Életmentő törődés 8.

Kris [POV]

Hogy milyen volt az éjszaka? A legtökéletesebb, amit valaha is megéltem. Órákig néztem, ahogy békésen szuszog a karjaim közt, néha nyöszörög, de ilyenkor mindig csak szorosabban bújt hozzám, ölelt magához és néha még a nyakamra is rácsokolt álmában. Imádtam ezeket a pilkanatokat. A szívem egyre hevesebben vert, és nagyon nem akartam elaludni, de a fáradság győzött. Most meg itt fekszem nyitott szemekkel, de nincs mellettem. Biztos felkelt, és a konyhában kávézik Hyunáékkal. Hmm, hiányzik. Már most hiányzik. És még meg kell beszélnünk, mi lesz vele... Hh. Remélem, az Anyjával közös nevezőre fogunk jutni. Felkelek, majd szinte csoszogva, de kimegyek a nappaliba. Nincs itt senki, egyedül Tao telefonja hever a kanapén. A konyhából viszont tompa zajok szűrődnek be, ahová el is indulok. A szavak összemosódnak, kell pár másodperc, mielőtt kivehetném belőle az értelmes, összefüggő mondatokat.
- Anya...hogy mondhatnám el neki? Össze fog roppanni...- Hyuna zokog, és a hangja is elcsuklik- Kris ki fog készülni. Nem tudom elmondani neki...- határozott mozdulattal lépek be a konyhába, és elég szívszorító látvány tárul elém. Hyuna szemei kétségbeesetten néznek felém, de könnyei megállíthatatlanok. Az Anyja dermedten áll, meg se mer mozdulni.
- Mi történt?- és hol van Tao? Még egy lépést teszek beljebb, de megtorpanok. A lábam nem mozdul. A legrosszabtól tartok.
- Taot elvitte az Anyja... Kínában van az Apjánál- úgy kell kieröltetnie magából a szavakat, de a végén elcsuklik a hangja. Mintha gyomorszájba vágtak volna; csillagokat látok, és alig kapok levegőt. Megfulladok.
- Mi? Miről beszélsz?- dühödten ökölbe szorítom a kezem. Állj le, nem ők tehetnek erről!- Hol van?!- uralkodnom magamon, hogy ne ordítsam el magam, ami nagyjából össze is jön.
- Már Kínában- a falon lógó órára nézve állapítja meg. Lehunyom szemeimet egy pillanatra, mozdulni sem tudok- Azt kéri, ne haragudj rá...- szemeim kipattannak, és szikrákat szórnak.
- Beszéltél vele?!- az önuralmam már a végét járja, és nem érzem úgy magam, mint aki kibaszott jól van...
- Itt voltam, amikor az Anyja elvitte- teljesen elhalkul, és ismét a sírás küszöbén áll.
- És hagytad? Hagytad, hogy elvigye?!- elüvöltöm a végét, és feldöntöm az egyik széket, ami hangos koppanással jelzi a találkozását a padlóval.
- Nem...nem tudtam mit tenni, Kris...- dadogja, és hatalmas bociszemeket mereszt rám. Fél tőlem.
- Kurva nehéz lett volna felébresztened?!- az asztalra csapok, amikor Hyuna Anyja a vállamra teszi a kezét.
- Kris. Nyugodj meg, oké? Három hét, és visszajön, ha minden jól megy neki. Már nem tudsz mit csinálni- hangja lágy, és nyugtató hatással van rám. Hyuna feláll, és óvatosan magához ölel, állát a vállamon támasztja meg.
- Ha dühöngsz, nem oldasz meg semmit, Kris. Muszáj kivárni. Nekem is hiányzik- belemarkolok a bő pólójába, amiben aludt, és szorosan összezárom a szemeimet.
- Nem mondtam el neki, hogy szeretem...- egy pillanatra megfeszül, és mintha mondani akarna valamit, de végül felsóhajt. Mi az Hyuna? Olyat mondtam, amit nem kellett volna?
- Három hét...

Nem látok az orromig sem, a szoba füstben úszik, ahogy zsimorban a harmadik szivarnak esem neki. Mellettem a whiskys üveg egyre üresebb lesz, ahogy minden tizedik másodpercben a számhoz emelem. A számhoz, ami nem egészen három napja még Tao csókjától égtt. Meghalok nélküle. Magányos vagyok.
- Kris!- Hyuna hangja csapja meg a fülem, de amikor belép a szobámba, köhögésbe tör ki, mivel a füst egyből kihömpölyög az ajtón- Kris, elment az eszed?! Még a végén megfulladsz!- egyből átszambázik a szobán, és kinyitja az ablakot. Kell pár perc, amíg kitisztul a levegő. Kikapja kezemből a kubai szivart, és leönti a virágoknak előkészített vízzel- Te ittál?- meg sem szólalok, csak ülök a fotelemben, és a fejfájásom ellenére figyelem a ténykedését. Fel-alá járkál, ahogy rendet tesz, közben végig hozzám szövegel- Tao mit szólna ahhoz, ha ezt látná?
- Tao nincs itt- csak úgy köpöm a szavakat, és megemelem a whiskys üveget, de félúton Hyuna kikapja a kezemből, és az asztalom alatti szemetesbe hajítja.
- Ne rá haragudj, mert az Anyja egy hárpia- lemondóan megrázza a fejét, miközben a ruháimat a szennyeskosaramba tömködi.
- Hiányzik- mondom végül, amitől megáll egy pillanatra, de nem néz rám.
- Tudom. Nekem is- elsóhajtja a végét, majd elém sétál- De még két hetet és négy napot ki kell bírnod. Biztos vagyok benne, hogy arra számít, várni fogod...- leguggol előttem, és a térdeimre teszi a kezét- Mi lenne, ha meglepnénk, hm?- felvonom egyik szemöldökömet, nem egészen értem, mire gondol.
- Hogy?- megvonja vállait, de elmosolyodik.
- Hát... Biztos örülne egy estének, amit ketten tölthettek el. Én kimennék érte a reptérre, és elvinném őt hozzád...- az ötlettől végig fut a hátamon a hideg, de nem rossz értelemben. Tetszik az ötlet. Taoval kettesben... Egy egész éjszakán át. És még csak az sem zavarna, ha nem történne semmi. Csak láthatnám már! Csak vele lehetnék már... Hiányzik. Megpusztulok nélküle. A fejem zsong az elfogyasztott alkohoktol, és már bánom, hogy egyáltalán ittam...- Biztos vagyok benne, hogy a születésnapja után egy nappal már itthon lesz. Basszus, Kris! Kibaszott nagy kupi van!- morogja rosszallóan, majd fújtat is egyet. Némán nézem végig, ahogy elpakol helyettem, és látszólag még élvezi is a dolgot.
- Beszéltél vele?- úgy kérdezem,mintha nem is érdekelnea válasz, de mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Akarom tudni, mi van vele. Jól van-e. Bírja-e cérnával...
- Nem. Te is tudod, hogy nem tud telefonálni, se írni. A telefonját itt hagyta, az Anyja meg van olyan kiállhatatlan, hogy Tao Apjának a lelkére kötötte, hogy nem telefonálhat egyáltalán. A pénz meg a repülőjegyre kell, hogy haza tudjon jönni... Nem költheti feleslegesen telefonálásra- fintorgok egyet, majd tekintetem kérdővé válik.
- Pénz?- felvonom egyik szemöldökömet, és lebénulva figyelem, ahogy beágyaz nekem.
- Taoval sokat beszéltünk erről. Azt mondta, ha mégis kikerülne az Apjához, valahogy pénzt kell gyűjtenie, hogy repjegyet tudjon venni rajta, és hazajöhessen, amikor betölti a 18-at- megvonja vállait, még csak fel sem néz rám. Ő már előre készült, ha ez egyszercsak eljönne... Velem még sem beszélt erről soha. Sőt az Apjáról sem mondott semmit azon kívül, hogy 10 éves korában lelécelt. El sem tudom képzelni, milyen borzalmas lehet neki ott... Egy nőre kell úgy tekintenie, mint a mostoha Anyjára, aki akár a nővére is lehetne. Arról a férfiról ne is beszéljünk, akit még a számra sem merek venni, mert attól félek, elkap a hányinger- Tudod, egyszer azt mondta, soha nem várta azt, hogy az Anyja igazi húsvér emberként kezelje őt. Az sem érdekelte már hosszú évek óta, hogy az Apja nincs benne az életében. De magányos volt, és nem találta a helyét, hiába próbáltam segíteni neki. És ezután pár nappal megismert téged a kórházba. Soha nem láttam még olyan lelkesnek, olyan őszintén mosolyogni, mint akkor, mikor elhívtad őt randizni. Kivirult, azóta mindig felragyog, amikor szóba kerülsz. Ezt még soha nem köszöntem meg neked, pedig már kellett volna- egy fekete tincset gyömöszöl a füle mögé, és rám néz- Köszönöm, hogy visszahoztad őt az életbe, Kris. Életmentő az a törődés, amit tőled kap- életmentő törődés. Ez már túl sok nekem, a sok új információtól lüktet a fájdalom a koponyámban, mintha szétfeszítené azt. Fájdalmasan felnyögök, és homlokomra simítom a kezemet- Gyere, jobb lenne, ha aludnál egyet- kezemnél fogva segít fel a fotelből, de két lépést teszek csak meg, máris az ágyamba zuhanok. Nem telik el fél perc, már alszom...

Egy hét. Ennyi. Hét nap múlva hazajön... A kávézóban, ahol dolgozik, elkérte az egyik munkatársától a telefont, és leírta, mikor jön. Hét nap. Semmi egyebet nem írt, csak ezt;

Meg van a repjegy. Egy hét
Tao

Ez a hét szó olyan megkönnyebbülést nyújtott a számomra, hogy újongani volt kedvem. Eddigi leszebb reggelem volt, mióta elment... Azóta is éjjel-nappal csak azon a meglepetésen dolgozom, amit még Hyuna ajánlott, mióta már a dátumot is tudom. Naponta milliószor tárcsázom a különféle szolgáltatókat, virágosboltokat, a Hisztérika Cukrászdát, a Brutál Falót, csakhogy mindennel kész legyek. Az idő sürgősen siet előre, de még a helyet nem tudom, hol lehetnénk...
- Itt- Anya javaslatára még Hyuna is felkapja a szemét, de ő komolynak tűnik- Itt lehetne... Végülis hétvégére esik, Apáddal elmehetnék valahová wellnessezni, vagy valami. Kölcsön adjuk a házat. Mit szólsz?- még a szám is tátva marad az ajánlattól, de hülye lennék visszautasítani.
- Köszönöm Anya, ezzel sokat segítenél...- halvány, hálás mosolyt aggatok magamra, amitől megfogja a kezemet. Taonak miért nem jutott ilyen szülői szeretet? Mindegy is...én mindent megadok majd neki. Csak jöjjön haza... Hiányzik.