok azon, hogy megrázza a fejét, majd rám vigyorog.
- Gondolj csak bele! Minhoékkal vacsorázni. Végre megismerkedtek egymással. Erre vársz már másfél éve!
***
Felkonforálnak. Hallom a nevem. Alig indul meg a lábam, de nagy nehezen a színpad közepére vonszolom magam, majd meghajlok a közönség előtt, amitől hangos tapsvihar kezd neki, szinte alig hallani, ahogy bemutatkozom.
Olvastam újságcikkeket, amik rólam szóltak. Azt írták, sok kritikus itt lesz. Azt fogják várni, mikor hibázom. Atyaég! Életemben nem láttam ennyi embert egy helyen!
A rettegésemet félretéve leülök a zongora mögé, és adok még egy szusszanásnyi időt magamnak, majd elkezdem. Hirtelen csend lesz az egész teremben, csak a zongora szól. Minden kis zeg-zugot betölt a hangja, le kell hunynom a szememet. Mintha csak repülnék. Az égig emel. Szárnyalok.
Hamar megfeledkezem a közönségről, és mindent úgy csinálok, mint a próbákon. Egy, kettő, aztán három... végül már a tizenegyedik számon is túl vagyok. Az utolsó jön. Ebbe már az első pillanatban beleszerettem, amikor meghallottam. Riwer Flows In You. A leggyönyörűbb dallam, amit valaha hallottam, furcsa módon Minho jut róla eszembe. Talán ezért is imádom annyira...
Egyszer-kétszer pillantok oldalra, Minhoék az első sorban ülnek. Byul folyton a szemét törölgeti, de csak óvatosan, nehogy elkenje a szemfestékét. Sír.
Sajnos hamar vége annak a három perc harminckettő másodpercnek, és ezzel együtt a másfél órának is. Felállok, és meghajlok a közönség előtt. Tapsvihar, füttyszó és sikongatások kezdenek neki, és percekig kitart. Közel öt perc újongás után viszont elhalkulnak, én pedig a remegő lábaimon, amik alig tartanak, visszamegyek az öltözőmbe. Nem hiszem el. Egyszerűen... nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörtént.
- Tökéletes voltál! - Key ujjongva rint be hozzám, és a nyakamba veti magát- Lehidaltak tőled! Annyira büszke vagyok rád, te flúgos.
- Taemin, Choiék kint várnak - Mostohatestvérem éppenhogy magához ölel, Jung Yoora egy hatalmas mosollyal nyit be.
Még eltelik pár gyötrő másodperc, amire Keyjel kimegyünk, de egyből megtorpanunk mindketten. Byul először csak a vállamat veregeti meg, majd nem fogja vissza magát, megölel. Én pedig mit tehetnék?
Mindenem befeszül, az arcom fintorba rándul, érzem magamban a menekülési kényszeremet, ami még akkor sem tűnik el, mikor végre Byul elenged. Nem igazán... szeretem, ha hozzám érnek.
Még beletelik pár pillanatba, mikor rájövök, hogy a mi szüleink is itt állnak, és azt nézik szinte már aggódva, hogy észhez térek-e.
- Egyszerűen csodás voltál - Ahogy Byul hangja felcseng, úgy kell visszafognom magam, hogy ne rohanjak vissza az öltözőmbe. Igen, azt hiszem, ez mára meghaladja a tűrőképességeimet.
- Köszönöm - motyogom halkan, viszont amint Jung Yoora jelentőségteljes tekintettel mered rám, megemberelem magam. Rájövök, hogy ennyi nem elég. Úgy tűnik, maga lesz az új kabalám - teszem hozzá kissé bátrabban, amitől a vigyora egyszerűen hatalmas lesz, és felragyog.
- Oh, ugyan- kislányosan felkuncog, és legyint egyet. - Milyen aranyos vagy.
- Taemin, beszéltünk Byulékkal és képzeld. - szól közbe anyu is egy apró mosollyal. Hogy nem fáj egyikük arca sem? - Együtt töltjük majd a szilvesztert - jelenti ki végül, az én fejemben pedig csak Key szavai járnak.
"Végre megismerkedtek egymással"
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése