+18!
Egész este nem jött haza.
Aztán még két napig semmit, még csak egy szót sem hallottam felőle...
Most meg már egy hete nem jött haza. Én meg szétrobbanok... Nem hittem volna, hogy ezek után így ki tudok borulni. Nem eszem, az órákon nem tudok figyelni, éjjelenként meg fél-egy órákat alszom. A többit nagyjából végig sírom. "Nem tudom, miről beszélsz". Ezt mondtam neki utoljára. Nem azt, hogy szeretem, és megveszek érte. Hanem ezt. Én idióta! És ha nem látom többet? Akkor mit csinálok?! Meguntam. Hiába álltam szóba még a haverjaival is, hiába kerestem fel a szüleit, és csináltam egy kész vagyonnyi telefonszámlát, hiába kutattam fel mindent, őt nem találtam. Yugyeomék nem árulták el hol van, de ennyi erővel még egy sikátorban is feküdhetne élettelenül. Utálom ezt! Utálok érte aggódni, utálom, hogy nincs itt, hogy nem ölelhetem át. Még Marknak sem veszem fel a telefont, azt várom, hátha Jackson hív. Nem fog. Meguntam, hogy fáj... Szépen lassan felállok a kanapéról, és kicsoszogok a konyhába. A fejem lüktet, a végtagjaim nehezek, és a sok sírástól alig vonszolom magam. Az életem egy roncshalmaz. Markon kívül semmi jó nincs benne. A szeretteim minimum egy fél országnyira vannak tőlem, akik viszont nem, azok meg egy koporsóban fekszenek a föld alatt két méterrel. Én meg...egy halom szerencsétlenség vagyok. Mi értelme, hogy tovább várjam, hátha valami jó fog történni? Az ember azt hinné, ennyi sírás után teljesen kiszáradnak a könnycsatornái, de nem... Hatalmas cseppekben folyik végig az arcomon, egyre gyorsabban a sós könnycseppek. Percekig állok mozdulatlanul a konyhapultnak támaszkodva, és a fallal szemezek. Üres vagyok. Egyedül vagyok. Kissé remegő kezzél rántom ki az egyik fiókot a, ami a nagy lendülettől kijön a helyéről. Hatalmas koppanással landol a földön, kihullik belőle minden fényes, bronz színű evőeszköz. Egy pillanat alatt a földre zuhanok, ahogy a lábaim feladják. Nem látok a könnyeimtől, minden színt és formát összemosnak előttem. Egy idő után már a hangom is a maximumon van, ahogy elkezdek kutakodni, és ujjaim a hídeg fémhez érnek. Kitapogatom annak a nyelét, majd hogy lássak is valamit, szemeimet a pólómba törlöm. A hatalmas, éles kés nagyobb fénnyel csillog, ahogy a lámpa fénye megcsillan rajta. Először szabad kezemhez érintem, de ahogy a hidegtől összerezzenek, reflexszerűen elrántom magamtól. Nem értem! Ennyire bántotta volna a dolog, hogy olyan rideg voltam? Az a rohadék meg eltűnik szó nélkül, ahelyett, hogy megbeszélte volna velem! Vagy talán azzal a lánnyal van? Nem, nem hiszem... Yugyeoméktól megtudtam, hogy az a lány az unokatestvére. A családja megmondta volna, ha vele lenne. Elegem van! Felemelem a kést, és óvatosan a bőrömbe vájom az élét, majd gyorsan megrántom. Felordítok az éles fájdalomtól, nem hittem volna, hogy ez ennyire fáj! Nem hallok semmit, a vér a füleimben dübörög, és elnyom minden zajt. Hiába remegek már a fájdalomtól, még egyszer belevágok a kezembe. Aztán még egyszer...és megint...a hatodik után leállok, mivel már a sebeket sem látom. Nem veszítek olyan sok vért a felületes vágások miatt, de a vér lassan beteríti bal alkaromat. A reakcióm egyiknél sem másabb, mint az elsőnel. De a hangom legalább betölti a csendet. Mindig is rosszul voltam a vér látványától. Most sincs ez másképp. A vörös, ragacsos folyadék a hófehér padlóra csepeg, néha az evőeszközökre, ahogy óvatosan letörlöm a könnyeimet. Csíp, és piszkosul fáj, ahogy néhány könnycsepp a sebeken folyik keresztül, de hamar elvegyül a véremmel, így mintha soha nem is lettek volna. Elég volt a formalitásokból. Nagyobbat akarok. Nagyobb, intenzívebb fájdalmat, ami elnyomja bennem Jackson hiányát, amitől eszméletlenül dőlök el, és talán soha nem is kelek fel többet. Ezt akarom. Elmenni innen... Elrontottam mindent. Ha elmentem volna Apával, nem lenne miért a saját halálomat kívánnom. Szívem őrült tempóban ver, a vér egyre süketítőbben dübörög a fülemben, és már a kést is alig bírom el. Kést tartó kezem egyre jobban remeg, ahogy visszemelem a kezemre. Mintha a bejáratiajtót hallanám nyílni, majd visszacsapódni. Halucinálok, egyértelmű. Így inkább csak lélekben felkészülök a hetedik vágásra is, ami talán megszabadít mindentől. Bárcsak! Felnyüszítek, majd hangos sírásommal vegyülő üvöltés félét hallatok.
- BamBam!- hallom az evőeszközök csörömpölését, ahogy valaki rájuk térdel, majd eltűnik a kezemből a kés. Lassan emelem fel a fejem, de először nem látom tisztán, ki az- Bhuwakul, hallasz? Mondj már valamit! Könyörgöm! Bármit!- két kéz simul az arcomra, de én csak egy durva mozdulattal letörlöm a könnyeimet. Látom...látom Jackson kétségbeesett tekintetét magam előtt, de hamar kitisztul a kép teljesen. Nem Jackson. Yugyeom. Ő térdel előttem, és folyamatosan beszél hozzám. Ahelyett, hogy megszólalnék, sírva borulok rá, egyből átölel.
- BamBam, nyugodj meg, oké? Minden rendben lesz- hevesen megrázom a fejem, és a pólójába markolok.
- Nem. Semmi nem lesz rendben! Jackson eltűnt! Itt hagyott...- alig hiszem el, hogy kimondom, de tudom, hogy tisztában van azzal, hogy mit érzek Jackson iránt. Teljesen egyértelmű volt mindenki számára, kivéve neki. Jackson vak...
- Lekezelem a sebeidet, és lefektetlek, mert pihenésre van szükséged- hangja lágy, és törődő, ahogy felsegít a földről, majd a fürdőbe kísér. Leültet a wc-re, és az elsősegélydobozzal leguggol elém. Először egy nedves ruhadarabbal törli le rólam a félig megszáradt vért, majd egy jódozott vattapamaccsal fertőtleníti a sebeket. Egy hang sem jön ki a torkomon, hiába fáj piszkosul a dolog- Hogy érzed magad?- nem néz rám, csak gézdarabokat tesz a vágásokra, hogy a fásli ne ragadjon a sebekbe, és óvatosan bekötözi a kezem.
- Pocsékul- suttogom, és már szinte extázisba esve nézem magamon a fehér kötést.
- Azt látom. Hóféher vagy- felsegít, majd lassú léptekkel terel át a hálószobámba, miközben a keze a derekamon pihen, nehogy elessek- Én itt leszek, ha felkelsz- szinte egyből lecsukódik a szemem, ahogy megérzem magam alatt a puha matracot.
Kint épp megy le a Nap, ahogy kinyitom a szemeimet, vagyis majdnem egy egész napot végig aludtam, mivel Yugyeom már korom sötétben ért ide hozzám. A kötés nincs átvérezve, valószínűleg ki lett cserélve rajtam. Nyikorog az ágy, ahogy a végébe kúszom, és felállok. Az ágy szélének dőlök, mielőtt elesnék, és veszek egy mély levegőt. Megvagyok. Élek. Minden oké.
- Bhuwakul!
- Jackson, ne menj be!- lebénulva bámulok az ajtóban ledermedt szerelmemre, aki le se veszi a szemét a bekötözött kezemről, amit lassan a hátam mögé dugok.
- BamBam, jól vagy?!- egy hete nem láttam, mégis mintha egy év telt volna el. Közvetlenül elém áll, és az arcomra simítja a tenyereit- Szólalj már meg, az ég szerelmére!- kifakadása után csak egy hatalmas pofon csattan az arcán, majd ép kezemmel ellököm magamtól.
- Elmentél!- hallom a bejáratiajtó csapódását, ahogy Yugyeom távozik. Tudja, hogy nem tartozik rá a dolog- Itt hagytál egy szó nélkül, nem írtál, nem hívtál!- úgy üvöltök, hogy könnyeim ismét útnak indulnak- Hogy lehetsz ilyen szívtelen?! Azt hiszed, nincsenek érzéseim?! Napokig hívogattam a szüleidet, Yugyeomék agyára mentem, átkutattam minden rodhadt sikátort. Miattad!- ökölbe szorítom a kezem, és a mellkasába vágok. Meg se moccan, úgy áll, mint egy kőszikla- Azt hittem, már nem élsz! Kurvára aggódtam miattad, és már majdnem lehoztál az életről! Kisírtam a lelkem, és majdnem megöltem magam, te szerencsétlen, idióta...- sorozatban ütöm a mellkasát, és már lihegek az erőkifejtéstől-...nyomorult, öntelt, beteg, elmeháborodott, tesztoszteron túltengéses...- egy pillanat alatt elhallgattat, ahogy szorosan tenyerei közé veszi az arcom, és ajkaimra mar. Megcsókolt. Jackson Wang megcsókolt! Az ágyra dönt, rám zuhan, de egy pillanatra sem válik el ajkaimtól. Végig simít mindkét oldalamon, majd pólóm alá nyúl, és folytatja a mozdulatokat. Fel-le. De én csak a takarót markolom magam mellett. Ne érj hozzá, Bhuwakul!
- Amikor felhívott Yugyeom, hogy mit műveltél magaddal, azt hittem, belepusztulok- lihegi, ahogy elválik tőlem- Soha nem fogom megbocsáltani magamnak, hogy hagytam, hogy ez történjen- folyamatos csókokat nyom ajkaimra, majd homlokát enyémnek támasztja- Bocsáss meg nekem, BamBam- hitetlenül nézek vissza a szemeibe, amikből kétségbeesés vetül rám.
- Miért tenném?- csak úgy köpöm a szavakat, de mégis a csókja jár a fejemben. Ahogy szinte felfal, és nem hagy választási lehetőséget; követelőző stílusától nem tudtam nem viszonozni a csókját.
- Mert szeretlek- visszatartom a levegőt, ahogy kimondja azt az egy szót, és szinte csillagokat látok. Azt mondta, szeret. Szeret engem!- Lélegezz, Bhuwakul- mormolja, ahogy újra ajkaimra hajol. Csókja most sokkal gyengédebb, mint az előbb, amivel úgyszintén mozgásra bírja ajkaimat. Átkarolom a nyakát, és fekete tincseibe túrok. Percekig csókoljuk egymást, mire elválik tőlem, és inkább nyakamat kezdi csókolgatni.
- J-Jackson, szerhh...szeretlekh...- egy pillanatra megáll, majd ajkai szétnyílnak, és megszívja a bőrömet. Kiszívja a nyakam! Reflexszerűen lehunyom a szemeimet, és egyik kezemmel a pólójába markolok, elkezdem feljebb húzni rajta. Kimondtam. Nem hiszem el!
- Ne bántsd magad többet, rendben?- kérdezi három csók között, ahogy egyre lejebb halad rajtam, majd végül felül, és leveszi a pólóját.
- Rendbenh...- lélegzetvisszafojtva nézem végig, ahogy egy elvarázsolt mosollyal húzza feljebb rajtam a felsőmet, miközben le sem veszi hasamról a tekintetét.
- Valahányszor láttalak, mindig csodálkoztam rajta, hogy lehet ilyen hófehér, tökéletes bőröd- tenyereivel véhig simít alig látható kockáimon, majd felsiklik mellkasomra. Beharapom alsó ajkamat, ahogy végül leveszi rólam a pólót, és elhajítja. Végre a szemeimbe néz, és lehajol hozzám, egyenesen ajkaimra. Érzékien viszonzom a rövid csókot, és meztelen hátát kezdem simogatni, ahogy forró ajkaival végig járja mellkasom. Végül mellbimbóimon állapodik meg, amitől egy hatalmas sóhaj tör ki ajkaimon. Nem tudom, ilyenkor mit szokás. Soha nem voltam együtt senkivel, így aztán fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, így iniább átadom magam az élvezetnek. Ujjai ott cirógatnak, ahol csak lehetséges, amíg nyelvével kőkeményre izgatja mellbimbóimat. Akaratomon kívül csúsznak ki ajkaimon a folyamatos nyögések, és sóhajok. Ahogy végez mellbimbóim izgatásával, megáll egy pillanatra. Cirógatni kezdem gerince mentén, amire jólesően morran egyet, majd feljebb hajol, szemeimbe néz.
-Gyönyörű vagy, tudod?- felhajol hozzám, kissé kipirult arcomra csókolok, majd ott folytatja, ahol abba hagyta. Először ajkaival, majd nyelvével is végig járja ugyanazt az útvonalat rajtam újra és újra, egy négyzetcentimétert sem hagy ki. Néha fogaival is súrol, amitől egy hangosabb nyögés-sóhaj kombináció rázza meg a szobát, a lepedőbe markolok magam mellett. Egy idő után lábaim közé fészkeli magát, ujjaival oldalamat cirógatja. Amikor úgy érzi, már eléggé ellazultam, boxeren keresztül lágy csókokkal kezdi behinteni a már amúgyis kőkemény férfiasságomat, amitől egy hangos nyögés kiséretében feljebb billentem csípőmet. Belsőcombomra áttérve ízlelget, szinte lángolok a vágytól. Türelmetlensége miatt viszont hamar megszabadulunk a még rajtunk maradt textiltől, teljesen elvörösödöm zavaromban. Megragad tagom tövénél, és gyengéden maszírozni kezd, ezzel egy kéjes nyögést váltva ki belőlem. Miért érzem magam úgy, mintha szárnyalnék? Apró csókokat nyom makkomra, majd lassan szájába ereszt teljesem, és egy nagyobbat szív rajtam
-Mmmh Jacksonhh- fürgei ujjaimmal tincsei közé túrok, és kéjes nyöszörgésbe kezdek. Széthúzza lábaimat, egyik ujjával körözni kezd ánuszom körül, amire libabőrös leszek, kissé megremegek. Lassan nyomja fel középsőujját fenekembe, de megáll, ahogy felszisszenek. Valószínűleg tudja, hogy elég kellemetlen nekem, de enélkül még csak meg sem fordulhat a fejünkben a sex gondolata. Viszont ahogy mozgatni kezdi ujjat, édes nyöszörgésbe kezdek ismét, egy idő után fokozva az élvezetet második, majd harmadik ujjával is tágít, miközben egy egyenletes, gyors tempóban szopni kezd- Jacksonhh! Akarlakh! Tedd meg! Kérlekhh...- szinte könyörögök, amire abba hagyja kényeztetésemet. Már teljesen merev férfiasságát kezébe veszi, és makkját nyílásomnak nyomva pár pillanatra megáll. Érzem magamon a tekintetét, de én csak szemeit szorosan összezárom, és ajkaimat egy vonallá préselem. Várom, hogy megtörténjen. Feljebb kúszik, majd szaba kezével megtámaszkodik fejem mellett, és homlokomra csókol.
-Nyisd ki a szemed. Látni akarom, miközben magamévá teszlek- búgja ajkaimra, amivel sikerül elérnie a várt hatást, zavarba jövök. Teljesen elvörösödöm, de megteszem, amire kért, és óvatosan átölelem hátát, attól félek, hogy hirtelen eltűnik- Sikíts, ha leálljak- homlokát enyémnek támasztja, amire kissé szorítok karjaim ölelésén. Mérhetetlen lassúsággal hatol belém centiről centire, majd mikor tövig bennem van, szétpattannak ajkaim, és egy hatalmas, kéjes nyögést hallatok. Megáll, nem kezd mozogni, hagyja, had szokjam az érzést. Arcom eltorzul a fájdalomtól, viszont az övére csak az élvezet ül ki, ahogy teljesen rámfeszülök. Akaratlanul is felsóhajt az észvesztő érzésre, bár én még nem élvezem ennyire. Sőt... Nem bíro,- Elégh, Kicsim?-hevesen megrázom a fejemet, és egy hirtelen kedélyváltozás bekövetkezése után ajkaira marok. Kicsimnek hívott! Az övé vagyok! A szenvedélyes csókváltás közben, egy idő után felnyomom csipőmet jelezve, hogy készen állok. Másik alkarjával is megtámaszkodik fejem mellett, így teljesen stabilan tornyosul felettem, és mozogni kezd, szinte már kinzó lassúsággal, amit pár lökés után ösztönösen gyorsít. Arcom egyből átvált szenvedőből kéjessé, ajkaim kissé szétnyílnak, és zihálni kezdek
-Hhh gyorsíts, gyorsíts kérlekhh!- kérésemet hallva egyből fokozza a tempót, aminek hála körmeim hátába mélyednek. Jólesően morran, majd sóhajt egyet, ezzel csak még inkább felizgat. Össze-vissza csókolgatja arcomat, amire elmosolyodom, és lehunyom szemeimet. Ki hitte volna, hogy én valaha így fog nyögdécselni alatta?- Ahmm Jackson, igenh, igenhh!- szinte felsikítok, ahogy a végletekig gyorsít, csípőmet minden lökése előtt felemelem, így még mélyebbre kerül bennem- Igenhh, igenh otthh, PONT OTT!- hátra vetem fejemet, amikor eltalál egy pontot bennem. Sorozatban ugyanoda döf újra és újra egyre erősebben, amire az én hangom egyre fülsüketítőbbé válik.
-Ordíts Kicsimh, had halljalakhjph- sóhajtja ajkaimra, amire egy hatalmas, kéjes nyögéssel válaszolok. Arcom teljesen eltorzul a kéjtől, és testem egyre többször rándul össze- Gyönyörű vagyh, Bhuwakulh- zihálja a fülembe, majd egy hosszú csókra hívja ajkaimat- Imádlakh hallani...
-Mmmh, Jackson! JACKSONHH!- hátam hirtelen ívbe feszül, és szerintem az egész aktus alatt nem szorítottam ilyen erősen magamhoz, mint most. Felsikítok még utoljára, majd kettőnk közé élvezek. Ahogy teljesen rámfeszülök - még ennél is jobban -, nem bírja tovább ő sem. Még utoljára megdöfve bennem kényes pontomat, ő is a csúcsra ér nevemet nyögve, jó mélyen bennem.
Zihálva omlik rám, arcát a párnába fúrja fejem mellett. Egy önelégült mosoly kúszik az arcomra, ahogy tudatosul bennem, hogy ő az enyém... Csak az enyém. Én pedig az övé... Kívül, belül. Hogy milyen érzés ez? Felfoghatatlan. Boldog vagyok. Nagyon. Nagy nehezen lemászik rólam, és az éjjeliszekrényembe nyúlva előhalászik egy-két nedves törlőkendőt, amivel megtisztít mindkettőnket. Visszadől mellém az ágyra, és én ezt kihasználva egyből közelebb húzódom hozzá. Magunkra húzza a kétszemélyes takarót, és átölelve engem magához húz. Dorombolva bújok a nyakába eredményképp, biztos vagyok benne, hogy épp olyan boldog, mint én.
- Erre a pillanatra várok, mióta először megláttalak, BamBam. Arra, hogy így ölelhesselek magamhoz- úgy szorít magához, mintha az élete múlna rajta- Mit vigyorogsz, Kicsim?
- Az enyém vagy- válaszolok alig ejtve ki érthetően a szavakat.
- Te meg az enyém...- hátát kezdem cirógatni, de hamar elalszom. A karjaiban. Jackson Wang karjaiban.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése