Életmentő törődés 2.

Kris [POV]

Nem hiszem, hogy Taonál láttam valaha gyönyörűbb fiút. Hyuna ódákat zengett róla, de azt nem mondta, hogy ilyen jól néz ki! Már az első pillanatban megakadt rajta a szemem, és nem is tudtam levenni róla. Atyaég! Nagyon zárkózott volt velem szemben, arról ne is beszéljünk, amikor hazakísértem. Ezer százalék, hogy flúgosnak nézett miatta, de Istenemh... Hyuna is mondta, hogy jobban örülne, ha elkísérném, ráadásul... Ugyanazon az útvonalon megyek most is a kórház felé, mint egy hete, de most fel is tűnik valami. Tompa csattanások szűrődnek ki a hatalmas üvegablakon, aminek a másik oldalán éppen két ember püföli egymást, a többiek meg körbeülik őket. És ekkor pillantom meg Taot. Milyen hosszú ideje nem láttam már... Hhh. Épp edzése van, ha jól látom. Emlékszem Hyuna reakciójára, amikor Tao közölte vele, hogy ott fogja hagyni ezt az egészet; hihetetlenül nagy, és széles mosoly terült szét az arcán, és abba se hagyta, még azután se, amikor szóhoz is jutott. Észhez kapok, és tovább indulok, mielőtt Tao észre venne. Ilyen súlyos lenne a dolog? Mármint... A pandaszemű így utálná ezt az egészet? Oké, láttam, hogy tíz kilót minimum fel kéne szednie. Én leszek az. Én leszek az, aki ebben segíteni fog! De miken jár az agyam? Ezt mégis hogy akarom összehozni? Szemmel láthatóan leveri a bíz tőlem. Innen még húsz perc, mire beérek, és hála az égnek, alig vannak. Tegnap értesültem róla, hogy Hyunát átvitték a gyengélkedőbe, így már bármikor szabad ki-be járkálás. Egy két ágyas szobát kapott, de itt is egyedül van.
- Kris- egy mosollyal ül fel az ágyon, és megigazítja a takaróját- Szia.
- Szia- halkan becsukom az ajtót magam után, majd leülök az ágya melletti székre- Hogy vagy?
- Már sokkal jobban. Már nagyon haza akarok menni- elhúzza a száját, de mosolya egyből visszatér- Örülök, hogy itt vagy. Tao mondta, hogy hazakísérted- a név hallatán kihúzom magam, és előre dőlök a széken.
- Tao itt volt?- halkan felnevet, majd óvatosan visszahelyezkedik fekvőhelyzetbe.
- Igen. Mindig itt van, ha nincs edzése- mosolya úgy tűnik, levakarhatatlan- Köszönöm, hogy elkísérted. Nem szeretem, ha egyedül császkál...
- Ő nem örült nekem annyira- elhúzom a számat, és hajamba túrok, amitől egy halk horkantás hagyja el a torkát.
- Azt mondta, nagyon aranyos volt tőled- pislogok párat, mire leesik, mit mondott. Aranyos. Nem éppen ez a kedvenc jelzőm, de ezek szerint nem olyan hátrányos a helyzetem, mint ahogy azt hittem...- Mellesleg Anyu mondta, hogy furán bámultátok egymást, amikor először találkoztatok- halkan elneveti a végét, és a hasához kapja a kezét.
- Furán bámultuk egymást?- felvonom egyik szemöldökömet, amire ő csak a szemeit forgatja.
- Igen. Olyasmiféle első-látásra-szerelem féle összebámulás- pár percig hallgat, majd sokkal hangosabban, mint az előbb felnevet- Anyám beverte a fejét, hogy ilyeneket lát- hát ami azt illeti, valóban szemeztünk egymással pár másodpercig. Majd a buszon is... És mielőtt bement volna a házba. Ezt nem is igazán tudom hova tenni magamban. A közelségétől nem igazán jutottam szóhoz, de ahogy elnéztem, ő sem. Hogy vehetem-e plusszpontnak, vagy nem, még nem tudom... Csak remélem, hogy igen.
- Hyuna! Hogy...- Tao ront be, majd hirtelen megáll az ajtóban, és legjobb barátnőjéről rám vándorol át a tekintete-...vagy?- némán néz a szemeimbe, és meg sem mozdul, mintha földbe gyökerezett volna a lába.
- Jesszus, Anyámnak igaza volt!- Hyuna hangjából csak a döbbenet, majd az izgalom cseng fel.
- Miben?- Tao visszatér a valóvilágba, és beljebb jön.
- Mindegy! Mindegy...- hirtelen felállok a székről, és elindulok kifelé, de lábaim akaratlanul is megtorpannak, ahogy a pandaszemű elé érek- Mennék is, hogy kettesbe lehessetek...
- Nem! Dehogy mész, Kris- Hyuna egy sejtelmes mosollyal bök a szabad ágy felé, hogy ott foglaljunk helyet. Tao egy szót sem szól, csak leül az ágyra, és meredten bámulja legjobb barátnőjét a miről-van-szó tekintettel. Az ágy helyett inkább a székre ülök Hyuna másik oldalára, aminek a karfáját úgy szorítom, mintha az életem múlna rajta. Most mire készül- Nos Tao... Mi volt ma, hmm?
- Ott hagytam. Az edzés végén elmondtam, hogy...abbahagyom- hangja alig nevezhető suttogásnak, olyan halkan beszél. Feltételezhető, hogy azért, mert én is itt vagyok- Az edző nem értette, és már hívni akarta Anyámat, amikor leléceltem.
- És ő hogy fogadta, hmm? Vagy még nem tud róla?- egyre kíváncsibban figyelem a párbeszédet, ahogy megfeledkeznek rólam, és Tao egyre jobban megnyílik.
- Már biztos tudja, az edzőm tuti felhívta- nyel egyet, majd dús tincsei közé túr. Emlékszem, milyen érzés...- Még mindig nem beszélünk egymással. Apámat is felhívta még tegnap este, hogy elmondja neki végre, de tudod, hogy milyen... Csak a tíz évvel fiatalabb, nyamvadt cafkája mozgatja meg a fantáziáját- szóval a szülei elváltak... Miért érzem úgy, hogy ezt nekem soha nem mondaná el? Úgy érzem, hogy felesleges vagyok, és nem akarok gerinctelennek tűnni, úgyhogy felállok.
- Én mennék...rendben?- Hyuna felkapja a fejét, és hatalmas szemeket mereszt rám.
- Ne! Ne menj, oké?- felül, és megragadja a csuklómat, majd maga mellé ültet- Csak maradj- búgja a fülembe, majd a felénk kíváncsi pillantásokat küldő Tao felé fordul. A pandaszemű végül rám szegezi a tekintetét, és kitartóan bámul.
- Esetleg menjek én?- a kérdéstől lemondóan felsóhajt, majd felkel az ágyból.
- Mindketten maradtok, világos?!- ellent mondást nem tűrő hangon teszi fel a kérdést, majd belebújik a papucsába- Menjünk le a büfébe. Sütit akarok enni- máris elindul kifelé meg sem várva a válaszunkat. Egy négy személyes asztalhoz ül le Taoval szemben, ezzel rám hagyva a választást. Most mégis hova üljek?!
- Elnézést... Elkérhetjük?- egy fehér köntöst viselő nő mutat Hyuna melleti székre, amire unokatestvérem hevesen bólogatni kezd. Remek. Akkor marad... Tao. Leülök a pandaszemű mellé, aki zavartan szorongatja a kezét, az asztal alatt. Hh. Felállok, és megrohamozom a büfét, ahol mind a tizenegy féle sütiből kérek. Egy tálcára ráfér mindegyik csodás módon, amit egyből vissza is viszek az asztalhoz.
- Ez... Ez mi?- Tao zavart pillantást vet felém, amitől halkan felnevetek.
- Épp ideje, hogy felszedj néhány kilót. Gondoltam, segítek megtenni az első lépést- mintha egy halvány, hálás mosolyt láttam volna ajkai szélén egy pillanatra.
- Itt csak...két villa van- jegyzi meg Hyuna már teli szájjal, és villájával felém bök.l- Ha már én is betegre zabálom magam, akkor te se maradj ki!- morran le Tao, de hirtelen elhalkgat, és lehajtja a fejét, és arrébb húzódik- Mármint...- jól látom, hogy fél tőlem? Komolyan?
- Tao, akkor osztozzatok azon- Hyuna sejtelmes mosolya ismét megjelenik, de egyikünk sem áll fel, hogy még egy villát kérjen a büfés nőtől... A kezembe fogom a villát, úgy döntöttem, megetetem a pandaszeműt. Hirtekplen jött ötlet, és valószínűleg a leghülyébb is, de Istenem... Had élvezzem már egy kicsit a mai napot! Az egyik triplacsokis süti sarka máris a villán köt ki, amit Tao felé nyújtok. Hatalmas szemeket mereszt rám, majd egy kis idő hezitálás után megfogja a villát tartó kezemet, és bekapja végig a szemeimbe nézve. Hyuna tekintete meghökkentből izgatottá válik, és már nagyon várja a reakciót.
- Hogy élhettem eddig enélkül?!- Tao az asztalra borul, és egy hatalmas levegőt vesz.
- Szerinted ez finom? Látszik, hogy nem voltál még a Hisztéria Cukrászdában- egyből kiegyenesedik, szemei felcsillannak, és beharapja alsó ajkát.
- Holnap ráérek! Fél egykor gyere értem!- szemeim kissé kikerekednek, majd az övéi is- V...vagyis...
- Akkor fél egykor. De előbb elviszlek ebédelni a Brutál Falóba. Nagyobb hamburgert adnak, mint a fejed pár fillérért. Letérdelsz majd, olyan finom- én is megkóstolom, de Hyuna csak halkan felnevet.
- Letérdel...hh... Csúnya dolog az első randin- lemondóan megrázza a fejét, miközben az egyik epermáz bevonatú sütit bombázza szét. Tao teljesen elvörösödik, és még messzebb húzódik tőlem.
- Ez nem randi lesz!- mondja végül, majd rám néz- Ugye?- felvonom egyik szemöldökömet, és halványan elmosolyodom.
- Akár még az is lehet- arcára egy alig érezhető csókot nyomok, amitől teljesen elfehéredik, majd a vörös összes árnyalata az arcára telepedik, és a puszi helyére kapja a kezét.
- T...te randizni viszel?- dadogása alig több suttogásnál, amitől Hyuna izgatottan felnyikkan.
- Igen! Randizni! Fenébe, hogy nem lehetek ott...- elmotyogja a végét, és teletömi az arcát sütivel. Tao zavartan néz maga elé, majd hirtelen felém fordul.
- Komolyan randizni akarsz? Velem?- Hyuna most már csendben marad, mivel leesett neki, hogy Tao tőlem akarja hallani a választ.
- Igen- édesen elmosolyodom, miközben az egyik süti maradékát a számba dobom- Talán baj?- félre biccentem a fejem, amitől nyel egyet, majd megköszörüli a torkát.
- Nem...- motyogja végül, és előre fordul. A vigyorának a sarkát látom hiába próbálja elrejteni előlem...