3. rész
Én vagyok az egyetlen, aki nem ivott egy kortyot sem az este, mivel egyrészt meg lett beszélve, hogy én vezetek hazafelé, másrészt meg nem bírom az alkoholt, és egy pohár pezsgőtől is képes vagyok elszállni.
Így a legjobb.
- El sem hiszem, hogy letapizott téged az asztal alatt. - Key ül mellettem az anyósülésen, amíg anyu hátul apával. Magamra maradtam. Apa elaludt... Végülis nem csoda, hajnali fél négy van.
- Tessék? - Anyu egyből új erőre kap, és előre dől. Mondanom sem kell, hogy ezt nem előtte akarom megbeszélni.
- Anyu, Minho Taemin combjára tette a kezét, arról ne is beszéljünk, hogy egész végig le sem vette róla a szemét, és mindig talált valamilyen indokot, hogy hozzáérjen! - Legjobb barátom a legyűrt alkohol miatt egy szuszra hadarja el, majd megkönnyebbülten hátra dől. - Bejössz neki - jelenti egy hatalmas vigyorral.
- Túl sokat ittatok. Egyértelmű.
***
Suli. Újra suli! De legalább kedd van, és nem hétfő, így legalább egy nappal kevesebbet kell kibírnom ebből a hétből.
Key piszkosul izgul, és nem hiába. Jonghyun mégis csak nagyon jó pasi, és reméljük, Minho tartja a szavát. Reggel kicsíptem Keyt, egy igencsak feszülős méregzöld farmert és fehér trikót adtam rá. Remélem, nem hiába.
- Ajánlom, hogy Jonghyun eldobja az agyát - motyogom, ahogy szemem sarkából Keyt figyelem. Szinte remeg. - El ne ájulj nekem, Key - morranom le, amitől vesz egy mély levegőt.
- Én nem tudom, mit csináljak... tudod, mennyire odavagyok azért a fiúért, Taemin. - Hirtelen nem is tudom, mit mondjak erre, csak a vállára teszem a kezem, és elmosolyodom, ahogy megállunk a szekrényeink előtt.
- Hallottad Minhot. Ő is érted, emlékszel? Csak add önmagad, és egész biztos, leveszed a lábáról. - Végül összeszedem magam, aminek hála édesen rám mosolyog, amitől egyre felszabadultabban érzem magam.
- Sziasztok. - Jonghyun "zavar meg", ahogy megáll mellettünk, amitől én egyből visszahúzódom a kis csigaházamba, Key pedig teljesen ledermed, majd megembereli magát, és félénken Jonghyunra néz. Oké, pluszpont, hogy nem nézett levegőnek, és nekem is köszönt.
- Szia. - Az idősebb Keyre mosolyog, ahogy sikerül megszólalnia. Normális, hogy én is izgulok?
- Tudod, Minho mesélt arról, hogy együtt voltatok szilveszterkor. - Jonghyun még közelebb is lép Keyhéz, és halkabban beszél, amitől még én is libabőrös leszek, de hátrébb lépek, mivel rám mégsem tartozik a dolog. - Mondott egy-két dolgot. Én, hh, el szeretnélek hívni mondjuk egy... randira. Eljönnél velem? - Az idősebb szavaitól Key szanaszét csúszott, hamarosan csak spaklival lehet majd felkaparni a padlóról.
- I...igen. - Válasza tömör, de még ettől is mosolygásra bírja Jonghyunt, aki legjobb barátomat bámulja szinte már pislogás nélkül.
- Kezdetnek szeretnélek hazakísérni, ha nem baj. - Erre Key csak heveseb bólogat jelezve, hogy neki aztán megfelel. - Örülök. És mondd csak, Taemin, nagy baj lenne, ha most nélküle kéne hazamenned?
- N...nem, dehogy. - Halk dadogásom mellé még halványan el is mosolyodom, ami tőlem eléggé... Ah, szokatlan.
- Hát köszönöm, akkor majd találkozunk - mondja Jonghyun még utoljára, majd elmegy.
- Te ez... ez... - Szóhoz sem jutok, még én is szétcsúsztam, hát még Key.
- Tényleg nem baj, ha vele megyek haza?- kérdezi túljutva a sokkon, majd az arcához kap, ami nem csak vörös, hanem forró i sezek szerint.
- Hogy a fenébe zavarna? Végre összejön neked!
***
Minho ilyen rendes lenne... Tényleg beszélt Jonghyunnal. Valószínűleg felfogta, Keynek milyen fontos ez.
Ha a reggeli nem volt elég, egész nap csak szemeznek egymással, ami már Minho haverjainak is feltűnt.
- Miért vársz, hm? Menj oda most - mondom halkan, kissé berekedve, amire Key úgy néz rám, mintha megőrültem volna.
Nem vagyok valami jól.
- Nem, nézd mennyien vannak... - Erre odavetek egy pillantást, majd értetlen tekintettel nézek vissza Keyre.
- Négyen. Jonghyun, Minho, Onew és egy ismeretlen egyed - mondom, amire a szemeit forgatja, majd közelebb hajol hozzám.
- Elég legyen már ebből. Egész nap rólam volt szó... Beszéljünk inkább rólatok. Minho le se veszi rólad a szemét. Idő kérdése, és randizni fog hívni. - Legjobb barátom szavaira hitetlenül felsóhajtok, és a falnak dőlök lehunyt szemekkel.
- Ő nem... nem fog soha. Ez már túl szép lenne - Key erre már nem is válaszol, csak a homlokomra simítja a tenyerét, amitől kipattannak szemeim, és ránézek.
- Eléggé sápadt vagy, és hőemelkedésed is van. Ennyire megfáztál volna? - Válaszul megvonom a vállaimat, majd neki dőlök.
- Mindjárt elalszom...
- Még bírd ki a rajzot, oké? Ha haza értél, aludhatsz. - Bólintok egyet válaszként, majd kihúzom magam.
***
Ahogy kicsengetnek rajzról, Jonghyun már az ajtóban várja Keyt, aki még utoljára rám néz.
- Csak legyél természetes, oké? Odalesz érted. - Bíztatón megfogom egy pillanatra a kezét, amitől megynyugszik egy kicsit, majd feláll mellőlem.
- Otthon találkozunk - mondja még utoljára, majd itt hagy.
Most fordul elő először, hogy egyedül megyek haza. De könyörgöm, csak negyed óra séta.
Lassan feltápászkodom a padból, és elindulok. Éhes vagyok, mivel általában egy tehénnel sem lakom jól, így aztán az ebéd egyenlő volt a nullával számomra.
Kifelé menet elmegyek Minhoék mellett, de mintha meg sem látnám őket, csak haladok előre. Kint eléggé hűvös van, én meg megint otthon hagytam a kabátomat. Mindig ez van, ezért vagyok annyira megfázva.
Ropog a friss hó a talpam alatt, ráadásul újra szállingózni is kezdenek a jéghideg pelyhek. Megfagyok! Már csak öt perc, és hazaérek, de a gyomrom már saját magát emészti. Épp ezért megállok az egyik kisbolt mellett, hiába nem vagyok kibékülve a környékkel.
- Cicc, gyere ide egy pillanatra. - Meg sem hallom a nekem szánt szavakat, csak belépek a már félig lerabolt polcokkal teli üzletbe. Nem nézek senkire és semmire, így a legbiztonságosabb, senki figyelmét nem keltem fel. Csupán egy csokival borított vaníliáscsigát veszek, amivel legalább kibírom, amíg haza nem érek. Miután fizetek, egyből tovább is indulok, nem vagyok olyan hülye, hogy akár egy pillanatara is megtorpanjak. - Na! - Csak zárd ki őket, Taemin. Zárd ki őket. a belsőhangom utasít, miközben magamat átölelve megyek el a két srác mellett. Kissé már didergek, hisz repkednek a mínuszok. - Mondtam, hogy állj! - Egy elég erős kéz ragadja meg a csuklómat, és visszaránt, ez pedig épp elég, hogy úrrá legyen rajtam a pánik. - Ide figyelj, ajánlom, hogy legyen még nálad pénz. - Összeszorítja az állkapcsomat, amitől szorosan lehunyom a szememet, és próbálok nem remegni annyira. Most... Most mit csináljak?
- Eressz el. - Halk vagyok, szinte alig hallani, de akararlanul is felnyikkanok, amikor a másik srác a fenekembe markol. Én ilyen helyzetbe még életemben nem kerültem, azt sem tudom, mit kéne tennem!
- Jihoon, tiéd a pénze, enyém a kis édes teste. - Ezt hallva szinte már levegő után kapok, amíg ők összevigyorognak. a könnyeim útnak indulnak, hirtelen, ahogy eljut az agyamig, mi is fog történni, tiltakozni kezdek, ami még engem is meglep.
- Engedjetek el! Kérlek, eresszetek! Ez... ez nagyon fáj. - Biztos vagyok abban, hogy szinte nem is értik, mit hordok össze, de ezzel csak feldühítem azt, aki épp az állkapcsomat szorongatja. Rámarkolok a csuklójára, és próbálom eltolni, hozzátenném, sikertelenül. - Eresszetek már!
- Mit mond? - Aki a fenekemet markolássza, megvonja a vállait, majd egy perverz hangot hallat.
- Majd én elérem, hogy sikítson. - Ezért nem járok haza egyedül! Össze-vissza kapálózni kezdek, amitől eltalálom az egyikük gyomrát. A másik pillanatban már teljes erőből vágnak orron, és hagyják, hogy a földre essek. Az orrom elé kapom a kezem, de a vér kitódul az ujjaim közt, amitől az arcom teljesen elfehéredik. Vérzem. V-vérzem! Egy-két könnycsepp kicsúszik a szemeimből, és megpróbálnék elkúszni, de megragadják a lábam, és vonszolni kezdek. Iszonyatosan fáj. Szabad kezemmel próbálok belekapaszkodni valamibe, de csak a havat lapátolom.
- Eresszétek el! - Egy ismerős hang cseng fel, ahogy egyre közelebb ér, majd hirtelen elengedik lábam. Vörösre festem a havat magam alatt, de próbálok négykézláb menekülni, még csak oda sem nézek, hogy megbizonyosodjak a megmentőm kiléte felől. Csak tompa csattanásokat, ütéseket, néha szitokszókat veszek ki az egészből. - Taemin! - Épphogy megteszek pár métert, előttem terem a hang tulajdonosa. Én pedig nem kapok levegőt a közelségétől. Minho az, elém térdel, mielőtt tovább mennék, de ettől csak hátraesem, és hátrálva próbálok menekülni. - Nem bántalak! - mondja, miközben Onew leguggol mellém, és a kabátjából előkap egy zsebkendőt, amit az orrom elé dug, és hátra dönti a fejem, hogy elálljon a vérzés. - Jól vagy? - Minho az arcomra simít pár másodpercre, ahogy aggódva mér végig. Basszus, ne nézzen már... Így! - Mindjárt megfagysz - jegyzi meg rosszallóan, miközben felsegít a földről. Leveszi magáról a kabátját, és rám adja. Meg sem mukkanok, csak összehúzom magam, és didergek egy centit sem mozdulva. - Hazaviszlek, oké? - Erre válaszul alig láthatóan megrázom a fejem, amire kétségbeesett tekintettel Onewre néz, még el is hátrál egy egészen kicsit.
- Taemin, nem hagyhatunk itt. - Onew hitetlen habgjára szaggatottan szívom be a levegőt, és véres kezemet méregetem.
- Key... - motyogom alig hallhatóan, amitől Minho közelebb lép, majd hajol hozzám, szinte érzem magamon a forró leheletét.
- Key otthon van Jonghyunnal. Hazaviszlek hozzá, rendben? - Ez az ajánlat már sokkal jobban tetszik, amire bólintok egyet. Egyből kapnak mindketten az alkalmon, felsegítenek, majd Minho a vállamat átkarolva kezd terelgetni. - Hol a kabátod?
- Otthon - motyogom még mindig ugyanolyan halkan. - Mindig elfelejtem felvenni... menekül előlem. - Nem tudom, miért, de ettől édesen elvigyorodik, ami miatt már én is kénytelen vagyok. - Neked v-véres a kezed - jegyzem meg remegő hangon, ahogy lepillantok az engem tartó karjára.
- Nem az enyém. A tiéd. - Fájdalmasan felsóhajt, és csak még jobban magához szorít. Ebben a tempóban csaknem tíz perc, mire hozánkérünk, de áldom az eget, hogy Minhoék egyáltalán felbukkantak. Még, ha a kajám ott is maradt a földön.
- Jesszusom, mi történt? Taemin, jól vagy?- Key egyből pánikba esik, ahogy belépünk a lakásba és meglát, hezitálás nélkül leültet a kanapéra.
- Megtámadták. Ha nem megyünk arra... - Key felteszi a kezét, hogy Onew ne is folytassa.
- Valaki hozzon egy vizes zsepit - Jonghyun egyből pattan, amíg Key le sem veszi rólam a szemeit. Aggódik értem, méghozzá nagyon. Mindig is ilyen volt. - Köszönöm - mondja, ahogy a kezébe nyomják, amit az előbb kért, és tisztogatni kezdi vele a rám száradt vért. Mondanom sem kell, hogy rohadtul fáj. - Taemin, neked muszáj lepihenned. Felkísérlek, oké? - kérdezi, ahogy befejezi a leápolásomat, amire válaszként bólintok. Feltápászkodom, és a vállamat átkarolva segít fel a lépcsőn. Egyből az ágyba dőlök, viszont ő nem áll meg, egyből leveszi rólam Minho kabátját, és a cipőmet, majd kimegy.
- Köszönöm fiúk, hogy hazahoztátok. Ezért nem szeretem egyedül hagyni... valaki mindig bántani akarja. - Jól hallom, ahogy a fiúkkal beszélgetni kezd, de hamar elnyom az álom
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése