Vörös zongora - Csak neki szól 2.

2. rész

Szilveszter este, és nekünk meghívásunk van Minhoék lakásába. Azt hiszem, most még jobban izgulok, mint az előadásomon.

- Mit vegyek fel?! - Kétségbeesve dőlök le az ágyamra Key mellé, aki egész eddig azt figyelte, hogy szenvedek. Meglehetősen szórakoztatja a dolog, de ő legalább már elkészült.

- Amitől majd eláll Minho szava is. - Ezt hallva fájdalmasan felnyögök, de meg sem tudok mozdulni. Remek, ezzel nem lettem kisegítve.

- Nem akarok elmenni - nyögöm, amitől Key rosszallóan felmorran, nekem dobja az egyik párnámat. Szinte megölöm a tekintetemmel.

- Ne menjen el az eszed, Taemin! Megkérdezem anyut, szerinte mi lenne a legjobb választás. - Alig fejezi be, már a szobámban sincs, én pedig itt maradok a zavart elmémmel.

Múltkor, az előadásom után, már a kocsiban hazafelémenet én a szokásosnál is csendesebb voltam, Key pedig kicsattant az izgalomtól, anyunak nem tartott túl sokáig, amíg kicsikarta belőlünk, mi a helyzet.

"- Te szerelmes vagy Minhoba másfél éve? - Hitetlenség csengett a hangjában, és hátrafordult hozzánk. Még szerencse, hogy apa vezetett. - És ezt csak most mondjátok el?! - Sértettség is kihangzott belőle, amitől szinte leesett az állam. Hirtelen átment tinibe, és mindent tudni akart a dologról. - Hihetetlenek vagytok, komolyan. Az anyátok vagyok, azt hittem, mindent megbeszélünk."

- Na lássuk csak. - Anyu a gondolataimat megszakítva,  egy hatalmas vigyorral jön be a szobámba legjobb barátommal együtt, és egyből a ruháim közt kezd kutakodni. - Szerintem ez... - Elővesz egy szétszaggatott fekete csőgatyát, amiből minimum a lábam fele kint lesz majd. Én pedig érzem; ezt nem akarom. - És ezek. - Még egy fehér bonyult mintás póló, és egy sötétszürke zakót is elővesz.

- Nem. Ebben úgy fogok kinézni, mint egy...

- Modell - vág a szavamba anyu ellentmondást nem tűrő hangon, és a kezembe nyomja. - Öt perced van. A nappaliban várunk - jelenti ki egy sejtelmes mosollyal, majd kivonul.

Két perc alatt felöltözöm, miután három percig átkozom az életem, minden életkedvemet félretéve vonulok le a nappaliba. Elég furcsán érzem magam.

Key egyből idejön, és egy kevés hajzselét nyom a kezébe, beállítja a hajamat. Ez beteg. Már hajzselévek vár!

- Nagyon jól nézel ki. - A bókját hallva én csak a szemeimet forgatom, és hátrébb lépek. Apu egy együttérző pillantást vet felém, de nem mer közbeszólni. Még a végén őt is kezelésbe vennék.

- Én értekelem az erőfeszítést, de tudtom szerint Minho hetero. - Erre a kijelentésemre mindketten lefagynak, majd Key inkább elmegy kezet mosni.

Igen, ez is egy oka, miért érzem magam teljesen lehangolva. Hiszen hiába csípnek ki, ha nem ér semmit.

- Ha eddig nem vonzódott a fiúkhoz, akkor most fog - jelenti ki anya, és az ajtó felé kezd terelni.

Kár tagadni, anya eléggé... Elnéző. Hiszen a fia vagyok, aki... Ah. Aki nem épp zökkenőmentesen talált el hozzám. Igaz, először nehezen fogadta, hogy meleg vagyok, viszont mikor Keyről is kiderült, hogy nem épp a lányok érdeklik, mintha kicserélték volna. Azt hiszem, ez már egyáltalán nem zavarja őt.

***

Minhoék háza gyönyörű, legalábbis kívülről észbontó. A kapu már résnyire nyitva vár, a bejáratiájtó meg egyből kinyílik. Byul áll benne egy hatalmas mosollyal, mindannyiunkat egy puszival köszönt, ahogy beinvitál. Kezdem megszokni, hogy ilyen közvetlen.
- Nagyon jó látni titeket újra! - A hangjából a tiszta őszinteség cseng ki, ahogy felakasztja a zakómat. -  Te pedig egyre helyesebb vagy - mosolyogja, ahogy Keyt tetőtől talpig végig méri, majd hozzám fordul. - Nagyon örülök, hogy eljöttél. - Pillantása hálás, és a hangja sem különb. Ez a nő furcsa hatással van rám, muszáj elmosolyodnom.

- Köszönjük a meghívást...
- Hívj csak Byulnak. - Pár pillanatra átkarolja a vállamat, ahogy beljebb megyünk. Mindenki más a nappaliban ül, sőt ha jól látom, egy lánnyal több. Ki lehet ő? Lehetséges, hogy Minho...? - Had mutassam be nektek Park Heojoont. Ő Minseok barátnője. - Ezt hallva egy hatalmas kő esik le a szívemről.

Lassan mindenki bemutatkozik neki, de a visszahúzódó énem miatt én maradok utoljára. Mint mindig.

- Biztos te vagy az, akiről Byul annyit mesélt. - Heojoon édesen rám mosolyog, amitől csak még gyönyörűbb lesz. Ha az lehetséges egyáltalán. - Sok mindent hallottam már rólad, de azt nem mondta senki, hogy ilyen piszok helyes is vagy. - Elismerően mér végig tetőtől talpig, majd a fülemhez hajol. Ekkor tűnik csak fel, hogy jó pár évvel idősebb nálam. - Csak megjegyzem, hogy egy szavadba kerül, és szakítok Minseokkal. - Direkt olyan hangosan mondja, hogy mindenki hallja, majd könyökével oldalba is bök, amitől egyből elmosolyodom, és elfordítom a fejem. Tudom, hogy poénból csinálta, de most... Komolyan zavarba jöttem egy lánytól? Mit művelnek velem ezek az emberek?

- Hallottam ám! - morogja Minseok tettetett sértettséggel, amire barátnője csak hangosan felnevet, majd leveti magát párja ölébe.

- Szia. - A lány helyét egyből Minho foglalja el előttem, aki vagy négy centivel magasabb, de a hirtelen közelségétől nagyon kicsinek érzem magam.
- Szia. - A közelségétől teljesen elhalkulok, majd lehajtom a fejem, ahogy elég feltűnően mér végig tetőtől talpig. Csak hálát tudok adni azért, hogy senki nem figyel ide, inkább egymással vannak elfoglalva. Viszont én akkor sem tudok mozdulni. Minho szemtelenül közel állt meg. És piszok jól néz ki.

- Köszönöm a jegyeket, amit a születésnapomra adtál. Jólesett. - Ahogy meghallom azt a furcsa hangsúlyt a hangjában, már muszáj felnéznem rá. Jól sejtettem. Mosolyog. Mosolyog! Choi Minho rám mosolygott! Megremeg a lábam, de ezen kívül lebénultam.

- Szívesen - nyögöm még halkabban, amit alig hall meg annak ellenére is, hogy közel áll hozzám. Nagyon közel. Túl közel.

- Nem harapok - mondja még mindig ugyanazzal a szívtipró mosolyával, amitől a szívem csaknem kiugrik.

- Én... én tudom, csak... én...szóval te annyira... é-én meg... - Felvonja egyik szemöldökét, ahogy halkan dadogni is kezdek, de a mosolya levakarhatatlan. Elképesztő, hogy életképtelwn vagyok.
- Te meg? - Ezt hallva nyelek egyet, ahogy összefonja karjait mellkasa előtt. - És én annyira, mi? - Végül hátrébb lépek, így kapok levegőt legalább.

- S... Semmi - motyogom félve pillantva fel rá, hirtelen örülök annak, hogy nem látok a fejébe.

- Nem beszélgetünk? - vág közbe Key ismét kimentve a helyzetből, amire Minho visszaül a helyére. Én a szabad fotelba ülök, hiába van egy hely Minseok mellett.

Ahogy lassan mindenki elkényelmesedik, én egyre kisebbnek érzem magam. Csak én nem tudok úgy ellazulni, ahogy kéne.

- Hallottam Key küzdősport eredményeiről. Elég kivételes tehetségnek tűniK, mint Taemin. Ez valami családi vonás? - Anyu halkan felnevet Jinseok kérdésére, és Keyre, makd rám pillant a szeme sarkából. Pont, mint egy büszke anya.

- Nem igazán. Igaz, Key tehetsége az apjától öröklődött, de Taemin nem a mi érdemünk. - Ezeket hallva egyre inkább a fotelba süppedek, hiszen lassan a kényes részhez térünk, amiről rühellek beszélni.

- Akkor? Nagyszülők, valamiféle unokatestvér? - Byul is becsatlakozik a beszélgetésbe, amíg a többiek csak csendben figyelik a párbeszédet kíváncsian várva, hátha új információhoz jutnak.
- Nem. Taemint örökbe fogadtuk. - Anyu még mindig édesen mosolyog, de a többiek kissé elkomorodnak. Utálom, ha valaki így reagál erre. Ezért nem bírom elviselni, ha erről van szó.

- Oh, de biztos nagyon örülnek, hogy a család tagja - mondja Byul tapintatosabb hangsúllyal, fél pillantást elengedve felém.

- Igen, nagyon. Soha nem felejtem el, hogy találtam rá. Képzeljétek... - Key egy sajnálattal teli pillantást vet felém, ahogy anya lassab belelendül a beszédbe. - Egy piszkos kis sikátorban találtam meg munkába menet. Akkoriban rossz volt az autó, ezért gyalog jártam. Azóta is úgy gondolom, a Sors is azt akarta, hogy Taemin hozzánk kerüljön. Alig volt öt éves. Vékony volt, mint egy szál deszka, az inge és a nadrágja rongyokban lógott, de a szemei hatalmasak voltak. Ijedt arccal nézett fel rám, és még mindig emlékszem, ahogy a pici kis kezeivel markolt valamit. - Anyu végig mosolyogja az egészet, hisz neki az a nap nem a szomorúságot, hanem egy mérföldkövet jelent az életében. Ahogy nekem is. - Emlékszem arra is, amikor a meztelen kis talpaival hogy hátrált, de amikor felajánlottam, hogy adok neki ennit, a fekete szemei felcsillantak. Nagyon szívszorongató, mégis olyan édes látványt nyújtott. Életem egyik legjobb döntése volt... - Amíg anya nosztalgiázik, én végig a kezeimet nézem, hisz most kaptak választ arra a kérdésre, miért vagyok olyan csendes és visszahúzódó. Ez az én történetem. Legalábbis a kezdete annak, amikor minden jóra fordult.

- És milyen jól tetted. Nézd csak meg, milyen tehetséges, és helyes fiú lett belőle - jegyzi meg Byul egy nagy mosollyal, miközben én azért imádkozom, hogy essünk túl a témán. Pár pillanatig síri csend lesz, de ahogy továbbra is a kezeimet nézem, valószínűleg leesik nekik, mennyire nem vagyok oda ezért a témáért. - Hajjaj, a vacsora - pattan fel Byul, amire anyu és Heojoon is utána megy a konyhába segíteni. Jinseok és Minseok egy gyors elnézést kérés után kivonulnak cigizni, ennek hála pedig hárman maradunk; Key, Minho és én. Csodálatos.

- Szóval, egyetemre készülsz? - szólal meg végül Key Minhonak szegezve a kérdést, aki a kanapé másik felén ül.

- Igen. Nagyon remélem, fel is vesznek. - Amíg ők beszélnek, én mintha itt se lennék, csak óvatosan pillantgatok fel rájuk,

- Várod már? Biztos sok jó csaj lesz ott - vigyorogja Key, de én tudom, mit művel. És ez nagyon nem tetszik.

- Nem igazán vagyok oda a lányokért, azt hittem, ez is eljutott hozzátok a születésnapomon kívül - jegyzi meg Minho mosolyogva, amitől köpni-nyelni nem tudok. - De igen, várom. Bár nem a pasizás miatt. Azt itt is tudok. - Remek. Ez aztán... remek. Szóval most már tudjuk, hogy a fiúkra bukik. És most? Csak annyit kérek, hogy Key ne csináljon hülyeséget. Semmi mást, de tényleg.

- Akkor hogy-hogy nincs senkid? Hisz szinte az öledbe hullanak. - Key poénján Minho jót nevet, mindeközben én csak el akarok tűnni innen. Miért érzem ezt olyan kényes témának?

- Válogatós vagyok. - Megérzem magamon Minho tekintetét egy pillanatra, amitől egészen forrónak érzem a mellkasom. - Tudod, túl sok az öntelt, egocentrikus gyökér. Én az édes, visszahúzódó fiúkat szeretem. -Ezt hallva Keyre nézek, aki egy jelentőségteljes pillantást vet felém. Remek. Most ezt fogom hallgatni nagyon sokáig.

- Tulajdonképpen ismerek egy ilyet - jegyzi meg egyetlen barátom egy hatalmas, önelégült vigyorral. Fasza. Csak ne tálaljon fel tálcán!

- Ha már itt tartunk... - Minho a torkát köszörülve vált végül témát, amiért felettébb hálás vagyok. - Te ismered Jonghyunt? - Erre már Key is ledermed, most én jövök, hogy röhögjek rajta, persze csak magamban.

Jonghyun az, akiért Key ugyanolyan szinten odavan, mint én Minhoért. Ó, igen.

- Tudom, ki az, d-de...miért? - dadogja egy pillanat alatt elbizonytalanodva mostohatestvérem, aki már igazán megérdemelte ezt. Nehogy már csak én szenvedjek.

- Mostanában sokat beszél rólad. - Ettől a megjegyzéstől csaknem én is leszédülök a fotelből, nem méghogy Key. - Még az évnyitón figyelt fel rád. Nagyon bejössz neki.

- Én megmondtam - jelentem ki halkan legelőször nyitva ki a szám, ami ellenére Key még így is lepisszeg. - Ugyan már. Másfél éve bele vagy zúgva, inkább örülj. - Megforgatom a szemeimet, ahogy felvont szemöldökkel meredek a kezeimre egy pillanatra.

- Másfél éve? Azta. Én beleőrültem volna. - Minho megjegyzésétől kissé elmegy a kedvem. Igen, én is lassan beleőrülök... - Összehozlak vele, ha akarod. Már unalmas hallgatni a nyálas fecsegését.

- Vacsora! - Byul hangja szakít félbe, amire mind a hárman felpattanunk, és Minhot követve az ebédlőben kötünk ki. Már mindenki az asztalnál ül, csak mi hiányoztunk.

Key egyből leül apu mellé, így én Minho mellé kényszerülök. Direkt csinálta a kis rohadék. Ezt az utóbbiért kaptam.

A jókedvű beszélgetés alatt Minho néha rám pillant, és olykor-olykor hozzám is ér az asztal alatt, amit Key egyből kiszúr, de szóvá nem teszi. Adta az ég!

Esküszöm, a vacsora hihetetlenül finom. Byul nagyon kitett magáért, ráadásul folyton rám mosolyog, valahányszor találkozik a tekintetünk.

- Taemin... Tudod, sokáig kerestünk normális zongoratanárt, de szerintünk nálad jobbat máshol nem igazán találnánk. Örülnék, ha adnál órákat. - Először csak meglepetten nézek Byulra, majd akaratlanul is elmosolyodom, mikor felfogom a szavait.

- Szívesen adok Minseoknak órákat, ha majd megyek gyakorolni, akkor jöhet velem. - Ezt hallva az arca egy pillanatra eltorzul, majd egy feszült mosolyt csikar ki magából.

- Én Minhoról... beszéltem. - Byulnak hála hirtelen megdermedek, nem tudom egyből válaszolni. Én tanítsam Minhot zongorázni?

Key alig láthatóan bólint jelezve, hogy menjek bele a dologba, ahogy ránézek.

- Őt is szívesen... megtanítom - motyogom elhalkulva. - Nyolcadikán, pénteken megyek újra próbálni, akkor ő is jöhetne.

- És mit gondolsz, mennyibe kerülne egy óra? - Csaknem megfulladok, ahogy félre nyelek, hirtelen elhinni sem akarom, hogy ezt komolyan megkérdezte.

- Pénz? Nem, erre ne is gondoljatok. Nem fogadok el pénzt érte. Szívesen megtanítom őt felesleges kiadások nélkül is. - Ezt hallva Byul leteszi az evőeszközt, és komoly arccal néz rám, amíg anyáék csak mosolyognak.

- Ezt komolyan gondolod? - Byul kíváncsi, csak szórakozom-e. Én pedig nem értem, egy tizenhat éves gyereknek miért kéne fizetniük.

- Természetesen - mondom, ami után Byul először egy szót sem szól, keresi a szavakat, amíg édes kicsi fiacskája a combomra teszi a kezét és elvigyorodik, ahogy ugrom egyet a meglepettségtől.

Jelentőségteljes pillantást vetek Key felé, aki egyből veszi a lapot, de ahelyett, hogy közbeavatkozna, vigyorogva lehajtja a fejét. Csaknem felvihog.

Ám Minho le sem veszi rólam a kezét, amit kénytelen vagyok elhessegetni magamról. Álmodom?