5. rész
- Na, Kicsikém, mi volt ma?- Anyu izgatottan vár a konyhaasztalnál ülve előtte két bögre gőzölgő teával. Izgatott, hisz ő is tudja, hogy ma volt Luhan beavatása. Elkomorodva ülök le mellé, és még a szokásos puszit sem kapja meg- Baj van?- teljes kétségbe is esik, és még a bögréről is elveszi a kezét- Luhan?
- Igen, Luhan. Igen, baj van. És az első kérdésedre válaszolva... A fiúk felvitettek minket a kilátóba, és egy abszúrd feladatot adtak Luhannak- kezeimbe temetem arcomat pár pillanatra, hogy összeszedjem magam.
- Az Isten szerelmére, mi történt?!- morran le Édesanyám, hallom a hangjában, hogy az izgalom erősen vetekedik az aggódalommal, amire felemelem a fejemet.
- Meg kellett csókolnia- meghökkenve dől hátra a széken, majd lassan elmosolyodik, ahogy ránézek.
- És ez a baj?- kérdezi teljesen megnyugodva, hogy nem történt semmi, ami miatt aggódnia kéne.
- Igen- szűkszavúságomtól kezdenek szétmenni idegei, amit testtartásából szűrök le.
- Jajj már, ne hogy már mindent harapófogóval kelljen kiszednem belőled!- morran le ismét kissé indulatosan- És ez miért baj, hmm? Nem értelek- megrázza a fejét, és belekortyol a teájába.
- Az, hogy beleszerettem, Anya- lemondóan temetem homlokomat egyik tenyerembe az asztalon támaszkodva. Puha tenyerét érzem meg hátamon, ahogy simogatni kezd.
- Jajj, Kicsikém, ezzel semmi gond sincs...- mosolya egyre nagyobb lesz, és halántékomra csókol-...illetve van. Egy hatalmas gond.
- Mi?!- felkapom a fejemet az utolsó mondatára, és minden figyelmemet neki szentelem. Mi a baj, amit én nem vettem észre?
- Az, hogy ahelyett, hogy éppen hozzá tartanál, hogy elmondd, mit érzel, itt ülsz, és sajnálkozól. A legnagyobb hülyeség, amit tehetsz fiam, az ez- homlokomat ráncolom, amire lemondóan felsóhajt- Oh Se Hun! Gyerünk! Menj már!- az asztalra csap, amitől reflexszerűen állok fel, és mintha nem is én lennék, elindulok kifelé. Anyának igaza van. Ott kell lennem, és elmondanom, mennyire odavagyok érte. Mikor lettem ilyen érzelgős? Hhh, szarok bele, Luhan kell nekem, és megszerzem, még ha az a életem múlik is rajta! A negyedórás utat csupán fele annyi idő alatt teszek meg, és szó szerint rátenyerelek a csengőre. Hangos kattanással nyílik ki magától résnyire a kapu, amin átpaszírozom magam, és a bejáratiajtó előtt megállok. Pár pillanattal később az is kinyílik, és Min Ji terem előttem.
- Szia, Luhanhoz jöttél?- aprót bólintok, amire elhúzza a száját, és maga mögé néz.
- Idehívnád?- kérdezem kissé türelmetlenül, amitől kihúzza magát.
- Jah, bocs- mosolyogva legyint egyet, hogy visszahozza magát a valóvilágba- Sajnos én nem tudom, hol van, de máris hívom Anyut, ő biztos tudja- pár pillanatig még áll engem nézve, majd homlokára csap, és megmozdul- Jah persze, Luhan... Egy...pillanat- felmutatja mutatóujját, majd eltűnik. Kb másfél idegtépő perc után jelenik meg Luhan Édesanyja egy selyemköntösben.
- Sehun? Mi járatban itt?- meghajolok előtte, majd kihúzom magam.
- Elnézést a késői zavarásért, Mrs. Xi. Luhant keresem, halaszthatatl...
- Sajnálom, Sehun, de Luhan nincs itthon- meghökkenek, szinte el is hátrálok.
- Meg tudná mondani, hol van?- félre biccenti a fejét, ahogy gondolkodóba esik.
- Valami olyasmit mondott, hogy a bandából valamiféle Baekhyun elhívta őt. Nagyon izgatott volt, kicsípte magát, és másról sem beszélt, csak arról a fiúról, hogy szervezkedni mennek. De sajnos azt nem tudom megmondani, hová mentek- B...Baekhun? Luhan randizni ment Baekhyunnal? Vagy ami még rosszabb...összejöttek? Elkomorodott arcomat látva nyel egyet, de nem hátrál el- Valami baj van, Sehun?
- Nem, Mrs. Xi, még egyszer elnézést, és kérem ne mondja Luhannak, hogy kerestem- meglepődik a kérésemen, és szinte meg is kérdőjelezi a dolgot.
- Nem értem, mi folyik itt, hogy őszinte legyek, Sehun. Ha baj van, kérlek mindd el, és segítek- elfolytom magamban az egészet, és inkább hátrébb is lépek tőle.
- Semmi baj nincs, csak ne szóljon neki, rendben?- látom rajta, hogy nagyon hezitál, és már majdnem nemet mond.
- Rendben, nem mondom el neki- jó éjt kívánok, majd már ott sem vagyok. Mindenbe belerúgok, ami mozdítható, és nem töri ripityomra a lábfejemet, ezzelmis kiadva magamból a felgyülemlett stresszt. Hogy tehették ezt?! Baekhyun tudta, látta rajtam, mit érzek Luhan iránt! Tudom, hogy tudta, a kurva életbe! Erre mit csinál? Az a nyomorult összejön vele! KURVÁRA HÁTBA SZÚRT! Nem hiszem el!
- Kicsikém, mi a helyzet?- Anyu egyből beleszól a telefonba, ahogy felveszem neki.
- Összejött Baekhyunnal, Anya! Érted?!- szinte ordítok, amire több házban is felkapcsolódnak a lámpák, és kiszólnak, hogy kussoljak.
- Istenem... K... Kicsikém, minden rendben lesz, oké? Most gyere haza, és megbeszéljük egy tea mellett. Siess haza- máris kinyomom a telefont, és egyenesen hazafelé indulok. Az ablakban szövegelőknek két oldalt fentartva a kezeimet mutatom középső ujjaimat, és így haladok, amíg el nem tűnnek. Hogy tehették ezt? Luhan tehet róla a legkevésbé, de akkoris, most komolyan.. Azután a csók után? Nem lehet, hogy ő nem érezte azt, amit én! EGYSZERŰEN NEM LEHET!
- Gyere Kicsikém, lefőztem egy liter mentateát, ülj le és beszéljük meg- esik nekem egyből Anya, ahogy beteszem a lábam a házba, és a kanapéhoz terel- Láttad őket együtt, hmm?- veszek egy mély levegőt, higy némiképp lenyugodjak, és csak ezután nyitom szóra a számat.
- Nem volt otthon. Az Anyja nyitott ajtót, és mondta, hogy Luhan elment Baekhuynnal. Kicsípte magát, csak róla beszélt, és arról, amit terveznek...- ökölbe szorítom kezeimet, majd inkább beleiszok a teámba, hogy nagyjából észhez térjek.
- Kicsim, ez nem jelent semmit...- combomra teszi a kezét, és próbál nyugtatgatni.
- Te mire gondolnál, ha elmennél ahhoz, akibe fülig belezúgtál, és az Anyja mondja el, hogy az egyik legjobb barátoddal van, és kitudja, hova mentek, ki tudja, mit csinálnak, ráadásul éjjel! Mi a faszt csinálnak sötétben, amit nappal nem lehet?! MIT?!- ordítom el a végét felpattanva a helyemről, és a bögrét a földhöz vágom.
- Sehun, erre semmi szükség nem volt!- Anya aggódva áll fel, és kikerülve a szilánkokat, elém sétál, és magához ölel- Nyugodj meg, Kicsikém, nem a világ dőlt össze, minden rendben lesz- de igen, az én világom összedőlt, és nem érzemmúgy, hogy bármi is rendbe jöhetne. Nem érzem úgy, hogy valaha is tudnék a szemükbe nézni...
- Anyu, én elmegyek- nagyon ritkán fordul elő, amikor olyan történik, hogy sírás közeli állapotba kerül.
- Hova mész?!- hirtelen elhátrál tőlem, és sértett tekintettel bombázza az arcomat.
- Csak egy hétre, a nagyiékhoz- mormogom kissé megnyugodva.
- Az ország másik végébe?! Sehun, eszednél vagy?! Ugye tudod, hogy ez nem megoldás? Mert ha az a fiú téged szeret, összetöröd őt, fiam- halkan felszipog, majd megdörzsöli az arcát.
- Csak egy hétre...
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése