4. rész
- Lee Taemin, táblához. - Évente csak egyszer fordul elő, hogy kihívnak matek órán. Tudja a tanár, mennyire rühellem, ha közönség előtt kell szerepelnem, de ennek ellenére mégis kihív... Köcsög. Feltápászkodom a padból, és magam elé meredve megyek ki a táblához. A tanár megáll közvetlenül mellettem, és suttogni kezd. - Hallottam, mi történt magával előző héten. Nagyon sajnálom. - Őszinte leszek; meglep. Nem túlzok, szinte eltátom a számat. Eddig azt hittem, ő is azok közé tartozik, akik ki nem állhatnak... De honnan a fenéből tudja, hogy mi történt? - Ha bármi gond adódna, nekem nyugodtan szólhat. - A vállamra teszi a kezét, és az ujjaival kezd dobolni. Azt legalább már tudom, miért csinálja. Biztos ott volt az előadásomon szilveszter előtt, és most tövig nyal. Képmutató.
Kicsengetnek, így legalább nem kell folytatnom ezt a gyomorforgató beszélgetést. Key egyből idehozza nekem a táskámat, majd elkezd maga után vonszolni. Utálja, ha egyedül vagyok olyasvalakivel, mint a matek tanár. Talán a múltkori konfliktus miatt, amikor az egész osztály előtt megalázott.
- Mit akart? - Legjobb barátom hangja kemény, szerintem most dühös rá.
- Előadta, mennyire sajnálja az előző hetit. - Ezután egyszerre sóhajtunk fel, amitől végre elmosolyodik.
- Na, és várod már a holnapot? Hisz péntek lesz. Vagyis az első zongoraórád Minhoval. - Hatalmas lesz a vigyora, ahogy megállunk a szekrényünk előtt, és rám téved a tekintete. - Szerintem nagyon oda van érted.
- Dehogy. Azóta nem is beszéltünk, mióta hazavitt... - Pontosabban másfél hete. A tarkómra simítok a gondolatra, és azt nézem, ahogy Key kicseréli a könyveit.
- Még meg sem köszönted neki. Pedig elég durva vége lehetett volna... És te nem is láttad, milyen dühös volt azokra a vadbarmokra. Nagyon féltett téged. Hidd el, látok, amit látok. És én azt látom, hogy beloptad magad a kicsi szívébe a drágának. - Erre inkább nem is mojdok semmit, csak a szemeimet forgatom, egy szót sem szólok. - De ezentúl bárhogy is lesz, nem hagylak magadra.
- Sziasztok. - Minho hangja szakít félbe minket, amitől összerezzenek, Key viszont nagyon izgatott lesz egy pillanat alatt.
- Szia - válaszol helyettem is egy hatalmas mosollyal.
- Key, mondd csak... Kettesben hagynál egy kicsit Taeminnel? - A magasabb szavaira legjobb barátom hevesen bólogatni kezd, de csak pár pillanat múlva tud mozdulni. Ennyit arról, hogy nem hagy magamra... Amint kettedben maradunk, én lenézek a kezeimre, mivel ő ismét olyan piszok közel áll hozzám. Egy pillanatra oldalra pillantok, egyenesen Keyre, aki Jonghyun mellett áll, és mindketten kitartóan idefigyelnek. Hát ez csodálatos. - Sikerült kiheverned a múltkorit? - kérdezi kissé aggódva, amire csak bólogatok válaszként, de nem nézek rá. - Nem beszélsz velem? - Próbálok némi életet lehelni magamba, így hát veszek egy mély levegőt, de meg sem moccanok.
- Köszönöm, hogy megvédtél a múltkor. - Motyogásomtól csodálkozom azon, hogy megérti, mivel a férfiasságom sehol, és ismét nagyon halk vagyok. Viszont ez őt nem zavarja, az arcomra simít, így emeli fel a fejem, kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
- Nagy szerencséd volt, hogy Onew-hoz mentem volna át. És... Amúgy is szívesen segítettem. - Halványan elmosolyodik, de a tekintete komoly. Őszinte. - Mindegy is... A lényegre térve én a holnapról szerettem volna beszélni veled. Hányra menjek, és hova? - Zongora óra. Hát persze.
Veszek egy mély levegőt, és próbálnék hátrálni, de teljesen a szekrénynek vagyok passzírozva. Ő meg itt áll előttem alig tíz centire, még mindig az államat fogva.
- Gondoltam, együtt mehetnénk... persze, ha nem gond, és jó az úgy neked, mert nem biztos, hogy van türelmed végig ülni azt a két órát, amíg én... - Már annyira elhalkulok a végére, hogy egyáltalán nem érteni. Ismét csődöt mondtam.
- Akkor megyünk együtt- elmosolyodik és még közelebb hajol. Oké, akkor most... Most mire készül? Olyan közel van, hogy elszívja előlem az oxigént. - És tanítás után egyből, vagy... - Meg sem várom, hogy befejezze, csak hevesen bólogatni kezd. Mosolyog. Még mindig. Megremeg a lábam tőle, arról ne is beszéljünk, hogy a forró lehelete engem perzsel. - Remélem, nem fogok az idegeidre menni. Három éve nem zongoráztam.
- Azt erősen kétlem. Maximum majd fizetitek nekem a pszichológust... - Ezt hallva halkan felnevet, és arcomról a nyakamra csúsztatja a tenyerét.
- Azért annyira rossz nem vagyok. - Mosolya vigyorrá alakul, és egy csókot nyom az arcomra. Remegek. Szó szerint alig bírok megállni a talpamon. - Lélegezz, Taemin - suttogja, ahogy ajkaim felé kezd hajolni. Észre sem vettem, hogy visszatartom a levegőt. Már csak pár milliméter választ el attól, hogy beadjam a derekam, hogy végleg övé legyen a szívem. Viszont az utolsó pillanatban szólal meg a becsöngő, amitől egyből hátrébb húzódik, sőt még el is lép. Olyan arcot vág, mintha rájönne, mi történt majdnem. - Akkor holnap tanítás után - mormogja a földet bámulva, majd elviharzik úgy, hogy rám sem néz. Igen, Choi Minho majdnem megcsókolt. Engem!
- Taemin, kapsz levegőt?! - Key hirtelen előttem terem, és az izgatottság szinte felülkerekedik rajta.
- Minho m-majdnem...
- Majdnem megcsókolt! - szakít félbe hirtelen, majd megragadja a karom. - Figyi, makd kitárgyaljuk órán, így elkésünk bioszról... - Hogy tud ilyenkor a biológiára gondolni?!
***
- Na, semmi para, gondolom, mindjárt itt lesz. - Key elém áll, és a vállamra teszi a kezét. Már csupán a tekintete bennem tartja a lelket.
- Miért kellett felvennem... ezt?- kérdezem, miközben lenézek magamra; egy deszkás cipő, egy fekete csőnadrág és egy combközépig érő pulcsi van rajtam, ami hál' Istennek eltakarja a fenekemet.
- Mert nagyon édes vagy benne! Ő meg az ilyen fiúkért van oda. - Megforgatja a szemeit, mintha tök egyértelmű lenne a dolog.
- Ha nem tetszem neki úgy, ahogy vagyok, akkor engem nem érdekel - morgom halkan, amitől felhorkant.
- Miről beszélsz? Te alapból olyan vagy, csak most ráadunk egy lapáttal. - Megvonja a vállait és rám vigyorog.
- Hát ez csodálatos. - Ellépek tőle, és magamra veszem a kabátom, mert igen, most nem hagytam otthon.
- Sziasztok. - Minho egy ezer wattos mosollyal áll meg mellettünk, amire Key egyből a fülemhez hajol, és belesuttog, csakhogy én halljam.
- Mindent bele, és nem eltitkolni, ha történik valami. - A fenekemre csap, majd egy önelégült vigyorral elmegy.
- Akkor mehetünk? - Minho egy gyilkos pillantást küld Key után, de ahogy rám néz, meglágyul a tekintete. Válaszként bólintok egyet, majd elindulok kifelé.
Ő végig beszél hozzám, mesél nekem, néha még egy mosolyt is előcsal belőlem a hosszú úton, amíg meg nem érkezünk.
Jung Yooraval úgy beszéltük meg, hogy a hozzá legközelebbi helyen fogunk próbálni, ami annyit tesz, hogy az egyetem, - ahol tanít - előadótermében tartjuk meg az órát. Két és fél órányira az otthonomtól. De legalább Minho itt van, és nem kell rettegve járkálnom, hogy mikor támad meg valaki.
Ez az előadóterem nem túl nagy egy egyetemhez képest, de nekem pont jó. Sőt talán nagy is.
- Oh, sziasztok. - Jung Yoora egy hatalmas mosollyal fogad minket, engem viszont egyből a zongora mögé ültet. - Az lenne a dolgod, hogy megpróbálj eljátszani két új számot kottából, mint a múltkor. - Édesen rám mosolyog, majd Minho mellé ül a nézőtérbe, de sajnos nem hallom, miről beszélnek. Az első kotta elég bonyolult dallam, fél órámba telik, mire belerázódom, és sikerül hiba nélkül eljátszanom a darabot. - Most kérlek, a másikat is - cseng fel tanárom hangja ismét, majd válaszol Minhonak. Jó, úgy látom, le vagyok szarva, legalább a saját tempóban haladhatok. A második kotta sokkal egyszerűbb, de nem olyan szép dallam, mint az előző. - Nagyon jó, hamar belejöttél ismét. Lenne még fél óránk, de sajnos nekem dolgom van. - Jung Yoora, amint végzek, hozzám szól, egy pillantást vet Minhora és elmosolyodik. Nem értem, ezt miért. - Sajnálom, hogy csak ennyit tudtam törődni veled, majd jövőhéten találkozunk, oké? Akkor sziasztok. - Elindul kifelé, megérinti a vállamat, ahogy elsétál mögöttem, majd végleg elmegy.
Ahogy kettesben maradunk, Minho mellém ül a zongorához, és a billentyűket kezdi méregetni.
- Mivel kezdjünk? - A hosszú csendet hirtrlen szakítja meg, amitől vagy egy percig meg sem szólalok, zavarban vagyok, hogy ilyen közel van hozzám.
- Először... mutasd meg, mire emlékszel. - Megérzem magamon az értetlen pillantását, ahogy elsuttogom a kérésemet, de én nem nézek rá. Ahogy eljutott az agyáig, hogy komolyan gondoltam, elkezd játszani. Egyből tudom, mit játszik, de az elején nagyon sok hibája van, viszont nagyon hamar bele is jön, ahogy újra és újra elkezdi.
- Ez minden... - Elsóhajtja a végét, megérzem, hogy rám néz.
- Nem is rossz... - motyogom még mindig a billentyűket bámulva. Nem értem, miért nem telik többre tőlem. - Legalább van mire építeni. - Kezeimet az ölemben tördelem, hogy valahogy levezessem a feszültséget. Nem hiszem el egyszerűen, hogy Choi Minho, akiért már másfél éve oda és vissza vagyok, most itt ül mellettem és zongorázni tanítom. Legalábbis próbálom... Az, hogy le se veszi rólam a szemeit, zavarba hoz.
- Eljátszanád nekem a Riwer Flows In You-t? - A kérés nagyon meglepetten ér, és először megrázom a fejem, nem is tudom, miért. - Tudod, anyumnál is van egy sokkal nagyobb rajongód. És az a valaki épp itt ül melletted. - Hallom a hangján, ahogy elmosolyodik, de én szó szerint lefagytam. Nem tudok reagálni. - Szeretném még egyszer hallani. Tőled. - Veszek egy mély levegőt, és ujjaimat lassan a billentyűkre helyezem. Nyugalom. Játszani kezdek, de a kezem túlságosan remeg, muszáj erőt vennem magamon, hogy ne rontsam el. Mély levegő. Hamar vége annak a három és fél percnek, bár nekem egy egész örökké valóság volt.
- Ha tényleg te volnál az első számú rajongóm, akkor nem édesanyádnak kellett volna odaadnom a kabalámat - makogom a zavarommal küzdve, amire állam alá nyúl, és maga felé fordítja az arcomat.
- Az legyen csak az övé. Nekem úgyis másra van szükségem tőled. - Miközben beszél, ráérősen hajol ajkaim felé, de nekem mégis olyan gyors, hogy elhúzódni sincs időm. Lebénultam. Átkarolja a derekam, ahogy mérhetetlen gyengédséggel harap rá alsó ajkamra. A szívem egy egész ütemet kihagy, szinte leszédülök a helyemről, ahogy a forró ajkaival egy édes csókba invitál.
Viszont a varázs hamar eltűnik, ahogy a combomra teszi a kezét, és simogatni kezd egyre feljebb és közelebb ahhoz, ami nagyon-nagyon tiltott hely. Reflexszerűen húzódom el, és pattanok fel mellőle, miközben a légzésemet próbálom normalizálni.
- M-mit csinálsz?! - dadogom teljesen kétségbeesve csupán a gondolattól, hogy neki igenis hátsószándéka volt. - Azt hiszed, ennyitől szétteszem a lábam? - Talán életemben nem beszéltem még ilyen hangosan, mint most.
De... Ah, azt hiszi, ha szépen rám néz, majd megcsókol, akkor már összefekszem vele? Minek néz? Miért csinálalta... Ezt?
Már eleve az a csók is túlzás volt, aztán még simogat is... Úgy.
Ijedten ő is feláll és elém lép, nem is tudom, milyen érzelmek játszanak az arcán. Nekem nem is kell több, reflexszerűen hátrálok tőle.
- Taemin, én nem... én nem akartam... - Nem is várom, hogy befejezze, dühödten fújtatok egyet, és hátrébb lépek tőle. Nem követ.
- Hát persze. - Egy nagy, hitetlen sóhajjal oldalra pillantok, majd a vállamra kanyarítom a táskámat. Nem akarom, hogy a közelemben legyen.
- Semmi hátsó szándékom nem volt, de komolyan! Tudom, milyen nehezen viseled az érintést, nem aka...
- Tudod, de azért lekaptál! - vágok a szavába, amitől egy pillanatra ledermed.
- Nem lekaptalak. Én megcsókoltalak, Taemin- jelenti ki kissé sértetten. Hát az agyam eldobom.
- Még nehogy neked álljon feljebb! - Ökölbe szorítom a kezeimet, majd kifújom a bent tartott levegőt. - Keress valaki mást, aki első szóra szétterpeszti a lábát. - Rá sem nézek, csak kikerülöm, és kifelé indulok. Futok, a lábaim hajsznak, ahogy a nevemet üvölti utánam. Nem érdekel a magyarázata.
***
- Mi a fene történt? - Key úgy ront be a szobámba, hogy szinte kitépi az ajtót, majd egyből mellém kúszik az ágyra. - Minho az előbb hívott azzal, hogy megtudja, biztonságban hazaértél-e. Mégis mi a halál történt?! - Kétségbeesett hangjától leteszem a könyvemet, és legjobb barátomra nézek.
- Elhajtottam - mormogom halkan, amitől a halántékát kezdi masszírozni. Azt hiszem, ideges.
- Hogy mit csináltál? - kérdezi kissé kimért hangon.
- Elhajtottam. Rám mozdult. Megcsókolt... - Tekintete teljesen értetlenné válik, és tehetetlenségében fellendíti a kezeit.
- Mégis miért csináltad?
- Nem... Nem tudod, hogy ért hozzám. Nem valamiféle egyhasználatos zsebkendő vagyok - morgom halkan, egy hatalmasat nyelve.
- Taemin, elment az eszed. Biztos vagyok benne, hogy gyengéd és figyelmes volt, de te megijedtél. Végre közel került hozzád valaki, beparáztál, és inkább elhajtottad.
- Ne menjen el az eszed, Key. Én nem ijedtem meg...- Ugye?
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése