Gyerekek, annyira sajnálom, hogy megint velük jövök... De a kedvenc párosom HunHan mellett, és egyszerűen ki kell élnem a perverz vágyaimat:DD
Még egy JackBam!^^
Szereplők: BamBam (Kunpimook Bhuwakul, 16 éves, 170 cm) x Jackson (Wang Jackson,18 éves, 174 cm )
Banda: Got7
Ui.: Az egész BamBam szemszögéből fog írodni!
- BamBam...ez így nem jó. Nagyon nem jó! Harmadik napja nem vagy hajlandó egy almánál többet enni, ráadásul mindjárt összeesel- Mark, alias legjobb barátom kétségbeesetten sorolja a katasztrófasorozatot, végig a homlokomat fogva- Miért nem mész oda, és mondod meg neki kerekperec, hogy belezúgtál?- elemelem Jacksonról a tekintetemet, aki az ebédlő másik végében ül, és beszélget a haverjaival. Homlokomat ráncolva rázom meg a fejem, ahogy Markra nézek.
- Ne menjen el az eszed, Mark! Jackson azt sem tudja, hogy a világon vagyok...rossz ötlet. Nagyon, nagyon rossz- csak túrkálok az előttem heverő trutymóban, amit borsófőzeléknek mernek nevezni.
- De térj észhez! Ezt így nem lehet sokáig csinálni. Alig ismerek rád, Bhuwakul- csak legyintek egyet, majd felkapom a fejem, ahogy az igazgató megáll mellettem.
- Mr. Kunpimook, a történelem tanárja jelentette, hogy maga nem teljesít valami jól az órákon. El kéne beszélgetnünk, nem gondolja?- nagyot nyelek, de nem tudok megszólalni. Mark belém fojtja a szót.
- Igazgató úr, ez nem...
- Csend legyen, Mr. Tuan!- Mark egyből csendben marad, de én megérzem magamon a tekinteteket. Ne már...- Mi a baj Mr. Kunpimook? Nincs lába, hogy felálljon, amikor velem beszél?- a lekezelő hangsúlytól a lehető legkisebbre zsugorodom, bárcsak megszűnnék!
- Elnézést, Mr. Jeong...- az ismerős hangra egyből elsápadok- még ennél is fehérebb leszek-, de nem nézek Jacksonra. M...mit akar? Pont a székem mögött áll meg, amitől Mark szemei kikerekednek.
- Igen, Mr. Wang? Mit óhajt?- az igazgató hangja még gúnyosabb, ahogy továbbra sem állok fel. Ha megtenném, úgy érzem, nem tudnék megállni.
- BamBam...- tudja a nevem! Jackson tudja a nevem!-...szemmel láthatóan nincs valami jól, Mr. Jeong- érzem, ahogy végig mér, de nem bírom már tovább. Nem akarom, hogy gyengének, sebezhetőnek lásson, ezért hátra tolom a széket, és lassan felállok.
- Valóban nem érzi jól magát, Bhuwakul?- úgy szorítom az asztal szélét, hogy kifehérednek az ujjperceim, csakhogy talpon tudjak maradni.
- Én...én jól vagyok...- tennék egy lépést előre, de már nem tudom elbírni a saját súlyomat, így szinte előre esek. De nem...két kéz fonódik a csípőmre, és húz magához, szorosan tart. Jackson teljesen magához von, de nem kell túl nagy erőt kifejtenie. Érzem a hátamnak simulni izmos mellkasát, ahogy egyre szaporábban emelkedik le-fel. Eláll a szavam. Miért csinálja ezt? Az én szívem mintha kirobbanni készülne, így csak fokozva a rosszullétemet.
- Nem. Szemmel láthatóan túl gyenge vagy, BamBam- Mark szavaira mocorogni kezdek, amitől Jackson szorítása egyre erősebb lesz körülöttem.
- Mr. Kunpimook, úgy látom, valószínűleg Mr. Tuannak, és Mr. Wangnak igaza van. Valóban nincs túl jó színben. A legjobb lenne, ha haza menne- Mark nyel egyet, de nem jelentkezik, hogy ő elkísérne. Miért nem? Csak Jacksont figyeli, ahogy hüvelykujjával cirógatni kezdi a pocakomat. Képzelődöm? Úgy érzem magam, mintha egy álmom vált volna valóra... Nem tudom, mi történt, hogy idejött. Én már nem értek semmit!
- Én akarom hazakísérni, Mr. Jeong, ha nem lenne gond. Megnyugodnék, ha én dughatnám BamBamet...- megremeg a lábam, ahogy a pólómba markol a hasamnál, és vesz egy mély levegőt-...ágyba- megköszörüli a torkát, majd egy kicsit hátrébb húzódik épp annyira, hogy egy gombostűt közénk lehessen szúrni. Becsöngetnek, így mindenki elhalad mellettünk, épp ezért egyikünk sem szól egy szót sem.
- Ha már hazaviszed, kérlek etesd is meg. Ha kell, kötözd ki. Csak NE almát adj neki, mert az elmúlt három napban csak azt evett, oké?- Mark megveregeti Jackson vállát, majd egy hatalmas önelégült vigyorral megy el órára, míg végül csak hárman maradunk az ebédlőben.
- Rendben...akkor igazolom önöknek a maradék pár órát- az igazgató mint aki háborút vesztített, oldalra néz, majd fellendíti a kezét, és az ajtó felé bök- Még itt vannak?- Jackson egyből elhúzódik, és a derekmat átkarolva indul ki velem. Miért csinálja ezt? Miért segít? Eddig ő még csak azt sem tudta, hogy a világon vagyok... De tudta a nevemet. Nem csak a becenevemet, hanem az egész nevemet! Ahogy kiérünk már szinte csak vonszolom magam, amire megáll, és felültet a lépcső széles korlátjára. Ujjai közé veszi az államat, és kíváncsian vizslatja az arcomat. Ha közelebb hajol...
- Te mindjárt elájulsz, BamBam- kijelentése vészjósló hanglejtése ellenére én még így is a mennyben érzem magam.
- Honnan tudod a nevem?- mintha a hitetlenség fénye futna át a szemein, és kissé értetlen arcot vág.
- Mindig is tudtam a nevedet, Bhuwakul- megköszörüli a torkát, és oldalra pillant, mintha olyat mondott volna, amit nem kéne tudnom- Inkább az a kérdés, te miért kerültél ilyen állapotba. Baj van?- megrázom a fejem, de a mozdulattól meg kell kapaszkodnom az államat tartó kezében, úgy érzem, hátra esem, le a lépcsőre- Figyelj, nekem csak egy motorom van, de nem tudom, tudnád-e tartani magad, amíg haza nem érünk...- pár pillanatig csak hallgatok, majd előrébb kúszom, hogy le tudjak mászni a korlátról, de ő teljesen neki simul, így aztán csak annyit érek el, hogy ott érek hozzá, amitől még az ő szemei is megrebbennek- BamBam...- hangja teljesen bereked, ahogy újra megszólal, és elsötétül a tekintete-...menni...kéne. Enned kéne- tarkójára simít, ahogy elhátrál tőlem- Arról ne is beszéljünk, hogy meg akarlak dugni téged- szemei kikerekednek, és hevesen tiltakozni kezd- Vagyis ágyba akarlak dugni! Mert a kettő nem ugyanaz...szóval...- teljesen elvörösödöm, és a fejemet lehajtva mászom le végül a korlátról.
- Akkor menjünk- mormogom, és elindulok kifelé. Jesszus, mit mondott? N-nem! Inkább meg se ismétlem magamban! Átölelem magam, ahogy kiérek, fázom. Didergek, ahogy megcsap a levegő, hiába van majdnem huszonhat fok. Talán két perc, mire sikerül felszenvednem magam mögé, de még így sem indulunk el. Megfogja kezeimet, amikor a felsőjébe markolok.
- Ezt...- átölelteti magát velem, amitől teljesen hozzá kényszerülök simulni-...így. Kulcsod össze az ujjaidat- pár pillanatig pihenteti még rajtam a kezét, majd előre dől, és beindítja a motort- Szólj, ha bármi baj van, rendben?- válaszolni sem hagy, máris kilő a motor, és én konkrétan az életemért kapaszkodom. Szorosan összezárom a szemeimet, és arcomat a hátába temetem. Meg sem kérdezem, tudja-e, hova kell menni, mivel megáll, és arra vár, hogy leszálljak. Értetlenül bámulom az épületet, amiben én élek.
- Honnan tudtad, hogy itt lakom?- szorosan kapaszkodom meg a motor ülésében, de nem nézek rá, még akkor sem, amikor megáll mellettem. Engem néz.
- Csak tudtam- megrántja a vállait, és máris elkezd befelé terelni. Remegő kézzel dugom a kulcsot a zárba, de szerencsére nem vészes a dolog, így egy pillanat alatt bejutunk. Egyből leültet a kanapéra, majd leguggol elém, és aggódva néz a szemeimbe. Nem fog elmenni. Látom rajta.
- Anyukád mikor jön haza?- keserűen elmosolyodom, és lehajtom a fejemet. Csend. Nem válaszolok- Valami...baj van vele? Sokáig dolgozik?
- Az én Anyukám...- nyelek egyet, mielőtt kimondom azt az egy szót-...meghalt- elhúzom a számat, majd felnézek rá. Egy olyan ne-haragudj-rám tekintettel mered vissza rám. Hát igen...
- És...Apukád?- mosolyom csak még nagyobb lesz, amitől már kezd feszült lenni.
- Apukám Észek-Koreában lakik- megrántom a vállaimat, amitől értetlen képet vág, és először megszólalni sem tud.
- Akkor kivel laksz együtt?- édesen rávigyorgok, és a lábaimat kezdem lóbálni, ahogy a fejemet is félre biccentem.
- Én egyedül élek- megrántom a vállaimat, amitől szemei kissé kikerekednek.
- De...csak 16 vagy.
- Igen- fogalmam sincs, ezt is honnan tudja, de inkább nem is fírtatom a dolgot. Úgy sem kapnék választ- De Apu pénzel engem. Mondtam, hogy nem akarok a nagyiékhoz költözni, így kiegyeztünk ebben. Úgy gondolta, 14 évesen vagyok olyan érett, hogy el tudjam tartani magam. Két éve így élek- a combomra teszi egyik kezét, amitől minden izmom megfeszül, mégis csillagokat látok az élvezettől, amit az érintése vált ki belőlem.
- Értem- hüvelykujjával belsőcombomat kezdi cirógatni, mozdulni sem merek- Menj, vegyél egy forró fürdőt, addig összedobok valamit a konyhában neked. Aztán meg...- beharapja alsó ajkát, és lassan feláll-...ágyba duglak- én is óvatosan felállok, és megigazítom magamom a pólómat- Ha bármi probléma adódna a fürdéssel, vagy az öltözködéssel...csak szólj- egy szívdöglesztő mosolyt kapok végül, majd eltűnik, hogy felkutassa, hol találja a konyhát. Nem hiszem el. Most ajánlotta fel, hogy megfürdet?! Eldobom az agyam! Fél órát bírok csak a meleg vízben feküdni, mire megunom, és kimászom a kádból. Miután megtörölközöm, egy kisgatyát, és egy régi pólót kapok magamra, amiből az egyik vállam szabadon van, és a térdeimet súrolja. Mintha nem is lenne rajtam gatya. Kicsoszogok a konyhába, és nyirkos tincseim közé turok, ahogy meglátom a kiszedett ételt a tányéron.
- Már azt hittem, soha nem jössz ki- mosolyogva ültet le az egyik székre az asztalhoz, majd mellém ül, és a saját kezébe kapja a kanalat. Elég hosszú idő után most korog először a hasam, és úgy érzem, két napot képes lennék végig aludni. Miatta- Remélem nem gond, ha én etetlek meg, mivel biztosra akarok menni- közelebb húzódik hozzám, és ekkor esik le. A közelemben akar lenni. Miért? Miért csinálja ezt? Miután kiürül a tányér háromnegyede, alig bírom tovább magamban tartani a dolgot, de végül nem kérdezek rá.
- Én tele vagyok- pocakomra simítom a kezemet, és ártatlan szemekkel nézek fel rá, amitől édesen elmosolyodik. Az a mosoly! Ölni lehetne vele.
- Akkor ideje aludni. Alig bírod nyitva tartani a szemeidet- legyintek, és fújtatok egyet, majd kitolom a széket, de ahhoz nincs erőm, hogy fel is álljak.
- Dehogy. Kicsattanok. Képes lennék lefutni a Maratont- lemondóan megrázza a fejét, ahogy feláll, és a karjaiba kap. Egyből megkapaszkodom a nyakában, úgy érzem magam, mintha kirántották volna a talajt a lábam alól. Szédülök.
- Azzal a Maratonnal várjunk addig, amíg egyáltalán meg tudsz maradni a talpadon, Bhuwakul. Merre van a szobád?- értetlenül nézek rá, már szinte azt vártam el tőle, hogy ezt is tudja. De hova gondolok?
- A folyosón balra, a legutolsó ajtó- motyogom halkan, amire megindul. Mintha pehely könnyű lennék, úgy cipel a karjaiban egyenesen a hálószobámba, ahol egy hatalmas franciaágy van, ami kitölti a szoba 80%-át. Az ágyra kell térdelnie, és a párnáimhoz kúszik, mire le tud tenni, majd gondosan betakargat. Leül mellém, és érzem magamon a tekintetét.
- Nagyon sápadt vagy- szinte suttogja, ahogy kisimítja a hajamat a homlokomból. Még mindig nem tudom felfogni... Jackson Wang az én lakásomban, az én ágyamban, mellettem ül, és az arcomat cirógatja! Igen, mióta idejárok, fülig bele vagyok zúgva, de erről még csak álmodni sem mertem. Túlságosan fájt a gondolat, hogy nem kaphatom meg. Mint most. De most itt van, és azt figyeli, hogy próbálok elaludni. Eldobom az agyam!
Mikor felkelek, már nem ő ül mellettem. Mark tágra nyílt szemekkel nézi, ahogy nyitogatom a szemeimet, majd, ahogy fel is ülök.
- Hogy vagy?- mintha meg sem hallanám a kérdést. Engem csak egy valami foglalkoztat...
- Jackson?- álmodtam volna? Az egészet? Még sem ő volt itt? Nem ő hozott haza, nem ő etetett meg, és nem ő simogatta az arcomat, amíg el nem aludtam?
- Tudom, hogy nem vagyok egy Jackson Wang, de azért annyira borzalmas nem lehet a társaságom- elvigyorodik a végére a sértett hangsúly ellenére, és lassan feltápászkodik az ágyon- Jackson elment. Felhívott, miután elaludtál, és megkért, hogy jöjjek ide, mert dolga van otthon. Azt mondta, nem szívesen hagy egyedül- ostobán elvigyorodom, amitől halkan nyikkan egyet- Történt valami?! Mesélj már!
- Semmi különös...- legyintek egyet, amitől felmorran.
- Ugyan már! Már a tény, hogy egyből ugrott, és ő hozott haza, miközben két év után most beszéltetek először, alapból különös, Bhuwakul!- a tarkómra simítok, és próbálom visszajátszani fejben a történteket. Nem álom volt.
- Hát... Történt néhány dolog...- motyogom, majd felnézek legjobb barátomra, aki izgatottan várja a beszámolót-...konkrétan megetett, és felajánlotta, hogy segít megfürdeni, ha egyedül nem megy- szemei kikerekednek, és a combomra csap.
- És ezt csak most mondod?! Könyörgöm BamBam, mi rosszat tettem, hogy megfosztasz az izgalmas dolgoktól, hm?!- ügyet sem vetek a kifakadására, csak folytatom tovább.
- Nagyon aranyos volt...addig simogatta az arcom, amíg el nem aludtam... Nem tudom, miért csinálta ezt- megvonom a vállaimat, és a takarót kezdem gyűrögetni az ölemben.
- Tudod, mit jelent ez? Tetszel neki!- izgatottan fújtat egyet, és mocorogni kezd.
- E...ezek nem jelentenek semmit, Mark te is tudod. Csak megsajnált, ennyi az egész...
- Hahj, BamBam! Semmi önbizalom? Tényleg?- megrázza a fejét, és hanyatt dől az ágyon- Tudod mit? Majd úgyis alakul valahogy...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése